287 büntetést szedett össze egy külföldi autós, aki egyébként Budapest agglomerációjában él. Mint a Vezess.hu cikkéből kiderült, sokkal többször bukott le tavaly, de mivel egy nap csak egyetlen 14 875 forintos pótdíjat kaphat, az év 365 napján így jött össze neki 287 darab csekk.
Emellett legalább ennyire szomorú adat, hogy a magyarok is rekordszámú pótdíjat kaptak a bliccelésért: összesen 731 ezret.
2016-ban a fizetős utakra közel 13 millió e-matricát vásároltak az autósok, ami szintén rekord, a matricákat megvásárlók összesen 60 milliárd forintot fizettek be az államkasszába. A büntetések összege pedig eléri az 5,8 milliárdot, mindkettő szintén csúcsnak számít.
Ha valaki beszorozza a 731 ezret a csekken szereplő 14 875 forinttal, akkor 10,7 milliárd jön ki, és ebben még nincsenek benne a megemelt pótdíjak - mindez azt is jelenti, hogy sokan vitatják a bírságot, és nem fizették be az összeget.
"
A 2016-os rekorder „egy Budapest agglomerációjában élő külföldi, aki a teljesen átlagos kombijával életvitelszerűen használja évek óta a hazai úthálózatot egy fillér befizetése nélkül. 2016-ban 287 darab pótdíjjal ő lett a rekorder, de 2015-ben is ő gyűjtötte a legtöbb csekket
Ráadásul nem is tudják behajtani rajta a tetemes büntetést, mert
hivatalosan nem létező rendszámmal közlekedik.
A büntetések száma és összértéke is rohamosan emelkedik: Két éve még csak 276 ezer csekket küldött szét a NÚSZ, 2015-ben 516 ezret, majd ehhez képest is ugrott 42 százalékot 2016-ra a pótdíjazás -írja alap. A NÚSZ szerint a valószínűleg csökkent a bliccelők száma, csak épp az ellenőrzések száma növekedett meg jócskán, tavaly összesen 303 millió alkalommal ellenőriztek. A 2015-ös 208 millió és a 2014-es 133 millió esettel szemben ez lényeges növekedés.
Ellenőrzőpontok
Az országban 110 fix ellenőrzőpontot üzemeltet a NÚSZ, ebből 61 végzi a személygépkocsik e-matricájának ellenőrzését, 49 darab pedig az alsóbb rendű utakon figyeli a teherautókat, emellett pedig 45 járművel is ellenőrzik a járműveket.
287 büntetést szedett össze egy külföldi autós, aki egyébként Budapest agglomerációjában él. Mint a Vezess.hu cikkéből kiderült, sokkal többször bukott le tavaly, de mivel egy nap csak egyetlen 14 875 forintos pótdíjat kaphat, az év 365 napján így jött össze neki 287 darab csekk.
Emellett legalább ennyire szomorú adat, hogy a magyarok is rekordszámú pótdíjat kaptak a bliccelésért: összesen 731 ezret.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tyler Robinson a Utah állambeli St. George városában nőtt fel.
Középiskolai tanulmányait kiváló eredménnyel végezte, ennek köszönhetően elnyerte a rezidens elnöki ösztöndíjat a Utah Állami Egyetemen.
Egy 2021-ben megosztott Facebook-videóban, amelyet édesanyja tett közzé, Robinson felolvasta a levelet, amelyben a díjról értesítették. Az egyetem később közölte, hogy a fiatal férfi 2021-ben egy félévet járt az intézménybe, írja a CNN.
A 22 éves férfit csütörtök este, egy 33 órán át tartó hajtóvadászat után vették őrizetbe – erről az FBI igazgatója, Kash Patel beszélt pénteken. A letartóztatás este 10 óra körül történt.
A lövöldözés helyszínének közelében a hatóságok egy puskát találtak, amelyen különböző feliratokat véstek a lőszerre.
Utah kormányzója, Spencer Cox azt mondta, ezek az üzenetek Robinson politikai nézeteinek megváltozására utalhatnak. Az egyik felirat így szólt: „Hé, fasiszta! Kapjátok el!”, egy másik pedig az olasz Bella ciao antifasiszta dalból származott: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao”, erősítette meg a New York Post. Egy harmadik metszeten ez állt: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LMAO”.
Cox a péntek reggeli sajtótájékoztatón elmondta, hogy Robinson egyik családtagja előző este megkereste egy másik rokonát. A rokon később a Washington megyei seriffhivatalnak azt nyilatkozta: „Robinson bevallotta nekik, vagy sejtette, hogy ő követte el az incidenst”.
A kormányzó szerint ugyanaz a családtag azt is közölte a nyomozókkal, hogy egy nemrég tartott családi vacsorán szóba került Charlie Kirk közelgő rendezvénye, amelyet a Utah Valley Egyetemen tartottak volna. A beszélgetés során arról esett szó, „hogy miért nem kedvelik őt, és milyen nézőpontokat képvisel”. A családtag szerint Kirk „tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.
A hatóságok Kirk meggyilkolását „politikai merényletnek” minősítették. A konzervatív aktivistát szerdán lőtték le az Utah Valley Egyetem rendezvényén, amely körülbelül 560 kilométerre van Robinson szülővárosától.
A nyilvántartások szerint Robinson párton kívüli szavazóként van regisztrálva, és „inaktív” státuszban szerepel, mert az utóbbi két általános választáson nem adta le szavazatát.
Egy családtag elmondta, hogy Robinson „az utóbbi években politikaibb lett”, és különösen Kirkre irányult az ellenszenve.
A rendőrség korábban közzétett fényképein a lövöldözés gyanúsítottja szürke Converse cipőt és napszemüveget viselt. A közösségi médiában közzétett fotókon Robinson is hasonló öltözékben látható.
Tyler Robinson a Utah állambeli St. George városában nőtt fel.
Középiskolai tanulmányait kiváló eredménnyel végezte, ennek köszönhetően elnyerte a rezidens elnöki ösztöndíjat a Utah Állami Egyetemen.
Egy 2021-ben megosztott Facebook-videóban, amelyet édesanyja tett közzé, Robinson felolvasta a levelet, amelyben a díjról értesítették. Az egyetem később közölte, hogy a fiatal férfi 2021-ben egy félévet járt az intézménybe, írja a CNN.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy már írtunk róla, a péntek reggeli órákban kisiklott a Vácról Balassagyarmatra tartó 7:38-as vonat több kocsija. A szerelvényen húsz ember utazott, közülük ketten, a MÁV dolgozói könnyebb sérüléseket szenvedtek.
A vasúttársaság közlése szerint a mozdonyvezető nem észlelt semmilyen előjelét a bajnak, a motorkocsi egyszerűen leugrott a sínről.
A vonat a megálló előtt már fékezett, a baleset idején 38 kilométer/órás sebességgel haladt, miközben az adott szakaszon 50 kilométer/óra volt a megengedett.
A helyszínen videó is készült, amelyet Magyar Péter tett közzé. A felvételen jól látszik, hogy a kanyar előtt, a sínillesztésnél rossz állapotban volt a pálya, és az is érzékelhető, hogy a felvételt készítő férfi alatt mozgott a sín.
a pályamester korábban már többször jelezte, hogy a Vác–Balassagyarmat vonalon gondok vannak a pálya állapotával.
A lap úgy tudja korábban azt javasolta, zárják le a szakaszt mindaddig, amíg a hibákat nem javítják ki. A környéken februárban készült egy fotó is, amelyen szintén jól látható a sínek rossz állapota.
A MÁV a baleset után sajtótájékoztatót tartott a helyszínen. Elhangzott, hogy a mellékvonalon évente kétszer mérőszerelvény halad át, emellett folyamatos a gyalogos pályabejárás.
Lázár János építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán reagált. Azt írta, „minden részletre kiterjedő, szigorú és őszinte vizsgálatot” kért a MÁV vezetésétől.
A vizsgálatot a MÁV vezérigazgatója, Hegyi Zsolt is elrendelte.
Bejegyzésében azt írta: „Mindenkit óvnék az elhamarkodott ítéletektől és megfejtésektől. Az ilyen és ehhez esetek túlnyomó részében általában nem egyetlen ok, hanem több szerencsétlen körülmény együttállása vezet a balesethez.” Hozzátette, hogy a magyarországi vasúti mellékvonalak mind az infrastruktúra, mind a gördülőállomány tekintetében felújításra szorulnak, ezért felgyorsították a járműbeszerzési és pályafelújítási programokat.
Ahogy már írtunk róla, a péntek reggeli órákban kisiklott a Vácról Balassagyarmatra tartó 7:38-as vonat több kocsija. A szerelvényen húsz ember utazott, közülük ketten, a MÁV dolgozói könnyebb sérüléseket szenvedtek.
A vasúttársaság közlése szerint a mozdonyvezető nem észlelt semmilyen előjelét a bajnak, a motorkocsi egyszerűen leugrott a sínről.
A vonat a megálló előtt már fékezett, a baleset idején 38 kilométer/órás sebességgel haladt, miközben az adott szakaszon 50 kilométer/óra volt a megengedett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Először úgy tűnt, mintha bukdácsolna alatta a vonat, majd egyszer csak dőlni kezdett a szerelvény” – Megszólalt a kisiklott vonat egyik utasa
Egy nő az első kocsiban ült, amikor a baleset történt. Elmondása szerint szédült, de nem sérült meg, és más utasoknak is sikerült épségben leszállniuk.
Péntek reggel kisiklott egy öt kocsiból álló BZ-szerelvény a Vác és Balassagyarmat közötti szakaszon, Magyarkúton. A vonat Vácról indult, és a magyarkúti állomás előtt, a kiindulási ponttól számított negyedik megállónál történt a baleset. A szerelvényen húsz utas tartózkodott, közülük senki nem sérült meg. Két MÁV-dolgozó könnyebb sérüléseket szenvedett.
Egy 65 év körüli nő, aki a legelső kocsiban utazott, a Telexnek számolt be a történtekről. Elmondása szerint
először úgy tűnt, mintha „bukdácsolna alatta a vonat, majd egyszer csak dőlni kezdett a szerelvény”.
A nő korábban a környéken lakott, és arról is beszélt, hogy szerinte az utóbbi időben romlott a pálya állapota.
A szerelvény gyerekekkel a fedélzetén indult el, akik azonban néhány megálló után leszálltak.
A vonat ezután haladt tovább, amikor a kisiklás történt. A nő a Telexnek elmondta, hogy szédülni kezdett, de nem sérült meg. A jegyvizsgálótól megkérdezte, hogy leszállhat-e, aki azt mondta, hogy óvatosan le lehet szállni.
Az ajtó először nem nyílt, de végül egy vasutasnak sikerült kinyitnia.
Egy lent álló férfi is segített neki.
A nő úgy tudja, hogy a harmadik kocsiban egy várandós nő is utazott, neki sem esett baja. Elmondása szerint egy helyi politikus is a helyszínre érkezett, aki segített az utasok továbbszállításában, köztük a kismamának is.
A Telex beszámolója szerint
a helyszínen több vasutas is arról beszélt, hogy az utasoknak szerencséje volt, amiért a vonat sok kocsival közlekedett. Ha kisebb szerelvény siklott volna ki, az szerintük könnyebben átfordulhatott volna.
Az utolsó kocsi is egy mozdony volt, ami segíthetett a szerelvény stabilitásában.
A baleset egy közúti átjárónál történt. A sínek alatt vizesnek tűnt a talaj, egyes talpfák zúzottkő helyett sárban álltak. A kisiklás pontját jelző felfestések is egy ilyen szakaszon kezdődtek. A Telex tudósítója a helyszínen több elkorhadt talpfát, hiányzó, eltört vagy elkorrodált sínrögzítő csavart is látott.
A MÁV délután sajtótájékoztatót tartott a helyszínen. A vasúttársaság szóvivője, Váczi Viktor elmondta, hogy a baleset előtt „semmi előjele nem volt a balesetnek”. A vonatvezető sem észlelt semmi rendellenességet. A MÁV tájékoztatása szerint a pályát évente kétszer vizsgálják, és folyamatos gyalogos bejárás is zajlik.
A kisiklásban érintett szerelvény 40 év körüli. A baleset idején a megengedett 50 km/órás sebesség helyett 38 km/órával haladt.
A helyszínen a MÁV egész napos műszaki mentést végzett. A három épen maradt kocsit a sajtótájékoztató előtt elszállították, az első és második, sérült kocsikat várhatóan éjszaka emeli le a vasúti daru.
A MÁV pótlást szervezett a kiesett szakaszon, ami szombaton még biztosan érvényben marad, de akár tovább is tarthat.
A nő, aki a Telexnek nyilatkozott, azt is elmondta, hogy emlékei szerint 2008 körül történtek felújítások ezen a vonalszakaszon. Úgy tudja, hogy a hegyoldal felől érkező víz kimoshatta a talajt a sínek alól, amit a helyiek korábban is észleltek. A MÁV szóvivője kérdésre válaszolva elmondta, hogy ezért alakítottak ki kisebb vízelvezető árkokat a talpfáknál.
Péntek reggel kisiklott egy öt kocsiból álló BZ-szerelvény a Vác és Balassagyarmat közötti szakaszon, Magyarkúton. A vonat Vácról indult, és a magyarkúti állomás előtt, a kiindulási ponttól számított negyedik megállónál történt a baleset. A szerelvényen húsz utas tartózkodott, közülük senki nem sérült meg. Két MÁV-dolgozó könnyebb sérüléseket szenvedett.
Egy 65 év körüli nő, aki a legelső kocsiban utazott, a Telexnek számolt be a történtekről. Elmondása szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lezuhant egy ember a Karancs-kilátóból csütörtök délután. A húsz év körüli férfi a helyszínen életét vesztette. A 729 méter magas Karancs-hegy tetején álló, 25 méteres kilátónál bekövetkezett baleset után a salgótarjáni hivatásos tűzoltók, valamint a HELP Önkéntes Tűzoltó és Különleges Mentőegyesület önkéntesei terepjáró képességű járművekkel juttatták fel a mentőszolgálat munkatársait, és biztosították a helyszínt – írta a Katasztrófavédelem.
A történtek miatt a Nool.hu megkereste az Országos Mentőszolgálatot, akik azt közölték, hogy „a helyszínen bajtársaink egy 20 év körüli férfi halálának tényét állapították meg.”