SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Aki imádja égetni magát - Ezért Ryan Reynolds a legviccesebb fazon Hollywoodban

Unikornisként énekelt, gyűlöli a Jégvarázst és vedeli az alkoholt apák napján.


Épp játsszák a mozik a Sokkal több mint testőr 2-t, amiben Reynolds a tőle megszokott lazán elegáns kreténséggel viccelődik, így összegyűjtöttük az álomgyár egyik legjobb humorú alakjánakpár olyan pillanatát, amikor hatalmasakat tudtunk nevetni rajta.

Szó szerint önmagát égette

A GQ videójában a színészt saját ikertestvére - azaz ő maga -, Gordon Reynolds interjúvolta meg. Nem szégyellte magát a sárba tiporni, miközben remekül eljátszotta, mennyire haragszik fiktív tesójára, amiért ilyen aljas, és még csak nem is intelligens módon roastolja. Érdeklődött Blake Lively-ról, de disznó módon, megkérdezte tőle, miért nem tud olyan lenni, mint a többi színész (mármint jó színész), és közölte vele, hogy Jake Gyllenhalnál senki nem érdemelte meg volna jobban a  'Man of the Year' címet. A plusz poén, hogy Gyllenhaal tartotta közben a mikrofont. A saját öniróniáját is megfejelte ezzel.

Unikornisként énekelt

Reynolds az Álarcos énekes külföldi adásába helyezett el egy ügyes Deadpool-promót, azaz saját magát, amikor elnénekelt egy karácsonyi dalt unikornis-jelmezben. Egészen magas szinten énekelt - és volt egyszerre vicces popkulturális termék is pár percig. Aztán amikor lelepleződött, elmondhatatlan volt az extázis.

Amikor bevallotta, hogy gyűlöli a Jégvarázst

Ebben az Ellen-showban folytatott beszélgetésben Reynolds elárulta, hogy az apává válás megváltoztatta őt - két gyermeke van - , méghozzá annyira, hogy "hiányzik, hogy borzalmas" legyen, mint régen. "Amikor pislogok, olyan, mintha apró szüneteket tartanék a nap folyamán" - így írta le a 2 és 4 éves gyerekekkel járó fáradtságot. Amikor a Jégvarázsra terelődik a téma, nagyon viccesen megcsuklik a hangja, mert már "annyiszor.." látta a lányaival. Aztán közli, hogy ha visszafelé játsszuk le a Jégvarázst, az pontos remake-je lesz Az ördögűzőnek. Kábé ennyire gyűlöli.

Vaszektómiával ünnepelte az apák napját

Reynolds rendszeresen beszél őszintén élete nagy kihívásairól, és noha a családja nagy szerelme, Blake Lively színésznő-feleségével együtt, őket is folyamatosan aláveti fekete poénjainak. Legutóbb apák napján reklámozta egy filmecskében Aviation Gin nevű italmárkáját, egy "Vaszektómia" - ez az andóvezeték elköttetését jelenti - nevű koktél elkészítésével, mely közben visszafojtott agresszióval keverte szeretetteli szavait gyermekeiről és az apaságról.

Amikor széttrollkodják egymást Hugh Jackmannel

Ennek a soha vége nem szakadó bullyingolásnak majdnem olyan történelme van, mint Matt Damon és Jimmy Kimmel egymás iránti gyűlöletének. Jackman ma már tökéletes partnere Reynoldsnak a hülyeségben, legutóbb például együtt készítették ezt a szkeccsreklámot egy bőrtalpú, exkluzív cipőmárkának:

Ez pedig egy előzmény, melyben egymásnak készülő reklámjaik korai időszakában kicsit elmentek egymás mellett, és Reynolds csodás, kollégáját dicsőítő kávés kisfilmet készített, Jackman pedig közölte a sajátjában, hogy Ryan Reynolds egy hatalmas s@ggfej, de a gin jó, majd egyszer kipróbálja.

Amikor boldog születésnapot kívánt a feleségének

Lively-val szuper párt alkotnak, mert a közösségi médiában szeretettel trollkodják szét egymást. Ennek remek példája volt, amikor a feleség születésnapján Rynolds ezt az üzenetet hagyta nejének: "Csak szeretnék Billy Ray Cyrusnak csodás születésnapot kívánni, a legfantasztikusabbat az életében. Teljes szívemből szeretlek. És boldog szülinapot a feleségemnek is."

Leállította a félmeztelen kézenállós kihívást

Történt két éve, hogy Tom Holland kihívta Jake Gyllenhaalt egy ilyen kihívásra, mely előtt nagyon unatkozhatott - közben pedig kézenállva felvett egy pólót. Gyllenhaal bevállata, Reynolds pedig a maga módján lepattintotta az öncélú izomfitogtatást. Az instáján osztotta meg a videót, amin csak zavartan nézi, ezek mit művelnek, majd egyszerűen annyit mond: "Nem!".

Hisztizett Sandra Bullocknak és Betty White-nak

Bullock és Reynolds a Nász-ajánlatot forgatták együtt, melyben a legendás Betty White is szerepelt. A klipben Reynolds azon háborodik fel, hogy White azt hiszi, csak egy asszisztens, kávét kér tőle, majd a színész kiakad, de hiába - mert még Bullocktól is megkapja a magáét, miután az idős színésznő kiosztotta. "Belül olyan vagy, mint egy démon" - mondja Reynolds a cukiságot mások felé tettető Betty White-nak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta” – ezért marad távol Szikora, Dolly és Novai Fenyő Miklós megemlékezésétől
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.

A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.

A zenekar tagjai közül elsőként Szikora Róbert jelezte, hogy nem megy el. Közösségi oldalán azt írta,

egyrészt a médiából értesült a gyertyagyújtásról, másrészt a zenekar tagjai senkitől nem kaptak meghívást.

Később Novai Gábor is tudatta, hogy Dollyval egyetértésben ő is távol marad – írta a Blikk.

Novai Gábor a következőket írta: „A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson egyetértésben Dollyval és Robival nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta.” Hozzátette, hogy ők másképp gyászolnak:

„A mi gyertyáink már szombat óta égnek a szívünkben, azt hirdetve, hogy ‘sosem felejtünk el, mindig velünk maradsz’.”

Szikora Róbert korábban ehhez hasonlóan fogalmazott: „A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve, sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalmáért!”

A zenészek felvetésére a szervezők úgy reagáltak, hogy egy spontán szerveződésről van szó, nem pedig hivatalos rendezvényről.

„Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – hangsúlyozták.

Fenyő Miklós január 31-én, szombat hajnalban hunyt el 78 éves korában.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 06.



Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.

A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.

A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.

„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.

Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.

„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”

- mondta az egykori felnőttfilmes a Blikknek.

A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett tehetség a világ legrangosabb kifutóin dolgozott.


Gyászol a divatvilág: mindössze 21 éves korában elhunyt Cristina Pérez Galcenco spanyol topmodell. A fiatal lányt február 3-án találták holtan Málaga tartománybeli otthonában. A helyi hatóságok szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a helyszínen nem találtak erőszakra utaló nyomokat – írta a Blikk.

Cristina az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez és Tatiana Galcenco lánya volt. Pályája üstökösként ívelt fel, miután 14 évesen bemutatkozott az oviedói Campoamor Fashion Show-n. Hamar felfigyeltek a tehetségére, és hamarosan a világ legrangosabb kifutóin dolgozott Madridtól Sanghajig, szerepelt többek között a párizsi és a milánói divatheteken is.

Halálhíre megrázta a szakmát. A Campoamor Fashion Show szervezői, akik elindították a karrierjét, az Instagramon egy fotóval és videóval emlékeztek meg róla, bejegyzésüket egy fehér galamb emojival kísérték. Manuel Mon neves spanyol fodrász is megható szavakkal búcsúzott:

„A kamera és a kifutó előtti tehetsége mellett emlékezni fogunk a kedvességére, a professzionalizmusára és arra a hitelességre, amivel minden ruhadarabot életre keltett. A jelenléte nemcsak szépséget hozott a munkába, hanem emberséget, tiszteletet és egy különleges energiát, ami örökre velünk marad.”

Cristina Pérez Galcencót február 7-én helyezik végső nyugalomra az asztúriai Lugones városában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Megdöbbentő hírek láttak napvilágot Jákli Mónika anyagi helyzetéről a napokban. A felvidéki fitneszmodell jelentős tartozásokat halmozhatott fel. Szlovák lapinformációk szerint a hatóságok nyilvántartása alapján közel 16 ezer eurós adótartozása, csaknem 1400 eurónyi egészségbiztosítási hátraléka, valamint több mint 21 ezer eurós társadalombiztosítási elmaradása volt a szlovák állam felé - írta a Blikk.

Mónika élete egyik utolsó interjújában, a Ki vagy te valójában? című podcastműsorban őszintén beszélt karrierje kezdetéről.

"Vágytam arra, hogy ismert legyek, hogy én is elkészítsem az Instagram-oldalamat"

– emlékezett vissza, hozzátéve, hogy egy 100 ezer követős lány inspirálta. "Bele is vágtam, felraktam, mit főzök, mikor és mit edzek, és 20 ezer követőm volt, amikor az első cég megkeresett."

A modell hangsúlyozta, hogy a pénzügyeit komolyan vette.

"Kis túlzással a könyvelőmnél lakom, minden hivatalosan megy, számlákkal alátámasztva. Mindig fontos volt a bevétel, mert nem közös kasszán voltunk Boráros Gáborral, és arra is gondolnom kellett, hogy el kell tartanom Zorát." A pénzhez való viszonyáról így merengett:

"Anyagilag voltam nagyon lent és nagyon fent, de ha az embernek van pénze, az sokat hozzátesz a boldogsághoz."

A bevételek mellett jelentős kiadásai is lehettek, az interjúban elismerte, hogy a szépészeti beavatkozások sokba kerültek, más költséges kiadásokról azonban nem áll rendelkezésre információ. A lap úgy tudja, az elhunyt modell vőlegénye, Dobosi Roderik vállalkozásainak nincsenek köztartozásai.

A pénzügyekről szóló hírek a modell január 21-i, tragikus halála után láttak napvilágot. Mónika hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet a 63-as úton Nagymegyer és Alistál között, amikor járműve lesodródott az útról és kigyulladt. A rendőrségi vizsgálat azóta is tart. A modellt január 29-én helyezték végső nyugalomra.

A felmerült tartozások sorsa a szlovák jog szerint egyértelmű: az adósságok nem szűnnek meg, hanem a hagyaték részévé válnak. Ez azt jelenti, hogy az örökösök csak a hagyaték erejéig felelnek a hátralékokért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk