ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

"Semmi felesleges holmit nem pakolunk az iskolatáskába!" – de akkor mi legyen benne?

'Valahogy a gyerekeim által elképzelt alapfelszerelés (fél kiló kő, fél kiló gesztenye, két Pókember, három csillámpóni, három-négy rohadt banán/szendvics stb.) nyomokban sem hasonlít arra, amely az én gondolataimban él.'
R. Fonyó Barbara írása a Mom With Five blogon, Fotók: Pixabay - szmo.hu
2018. szeptember 03.



A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Az iskolatáskával kapcsolatos elhatározásom egy listával kezdődött nyolc évvel ezelőtt. A tanszerlistával.

És a szívszélhűdéssel, amit akkor kaptam, amikor a papírboltban a papírra vetett betűk hirtelen valósággá váltak és kéthegynyi kupacként tornyosultak előttem, amelyeket csak nagy nehézségek árán tudtam a kassza felé rugdosni, ráadásként a kezembe tartott iskolatáska ránézésre maximum a negyedét lett volna képes befogadni a kiválasztott cuccoknak. Vagy még azt sem. Pedig a legnagyobbat választottam. Kétszer is leellenőriztem. És akkor hol voltak még a tankönyvek?!

Az évek előrehaladtával és a gyerekeim számának növekedésével azonban rájöttem, hogy az iskolai tanszerlista esetében is megállja a helyét a mondás, miszerint: a fele sem igaz. Vagy, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Kinek melyik szimpatikus. Így aztán Nagylánynál már rutinos mozdulattal húztam ki a listán szereplő tételek felét – Középsőnél meg még annál is többet, Négyesnél meg már listám se volt, a kezemet a rutin vezette – és ennek következtében egy szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy az utolsó színesnek is lesz helye a táskában... a három napig aszalt uzsonnával együtt.

Pedig a táska mérete nem változott. Isten bizony. Főleg azért nem, mert egymástól örökölték. (Erről még később...)

Persze a lista a végtelenségig nem volt minimalizálható – bár a gyerekeim nagyon örültek volna neki, ha lista hiányában az iskola is bezárt volna -, mert hát vannak alaptételek, amelyek egyetlen iskolatáskából sem hiányozhatnak (a füzeteken, írószereken és tankönyveken kívül), mondhatni bérelt helyük van a felszerelések sorában.

Mi van az iskolatáskában?

Amit belerakunk. Vagy amit nem hagyunk ki belőle. Vagyis a gyerek. Mert az iskola mégiscsak az ő feladata, ergo a bepakolás is. De valahogy a gyerekeim által elképzelt alapfelszerelés (fél kiló kő, fél kiló gesztenye, két Pókember, három csillámpóni, három-négy rohadt banán/szendvics stb.) nyomokban sem hasonlít arra, amely az én gondolataimban él.

Mivel a gyerekeim is és én is eléggé ragaszkodunk az elképzeléseinkhez úgy általában, ezért az iskolatáska tartalmát illetően kompromisszumot kötöttünk: én a minimálisra szorítom az iskolai alapfelszerelést, ők pedig kétnaponta felülvizsgálják a táska kincseit és két maroknál többet soha nem hordoznak magunknál.

#Iskolatáska

Az origo. Évek óta tudjuk, hogy a jó iskolatáska ergonómikus, könnyű, kíméli a gyerek gerincét, könnyen a viselője testéhez, magasságához igazítható. Ami viszont nem ennyire evidens az az, hogy milyen csatja van. Mert az romlik el a legkönnyebben. És el is fog romlani. Lehet, hogy nem egy év alatt, de a második év már necces lehet, miközben a táska még tart. Bőven tart, mert tartósat és minőségit választottunk.

Nagyfiú iskolatáskáját nyolc éve vettem meg. Most Négyes hordja. Szerkezetileg semmi probléma nincs vele, kopás se nagyon látszik rajta, de a csatot már csak többszöri próbálkozásra lehet becsukni. És ahhoz is két ember kell. Legalább. De legalább építjük a közösséget. Mert a közös erőfeszítés összehozza az embereket. Ha tudtam volna, hogy ehhez elég egy kicsit meglazult csatt egy iskolatáskán, nem fektetek annyi energiát a családi nyaralások megszervezésébe...

Szóval az a fránya csat. Mert persze gondos szülőként mindenre gondolunk a táska kiválasztásánál, de a nagy válogatásban talán eszünkbe se jut, hogy ezt a pici alkatrészt fogja a legtöbbet használni a gyerekünk. Erre pedig már a táskagyártók is rájöttek. A mágneses Fidlock zárszerkezet pedig sokáig bírja. Igaz csapatépítésre nem jó. De ne legyünk telhetetlenek.

#Tolltartó

A rendezett iskolatáska egyik legfőbb biztosítéka a tolltartó. Már, ha használja a gyerek. Mert persze dísznek is tök szuper, hiszen dízájnosabbnál dízájnosabb darabokat lehet már kapni, de mégiscsak az a jobb, ha használja is a tulajdonosa. Ehhez pedig jót és jól kell választani, aztán meg el kell tudni engedni, amikor már nem kell. Mert el fog jönni az az idő is.

A tolltartó evolúció a többszintes és/vagy kihajthatós daraboknál kezdődik.

Én nagyon sokáig ellenálltam ezeknek azon egyszerű oknál fogva, hogy nagyok. És akkor hogy férnek majd el a táskában?! És hogy fér melléjük a többi holmi? De az igazság az, hogy első és második osztályban alig kerül melléjük valami más és ilyenkor tényleg az átláthatóság a legfontosabb, hogy könnyen és gyorsan meg lehessen találni a kérdéses íróeszközt és ne a dzsumbujban kelljen vadászni rá. Utána meg úgyis szintet ugrunk. Tolltartószintet is.

A nagyon rendezett és a bedobálós, valamint az egyáltalán-nem-kell-már-tolltartó korszak közötti átmenti időszak ideális jelöltje az egyrekeszes, nagy tolltartó, amelyben a bedobálós rész mellett van egy cipzáras belső zseb a vonalzónak/kis cetliknek – amelyek persze csak akkor kerülnek elő, amikor már rég aktualitásukat vesztették, de legalább el nem vesztek – és egy gumis kialakítású rész, ahova a leggyakrabban használt VIP (grafit, toll, fő színes) darabokat rendezhetjük.

Ennek a kreatív változata a feltekerhető, minimalista változata a hengeres, kibővített változata pedig a duplacipzáras tolltartó. A táska mélyére bevágott egy szem – nem fogó – toll pedig a kamaszos verzió. Még szerencse, hogy nálunk mindig van segítség az ugyanazon intézménybe járó kisebb testvérek személyében. Akiknek még van tolltartójuk... és íróeszközeik. Több is. Amiből kölcsön tudnak adni.

#Tornazsák

Nagyon sokféle iskolafelszerelés megfordult már a kezeim között az elmúlt évek alatt, de hogy a legtöbb problémát majd a megfelelő tornazsák felkutatás fogja jelenti, na azt soha nem gondoltam volna. Hogyan is gondoltam volna, amikor a tornazsáknak nem kell millió egy szempontnak megfelelni, mint például az iskolatáskának, elég, ha stapabíró és kellően nagy. Mondom, kellően nagy.

Na. Ez volt a probléma. Mert, amíg kicsi az ember gyereke, addig elég a hagyományos méretű tornazsák, amelyben a legtöbb készítő gondolkozik. De amikor a gyerek lába elhagyja a negyvenes tartományt és hozzá társul a magassága is, akkor szülő legyen a talpán, aki beszuszakol egy pár, minimum 42-es tornacipőt, egy rövidnadrágot, egy pólót, egy gyorsan száradó törölközőt, téli időszakban pedig pluszba még egy hosszúnadrágot és egy pulcsit is egy 32×42 cm-es zsákba.

És persze közben tudjuk, hogy nem lenne szerencsés, ha a gyereknek az iskolatáskája mellett egy komplett edzőtáskát is magával kellene még cipelnie a suliba. Megoldás? Tinédzser sportzsák már első osztálytól. Úgyis minden vágyuk, hogy nagyobbaknak tűnjenek. Engem meg nem kérdez senki. Néhány centi itt, néhány centi ott, miközben a fazon és a strapabíró faktor nem változik.

#Uzsonnatartó

Őszinte leszek. Ezen a ponton már többször elbuktam. Mert mindegyik gyerekemnek más jön be. Így aztán próbáltunk már mindent az egyszerű szalvétától a szalvétának látszó viaszos vászonon át a tartós műanyag dobozig. De a tökéletes megoldásra ezidáig még nem találtam rá. Mert mindegyikkel, illetve egyikkel sem voltam teljesen elégedett. Ettől független mindegyiket használjuk, csak más-más életkorban.

Tapasztalataim szerint kisiskolásoknak az erős tartású doboz a legcélravezetőbb. Nem csuklik, nem nyeklik, egyszerűen nyílik és csukódik. Az iskolakezdés, a beszokás, a megszokás, az alkalmazkodás az iskolai közeghez, elvárásokhoz ebben a korban épp elég kihívás, nincs szükség további bonyodalmakra. Amire pedig elcsendesedik a zavaros víz, addigra az uzsonnás doboz is eltűnik. Vagy előbb. Utána aztán jöhetnek az alternatív változatok. De illúzióink azért ne nagyon legyenek. Mert azok is el fognak tűnni. Előbb, mint hinnénk.

#Palack

Mit is mondhatnék? Párba lehetne kötni az uzsonnásdobozzal. Az eltűnési tendenciát figyelembe véve mindenképpen. Csak itt az alternatíva a PET palack. Ezt figyelembe véve legszívesebben egyszerűen poharakat küldenék a gyerekeimmel az iskolába, de tudom, hogy akkor még annyit sem innának, amennyit akkor isznak, ha palack van náluk. És az sem számottevő. Pedig létszükséglet. Így aztán megveszem. Ők meg elhagyják. De az illúzió legalább megvan. Hogy én mindent megtettem a kellő folyadékfogyasztás érdekében.

És ha már megveszem, akkor nagyot veszek, meg BPA-menteset – mert Makk Marci óta tudjuk, hogy fő az egészség – és persze biztonsági kupakosat, olyat, ami a kisebbeknek elég bonyolult ahhoz, hogy inkább lecsavarják a palack tetejét, sem mint hogy kinyissák, mert akkor kisebb az esély, hogy elfelejtsék visszapattintani, visszatolni, eltekerni stb. A lecsavarozott kupak mindezekkel szemben ugyanis szembetűnő. Nagyon szembetűnő. A tanító néninek mindenképpen.

#Dosszié/füzetbox

A poszt elején azt mondtam, hogy semmi felesleges holmit nem pakolunk az iskolatáskába. Akkor hogy jönnek ide a dossziék meg a füzetboxok? Mert, ha van felesleges dolog, akkor ezeket nyugodtan tekinthetnénk annak, hiszen csak újabb bigyók meg izék, amelyek csak a helyet foglalják, a gyerek meg úgysem használja őket. Ez alapjában véve így is van.

Vagyis volt. Mert a gyerekeimnek az elmúlt évek során egyre több olyan órán volt szerencséjük részt venni, amelyeken nem tankönyvből tanultak, hanem a tanár által fénymásolt lapokról. Egyrészről ez nagyon örvendetes, mert végre megvalósul a differenciált oktatás, másrészről teljesen más megközelítést kíván például tanfelszerelésileg. Már alsó tagozatban is.

Na itt jönnek a képbe a dossziék, füzetboxok. Mert valahol gyűjteni kell az A4-es fénymásolt lapokat az iskolában (dosszié). Otthon meg jó lenne témakörönként, tantárgyanként szétválogatni, sőt esetleg valami időrendi sorrend szerint tárolni őket… lehetőleg tartósan (füzetbox). Na persze nem az örökkévalóságnak, csak a következő nagyszabású alaptanterv módosításig. De addig mindenképp!

Az iskolatáska tartalmára vonatkozóan természetesen nincsenek általános érvényű igazságok. Én sem tartom a markomban a bölcsek kövét, próbálok mindig a felmerülő igényekhez alkalmazkodni. De hiszem, hogy vannak olyan alapfelszerelések, amelyek nélkül bár nagyszerűen el lehet lenni, de meglétük mégiscsak hozzájárulhat a stresszmentes(ebb) iskolai léthez, amely gyerekeink számára az új világ kapujában valóságos kincset ér.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevélre, vagy csatlakozz a blog Facebook oldalához és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz egy nem mindennapi, ötgyerekes család életébe is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
„Úgy leszünk többek, ha merünk kevesebbek lenni” – Dr. Aczél Petra meghökkentő tanácsa a digitális zaj korára
A kommunikációkutató az egó háttérbe szorítását javasolta a hitelesebb élethez a Tudatos döntések adásában. Szerinte a valódi kapcsolódás kulcsa nem az önérvényesítés, hanem a jelenlét megélése.


A digitális zaj korában, amikor a figyelem lett a legértékesebb valuta, felmerül a kérdés: tudunk-e még érdemben beszélgetni, vagy már csak elbeszélünk egymás mellett?

A kommunikáció tétje ma már egzisztenciális: érteni a körülöttünk lévő világot – vagy menthetetlenül eltévedni benne.

Ezt a gondolatot járta körbe dr. Aczél Petra kommunikációkutató, a hazai felsőoktatás több mint harminc éve megkerülhetetlen alakja a Tudatos döntések podcast január végi adásában.

„Ha nem tudunk eligazodni a média világában, ha nem tudunk jól kommunikálni – vagy akár értelmezni azt, ami körülvesz minket –, akkor bizony komoly bajba kerülünk” – szögezte le a szakember a Remind magazin által is feldolgozott adásban.

Szerinte a tudás önmagában kevés; ha nem válik érthetően és hitelesen megoszthatóvá, elveszíti minden társadalmi értelmét.

Ezzel szembesítette azt az elitista nézetet, amely szerint ami közérthető, az szükségképpen felszínes is. A probléma épp az, amikor a tudomány vagy a művészet bezárkózik elefántcsonttornyába.

„Ott állunk egy kiállítótérben, és azt érezzük: ez már nem nekünk szól” – hozott egy hétköznapi példát.

A jelenség a tudomány világában is pusztít, amikor a szakmai óvatosság elnémítja a hiteles hangokat.

A COVID-járvány alatt ez drámaian megmutatkozott: amíg a tudomány óvatoskodott, az áltudomány harsányan és egyszerűen beszélt, betöltve a kommunikációs űrt.

Aczél Petra számára a kommunikáció alapjait a gyermekkori családi közeg teremtette meg, ahol a beszélgetés nem praktikus ügyintézés, hanem a közös gondolkodás terepe volt.

A valódi párbeszéd alapja nem a kimondott szó, hanem a megelőző figyelem és kíváncsiság.

A tudatosságot egyetlen szóban sűríti össze: jelenlét. Vagyis az a képesség, hogy nem spórolunk az odafigyeléssel, és nem vagyunk fél lábbal máshol.

Korunk egyik legnagyobb problémájának azt látja, hogy a tudástársadalom elterelte a fókuszt a részvételről, a fiatal generációk pedig gyakran „nincsenek otthon” a saját korukban, ami súlyos mentális terhekhez vezet.

A kutató leszámolt azzal a modern mítosszal is, hogy a siker kulcsa az extrém leegyszerűsítés.

„Soha nincs általános recept a kommunikációra” – jelentette ki határozottan. „Az az állítás, hogy akkor leszel sikeres, ha mindent egy szóba tudsz sűríteni, egyszerűen nem igaz.”

A beszélgetés végén egyetlen, paradox útravalót hagyott a hallgatóknak: „úgy leszünk többek, ha merünk kevesebbek lenni.” Hozzátette: ne vegyük magunkat túl komolyan, és ne az egónk védelme legyen a cél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kátyúba hajtottál és defektet kaptál? Ezt kell tenned, különben bukhatod a kártérítést
Összegyűjtöttük azokat a lépéseket és buktatókat, amelyek döntően befolyásolják a kárrendezés kimenetelét.


Egyetlen rossz pillanat, egy tompa puffanás, és máris kész a baj: defekt, sérült futómű, több tízezer forintos kár. Pedig kátyúkárnál nem csak az számít, mekkora volt a gödör – hanem az is, mit csinálsz az első percekben. Mutatjuk, hogyan növelheted drasztikusan az esélyedet arra, hogy valóban kifizessék a kárt.

A szokatlanul hideg, jeges időjárás idén különösen kegyetlen volt az utakhoz: országszerte látványosan megszaporodtak a kátyúk, velük együtt pedig a kellemetlen – és gyakran költséges – autós meglepetések.

Bár sokan nem tudják, a kátyúk okozta sérülések után lehet kártérítést igényelni, a gyakorlatban a legtöbb autós már az első lépésnél elbukja az ügyet.

A MABISZ adatai szerint a kátyúkár-bejelentések közel fele adminisztratív okok miatt kerül elutasításra. Vagyis nem azért, mert nem volt kár, hanem mert rosszul, hiányosan vagy nem a megfelelő helyen indult el az ügy. Bokros Máté Levente, biztosítási szakértő, az Atervező.hu alapítója szerint a siker kulcsa a felkészültség és a helyszíni precizitás – nem az, hogy mennyire volt mély a kátyú.

Nem a kátyú méretét nézik

Jogilag a kátyúkár a közút kezelőjének felelősségi körébe tartozik, de ez messze nem jelenti azt, hogy automatikusan fizetnek is. A felelősségbiztosító nem a kátyú méretét vagy formáját vizsgálja, hanem azt, hogy:

  • az úthiba valóban alkalmas volt-e a konkrét sérülés okozására,
  • és mindez egyértelműen bizonyítható-e.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy az út kezelője mentesülhet a felelősség alól, ha az úthibára figyelmeztető tábla volt kint, vagy ha a kátyút ideiglenesen jelölték. Emellett a vezetési körülmények is fókuszba kerülnek: nem az a kérdés, ki lehetett-e kerülni a kátyút, hanem az, hogy a sofőr ésszerűen járt-e el az adott forgalmi, időjárási és látási viszonyok között. Bokros Máté Levente elmondása szerint a károk jelentős részét a nem megfelelő sebesség okozza, ezért a vezetési körülmények vizsgálata a kárrendezés része.

Ezért kulcsfontosságú, hogy a kárbejelentéskor részletesen és pontosan írd le a történteket. Minden a felkészültségen és a helyszíni precizitáson múlik.

Mi az első dolgod, ha kátyúba hajtasz?

A biztosítási szakértő kiemelte: kátyúkárnál célszerű rendőrt hívni, még akkor is, ha nincs személyi sérülés, mert a hatósági jegyzőkönyv kulcsfontosságú bizonyíték. Ennek hiánya komoly nehézséget okozhat a kár rendezésében.

A kárt első körben nem a biztosítónál, hanem a közút fenntartójánál kell írásban bejelenteni. A rosszul megcímzett kárigény eljárási okból is elbukhat, még akkor is, ha a károsodás ténye nem vitatott. Magyarországon az útkezelői rendszer nem egységes, ezért kiemelt körültekintés szükséges.

Autópályák és gyorsforgalmi utak: MKIF Zrt.

Országos fő- és mellékutak: Magyar Közút Nonprofit Kft.

Településeken belül: jellemzően az önkormányzat

Budapesten: Budapest Közút Zrt. és a kerületi önkormányzatok

Dokumentálás: itt nem lehet félmunkát végezni

A sikeres kárrendezéshez komplex dokumentációra van szükség:

  • rendőrségi jegyzőkönyv,
  • tanúnyilatkozat (ha van, és jobb, ha van),
  • részletes kárigény,
  • több, beazonosítható fénykép a kátyúról és az autóról,
  • javítási számlák a kár összegének igazolására.
A fotóknál nem elég egy közeli kép a gödörről: látszania kell a helyszínnek, a környezetnek, sőt az utcatáblának is, lehetőleg több szögből.

Bár videót egyelőre nem kérnek a biztosítók, egy későbbi jogvita esetén aranyat érhet.

A szakértő külön kiemeli: ilyenkor nincs „okosba megoldjuk”. A javításról szóló számlákat meg kell őrizni, a cserélt alkatrészeket érdemes megtartani, személyi sérülésnél pedig az orvosi dokumentáció is elengedhetetlen. Továbbá hasznos lehet néhány szemtanú is, akik alátámaszthatják, hogy a sofőr nem lépte túl a megengedett sebességet. Ha nem tudod egyértelműen bizonyítani, hogy az úthiba okozta a kárt, a fenntartó nem fog felelősséget elismerni, és a biztosító sem fizet.

Van könnyebb út? Igen, de nem mindenkinek

Ha rendelkezel CASCO-val vagy kötelezőhöz kötött kátyúkár-kiegészítéssel, a biztosító átvállalja az ügyintézést, segít az útkezelő azonosításában, és megtéríti a kárt. Sőt, a regresszt – vagyis a kár behajtását az útkezelőn – is intézi.

Adminisztratív szempontból ez jelentősen egyszerűbb megoldás, mint a közvetlen igényérvényesítés az útkezelőnél. Fontos azonban, hogy a biztosítás ilyenkor sem fedezi az esetet, ha az úthibára figyelmeztető jelzés ki volt helyezve.

Milyen alkatrészekre terjed ki általában a kiegészítő kátyúkár biztosítás?

Bokros Máté Levente elmondta: jellemzően a gépjármű gumiabroncsai, keréktárcsái, tengelycsonkjai, kerékagyai, csonkállványai, gólyalábai és lengéscsillapítói tartoznak a biztosított alkatrészek közé. Emellett a fényezési és egyéb apróanyag költségek is téríthetők. Érdemes számolni azzal, hogy ha egy alkatrészt az ellenoldali párjával együtt kell cserélni, a biztosító csak a sérült darabot téríti, a párját nem.

A szakértő szerint a kátyúkár biztosítások éves díja alacsony, így könnyen kedvet kaphatunk a szerződéskötésre. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a CASCO bónusz fokozata csökken, amikor a biztosító kifizeti a kárt, mivel ez kárrendezésnek minősül, és a következő évek díja emelkedhet. Jó hír, hogy ha a kifizetett összeg visszatérül a biztosítónak, a bónusz fokozat visszaállítható. Ez azonban nem automatikus, külön ügyintézést igényel, és könnyen el lehet felejteni.

A legjobb védekezés még mindig a figyelem

A szakértő szerint a legtöbbet továbbra is azzal tehetjük, ha körültekintően vezetünk, és alkalmazkodunk az útviszonyokhoz. Ha mégis bekövetkezik a baj, a türelmes, alapos dokumentálás a legjobb befektetés.

Akár a biztosító, akár az útkezelő felé indítjuk az igényt, a gondos nyilvántartás adja majd a sikeres kártérítés alapját. Ne felejtsük: a kár pontos dokumentálására szánt idő mindig kevesebb, mint amit egy esetleges jogvita során a bíróságon kellene eltölteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk