Kiengedték a letartóztatásból a Péterfy kórház vesztegetéssel gyanúsított főorvosait
Bűnügyi felügyeletbe kerültek a Péterfy Sándor Utcai Kórház korrupcióval gyanúsított főorvosai, miután április elején a bíróság megszüntette a letartóztatásukat – írta a Blikk a Fővárosi Törvényszék szóvivőjére hivatkozva. Eközben egy újabb hozzátartozó számolt be a lapnak arról, hogyan kérték el tőle a pénzt az osztályon.
„Mindig készpénzben kérték az ‘ellátási díjat’ a nagybátyám, Attila és a felesége, Mari után, hiába szerettem volna utalni” – mondta.
A nő elmesélte, hogy végül
Utóbbit személyesen az egyik orvosnak adták át az irodájában, a százezer forintot pedig egy pénztárban kellett befizetni, amiért egy papírt kapott arról, hogy az alapítványt támogatta.
Klinger Éva hozzátette, hogy a sztómaműtéten átesett nagybátyja mentővel való szállításáért is külön, számla nélkül kellett fizetnie. Amikor bizonylatot kért, azt a választ kapta, hogy megoldható, de úgy többe kerülne.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói tavaly októberben, a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése után vették őrizetbe a kórház Szövetség utcai telephelyének két főorvosát és egy szociális munkását. A gyanú szerint egy alapítvány fedése alatt, megállapodási szerződésekkel alátámasztva szedtek pénzt a betegektől az államilag finanszírozott ellátásért.
A bíróság korábban elutasította, hogy fejenként 25 millió forintos óvadék ellenében szabadlábon védekezzenek.
Más hozzátartozók is arról számoltak be, hogy a jelentős összegekért cserébe sem kapták meg a beígért plusz ellátást. Volt, aki három hét után inkább hazavitte az édesanyját, mert az állapota nem javult, a gyógyszerezését nem állították be, és az ígért kardiológiai és neurológiai vizsgálatok is elmaradtak. Az alapdíj emellett nem tartalmazta az olyan alapvető kellékeket sem, mint a törlőkendő, a felfekvés elleni krém vagy a megfelelő minőségű pelenka.
A kórház korábban a GDPR-ra és a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva nem adott tájékoztatást, a rendőrség pedig annyit közölt, hogy a nyomozás zajlik.
Az állami, társadalombiztosítás által finanszírozott ellátásért a törvény szerint tilos kötelező alapdíjat felszámolni. Extra szolgáltatásokért lehet pénzt kérni, de csak hivatalos intézményi csatornán, számla ellenében. A hálapénz adása és elfogadása 2021 óta bűncselekménynek minősül.