Segíts eldönteni, hogy melyik a legjobb szálloda a balatoni régióban!
A verseny kizárólag közönségszavazással dől el, szavazatukkal pedig megadják az esélyt kedvenc szállodájuknak arra, hogy az bekerüljön AZ ÉV HOTELE döntőjébe. Ha szavazol, nyerhetsz is!
AZ ÉV HOTELE közönségszavazás idén is a Balatonon indult. A múlt hét vasárnapi adásban befejeződött azoknak a szállodáknak a bemutatása, melyek ebből a régióból neveztek a versenyre. De ezzel nem ért véget a versengés, hiszen a régió négy szálláshelyére a héten még egyszer, egészen pontosan vasárnap délelőtt 11 óráig lehet szavazni a műsor hivatalos oldalán!
A nézők voksai rendkívül fontosak, hiszen a verseny kizárólag közönségszavazással dől el, szavazatukkal pedig megadják az esélyt kedvenc szállodájuknak arra, hogy az bekerüljön AZ ÉV HOTELE döntőjébe a másik négy turisztikai régió nyerteseivel és a második helyezettekkel együtt.
De természetesen nem csak a szállodák nyerhetnek! Ha valaki voksol, akkor nyerhet is, övé lehet a nyeremények egyike!
Hogyan dől el, hogy melyik lesz az balatoni régió legjobb szálláshelye?
AZ ÉV HOTELE című műsor december végéig, Magyarország öt régiójának 28 szálláshelyét mutatja be. Augusztusban a hírességek közül kiválasztott hoteltesztelők a balatoni régióban négy szálláshelyet próbáltak ki. A szálláshelyek megtarthatták a korábban, az adások után kapott szavazataikat, tehát az eredmények nem nullázódtak le. Most a nézők egy újabb voksolással segíthetik kedvencüket a havi döntőben, hogy a számukra legszimpatikusabb szálloda lehessen a balatoni régió legjobbja, azaz augusztusban A HÓNAP HOTELE. A szavazatokat vasárnap 11 óráig a műsor hivatalos oldalán lehet leadni. A nézőknek most még több nyeremény ütheti markát, hiszen a heti nyereményen kívül, az összes augusztusban voksoló közül sorsolják ki a havi fődíjakat is. Ha nem láttad az összes balatoni indulót, vagy lemaradtál volna a múlt vasárnapi összefoglaló adásról, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódját az RTL+-on!
A Barátok közt egykori szereplője Németh Franciska és férje K.Fangler Péter rockzenész hétvégjüket Kehidakustányban, egy exkluzív golf resort-ban kezdték meg.
Zala Springs Golf Resort, Kehidakustány
A szállodakomplexum a Kehidakustányt Zalacsánnyal összekötő út mellett, egy csendes és buja zöld növényzettel borított völgyben épült. A Balaton partja és Keszthely csupán negyedóra autóútra található innen. Az exkluzív szálloda főleg a golfozás iránt érdeklődő magyar és külföldi utazók körében ismert és népszerű, de természetesen azoknak is vonzó lehet, akik inkább wellnessezni vagy kirándulni szeretnének a Balaton környékén. A Zala Springs boutique-stílusban berendezett szobákat és magasabb felszereltségű, nagy alapterületű lakosztályokat kínál. A szállodát egy 160 hektáron elterülő 6351 méter hosszú, tavakkal tarkított 18 szakaszos golfpálya veszi körül, ami nemzetközi, világszínvonalú versenyek rendezésér is alkalmas. A szálláshely étterme igazán exkluzív környezetben kínál bisztró-menüt, de exkluzív borvacsorákat is gyakran rendeznek itt.
További információ IDE kattintva!
A második szálláshely, amit Franciska és Péter az utazás során kipróbálhatott Balatonkenesén található. Ennek ők azért örültek különösen, mert mindketten ezer szállal kötődnek a magyar tengerhez.
Marina Port****, Balatonkenese
A közvetlen vízparti, négycsillagos besorolású balatoni wellness-szálloda Budapesttől egy órára, az M7-es autópályától 10 percre, a legmodernebb balatoni vitorláskikötő szomszédságában, Balatonkenesén található.
A szálloda évek óta sikeres céges rendezvény és konferencia helyszín, melyekhez hat különböző, modern felszereltségű konferenciaterem áll rendelkezésre. A szálloda hangulatos és komfortos szobáinak nagy része a Balaton felé néz. A hotel wellness részlegében 200 m2-es feszített víztükrű úszómedence,10 személyes pezsgőfürdő, gyermekmedence, többféle szauna és gőzkabin is megtalálható. A Marina Port saját füves strandján napágyak, panoráma szauna, játszótér és Beach Bár szolgálja a nyaralók igényeit.
A szálloda 120 fős étterme egyaránt kínál hagyományos magyaros, valamint nemzetközi, elsősorban mediterrán fogásokat. A nyári szezonban a Nádas grillteraszon is van lehetőség vacsorázni.
További információ IDE kattintva!
A második adásban a gyönyörű színésznő, Kondákor Zsófia és féltestvére, a szintén színészi pályát választó Panka utazott Siófokra, ahol hétvégéjüket egy 5 csillagos, exkluzív hotelben kezdték meg.
REED Luxury Hotel & Bistro, Siófok
Az ötcsillagos besorolású szálloda a Balatontól 2 perc sétára egy csendes lakóövezetben található, távol a főút zajától. Az M7-es autópályától könnyen megközelíthető, Budapesttől mindössze 1 óra autóútra van. Az exkluzív szálloda elhelyezkedésének köszönhetően számos kikapcsolódási lehetőséget biztosít falain belül és kívül egyaránt, hiszen a Balaton partja, a szabadstrand és a bicikliút is a szálloda szomszédságában van. A luxus szállodát a letisztultság mellett a modernitás jellemzi. Tágas terei, buja, zöld növényzete a Távol-Keletet idézi, míg kültéri és beltéri medencéinek, valamint gőzkabinjának mozaikcsempés burkolata a csillogást, eleganciát sugározza. Szobái magas minőségben felszereltek, 2 nagy luxus apartmanja tetőterasszal és privát jakuzzival is rendelkezik. Étterme a’la carte bisztro-menüt kínál.
További információ IDE kattintva!
A második szálláshely, amit Zsófi és Panka az utazás során kipróbálhatott, Keszthelyen található.
Kristály Hotel****, Keszthely
A Helikon park közvetlen szomszédságában található, négycsillagos besorolású balatoni wellness-szálloda Budapesttől két órára, az M7-es autópályától könnyen megközelíthető. A családias szálloda a Balatontól 5 perces sétára van, de negyedórás gyaloglással elérhető a móló, a Városi vagy éppen a Libás strand is. Keszthely a kerékpárosok kedvelt városa, számtalan bicikliút vezet a városon át és körül. A szálloda szobáinak többsége erkélyes, welness részlege a legfelső emeleten található, tágas környezete családi pihenésre szabott, a szauna és gőzfürdő melett jakuzzi helyet kapott a tetőtéri üvegablakok alatt. Éttermi és bár helyszíne az Audry nevet viseli, tükrözve a tulajdonosok színésznő iránti rajongását. A szállóvendégeket svédasztalos reggeli és vacsora várja, de a bár nyitva áll bárki számára.
További információ IDE kattintva!
Szavazz és nyerj szállodai ajándékutálványt minden héten!
Szavazatodat AZ ÉV HOTELE hivatalos oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek egyikére vasárnap délelőtt 11 óráig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy szállodai ajándékutalványt oda, ahová a szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi, majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE-ben!
Jövő hét vasárnap új adással folytatódik az idei AZ ÉV HOTELE! A következő tesztelők már két észak-dunántúli szállodát próbálnak majd ki. Börcsök Viki vlogger/műsorvezető, valamint a The Voice-ban megismert énekesnő Deák Becca utazik Sárvárra és Mosonmagyaróvárra. Viki még 6 éves kisfiát Noelt is magával vitte az utazásra!
Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE
Az RTL-en futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni.
AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízióműsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.