HÍREK
A Rovatból

A főváros helyett a Bazilika előtti vásárt is szervező magáncég rendezheti idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt

A vásár Vörösmarty Classic Xmas néven pénteken nyílik meg és december 31-ig lehet látogatni.


Már javában zajlik a pultosok toborzása az idei Vörösmarty téri és a Szent István téri adventi vásárba. Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerületi fideszes polgármester viszont még mindig nem döntött hivatalosan arról, hogy megadja-e a rendezéshez szükséges közterület foglalási engedélyeket - tudta meg a Népszava. Erről a kerület rendelete szerint egy személyben a polgármester dönt. Egyelőre még csak elvi hozzájárulást adtak ki, a határozat még folyamatban van.

Az önkormányzat válaszlevelében azt is kifejtette a lapnak, hogy nem vesznek részt a vásár rendezésében és mivel nincs saját rendezvényszervező cégük, ezért a kerület csak a helyszínt biztosítja a szükséges határozat kiadásával. Ez alapján az önkormányzatnak abba sincs beleszólása, hogy a rendezvény szervezője hogyan választja ki a vásárban árusító kereskedőket és azoknak mennyi bérleti díjat kell megfizetniük.

A vásárokat eddigi szervező, a fővárosi önkormányzat érdekeltségébe tartozó Budapest Brand Zrt. idén visszalépett a szervezéstől, miután a kormány ellentételezés nélkül államosított több fővárosi közteret és 99 évre ingyen használatba adta az V. kerületnek.

A kerület azt a céget bízta meg a Vörösmarty téri vásár megrendezésével, amely már 12 éve szervezi a Szent István téren a Bazilika előtti adventi vásárt.

A döntést azzal indokolták, hogy az V. kerületnek nincs saját rendezvényszervező cége, és a szervezéshez szükséges gyakorlat és idő se állt rendelkezésükre, miután a Budapest Brand Zrt. visszalépett.

A most megbízott cég korábban már szervezett karácsony előtti programokat a Szent István téri vásár mellett a Városligetben és a Citadellán is. A belvárosi önkormányzat szerint a Vörösmarty téri rendezvény színvonalas megvalósítására az Advent Bazilika szolgál referenciául, ami évek óta Európa legjobb karácsonyi vására.

A Népszava szerint a szervező cég bevételeinek alakulásán is látszik, hogy az adventi vásározás nem olyan rossz üzlet. A koronavírus-járvány betörése előtti karácsonyt is magába foglaló 2019-et 333 milliós nettó árbevétellel zárták, míg a járvány évében vélhetőleg az elmaradó vásárok okán alig 72,9 millió jött össze, amit tavaly 273 millióra sikerült feltornászni.

A lap szerint a mostani szervezés is vélhetően magas bevételt fog eredményezni a cégnek. Bár a Budapest Brandnek nem termelt nyereséget a vásár, amíg ők szervezték, sőt tavaly veszteséggel rendezték meg. Amennyiben mégis volt belőle nyereségük, azt az akkori elhanyagolt állapota ellenére sem a Vörösmarty tér üzemeltetésére – zöldfelület fenntartási és köztisztasági feladatainak ellátására – fordították a belvárosi önkormányzat közlése szerint.

Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója korábban azt nyilatkozta: „A Vörösmarty téri karácsony elsősorban nem üzlet, hanem a város egyik legfontosabb téli (turisztikai) attrakciója. Amikor pedig mégis üzlet és nyereséget termel, azt a pénzt mi fővárosi kulturális programokra fordítjuk”.

Belváros Önkormányzata azt is közölte szerkesztőségünkkel, hogy nem követték a Főváros Önkormányzatának azon gyakorlatát, amely keretében ingyenesen adták használatba a közterületet a vásárt szervező Budapest Brandnek és az esemény nyereségéből egyáltalán nem fordítottak a közterületek üzemeltetésére. Az V. kerületnek közel 20 millió forint összegű bevételt jelent a karácsonyi vásárok közterület-használati díja. A hasznosításból származó bevételeket az önkormányzat 100%-ban a közterületek fenntartására kívánja fordítani: közterület-tisztántartási, zöldfelület-fenntartási és közútkezelési feladatokra.

A Népszava cikke szerint a Budapest Brand által tavaly kiírt pályázaton összesen 500 négyzetméternyi pavilonra vártak jelentkezőt, a megjelölt bérleti díjakból pedig valamivel több mint 180 millió folyhatott be. A megbízott szervező cég azt közölte a lappal, hogy

a 2019-es évhez képest idén a bérleti díjak 7-15 százalékkal nőttek.

Mint írták, „a jelenlegi, igen kedvezőtlen gazdasági helyzet jóval nagyobb emelést indokolt volna, de nem akarták ezt teljes egészében a kiállító partnerekre terhelni”. A társadalmi szerepvállalás jegyében ingyenes megjelenési lehetőséget biztosítanak a Szent István téren a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, a Vörösmarty téren pedig az árva és sérült kutyákért dolgozó Vigyél Haza Alapítványnak adománygyűjtésre.

A Vörösmarty Classic Xmas nevű vásár pénteken nyílik meg és december 31-ig lehet látogatni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A rettegő hatalom már ma több ezer gyereket és külhoni honfitársunkat szállított a fővárosba, elkerülendő a holnapi lebőgést
A TISZA elnöke szerint már most„több tucat külföldi rendszámú busz parkol Budapesten a Műegyetem rakparton és a Bem téren.” Úgy véli, „Orbánék mindent bevetnek: fenyegetést, zsarolást, állami pénzen buszoztatást, elszállásolást, élelmiszerutalványt, tiltást.”


Úgy tűnik, mind a két oldal hatalmas jelentőséget tulajdonít annak, hogy minél többen legyenek a holnapi két megmozduláson. A délelőtti fideszes Békemenet az Orbán-beszéddel ér véget, a délutáni Nemzeti Menet a TISZA Párt rendezvényével, és többek közt egy Magyar Péter-beszéddel tölti ki a napot.

Magyar már kedden jelezte előre, hogy a Nemzeti Menet idejére teljes légtérzárat rendelnek el Budapest belvárosa fölé. Elmondása szerint korábban engedélyt kértek és kaptak a drónozásra, de kedden a Honvédelmi Minisztérium indoklás nélkül közölte velük, hogy a rendezvény alatt légtérzár lesz.

Most ezt írta a Facebook-oldalán:

„Már most több tucat külföldi rendszámú busz parkol Budapesten a Műegyetem rakparton és a Bem téren, amelyekkel a rettegő hatalom több ezer gyereket és külhoni honfitársunkat szállította a fővárosba, elkerülendő a holnapi lebőgést. Sokan közülük azt sem tudják, milyen rendezvényre hozták őket és hogy ki fizeti az utaztatásukat és a szállásukat. Orbánék mindent bevetnek: fenyegetést, zsarolást, állami pénzen buszoztatást, elszállásolást, élelmiszerutalványt, tiltást.

A TISZA nem fenyeget, nem zsarol, nem fizet buszokat, nem ajánl élelmiszercsomagot.

A mi erőnket a hazaszeretet, az őszinteség és az önkénteseink adják. A TISZA üzenete világos: működő és emberséges ország és egy valóban független és szabad haza” - írta a TISZA elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Izraelbe szökött a parkolási maffia-ügyben börtönbüntetésre ítélt volt MSZP-s politikus
Fürst a jogerős ítélet ellenére nem vonult börtönbe. Elfogatóparancs van érvényben ellene. Kérdés, hogy a Belügyminisztériumtól hogy kaphatott hatósági erkölcsi bizonyítványt, és hogy Izrael miért engedett be egy többszörösen elítélt politikust.


Fürst György a Fővárosi Ítélőtábla május 29-i jogerős döntése szerint 6 év 6 hónapot és 25 millió forintos pénzbüntetést kapott a 2016 óta zajló „parkolási maffia” perben, de nem vonult be 60 napon belül a börtönbe – írta a 444.hu. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene.

Parkolós körökben elterjedt, hogy nem kezdte meg a büntetését, hanem Izraelbe szökött. Információk szerint jelenleg is Izraelben tartózkodik, és nem kell különösebben bujkálnia, mert a másodfokú ítélet előtt pár nappal alija‑jogot - letelepedési engedélyt - kapott.

Az izraeli belügyminisztérium a magyarországi hitközség egyik rabbiját kérte fel, hogy igazolja zsidó származását. A felkért rabbi nyolc nappal a másodfokú ítélet előtt adta ki az igazolást.

Az alija‑kérelem elfogadásához viszont érvényes útlevél és tiszta erkölcsi bizonyítvány kellett. Hitközségi információk szerint a családja korábban már Izraelbe költözött.

Kérdés ugyanis, hogy Fürst a Belügyminisztériumtól hogy kaphatott hatósági erkölcsi bizonyítványt, miután több súlyos ügyben is elítélték, és hogy Izrael miért engedett be egy többszörösen elítélt politikust.

A lap nyár óta több megkeresést küldött a Büntetés‑végrehajtás Országos Parancsnokságának, a rendőrségnek, az Igazságügyi Minisztériumnak és az izraeli nagykövetségnek, de érdemi választ nem kaptak.

Fürstöt 2018-ban egy másik ügyben felfüggesztett börtönre ítélték: 2004-ben terézvárosi alpolgármesterként versenyeztetés nélkül terjesztette elő két Andrássy úti ingatlan eladását. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség perújítást kezdeményezett, mert más ingatlaneladások is felmerültek.

Pályája a Baloldali Ifjúsági Társulásban indult, majd 2002-től alpolgármesterként a vagyongazdálkodásért felelt. 2006-ban a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője lett, később megalapította az EME Zrt.-t, amely vezető szerepet vitt a mobilparkolásban; a kormány a mobilfizetési piacot gyakorlatilag államosította, amit az Európai Bíróság 2018-ban ellentétesnek ítélt az uniós joggal.

A „Centrum‑per” lényege szerint 24 parkolási vállalkozó átláthatatlan alvállalkozói láncot épített, így csalták el a hatalmas összegeket. A bíróság szerint az okozott kár – az elcsalt adóval együtt – meghaladja a tízmilliárd forintot.

A kiszervezett feladatok gazdaságilag indokolatlanok voltak: parkolóőr‑képzés, grafológiai tanulmányok, adatfeldolgozás és különféle tanácsadások jelentek meg magas áron. Egyes vádlottak a parkolóautomaták takarítására és útburkolati jelek felfestésére fiktív számlázási láncokat használtak az adóalap csökkentésére.

Mivel Fürst nem vonult be, biztosan elveszíti a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményét. A teljes kiszabott büntetését kell letöltenie, és meg kell térítenie az előállítás költségeit, ha elfogják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kemény kommentháború tört ki Magyar Péter és Karácsony Gergely közt a Szigetről
Magyar felrótta, hogy a vita helyett Karácsony a Tisza képviselőit támadta, és rákérdezett, miért hiányzott Tüttő Kata és Kovács Gergely, mivel szerinte az ő szavazatukkal meglett volna a többség. Karácsony szerint csak új szerződéssel lesz Sziget.


Mi is megírtuk, hogy a mai napon a Fővárosi Közgyűlés másodszor sem fogadta el a fesztivál eddigi területhasználati engedélyének megszüntetéséről szóló javaslatot. A döntés után Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztja alatt összecsapott Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével.

Karácsony Gergely szerint a Sziget megmentéséről szóló érdemi tárgyalások a tiszás és fideszes képviselőkön buktak el.

Magyar Péter azt írta kommentben, hogy a Tisza Párt csak olyan javaslatot támogat, amely 100%-ban garantálja a jövőbeni fesztivált, és keményen kritizálta a városvezetés anyagát.

„A Tulajdonosi Bizottság mai ülésére beterjesztett javaslat nem volt ilyen: a városvezetés egy olyan előterjesztést nyújtott be, amely többszáz millió budapesti adófizetői forintról mondott volna le külföldi magánbefektetők javára – a Sziget Fesztivál megrendezésére vonatkozó bármiféle kötelezettség nélkül”

– írta a Tisza Párt elnöke.

Magyar szerint a Fővárosi Önkormányzatnak aranyrészvényt kellene kapnia a Szigetben, hogy Budapestnek mindig legyen beleszólása a fesztivál sorsába.

Karácsony szerint viszont ő a „világos logikai okfejtést” képviseli, ami szerint „ha lesz Sziget Fesztivál, lesz fővárosi bevétel, és akkor arra lesz garancia. Ha meg nem lesz Sziget, akkor nem lesz bevétel, vagyis garancia se tud lenni, akármennyi Facebook-posztot is írnak erről."

A főpolgármester úgy véli, bevételről, garanciáról, kedvezményekről csak új szerződésben lehet egyezség:

"Garanciát követel? A mai döntésük után sikerült is garantálni: se Sziget, se fővárosi bevétel, se nemzetgazdasági haszon, se budapesti kedvezmények. Ez a döntés ennek a felelősségével jár.”

Magyar válaszában felrótta, hogy a vita helyett Karácsony a Tisza képviselőit támadta, és nem válaszolt arra, miért hiányzott Tüttő Kata és Kovács Gergely, mivel szerinte az ő szavazatukkal meglett volna a többség.

A mai napon egyébként sikerült elérni Gerendai Károlyt, aki azt mondta, október végén talán még lehet egy szavazást tartani, de ő tovább már nem tud várni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Ilyen volt a fáklyákkal vonuló emlékmenet a Műegyetemtől a Bem térig
Az 1956-os forradalom, és a szovjet megszálló csapatok elleni szabadságharc emlékére fáklyás emlékmenet indult főként fiatalok részvételével, akik közül sokan korhű ruhákba öltöztek.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 22.



Budapesten már október 22-én délután megkezdődtek az ünnepi programopk.

Délután négy órakor indult el az a fáklyás emlékmenet, amelyen több ezer diák, korhű ruhába öltözött fiatalok és Csepel teherautók vettek részt.

A menet útvonala ez volt: Műegyetem–Szent Gellért tér–Szent Gellért rakpart–Várkert rakpart–Casino–Ybl Miklós tér–Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Bem tér. 17 órakor kezdődött a Bem téri ünnepség, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, mellette a marosvásárhelyi Református Kollégium diákkórusának műsora és koszorúzás színesítette a programot.


Link másolása
KÖVESS MINKET: