BALATON
A Rovatból

Fantasztikus gasztroélmények: 3 hely a Balaton déli partjáról, amit semmiképp ne hagyj ki!

3 étterem és 1 borászat, ahova bármikor szívesen visszatérnénk.

Link másolása

A Balaton déli partján a gasztroforradalom talán kicsit lassabb ütemben haladt előre, de az biztos, hogy mostanra már te van jópár kinccsel ez az oldal is.

Ráadásul ezen a parton sokkal jobb a közlekedés, és a lassan mélyülő víz miatt a strandok is hívogatóbbak.

Érdemes tehát számításba venni az itt található éttermeket és borászatokat. Ezekből adunk most egy kis ízelítőt.

Port étterem & panzió

A balatonmáriafürdői kikötő mellett található étterem pár éve koncepcióváltáson esett át, és a modern konyha irányába mozdultak el. A minőségi váltáshoz új séf is dukált, aki Berki Zsolt személyében érkezett meg hozzájuk. Amit csak lehet, helyi termelők alapanyagiból készítenek, és több déli parti bor is feltűnik az itallapjukon. 2020-ban az Év strandétele címet is elnyerték, a BalaToros hurka-kolbász trióval.

Nemrég újult meg a teraszuk is, aminek egy része gyakorlatilag télikert, így igény szerint falai védelmet nyújthatnak a szélsőséges időjárási körülmények elől, de mégis állandó a csodás panoráma a tóra és a kikötőre.

Az általunk kóstolt ételek egy része kisadagos formában érkezett, de a teljes menüvel így is alig bírtunk el.

Cím: Bernáth Aurél Sétány 5. Balatonmáriafürdő, 8647

Egy Csipet Nádas

Nem túlzás azt állítani, hogy az Egy Csipet Nádas különösen elbűvölő és varázslatos hely. A természet ölelésében, árnyas fák, legelők, kecskék és madarat között található ez a nádfedeles, tradicionális épület, ami meglepően modern fogásokat kínál.

Az ízléses felújításnak hála megmaradt a csárda hangulat is, de az ételek és italok minősége olyan, mintha a nyüzsgő belvárosban kérnénk ki őket.

Az adagok hatalmasak, díszesek és ízletesek. Nehéz rajtuk fogást találni.

De a hangulat miatt egy gyors ebédnél jóval tovább marad az ember, és szívesen borozgat, gin-tonikozgat tovább.

Ha van hely, amiért érdemes akár egy kisebb kitérőt is tenni, akkor ez az!

Cím: Töreki u. 38, Siófok, 8611

Kistücsök

Csapody Balázs étterme legenda.

A déli parton nincs még egy olyan hely, ami ilyen régóta, ilyen magas minőséget kínál, és aminek vendégköre együtt nőtt fel az étteremmel.

Hiszen a változás náluk folyamatos. Kis vidéki vendéglőként bekapcsolódtak a gasztroforradalomba, és azóta meg sem álltak. 30. születésnapjukat azzal ünnepelhették, hogy felkerültek a legmenőbb gasztronómiai térképre, és a Michelintől Bib Gourmand-díjat kaptak.

2021-re megépült a négycsillagos szálláshelyük, ahol 19 szobával és két lakosztállyal várják a vendégeket. Ráadásul az új épületszárnyban kialakítottak egy Séfszoba névre hallgató helyet is, ahol látványkonyhában készülnek az ételek, így a séfekkel akár beszélgetni is lehet, míg készülnek a finom falatok. Ráadásnak megnyitották a delikátesz boltjukat, ahonnan a minőségi gasztroszuvenírt is be lehet szerezni.

Egy dolog nem változott: az itt felszolgált ételektől még mindig könny szökik az ember szemébe.

Cím: Bajcsy Zs. u. 25 Balatonszemes, 8636

Kékajtó Borászat és Szőlőbirtok

A Kékajtó borászat egy családi vállalkozás, a Balatonboglári borvidéken. Területeik kizárólag Kőröshegyen helyezkednek el a Völgyhíd ölelésében. A dűlők kiválasztása hosszú folyamat volt, amibe 20 évnyi hazai és nemzetközi kóstolási tapasztalattal a hátuk mögött vágtak bele.

3-5 tételes borkóstolóra, és 1-2 órás sétálós, szakmai programra is be lehet nevezni náluk, előre egyeztetett időpontban.

Színjáték névre hallgató narancsboruk igazi különlegesség. Szűretlenül, derítetlenül, seprővel együtt palackozzák, így igazán kirobbanó ízei vannak. Teljesen más arcát mutatja a környék legpopulárisabb szőlőfajtájának, az olaszrizlingnek.

Cím: Árnyas köz 4. Kőröshegy, 8617

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


BALATON
Emberre is veszélyes aligátorteknőst fogtak be a Balatonnál
A Magyarországon legálisan kizárólag állatkertben tartható, mintegy 70 centis testhosszal rendelkező hüllő természetvédelmi őr segítségével került biztos helyre.

Link másolása

Egy aligátorteknős befogásához kérték a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának segítségét a balatonlellei rendőrök pénteken reggel. Az akár emberre is veszélyt jelentő hüllő már biztos helyen van, később állatkertbe vagy teknősparkba kerülhet.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) tájékoztatása szerint pénteken reggel különleges bejelentés érkezett a balatonlellei rendőrőrsre: a 7-es főút mentén, egy műanyag rekesz mellett aligátorteknőst találtak. Az állatot vélhetően ebben a ládában dobták ki, azonban könnyedén szétrágta azt és kiszabadult.

A rendőrök a BfNPI természetvédelmi őrszolgálatának segítségét kérték a hüllő befogásához. Az állat méretéből adódóan már ez sem volt egyszerű, ugyanis egy ekkora példánynak jelentős harapása lehet.

Az aligátorteknős vagy harapós teknős (Chelydra serpentina) nevét is onnan kapta, hogy késéles, csőrszerű állkapoccsal rendelkezik, amellyel erőfeszítés nélkül képes felaprítani zsákmányát. Emellett a fajt könnyen felismerhető a farkukon megjelenő szarukúpokról, illetve a fiatal felnőtt egyedek esetében kisebb tüskék láthatók a gerinc és a bordapajzsok mentén. A lábán lévő erős karmok szintén a zsákmány felaprításában játszanak szerepet.

Az aligátorteknős különösen veszélyes állatfajnak minősül, Magyarországon legálisan kizárólag állatkertben tartható.

Az aligátorteknősök azonban nem csupán az emberre veszélyesek. Miután Magyarországon nincs természetes ellenségük, a természetbe kerülő egyedek komoly károkat tudnak okozni a természetes élővilágában. Emellett az ékszerteknősökhöz (Trachemys scripta) hasonlóan fenyegetést jelentenek a Magyarországon őshonos mocsári teknősökre (Emys orbicularis) is, amelyeket idővel teljesen kiszoríthatnak a természetes élőhelyükről. Ezek a nagyobb testméretet elérő, agresszívabb viselkedésű fajok jelentős táplálékkonkurenciát jelentenek a mocsári teknősnek, továbbá a napozó- és tojásrakó helyeikről is kiszoríthatják őket.

A Magyarországon a természetben megtalálható aligátorteknősök mindegyikére igaz, hogy eredetileg a lakosok által illegálisan, kedvtelésből tartott egyedek kerülnek ki a természetbe.

A kezdetben terráriumban tartható teknős jelentős méretűre növekedhet (a most megtalált példány testhossza is eléri a 70 centit), és egyre nagyobb fenyegetést jelent a gazdáira nézve. Ekkor döntenek úgy a felelőtlen gazdák, hogy a természetben engedik szabadon egykori kedvencüket.

Aki szabadon engedett aligátorteknőst talál, mindenképpen értesítse a területileg illetékes nemzeti parkot, amelynek természetvédelmi őre szakszerűen befogja az egyedet.

Amíg ez megtörténik, nem érdemes megfelelő eszközök nélkül kísérletezni a befogással, mert meglepő hajlékonyságának köszönhetően az állat könnyen sérülést okozhat a harapásával.

A befogott teknősök chipet kapnak, majd a hivatalos engedélyeztetés után állatkertben, teknősparkban helyezik el őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BALATON
A Rovatból
Laposa Bence: legenda, hogy Horvátország olcsóbb a Balatonnál
Szerinte aki a négy matematikai alapművelettel tisztában van, az rájön, hogy ez nem igaz, ez csak egy hecckampány.

Link másolása

A Balatoni Kör elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy érezhető a visszaesés a Balatonon az idei szezonban, de azért vészhelyzetről nem beszélhetünk.

Laposa szerint voltak olyan időszakok júniusban, amikor jöhetett volna több vendég is, de szerinte ebben nagy szerepe volt annak a „méltánytalan hecckampánynak”, ami a sajtóban zajlik a Balatonnal, az ott dolgozókkal és az odaérkező vendégekkel szemben.

A szakember szerint a hazai média bizonyos része ellenségesen áll a Balatonhoz, és már azon gondolkodik, hogy komoly lépéseket kellene tenni az ügyben.

„Lassan azt érzem, hogy jogilag is lépnünk kéne. Olyan legendák terjednek, hogy Horvátország olcsóbb, noha aki a legalapvetőbb matematikai műveletek tudatában van, és elmegy bárhová Horvátországban, beszorozza az árakat az aktuális árfolyammal, rájön, hogy ez egész egyszerűen nem igaz”

– mondta Laposa a műsorban.

(via Telex.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BALATON
A Rovatból
5 balatoni program baráti társaságoknak
Néha már abban is nehéz megegyezni, mi legyen a program egy közösen töltött hétvégén - ennél már csak az okoz nagyobb fejfájást, ha valahogy szét kell dobni a végén a költségeket. Mindkét problémára van megoldásunk.

Link másolása

Egy laza csajos hétvége, vagy épp egy buli csak pasiknak. Leánybúcsú. Legénybúcsú. Osztálytalálkozó. Mini nyaralás barátokkal. Ezerféle indok adódhat, miért menjünk egy baráti társasággal a Balatonhoz nyáron. Mert ha nyáron szeretnénk egy igazán tartalmas hétvégét együtt, akkor a magyar tenger igazán jó célpont lehet.

Ha már több mint két ember szervez közös programot, akkor amúgy is több döntési pont és problémás helyzet adódhat. Mert minél nagyobb a társaság, annál nehezebb közös nevezőt találni a helyszínt, a programot, vagy akár az időpontot illetően. De ha ezen túl is lendülünk, eljön az a pillanat is, amikor az anyagiak kerülnek elő. Legalább egy valakinek fizetnie kell - és hát ki vállalná lelkesen magára ezt a szerepet, ha volt már legalább egy olyan tapasztalata, hogy utólag nem is olyan könnyű a többieken behajtani a tartozást.

Segítünk, hogy ilyen konfliktusok ne árnyékolják be a programokat. Ajánlunk mindjárt öt programot és hozzá való helyszínt, ahol kisebb vagy nagyobb társasággal is remekül szórakozhatunk, élményekkel gazdagodhatunk. De ahhoz is adunk tippet, hogy ne fájjon a feje annak, akinek esetleg egy egész társaság után kell rendeznie a számlát.

1. SUP-pal meghódítani a Balatont

Ha vízre vágysz, de a hajókázás nem ad elég aktivitást, a vízibicikli és a csónakázás pedig már unalmas, akkor a SUP-ot, vagyis leánykori nevén a stand up paddle-t neked találták ki. Barátaidat is könnyen meggyőzheted, hogy ez remek közös móka lesz, mert nem kell hozzá különösebb előképzettség vagy bármilyen speciális képesség. Egyszerűen gyakorlat teszi a mestert: egyszer csak ráérzel, hogyan tudsz stabilan megállni a deszkán, sőt, haladni is vele a vízen. Nem nehezebb megtanulni, mint a biciklizést.

Saját felszerelés sem kell, minden bérelhető. Bevezetést is kaphatsz a SUP-ozás rejtelmeibe, vagy ha kellően profinak érzed magad, akár egy naplemente túrára, netán egy csoportos SUP-jógára is benevezhetsz.

Mire számíts?

Sportélmény keveredik a természetközeli kalanddal. A SUP alaposan megmozgatja a mélyizmokat, cardio-hatása is van, az egyensúlyérzékedet is fejleszti. És míg a deszkán állsz, rácsodálkozhatsz a Balaton élővilágára, vagy a környező tájakra.

Kinek ajánljuk?

Annak, aki kicsit kiszakadna a hétköznapok sodrásából és kipróbálna valami újat, valami mást. Úszástudás nem árt, de más előfeltétele nincs. Mentőmellényt is kaphatsz, hogy nagyobb biztonságban érezd magad.

2. Sétahajózás vitorlással

Lehet olyan az időjárás, amikor a strandolás nem annyira jó ötlet - nincs elég meleg, netán fúj a szél. Na ezt hívják tökéletes vitorlázó időnek! Bár meg kell hagyni, hogy a legnagyobb hőségben is tud előnyökkel járni, ha épp a víz közepén lógathatjátok a lábatokat. Például azért, mert egy vitorlásról akár be is csobbanhattok a Balatonba. Nem próbáltátok még? Itt az ideje!

Nem, nem feltétel, hogy a csapatból bárki is tudjon vitorlázni - ha mégis van ilyen köztetek, akár hosszabb túrára is indulhattok, úgy bérelve hajót. De ha nincs, akkor akár már 2 órára is elvisznek benneteket sétahajózásra. Ha többen mentek és a költségek megoszlanak, és akkor már nem is tűnik elérhetetlennek egy vitorlás kirándulás. Ha pedig többen adjátok össze a vitorlásbérlés díját, egyszerűen szétdobhatjátok az összeget az OTP Bank Számlabontó funkciójával.

Mire számíts?

A vitorlás fedélzetére csak fehér talpú cipőben léphetsz - vagy mezítláb. Minden egyébben nyugodtan a kapitányra bízhatod magad, te csak élvezd a Balatont.

Kinek ajánljuk?

Aki találkozott már a tengeribetegség érzésével, annak nem. Mindenki másnak azonban tökéletes kikapcsolódás, vagy épp szórakozás. A Balaton közepén akár még maximum hangerőre tekerve is hallgathattok zenét, nem fog mást zavarni. Aki még nem volt vitorlázni, annak azért lesz nagy élmény, aki már volt, annak azért.

Pont ilyen helyzetekre kitalálva: OTP Bank Számlabontó funkció

Az OTP Bank új funkciójának a lényege, hogy ha Te fizetted ki egyben bankkártyával a társaság számláját (pl. a közös vacsora árát), a Számlabontó funkcióval egyszerűen szétoszthatod az összeget a résztvevők között, a rájuk eső részt pedig egy gombnyomással elkérheted tőlük fizetési kérelemmel. Az összeget akár egyenlő arányban, akár egyénenként más-más összegben is szétoszthatod a résztvevők között az OTP MobilBankban mentett partnereid között.

Akinek küldöd a fizetési kérelmet, az a saját bankjának az applikációjában kap egy üzenetet – adott banktól függ ennek a típusa – hogy fizetési kérelme érkezett. Ezt követően a banki applikációban tudja elfogadni és kifizetni, vagy visszautasítani és nem kifizetni a kért összeget. A fizetési kérelmet akkor tudja a barátod fogandi és kifizetni, ha a bankja szolgáltatásai között szerepel a fizetési kérelem fogadása.

3. Borkóstolás

A Balaton környékén több borrégiót is találunk, így akár az északi, akár a déli parton programolunk, találhatunk egy olyan pincészetet, ahol végikóstolhatjuk a helyi szőlőfajtákból készült borokat. Aki jól ismeri a borokat, annak azért, aki úgy érzi, hogy van még mit tanulnia róluk, annak azért lehet érdekes program egy kóstolás.

A pincészetek persze sosem a városközpontban, vagy a Balaton partján találhatók, sőt, rendszerint egy domboldalra kell felkaptatnunk hozzájuk. Ami azt jelenti, hogy sokan inkább autóval mennének. Ha ti is így döntenétek, ne felejtsétek el még időben kijelölni a sofőrt a visszaútra. Na meg azt sem állt előre tisztázni, hogyan rendezitek a számlát.

Mire számíts?

A legklasszabb helyeken a teraszon ülve gyönyörködhetsz a Balatonban, a borok mellé pedig haraphatsz is valamit. Ha esetleg nem innál alkoholt, akkor is találhatsz neked való italt. Na meg ha csak utólag látnád a fotókat a panorámáról, amit kihagytál, biztosan bosszankodnál.

Kinek ajánljuk?

Legénybúcsúk, leánybúcsúk ideális helyszíne lehet egy borászat. Azoknak, akik még csak ismerkednek a balatoni borfajtákkal, egy kiváló tanulóterep. A profiknak pedig ideális kikapcsolódás.

4. Egy jó ebéd vagy vacsora, egy különleges helyen

Ha egy egész hétvégét töltesz a barátokkal a Balatonnál, nem élhettek végig lángoson és palacsintán, csak kell egy rendes étkezés is. És ha már, akkor miért ne mindjárt egy olyan helyen, ami garantáltan bevésődik mindenki emlékezetébe?

Egy étteremtől nyilván azt várjuk elsősorban, hogy ízletes ételeket kínáljon - de ha még van egy kis extra, mondjuk mert pont innen lélegzetelállító a panoráma, az sosem baj. Pláne, ha autentikus a környezet és kedves a kiszolgálás. Megnyugtatunk: több ilyen hely is van a Balaton környékén!

Mire számíts?

Akár ebédidőben, akár vacsorát tervezel a csapatnak, mindkettő esetében találhatsz ideális helyszínt. Az északi part dombvidékes részein csaknem minden településen kihasználták a vendéglátósok a lehetőséget, hogy a balatoni panoráma legyen az egyik fő vonzerő. De még a déli parton is találsz klassz kilátással bíró teraszos helyet. Pont azért, mert sok helyen a nagyobb asztaltársaságokra specializálódtak, előfordul, hogy feltüntetik az étlapon, hogy asztalonként csak egy számlát állítanak ki, számlabontás nem lehetséges - erre készülj! Például jusson eszedbe az OTP Bank Számlabontó funkciója.

Strand, buli, éjjel-nappal

Ha az a terv, hogy partizni indulnál a barátaiddal a Balatonhoz, akkor Siófokon lesztek a legjobb helyen. Közkeletű, hogy Siófok a Balaton partiközpontja, már csak azért is, mert a Petőfi sétányon egymást érik a klubok és szórakozóhelyek. Na és ott a strand, ahol pedig koncertekbe, bulikba csöppenhettek.

Ugyanott nappal lehet kipihenni a partizás fáradalmait, választhatsz, hogy sporttal vezetsz le, a vízben lubickolsz vagy egy napernyő alatt pihensz.

Mire számíts?

Nappal strand, vízpart, Balaton, lángos, vízibicikli - este koncert, buli, parti, ereszd el a hajam. Főleg, ha mixelitek a Petőf sétány szórakozóhelyeivel. Kalkulálj azzal, hogy sokan lesznek, mindenkinek az a célja, hogy jól érezze magát. Legyen a te célod is ez!

Kinek ajánljuk?

Annak, aki a balatoni hangulatot, a strandolást összekötné egy kiadós bulizással. Tömegiszony esetén nem ez a te programod.

A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. A Bank a kondíciók módosításának jogát fenntartja. További részletekről tájékozódjon az OTP Bank bankfiókjaiban és honlapján (www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BALATON
A Rovatból
Balatonfüred: 5+1 ötlet, ha nem csak a strandra vagy kíváncsi
Ha árnyas fák alatt andalognál, akkor irány a Tagora-sétány. Ha Jókai hétköznapi életébe pillantanál be, akkor fedezd fel a Jókai villát. Ha értékeled a modern alkotásokat, akkor vár téged a MOMŰ... És persze van még jó pár látnivaló.
Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2023. augusztus 15.


Link másolása

Balatonfüred… Aki már járt a magyar tenger északi partján, annak e név bizonyára azonnal felidézi a széles Tagore-sétányt, a vitorlások árbócának tengerét, a virágos parkokat, a nyüzsgő korzót és a közeli Tihany benyúló kontúrját.

A város szépsége, nevezetességei, a környék látnivalói és akár a vitorlázás miatt is sokan jönnek ide - nem csak nyáron. A déli partnál gyorsabban mélyülő vizű strand a melegben bizony legyőzi a múzeumok gazdag kínálatát is, de egy-egy hűvösebb nyári napon, és persze a tavaszi-őszi szezon alatt is van mit csinálni itt. Egész évben érdemes ellátogatni ide, hiszen a sétánytól a Kerektemplomig, a hétvégi fesztiváloktól a számtalan szoborig, a hajókázástól a kisvonatozásig megannyi remek program szórakoztatja a látogatókat.

Mi egy augusztusi napon érkeztünk, és persze kifogtuk az eső utáni hűvösebb pár napot. Ám így sem unatkoztunk, bőven volt látnivaló. Íme egy kis ízelítő:

Tagore-sétány

Balatonfüreden a felfedezőutat szinte kötelezően a parton kell kezdeni. A Tagore-sétány árnyas fái alatt van idő szemlélődni, lazulni, elmélkedni, ráhangolódni a tájra, a nyaraló „fílingre”.

A sétány múltja messzire nyúlik vissza. Rabindranath Tagore 1926. november 1-én érkezett ide a szanatóriumba, gyógyulni. Távozásakor egy emlékfát ültetett el. Emlékére itt helyezték el 1956-ban bronzszobrát, majd 1957-ben róla nevezték el a sétányt. Tagore tette követőkre talált, később indiai politikusok ültettek fát, majd az itt megforduló hírességek folytatták a hagyományt. Ültettek fát Nobel-díjasok, űrhajósok, politikusok is. A fák között pedig szobrok bújnak meg, játszótér várja a kicsiket, a sétány nyáron fesztiváloknak, kirakodóvásároknak, zenészeknek, árusoknak ad helyet. Egyik végében a strand, a másik felén pedig a kikötő… Nehéz döntés melegebb napokon.

Kerektemplom

A parttól kicsit távolabb - no azért nem nagyon, csak pár perc sétára - áll a klasszicista stílusú Kerektemplom, mely Frumann Antal győri építész tervei alapján készült el, és 1846. június 21-én szentelték fel. Az épület ihletője a római Pantheon volt. Alapja egy görögkereszt és belül a középső csarnoka kör alakú. A főoltárképet egy osztrák művész, Henriette Kärling készítette. A templomban Vaszary János Krisztus a keresztfán című festménye is látható. 2001-ben közadakozásból valósult meg a tűzzománc keresztút, amelyet a Zoltán Győző-Kovács Erzsébet művészházaspár készített. A frissen felújított templomban kulturális eseményeket is rendeznek, de most is voltak jópáran, akik a hűs falak között pihentek meg.

Bővebben ITT

A Jókai-villa

Aki a városban jár, és kicsit is érdekli az irodalom, annak érdemes ellátogatnia a hangulatos kert övezte villába. Jókai és családja szívesen nyaralt itt, de az író dolgozott is, több regénye kötődik a villában töltött nyarakhoz: Az Arany ember, a Fekete gyémántok, a Szegénység útja, a Damokosok, a Három márványfej, valamint számos, a fővárosi lapok számára írt elbeszélés, rege és fürdői témájú cikk született itt.

A telket 1867-ben vette meg Jókai, majd 1871-ben készült el az általa megálmodott villa. Innentől kezdve pedig a nyarakat itt töltötte feleségével, Laborfalvi Rózával. 1886-ban, párja halála után adta el az épületet, amelyben 1954 óta múzeum őrzi az emlékét. A szobák, a konyha, a terasz mind-mind őket idézi, mesél arról, hogyan élt itt a művészpár, hogyan teltek a hétköznapjaik, ünnepeik. Látható Jókai íróasztala, távcsöve, botgyűjteményének, híres ásvány- és csigagyűjteményének fontosabb darabjai, de felesége színpadi kellékei és relikviái, saját készítésű rajzai, miniatúrái, elefántcsont-faragványai is.

Bővebben ITT

A Vaszary-villa

Pár lépéssel arrébb található az angolkertben álló kastély-jellegű Vaszary-villa, melyet Vaszary Kolos pannonhalmi főapát, bíboros-hercegprímás építtette 1891 és 1892 között. Az érseki méltóságról lemondott Vaszary halálig élt itt. utána elárverezték a villát, amit később, 1920-ban kibővítettek.

A világháború alatt volt szovjet tiszti nyaraló is, de napjainkban kiállításoknak ad otthon. Ott jártunkkor épp egy aukció képeit lehetett megcsodálni, köztük például Rippl-Rónai József, Mednyánszky László, Egry József, Czóbel Béla, Pór Bertalan, efZámbó István, Kiss Tibor alkotásai. Ha mostanában járnál arra, akkor a Boglár itt és most kiállítást is láthatod.

Bővebben ITT

Modern Műtár – MOMŰ

Idén nyílt meg szép környezetben, a Blaha-villával szemben lévő két régi villa modern összekötésével kialakított MOMŰ, melyben a Párizsból hazakerült Szöllősi-Nagy András hidrológus professzor és Nemes Judit festőművész házaspár képzőművészeti és fotográfiai gyűjteménye látható. Európa összeköt címmel látható a meglepően gazdag kettős kiállítás. Olyan neves fotósok képei is a gyűjteményben láthatók, mint Benkő Imre vagy Kerekes Gábor.

Bővebben ITT

Anna Grand Hotel

Balatonfüred egyike az előkelő magyar fürdővárosoknak, és az egyik legimpozánsabb épülete a két évszázados múlttal rendelkező Anna Grand Hotel. Az épületben korábban olyan híres vendégek is megfordultak, mint Vörösmarty Mihály, Jászai Mari vagy Kossuth Lajos. A szálloda 1786 óta a város ikonikus épülete. A 19. század elejétől kedvelt hely a kikapcsolódásra, az esti szórakozásra. 1889-ben kapta a Grand Hotel nevet, amely összefonódott a legendás Anna-bálokkal.

A hotelt idén újítottak fel a helyhez, a névhez és a múltjához méltóan. Az újjászülető szálloda valódi időtlen luxust nyújt az idelátogatóknak. A szálloda vezetője úgy fogalmazott: „mi leszünk az ékkő” a városban. Ebben a hotel nagykövete, Epres Panni is segíti őket. A mostani átalakítás egyik különlegessége lesz például a royal lakosztály, amely mérete és berendezése miatt is egyedülálló a Balatonnál, de számos kulináris élményre is számíthatunk. Ha mostanában erre visz az utad és van pár perced, akkor ülj ki a teraszára, egyél egy finom, a hotel cukrászatában készült süteményt, sétálj a gyönyörűen kialakított kertben, vagy nézz szét az árnyas árkád alatti falakon kihelyezett emléktáblák között. A hely szelleme megérint majd, és úgy érzed, egy különleges "úri utazáson" veszel részt.

Bővebben ITT

Természetesen a balatonfüredi látnivalók sora még hosszan folytatható, de azokról majd legközelebb.

Link másolása
KÖVESS MINKET: