KÉK HÍREK
A Rovatból

Így változtak a 2017-es felvételi pontszámítási szabályok

Az Eduline mindent összeszedett, amit tudnod kell az idei felvételiről.
Forrás: Eduline - szmo.hu
2017. január 03.



A maximálisan elérhető pontszám idén is 500 lesz, de - ahogyan arra már számíthattunk -, idén is lesznek kisebb változtatások a szabályok terén. Aggodalomra azonban semmi ok, az Eduline.hu ugyanis listázta azokat az újdonságokat, amiről feltétlenül tudnod kell: most mi is ismertetjük a pontszámítási szabályokat.

1. A tanulmányi pontszámok

• Középiskolai eredmények:

Maximum 100 pontot érnek a középiskolai eredmények. Ez az öt fő tárgyból az utolsó két évben szerzett jegyekből jöhet ki. Az öt fő tárgyba tartozik a magyar, a matek, a történelem, egy idegen nyelv, valamint egy természettudományos tárgy (biológia, földrajz, kémia, fizika, természetismeret vagy természettudomány), amelyet legalább két évig tanultál. Ha nem volt ilyen, akkor két természettudományos tárgy év végi jegyeivel kell számolnod.

Az érdemjegyeket össze kell adni, majd meg kell szorozni kettővel: így jöhet ki a maximális 100 pont.

• Érettségi eredmények:

Itt is 100 pontot érhetsz el maximálisan: ez a négy kötelező és az egy szabadon választott érettségi tárgy százalékos eredményének egészre kerekített átlaga lesz.

2. Az érettségi pontszám

Maximum 200 pont lehet: ez az általad kiválasztott alap- vagy osztatlan szakon kötelező vagy választható érettségi tárgyak százalékos eredményének összeadásából jön ki. Ha több tárgy közül is választhatsz, nyilvánvalóan a két legjobban sikerült vizsga eredményével kell számolnod.

FONTOS: a tanulmányi és az érettségi pontszámokat kétféleképpen számolhatod ki: ha a középiskolai jegyek gyengék, a többletpontok nélküli szám az érettségi pontszám megduplázása is választható. A felvételin értelemszerűen a legelőnyösebb verziót fogják választani.

felvi2

3. A többletpontok:

Az eddigi maximum 400 ponthoz legfeljebb 100 többletpontot adhatsz hozzá.

• Emelt szintű érettségi: egy emelt szintű vizsga 50, kettő emelt szintű 100 többletpontot ér, de csak olyan tárgyból, ami a választott szakon kötelező vagy választható tárgy, és csak akkor, ha legalább 45%-os az eredmény.

• Felsőoktatási felvételi szakmai vizsga: 50 pont. Bizonyos jelentkezők (például azok, akik a kétszintű érettségi rendszer bevezetése előtt, vagy külföldön érettségiztek) egy felsőoktatási felvételi szakmai vizsgával is teljesíthetik a felvételi követelményeket.

• Nyelvvizsga: maximum 40 pont. A B2-es, komplex nyelvvizsga 28, a a C1-es, komplex nyelvvizsga pedig 40 pontot ér.

• Felsőoktatási szakképzés záróvizsgája: maximum 32 pont. A kétéves felsőoktatási szakképzésen szerzett jeles záróvizsga 32, a jó záróvizsga 20, a közepes pedig 10 többletponttal jár, ha a kérdéses szakképzés szakján tanulsz tovább.

• OKJ-s szakképesítés: maximum 32 pont. Ha a szakképesítésnek megfelelő képzést választottál.

• Versenyeredmények: maximum 100 pont. A részletekért kattints ide.

• Sportteljesítmény: a részletekért kattints ide. A bármilyen olimpiai, paralimpiai, siketlimpiai és sakkolimpiai versenyen 1-6. helyezést elérő jelentkezők összpontszáma automatikusan 500 lesz, ha megfelelnek az alkalmassági feltételeknek és a tanulmányi-érettségi eredményeik alapján elérnék a 280 pontos minimumponthatárt.

• Esélyegyenlőség: 40 pont. Hátrányos helyzetűek, fogyatékossággal élők vagy gyermeket gondozók kaphatják meg.

Ha hasznos volt a cikk, kattints a megosztásra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy mi okozhatta a balesetet az M1-esen, amiben egy 10 éves gyerek és három felnőtt halt meg
A roncsba szorult utasokat tűzoltók szabadították ki, a helyszínre mentőhelikopterek is érkeztek. A tragédia körülményeit még vizsgálják.


Kedden délután súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, Biatorbágynál. Egy angol rendszámú Seat egyterű hátulról belerohant egy bolgár kamionba a Budapest felé vezető oldalon, a Sasfészek pihenő közelében, a 22-es kilométernél.

Az autóban összesen heten utaztak. Négyen, köztük három felnőtt és egy 10 éves kisgyermek, a helyszínen életüket vesztették. A másik három gyerek súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.

A Tények információi szerint

a kamion a külső sávban haladt, amikor a mögötte érkező jármű nagy sebességgel nekiütközött. A Seat sofőrje vélhetően nem tudott időben fékezni.

A helyszínre több mentőegység is érkezett, köztük mentőhelikopterek és gyermekrohamkocsik. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál azt közölte: „A három túlélő – mind gyermek – állapota kritikus, az ő életükért ezekben a percekben is küzdenek.” A mentők a helyszínen életmentő beavatkozásokat hajtottak végre, majd a sérülteket kórházba szállították.

„A baleset következtében öt ember az autóba szorult, őket az érdi, tatabányai, fővárosi és bajnai hivatásos, valamint a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével a roncsból kiszabadították, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak” – mondta el Némethy Zita Gabriella, a vármegyei Katasztrófavédelem helyettes szóvivője a Tények riportjában.

A mentés több órán át tartott. A tragédia idején az M1-es autópályán jelentős torlódás alakult ki. A Budapest felé vezető oldalt teljesen lezárták, a Hegyeshalom felé haladó sávban pedig a belsőt zárták le a mentés idejére. Az Útinform tájékoztatása szerint a torlódás Budapest felé 4-5 kilométeres, míg az ellenkező irányban 2-3 kilométeres volt.

A baleset pontos körülményeinek vizsgálata jelenleg is tart.

A Tények riportját a tragikus balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.


Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.

„A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.

Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.

A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.

„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.

„Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”

– tette hozzá a pórul járt sofőr.

A drámai felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia az M1-esen: egy gyerek és három felnőtt halt meg Biatorbágynál
A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.


Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.

A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.

A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.

A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.

A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: