Kiesett az óriáskerékből egy férfi a Balaton Sound fesztiválon – írja az atv.hu.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, a férfi súlyos belső és külső sérüléseket szenvedett, ellátását követően azonnal a kórház sürgősségi osztályára szállították.
Az ATV szemtanúk beszámolója alapján azt írja, a balesetet szenvedő fiatalember egyedül szállt be a fesztivál területén lévő óriáskerék egyik gondolájába, majd menet közben a magas védőkorlát feletti keskeny résen átmászott és onnan esett le.
A szervezők megdöbbenéssel értesültek az eseményről és bíznak a fiatalember mielőbbi felépülésében. Elmondták, hogy az óriáskerék jogszerűen működik, és a több helyen is többnyelvű felirat figyelmezteti a felhasználókat a szerkezet rendeltetésszerű használatára. A szolgáltató cég elmondása szerint ők még nem tapasztaltak hasonló esetet.
Kiesett az óriáskerékből egy férfi a Balaton Sound fesztiválon – írja az atv.hu.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, a férfi súlyos belső és külső sérüléseket szenvedett, ellátását követően azonnal a kórház sürgősségi osztályára szállították.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.
A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.
A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.
Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.
A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.
Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.
A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.
Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.
A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.
A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.
A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.
A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elképesztő videó: rosszul lett a sofőr, átrepült az autópálya felett a maga után porcsíkot húzó Hondája
Egy 70 éves brentwoodi férfi lett rosszul vezetés közben, és a jármű kilőtt a szervizútról, majd az autópálya felett a levegőben repült át. A sofőrt kórházba vitték.
Egy 2012-es Honda szerdán a levegőbe emelkedett, majd négy sávon átrepülve zuhant le a Long Islanden futó Sunrise Highway felett, írja a New York Post. A döbbenetes jelenetet egy fedélzeti kamera rögzítette.
A felvételen látszik, ahogy az autó a szervizútról felhajt a töltésre, majd
kilő a magasba, átszeli a keleti irányú sávokat, végül a nyugati oldalon ér földet.
A hatóságok szerint egy 70 éves brentwoodi férfi ült a volánnál, aki rosszul lett vezetés közben.
„Egészségügyi probléma miatt elvesztette az uralmát az autó felett, felhajtott a felvezető töltésre, átrepült a sávok fölött, és végül túloldali töltésben landolt” – mondta Dennison DeNatalie, a Bay Shore-i tűzoltóság szóvivője a lapnak.
A sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta, és mivel más jármű nem ütközött vele, senki más nem sérült meg. A férfit a South Shore Egyetemi Kórházba vitték, az orvosok szerint valószínűleg teljesen fel fog épülni.
A helyszínen készült fotókon és videókon az összetört Honda fejre állva, fák közé szorulva látható a Sunrise Highway mellett, miközben a mentők biztosították a területet.
„Mi a picsa volt ez?!” – hallatszik annak az autósnak a hangja, akinek a kocsija fölött elrepült a Honda. A felvétel azóta gyorsan terjed az interneten: