KÉK HÍREK
A Rovatból

Ma derülnek ki a felvételi ponthatárok, mutatjuk a nagyobb ponthatárváró bulikat

Este 8-kor minden kiderül. Budapesten és több vidéki egyetemvárosban is programokkal várják a felvételizőket.


A mai lesz az év legnehezebb napja több mint 100 ezer embernek, több hónapos várakozás után ma este ugyanis végre nyilvánosságra hozzák a felsőoktatási felvételi ponthatárokat - írja az Eduline.

A portál szerint idén több mint 101 ezren várják tűkön ülve a számokat, ennyien jelentkeztek ugyanis a 2017-es felvételire a február 15-i határidőig: BA- és BSc-képzésre összesen 78 656-an, osztatlan képzésre 14 909-en, mesterszakra 19 091-en, felsőoktatási szakképzésre pedig 9898-an szeretnének bekerülni.

Azok, akik a jelentkezéskor megadták a mobiltelefonszámukat, sms-ben is kapnak egy értesítést az eredményekről, de a legtöbben inkább a nagy ponthatárváró bulikon szeretnék megtudni, hová veszik fel őket. Budapesten és több vidéki egyetemvárosban is programokkal várja a felvételizőket.

Budapesten a XI. kerületi Rio Budapestben (1117 Budapest, Hengermalom út 133.) tartják a Pont Ott Partit. A programok már délután 3 órakor elkezdődnek, hogy legyen idő bemelegíteni, mire este 8 órakor kihirdetik a ponthatárokat. A különböző koncertek mellett kerekasztal-beszélgetések és előadások is lesznek, de sportolni is lehet, lesz például mászófal és teqball.

A részletes program:

15:00 Pont Ott Warm Up Party by DJ Juhász Laci

16:00 Fitnesz Rubint Rékával

17:00 Meglepetés program

18:00 ByeAlex és a Slepp

20:00 Hivatalos felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése

21:00 Drop the Cheese

Pécsett a Széchenyi téren lesz pontváró buli, ha pedig rosszra fordulna az idő, a Club Fashion (Breuer Marcell Sétány 2.) ad otthont a rendezvénynek. A programok itt este 6 órakor kezdődnek.

A részletes program:

18.00 - 20:00 Hangolódás: interaktív játékok és információszolgáltatás a felvételivel kapcsolatban, dj szett (Dj Venom)

20.00 Páva Zsolt polgármester, Dr. Bódis József rektor és Takács Gyula EHÖK elnök köszöntője

20.00 - 22.00 A 2017-es ponthatárok kivetítése (alatta dj szett - Dj Venom)

22.00 - 23.00 Koncert (fellépő: Soulwave)

23.00 - 05:00 Afterparty a Club Fashionben

Zalaegerszegen a BGE Gazdálkodási Kar alakulótere lesz a helyszín (Gasparich utca 18/A), rossz idő esetén pedig a Zalakerámia Sport - és Rendezvénycsarnok (Stadion u 3.). Az esti koncert itt 6 órakor kezdődik.

A részletes program:

18:00 - Ocho Macho-koncert

20 órától óriáskivetítőn mutatják a ponthatárokat

22:00 - Wellhello-koncert

Salgótarjánban a Fő téren tartják a bulit, és 5 órától kezdődnek a programok. A rendezvény után hivatalos after parti a Hello Café-ban, ahová a belépés felvételizőknek ingyenes.

A részletes program:

Színpad:

16:45 - Polgármesteri köszöntő

17:00 - Kottán Kívüliek

19:00 - NEW LEVEL EMPIRE élő koncert

20:00 - Felvételi ponthatárok kihirdetése

21:00 - Dj. Newik

Színpadi szünetekben: Danny Ground

A címképen a tavalyi Pont Ott Parti. Fotó: Nagy Szabolcs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy mi okozhatta a balesetet az M1-esen, amiben egy 10 éves gyerek és három felnőtt halt meg
A roncsba szorult utasokat tűzoltók szabadították ki, a helyszínre mentőhelikopterek is érkeztek. A tragédia körülményeit még vizsgálják.


Kedden délután súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, Biatorbágynál. Egy angol rendszámú Seat egyterű hátulról belerohant egy bolgár kamionba a Budapest felé vezető oldalon, a Sasfészek pihenő közelében, a 22-es kilométernél.

Az autóban összesen heten utaztak. Négyen, köztük három felnőtt és egy 10 éves kisgyermek, a helyszínen életüket vesztették. A másik három gyerek súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.

A Tények információi szerint

a kamion a külső sávban haladt, amikor a mögötte érkező jármű nagy sebességgel nekiütközött. A Seat sofőrje vélhetően nem tudott időben fékezni.

A helyszínre több mentőegység is érkezett, köztük mentőhelikopterek és gyermekrohamkocsik. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál azt közölte: „A három túlélő – mind gyermek – állapota kritikus, az ő életükért ezekben a percekben is küzdenek.” A mentők a helyszínen életmentő beavatkozásokat hajtottak végre, majd a sérülteket kórházba szállították.

„A baleset következtében öt ember az autóba szorult, őket az érdi, tatabányai, fővárosi és bajnai hivatásos, valamint a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével a roncsból kiszabadították, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak” – mondta el Némethy Zita Gabriella, a vármegyei Katasztrófavédelem helyettes szóvivője a Tények riportjában.

A mentés több órán át tartott. A tragédia idején az M1-es autópályán jelentős torlódás alakult ki. A Budapest felé vezető oldalt teljesen lezárták, a Hegyeshalom felé haladó sávban pedig a belsőt zárták le a mentés idejére. Az Útinform tájékoztatása szerint a torlódás Budapest felé 4-5 kilométeres, míg az ellenkező irányban 2-3 kilométeres volt.

A baleset pontos körülményeinek vizsgálata jelenleg is tart.

A Tények riportját a tragikus balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.


Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.

„A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.

Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.

A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia az M1-esen: egy gyerek és három felnőtt halt meg Biatorbágynál
A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.


Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.

A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.

A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.

A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.

A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
RTL: Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt a CATL egyik kínai középvezetője Debrecenben
A kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg. Többször találkoztak. A férfi akkor válhatott erőszakossá, amikor áldozata szakítani akart.


Megerőszakolhatott egy kínai férfi egy 16 éves lányt Debrecenben. Az RTL Híradó úgy tudja,

június közepén tartóztatták le a 35 év körüli gyanúsítottat, aki információik szerint a CATL-nél középvezető beosztásban dolgozott.

A Híradó úgy tudja: a kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg még a nyár elején. Többször találkoztak, aztán a lány szakítani akart. Információik szerint az utolsó találkozót a férfi lakásához beszélték meg.

Az RTL Híradó úgy tudja, ekkor történhetett az erőszak.

A mérnököt információik szerint azzal gyanúsítják, hogy a lányt erőszakkal fogva tartotta, majd akarata ellenére közösült vele, csak utána engedte el.

A férfit júniusban tartóztatták le, miután az áldozat családja feljelentést tett.

A Hajdú-Bihar vármegyei főügyészség szóvivője elmondta: a rendőrség súlyosabban minősülő szexuális erőszak miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy kínai állampolgárt. Ha bebizonyosodik róla, hogy bűnös, akár 10 évre is börtönbe csukhatják.

Az RTL Híradó megkeresésére a debreceni CATL azt közölte: tudnak az ügyről, amit úgy kommentáltak: elítélik az erőszak minden formáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET: