BUDAPEST

10 ezer forint bírság járhat a széthagyott e-rollerekért a fővárosban a szolgáltatóknak

A mikromobilitási pontokon magánbiciklik ideiglenes elhelyezésére is lehetőség lesz.

Link másolása

A főváros a kerületekkel együtt szabályozná az úgynevezett megosztott mikromobilitási eszközök - például a kölcsönözhető kerékpárok és e-rollerek - tárolását Budapesten, ennek érdekében mikromobilitási pontokat hoznának létre, ahol jogszerűen lehetne parkoltatni az eszközöket. Az erről szóló előterjesztés szerdán kerül a Fővárosi Közgyűlés napirendjére.

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke kedden egy budapesti háttérbeszélgetésen arról beszélt, a mikromobilitási eszközöket - mint az e-robogó, e-kerékpár, kerékpár, e-roller és roller - jól lehet kombinálni a közösségi közlekedéssel, jól illeszkednek a zöld, fenntartható közlekedés rendszerébe, ugyanakkor sok konfliktust szül az, hogy tárolásuk nincs szabályozva, sokan csak széthagyják a rollereket, ami balesetveszélyes.

Bodor Ádám, a Budapesti Közlekedési Központ mobilitásfejlesztés igazgatója a részletekről szólva elmondta: mikromobilitási pontokat hoznának létre, és csak itt lehetne felvenni és leadni az eszközöket. Mint mondta, a közterület-használat az a jogi alap, amire támaszkodva a főváros és a kerületek szabályozni tudják az eszközök kihelyezését.

Kofrán Gergely, a projekt szakértője elmondta, a mikromobilitási pontok szolgáltatósemlegesek lennének, és lehetővé tennék a magánkerékpárok ideiglenes elhelyezését is. A szolgáltatók szerződést kötnének a közterület-tulajdonos önkormányzattal és díjat fizetnének a tárolásért, az eszközök kijelölt területen kívüli elhelyezése pedig szankcionálható lenne, nemzetközi példák alapján alkalmankénti tízezer forintos büntetést javasolnak, amitől az önkormányzat eltérhet.

A legsűrűbben lakott, belvárosi részeken négyzetkilométerenként 16, az átmeneti zónákban négyzetkilométerenként 12 mobilitási pontot hoznának létre. A külső kerületek pedig eldönthetik, hogy kijelölnek-e egy centrumterületet, ahol mikromobilitási pontokon szeretnék látni az eszközöket, vagy mindenhol engedélyezik az ajtótól-ajtóig közlekedést.

Elmondta azt is, több mint 500 mikromobilitási pont már "tervezési fázisban van", várhatóan a jövő év első felében már 100-200 meg is valósulhat. Elmondta, a VIII. kerület már hozzákezdett a mikromobilitási pontok kialakításához, a Corvin Plaza mögötti Futó utcában, a Bubi-állomásnál már ki is alakítottak egyet.

Hangsúlyozta azt is, amíg valamennyi pont fizikailag is elkészül, ideiglenes intézkedésként lehetőséget biztosítanak "virtuális mikromobilitási pontok" kijelölésére is, amikor az önkormányzatok virtuálisan jelölik ki a pontot, ahol el lehet helyezni az eszközöket.

Beszámolt róla, hogy az összes, Budapesten aktív szolgáltató partner volt az egyeztetések során. A szabályozás nyomán rendezettebb közterületeket várnak és a konfliktusok számának csökkenését, valamint azt, hogy a rendezett körülmények között még jobban elterjednek a mikromobilitási eszközök és ezzel visszaszorul a városi autóhasználat. A projekt szakértője szerint a szolgáltatóknak is érdeke a kiszámítható, világos szabályozási környezet és ezzel megnyílik a közlekedési rendszerrel való szorosabb integráció lehetősége is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Virágpompában a Tóth Árpád sétány, Budapest egyik legszebb japán díszcseresznye fasora
A történelem viharait is átvészelte a várfal, amelyen az öreg gesztenyefák elé 2009-ben ültették a lenyűgöző látványt nyújtó másik fasort.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 04.


Link másolása

A tavasz egyik legszebben virágzó fája a japán díszcseresznye. A pár napig élvezhető látványosság sokakat vonz magához, gyönyörködni, fotózni. A rózsaszín virágözön a Budai Várban is minden évben elvarázsolja a látogatókat.

A Tóth Árpád sétány önmagában is egy különleges hely, hiszen egy régi középkori várfal tetején vezet végig, ahol a panorámát is érdemes kiélvezni.

A sétány jelenlegi formája 2009-ben készült el, a déli szakasz felújításával, ekkor ültették a fákat is Tihanyiné Tóth Mária tervei alapján. A ma már romantikus Várhegy várfalai korábban hadicélokra szolgáltak. A várfal romjaira 1720-ban telepítették az első fasorokat - ez volt Budapest első kettős fasora.

A sétány neve is többször változott, a 19. században Bastei Promenádnak hívták, majd 1879-től Bástya sétánynak, a 30-as években Horthy Miklós sétánynak és Gróf Bethlen István sétány is volt. 1946-ban nevezték el a nyugati részt Tóth Árpád sétánynak, mert a költő a közeli Táncsics Mihály utcában is élt. A második világháború után a fák is elpusztultak. A területet 1967-ben rendezték, ekkor ültettek gesztenyefákat, juharfákat. A díszcseresznyefák 2006-ban és 2009-ben kerültek a sétányra, míg a mögöttük álló gesztenyefák jóval idősebbek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
Szinte biztosan nem lesz klíma a 3-as metrón idén nyáron
Technikailag gyakorlatilag megoldhatatlan, hogy idén nyáron teljesüljön Karácsony Gergely egyik főpolgármesteri vállalása.

Link másolása

„A közbeszerzési eljárás jelenleg tárgyalási szakaszban van” – válaszolta a BKV a Népszavának, amikor a lap arról érdeklődött, hogy mikorra várható a hármas metró szerelvényeinek légkondicionálása. A lap szerint ez azt jelenti, hogy kivitelező híján aligha lesz nyárra klimatizálva a 3-as metró vonalán közlekedő 222 kocsi.

A budapesti M3 metróvonalon közlekedő járműveket 2016-ban 69 milliárd forintért gyártotta újra az orosz Metrowagonmash – rengeteg hibával. Tarlós István akkori főpolgármester 2017-ben még azt mondta: nem lesz gond azzal, hogy nincs klíma a hármas metró felújított szerelvényein, elvégre „az nem villamos, 25 méterrel a föld alatt nem tűzi a nap”, és „azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is”.

Az őt váltó Karácsony Gergely még főpolgármester-jelöltként 2019 júniusában 34,8 fokot mért a vonal egyik kocsijában és megígérte, hogy utólagosan klimatizálják a hármas metró orosz szerelvényeit.

A BKV a városvezetés utasítására 2021 májusában feltételes közbeszerzési tendert írt ki az utólagos klimatizálásra, amelyre három ajánlat érkezett. Az egyiket érvénytelenítették, a Liberatus Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. viszont versenyben maradt. Szerződést azonban egyikkel sem kötöttek a főváros nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva. Később felmerült, hogy az orosz gyártó ellen indított perben követelt kötbérből fedezik az utólagos klimatizálás költségét.

„A klimatizálás elsődlegesen nem pénz kérdés, szükség lenne hozzá az orosz gyártó hozzájárulására, amire kevés az esély. Ha enélkül nyúlunk a kocsikhoz, elvész a garancia. A helyzet tavaly óta nem változott, idén nyárra objektíve lehetetlen a légkondícináló berendezések felszerelése” – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki megerősítette azt is, hogy a munkát a kötbér terhére rendelnék meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Karácsony Gergely: Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a hajókat a belvárosból
A budapesti főpolgármester szerint az a céljuk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 31.


Link másolása

„Felülvizsgáltuk és módosítjuk a Duna-parti Építési Szabályzatot” – írja húsvétvasárnapi posztja elején Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint ezzel egy bonyolult, sok egyeztetést igénylő tervezési, véleményezési folyamat végére értek.

A városvezető bejegyzéséből kiderül, hogy az állami, szakmai és civil szervezetektől érkezett vélemények több tucat oldalt tesznek ki, több partnerükkel az utolsó pillanatig egyeztettek.

Szerinte a szabályzat lényegét egyszerűen össze lehet foglalni:

„Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a lakók életét megkeserítő, és a panorámát elcsúfító hajókat a belvárosból, megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a Duna-partok a jelenleginél sokkal jobban szolgálhassák a budapestieket. Az a célunk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen, és minél egészségesebb egyensúlyt teremtsünk a folyó különböző célú használata közben.”

A teljes posztot itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Újabb Kolodko-miniszobor: ezúttal Chuck Norris került fel egy budapesti hídra
A helyszín nem véletlen... A gúzsba kötött akcióhős szobra emlékeztet rá, hogy a híd építésének idején sokan szavaztak rá, mint névadóra.

Link másolása

Húsvéthétfőn újabb miniszobrot helyezett ki Kolodko Mihály. Ezúttal Chuck Norrist készítette el, amint az akcióhős gúzsba kötve fekszik...

A helyszín sem lehet véletlen: a Megyeri hídnál, a pesti oldalon található, a gyalogosúton, a Pest felirat alatt.

A híd építésekor névpályázatot is hirdettek, és akkor sokan szavaztak Chuck Norrisra.

Mivel élő személyről nem lehet ilyen létesítményt elnevezni, így a filmsztár nem kapott hidat Budapesten.

Az alkotásról a szobrász képeket is posztolt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk