UTAZZ
Sokszínű és izgalmas órákat tölthetsz el a határtól alig félórányi távolságra. Savoyai Jenő egykori vadászkastélya később Mária Terézia és családja egyik kedves helye volt. Az ő történetük mellett most újdonsággal is várnak Marchfeldben.
UTAZZ
Ha egy pultnál találsz egy szuper, fixáras fogást, ami még ízlik is, akkor jó eséllyel két hét múlva is ugyanazt az ételt találod majd ott. A standok ugyanis a vásár időtartama alatt nem váltogatják az 1600 forintos menüt.
UTAZZ
Tényleg megfizethetetlenek a budapesti vásárok, vagy csak szeretünk a legmagasabb árakon lovagolni?
UTAZZ
Idén is mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha jól akarunk lakni a budapesti belvárosi adventi vásárokon. Ugyanakkor ismét lesz olcsóbb menü, köztük igazán ínycsiklandó fogásokkal.
UTAZZ
Tény hogy emelkedtek az árak, és találkozhatunk 10 ezer forintos sültes tállal vagy 7000 forintos burgerrel is, de nem kell feltétlenül a legdrágább menüt választani, ha jól akarunk lakni.
UTAZZ
Az ételek és italok körülbelül feleannyiba kerülnek mint a belvárosban, és külföldiek helyett kellemes, kisvárosi hangulat van.
UTAZZ
November 18-án nyílt meg a Vörösmarty téren, valamint a Szent István Bazilika előtti téren található karácsonyi vásár. Egy négyfős családnak minimum 22 ezer forintot kell kifizetnie, ha itt akar ebédelni.
UTAZZ
A brutális rezsiszámlák miatt egymás után döntenek takarékossági intézkedésekről a magyar települések, a spórolásnak pedig a karácsonyi ünnepek is áldozatául eshetnek.
UTAZZ
A rendezvényre csak oltási igazolvánnyal vagy negatív teszttel mehettek volna be, de a felháborodott tömeg ledöntötte a korlátokat.
UTAZZ
Lesz téli finomságokat kínáló hütte, lesz korcsolya- és fakutyabérlés és számtalan különleges program is.
UTAZZ
Kevesen ismerik a bajorországi karácsonyi vásárokat, pedig nincsenek nagyon messze, és talán megérnek egy kirándulást az adventi időszakban.
UTAZZ
Gazdag programokkal, finom gasztronómiai kínálattal, zsűrizett kézműves és iparművészeti termékekkel, fényfestéssel, gyerekfoglalkozásokkal, és az igazi Mikulással várnak.
Népszerű
Ajánljuk