KULT
A Rovatból

A 10 legjobb magyar dalszöveg

Összegyűjtöttük a szerintünk leginkább elgondolkodtató, frappáns, vagy csakúgy örökre emlékezetes hazai dalszövegeket.


Fontos: a lista nem rangsorban, hanem ABC sorrendben van. Köztes sorrendet nem akartunk, illetve nem is igazán tudtunk volna felállítani.

Bár sok népszerű szövegírónak több szerzeménye is olyan színvonalú, hogy méltán felkerülhetett volna ide, egy szerzőtől csak egy dalt válogattunk be – akkor is, ha több zenekart felölel az életműve.

Az eredmény így kétszeresen szubjektív lett, de ez már csak egy ilyen műfaj :) A meghallgatáson túl a címekre kattintva el is olvashatjátok a szövegeket.

Akkezdet Phiai – Budepesmód

Az underground hiphop és a slam poetry műfaja egyaránt híres a szavak mesteri kezeléséről, így nem meglepő, hogy a kettőt ötvöző Akkezdet Phiai brillírozik ezen a téren. Update: a formáció 2019. január elsején jelentette be, hogy feloszlik.

Süveg Márk és Závada Péter „nem középiskolás fokon” játszanak a magyar nyelvvel, szövegeik költeményként felolvasva ugyanannyira megállják a helyüket, mint elrappelve. A már címében is rendhagyó Budepesmód olyan rímpárokkal fest egyedi hangulatképet fővárosunkról, mint a dús szád/duschbad, vagy a komplexus/konzervhús – de más téren is bővelkedik meglepő hasonlatokban.

Derültégből – AZ

A Derültégből szintén hiphopban utazik, zeneileg némi jazzes beütéssel, illetve a refrénekben tiszta énekkel (a csapatnak két frontembere van, Sulyok Ádám a rapbetétekért, Pető Krisztián pedig a többiért felel). AZ címet viselő szerzeményük igazi nyelvi bravúr: szövegében nem kevesebb, mint három alkalommal mennek végig a teljes ABC-n. Először szavanként haladva, majd a verzében egymás után következő, alliteráló sorokkal, végül pedig újra szavanként, de felváltva elölről és hátulról (A-Z, B-V stb.) Ez így leírva talán nem tűnik nagy számnak, de meghallgatva és elolvasva annál lélegzetelállítóbb. Ráadásul a sorok tartalmilag sem ütnek el egymástól, ami tovább növeli a szerzők teljesítményét.

Európa Kiadó – Romolj meg

A ’80-as évek legendás underground csapata mostanában ismét koncertezik, sőt két évtized kihagyás után új lemezt is kiadtak. Vitathatatlan azonban, hogy legmaradandóbb alkotásaik a hőskorban születtek. A Romolj meg című számnál aligha akad jobb példa Menyhárt Jenő szövegírói zsenialitására: gyönyörű és őszinte szerelmi vallomás bontakozik ki előttünk, az ilyenkor szokásos sablonokat teljesen mellőzve. Zenével együtt, a lassan áramló és rendkívül szuggesztív előadásmódnak köszönhetően még nagyobbat üt az egész.

Hiperkarma – Szerinted

Bérczesi Róbert vitán felül a magyar könnyűzene egyik legzseniálisabb, egyben legszomorúbb sorsú egyénisége. A hiperkarmával a 2000-es évek első felében két azóta is mérföldkőnek számító lemezt készített el, melyeknek köszönhetően hatalmas rajongótáborra tettek szert. A frontembert azonban elkapta a showbiznisz mókuskereke, egyre mélyebbre süllyedt drogfüggőségében, amire 2007-ben az egész zenekar ráment. Három éve úgy tűnt, sikerült legyőznie a kábítószert: maga köré gyűjtötte a többieket és újra koncertezni kezdtek, sőt régóta késlekedő harmadik lemezük befejezésére is ígéretet tettek. Sajnos ebből nem lett semmi, Bérczesit alig fél év után ismét bedarálta a gépszíj. Vigaszdíjként mindössze az a pár új dal maradt meg, amelyeket a rövid visszatérés idején bevettek a koncertműsorba. Ilyen a Szerinted is, amely hihetetlenül sűrű szövegével még az átlagos hiperkarma szerzeményeket is felülmúlja. Gyakorlatilag nincs benne instrumentális rész, négy perc folyamatos „darálással” állunk szemben, a végeredmény mégis fülbemászó.

Hobo – Bolond lett a bölcsből

Földes László 2009 őszén adta ki Circus Hungaricus című lemezét, amely nem az akkor hivatalosan még működő Hobo Blues Band keretein belül, hanem szólóanyagként jelent meg. Az album tökéletes korképet fest napjaink Magyarországáról, szövegei igencsak keserű hangvételűek, világosan megmutatják Hobo kiábrándultságát a manapság uralkodó társadalmi, politikai viszonyokból. A Bolond lett a bölcsből a lemez egyik kulcsdala, alcíme (Utószó a 20. századhoz) egyben témáját is előrevetíti.

rajz hobo

Szalai Attila rajza Hobóról

Kiscsillag – Van-e szándék

Lovasi András nevét a legtöbben még mindig a Kispál és a Borzzal kötik össze, nem véletlenül, hiszen életművének túlnyomó részét ezzel a zenekarral alkotta meg. Mi most mégis egy Kiscsillag számot választottunk tőle, amely alig kétperces játékideje ellenére teljességgel formabontó nézőpontot tár a szemünk elé. A szituáció egy futó egyéjszakás affér, aminek körülményeit a lány bőrébe bújva ismerjük meg. Hamar kiderül az is, hogy a másik fél nem más, mint maga a frontember. A dolog igazán viccessé az „ugye nem gondolod, hogy én is ilyen csaj vagyok?” sorral válik, amire ugye a történések éppen rácáfolnak. Lovasitól egyébként nem idegen ez a látásmód, a Mol kútnál című dalban szintén külső szemlélőként festi le önmagát, bár ott csak mint mellékszereplő jelenik meg.

Neurotic – Brék

Pajor Tamás a Neurotic élén a ’80-as évek talán leglázadóbb zenészfiguráját testesítette meg, afféle romlott prófétát, akire fiatalok tömegei tekintettek kétes értékű példaképként. Az életmódjába belekódolt elkerülhetetlen haláltól minden bizonnyal csak a Hit gyülekezetébe való megtérése mentette meg. Ennek hatására teljesen megtagadta korábbi énjét, Amen néven alapított keresztény rockzenekart, illetve több szólólemeze is megjelent. Kicsit talán túl is kompenzálta a dolgot: interjúiban rendszeresen kijelenti, már attól is rosszul lesz, ha csak meghallja valamelyik régi dalát. Pedig a Neurotic nem túl bő (17-18 számos) repertoárja tele van bravúros szövegírói megoldásokkal. Ezek közül is kiemelkedik a Brék – vagy ahogy sokan emlegetik, a Mozi –, amely egyes vélekedések szerint az első hazai rapdalnak tekinthető.

Quimby – Viharon túl, szélcsenden innen

A Kilégzés című lemezen szerepel ez a szintén mindössze kétperces „szösszenet”, amelyben Kiss Tibor fantasztikus metaforákkal festi le a drogokkal megvívott győztes harcát. Mint ismert, ez az album azt követően jelent meg, hogy a frontember másfél évet töltött egy komlói elvonón, ahol testileg és lelkileg is új emberré vált. Ennek tökéletes lenyomata a Viharon túl, szélcsenden innen: bár mondanivalója nagyon is direkt és bárki számára könnyen értelmezhető, mégis olyan köntösbe van csomagolva, amit a legnagyobb költők is megirigyelhetnének. A minimál-hangszerelés csak tovább erősíti a vallomás személyes hangvételét.

Sziámi – Apokalipszis itt és most

Müller Péter Sziámi egyik legnagyobb dala – ezzel a kommentárral látták el az Apokalipszis itt és most youtube-ra feltöltött verzióját, és mi is egyetértünk a minősítéssel. Az egész szöveg elég szürreális, tele van meglepő költői képekkel és rímpárokkal (pl. „ha te dugsz, nem kell a Seduxen”), de abszolút visszaadja azt a lázadó életérzést, amely miatt a Sziámihoz hasonló underground zenekarok annyira népszerűek voltak a fiatalok körében az előző rendszer utolsó évtizedeiben.

Tai Chi Teacher – Kiskosz

A Tai Chi Teacher annak ellenére számít az egyik legtermékenyebb hazai formációnak, hogy lényegében hobbizenekar: tagjai közül mindenkinek van civil foglalkozása. Mégis, megalakulásuk óta minden évben kiadtak egy hét-nyolc számos lemezanyagot, mindegyiket egy adott koncepcióra felfűzve. Kiskosz című daluk a globális felmelegedés témáját járja körül, egy fenntartható fejlődéssel foglalkozó pályázaton még díjat is nyertek vele pár éve. Elgondolkodtató szöveg remek rímekkel (Huszti Gergely érdeme), ráadásul feszes rockritmusban, így koncertslágerként is tökéletesen megállja a helyét.

Ha tetszett az összeállítás, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk