Semmiben nem vagyok más, mint a többi cigány, csak nekem több lehetőségem volt, és élni is tudtam vele

A Klikk TV Mélyvíz című műsorában volt vendég Szent-Iványi István külpolitikai szakértő volt, aki a vitnyédi menekülttábor körül kirobbant botrányt és annak politikai következményeit elemezte. Szent-Iványi István szerint a történet nehezen értelmezhető, de az a része, hogy az Orbán-kormány az Európai Uniót akarta átverni, számára teljesen hihető. Úgy véli, az előző kormány úgy akart tenni, mintha teljesítené az Európai Bíróság döntését, amely előírta egy befogadóállomás létrehozását a 2016-ban bezárt táborok helyett. A szakértő szerint a terv az volt, hogy létrehoznak egy létesítményt, amit menekülttábornak lehet nevezni, de mivel az az osztrák határtól mindössze 5 kilométerre van, az odaérkezőket azonnal „át is fogják terelni”.

Szerinte az egész menekültügyet 2015 óta politikai eszközként használta az Orbán-kormány, hogy megvezesse a magyar állampolgárokat. „Ebben az ügyben gondosan ügyelnek arra, hogy egyetlen igaz mondat ne hangozzék el a részükről, és hát ez is ebbe a körbe tartozik bele” – tette hozzá.

A szakértő úgy látja, a kormány ezzel a trükkel akarta elkerülni a napi egymillió eurós büntetést. A titkos kormányhatározatban szerinte van egy különösen érdekes mondat, amely arról szól, hogy a kabinetnek érdeke kiélezni a migrációs vitát az Unióval a 2026-os választások előtt.

– fogalmazott. Ezt a helyzetet ahhoz hasonlította, amikor a Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti beszélgetések részletei napvilágot láttak. Azt mondta, bár a szoros magyar-orosz kapcsolat ismert volt, a konkrétumok megdöbbentőek voltak.

Szent-Iványi István egyetértett azzal a felvetéssel, hogy kormányváltás nélkül ezek az ügyek sosem derültek volna ki, és a kabinet ugyanúgy folytatta volna a hazudozást. Felidézte, hogy 2022-ben, amikor kiderült, hogy az orosz titkosszolgálat bejutott a Külügyminisztérium informatikai rendszerébe, Szijjártó Péter kampányhazugságnak nevezte a hírt. Amikor később bizonyíték került elő, a miniszter szerinte szemérmetlenül tovább hazudott. A szakértő szerint a Fidesz még a választási vereség után sem nézett szembe a hibáival, ahogy az a párt kongresszusán is látszott.

A külpolitikai szakértő szerint bizonyos ügyeknek büntetőjogi következményei is lehetnek. Úgy gondolja, Szijjártó Péter esetében egyértelműen fennáll a felelősség az EU-val szembeni kémkedés és külső erőkkel való együttműködés vádja miatt.

Egy másik ilyen ügynek az aranykonvoj-botrányt nevezte, amely szerinte akár Orbán Viktor személyes felelősségét is felvetheti.

Az interjú kitért a migrációs paktumra is, amelyet a Tisza-kormány a jelenlegi formájában elutasít. Szent-Iványi István ezt úgy értelmezi, hogy a kormány kiutat keres, hasonlóan a lengyelekhez, akik a belarusz határon kialakult helyzet miatt kaptak kivételt. A teljes elutasítást azonban nagyon rossz lépésnek tartaná. „Ennek a megítélése most egyre inkább olyanná válik, hogy ez nem egy egyszerű kötelezettségszegési eljárás” – figyelmeztetett. Elmondása szerint az EU-s szerződés negyedik cikkelye kimondja a tagállamok jóhiszemű és lojális együttműködési kötelezettségét, aminek megsértése akár a költségvetési források teljes megvonásával is járhat.

Szent-Iványi szerint ettől nem kellene annyira tartani. „Mi magunk is külső ország vagyunk. Ugye Ukrajna és Szerbia vonatkozásában külső határt védünk, tehát önmagában a mi határainknak a védelme is az Európai Unió külső határainak a védelmét jelenti” – érvelt. Felhívta a figyelmet arra, hogy

Kiemelte, hogy a kvóta szerinti pénzügyi hozzájárulás is sokkal olcsóbb lenne, mint a jelenlegi büntetés. „Ez sokkal kisebb összeg, mint amit most folyamatosan már levontak tőlünk, tehát el is ment ebből 600 millió” – mondta.

Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a bejegyzésében nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a magyar hatóságok ismerték a kormányközeli szereplők és külföldi hírszerzők viszonyát.

„Több magyar nemzetbiztonsági forrás is arról beszélt nekem, hogy a magyar szolgálatok az elmúlt években észlelték és feldolgozták számos olyan személy orosz és kínai titkosszolgálati kapcsolatait, akik az Orbán-rezsim ismert propagandistáiként dolgoztak” - írta a közösségi oldalán.

Az újságíró szerint ezek az esetek túlléptek egy kritikus határon, amit egy szövetségesi rendszerben lévő ország még elnézhetne. „A kapcsolat túlment azon, amit egy normális EU/NATO tagállamban még tolerálhatónak lehetett volna tekinteni.”

A határozott fellépés mégis elmaradt, aminek Panyi szerint politikai okai voltak. Úgy látja, a szolgálatok azért nem tudtak hatékonyan intézkedni, mert a propagandisták által terjesztett, Moszkva és Peking érdekeit szolgáló tartalmak egybeestek a kormány politikai céljaival.

Panyi arra is felhívja a figyelmet, hogy a kormánypárti médiabirodalom közelmúltbeli leépítései után ezek a személyek még szorosabbra fűzhetik a kapcsolatot külföldi megbízóikkal. „Borítékolható, hogy lesznek olyanok, akik pénzügyi és ideológiai okokból továbbra is Moszkva vagy Peking érdekeinek megfelelően próbálják majd befolyásolni a magyar nyilvánosságot – csakhogy már nem a magyar, hanem sokkal direktebb módon az orosz és a kínai állam szárnyai alatt.”

A 444.hu cikkét szemlézte az Origo, amely szerint Matolcsy Ádám dubaji érdekeltségéhez került egy több milliárd forint értékű Vörösmarty téri ingatlan. A cikk ismertette az ingatlan tulajdonosi változásait, valamint idézte a 444 és a Portfolio által korábban közölt információkat.

Az Origo az elmúlt években ugyan foglalkozott Matolcsy Györggyel és a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatos hírekkel, a megjelent írások többsége azonban intézményi eseményekről, kinevezésekről vagy gazdaságpolitikai kérdésekről szólt, Matolcsy fiát, vagy épp az MNB alapítványokkal kapcsolatos dolgokat kevésbé érintették.

Ehhez képest figyelemre méltó, hogy a portál most egy olyan témát is bemutatott, amely Matolcsy Ádám üzleti érdekeltségeit érinti, és amelyet eredetileg a 444.hu dolgozott fel.

Hogy egyszeri kivételről vagy egy szélesebb körű változás első jeléről van-e szó, azt a jövő eldönti.

Az viszont tény, hogy a korábbi kormánypárti médiában nagy átrendeződés zajlik. A Mediaworksnél - mely az Origót is kiadja - történt elbocsájtásokkal, lapbezárásokkal, és terjesztés beszüntetésekkel a lent található cikkünkben foglalkoztunk. Azóta még annyi derült ki a konglomerátum körüli problémákról, hogy a Pesti Srácok is megszűnik, és a Magyar Nemzettől is küldenek el embereket.

Moszkvában olajeső esett a legutóbbi ukrán dróntámadás után, ami az eddigi legnagyobb csapás volt, amivel az oroszoknak a saját területükön szembe kellett nézniük. Miközben az Európai Unió - immár Magyar Péter igen szavazatával - ismét egységesen kiállt az ukránok mellett, Putyin egyre távolabb kerül az általa várt áttöréstől. Ráadásul az iráni béke esélye ismét lefelé nyomja az olajárakat, aminek a magas szintje legalább némiképp ellensúlyozni tudta a háború költségeit. Persze az iráni helyzet törékeny, Izrael és az Egyesült Államok egyáltalán nem ért egyet abban, mit kellene tenni. De Trump számára belpolitikai szempontból mostanára fenntarthatatlanná vált a helyzet, a novemberi félidős választások miatt minél előbb szeretné lezárni az iráni háborús kalandot.

Ki nyert valójában az amerikai-iráni megállapodással? Elvesztette-e a háborút az Egyesült Államok, és elveszítheti-e a háborút Oroszország? Erről beszélgettünk Tálas Péterrel, a Stratégia és Védelem Tanácsadó Csoport biztonságpolitikai elemzőjével.

— Ki nyert valójában az iráni-amerikai békével? Egyes vélemények szerint Trump semmit, mások szerint viszont mégiscsak történik valamiféle ellenőrzés az uránkészletek fölött. Van valódi hozadéka ennek a megállapodásnak?

— Mindenféleképpen van, de először is három kulcsfontosságú elemre hívnám fel a figyelmet, annak érdekében, hogy értehetőbb legyen a ki mit nyert kérdése. A legtöbb szakértői értékelés szerint a 14 pont mögött három alapvető politikai cél húzódik meg.

Nagyon fontos ugyan Irán nukleáris programja, de az iráni háború kulcskérdése a Hormuzi-szoros lezárásának felszámolása és a katonai eszkaláció veszélyének elhárítása volt. Ez a két fenyegetés érintette ugyanis a leginkább a nemzetközi közösséget, illetve Irán a közel-keleti szomszédjait. A másik, hogy az Egyesült Államok lemond az iráni rendszer közvetlen megdöntésének céljáról, és megnyitja a gazdasági normalizáció lehetőségét. Ne felejtsük el, hogy az amerikai vezetés úgy indult neki ennek a háborúnak, hogy megdönti az iráni rendszert, és egy helyébe lépő, mérsékeltebb rendszerrel köti majd meg atomalkut.

Bármennyire is szenved az iráni társadalom, az Egyesült Államok és Izrael háborút folytattak Irán ellen és az új elit pedig védte az országot. A harmadik fontos pont, hogy a nukleáris kérdést nem próbálják közvetlen katonai eszközökkel eldönteni, hanem a tárgyalásokra bízzák. Vagyis a nukleáris kérdés bizonyos értelemben még nyitott. A megállapodás 7-es és 9-es pontjai szólnak erről. Az egyik a status quo fenntartásáról, vagyis egyrészt az USA nem vezet be új szankciókat, másrészt Irán nem tesz olyan lépéseket, ami tovább növeli a nukleáris válságot. A 8-as pont pedig arról szól, hogy megkezdődik egy tárgyalás a nukleáris programról, és itt fog eldőlni, hogyan lehet ezt az egész kérdést kezelni. Az is lényeges, hogy a 9-es pontban az irániak kijelentették, nem törekszenek atomfegyver előállítására vagy megszerzésére. Emellett szó van arról is, hogy az irániak esetleg csökkentik az urán dúsítás mértékét, de fontos, hogy ők maguk teszik ezt, tehát nem kell átadniuk az uránkészletüket. Ezek olyan bizalomépítő lépések, amelyek lehetővé teszik a tárgyalások megkezdését. Egyébként öt pillére van ennek a megállapodásnak: a fegyverszünet, a tengeri kereskedelem normalizálása, a nukleáris kérdés befagyasztása, a gazdasági normalizáció, valamint a végrehajtás és a nemzetközi garanciák. Látható a szöveg felépítésén, hogy a felek erősen törekszenek arra, hogy ne ismétlődhessen meg a 2015-ös nukleáris megállapodás olyan sima felmondása, mint amit Trump meglépett.

— Történt előrelépés a háború előtti helyzethez képest? Hiszen a háború előtt is folytak tárgyalások, amelyeket éppen az Egyesült Államok függesztett fel. Hozott-e bármi pluszt a háború a korábbi állapothoz képest?

— Az a helyzet, hogy a legtöbb szakértő szerint ez a Egyetértési Memorandum csupán visszaállítja a háború előtti állapotokat. Ez azt jelenti, hogy

Bebizonyosodott, hogy kompromisszumot kell kötni Iránnal, amire eddig sem Izrael, sem a Trump-adminisztrációra nem volt fogékony. Eddig a Washington maximális nyomás politikája preferálta: amelynek célja Irán teljes gazdasági és diplomáciai elszigetelése, hogy Teheránt egy új, a korábbinál sokkal szigorúbb megállapodás elfogadására kényszerítse. De az iráni a rendszer lényegében 1979 óta együtt él a szankciókkal, az elszigeteléssel, és nagy gyakorlata van ezek megkerülésükben, kijátszásukban, általában a túlélésben. Ráadásul kiderült az is, hogy Irán gyorsan és hatékonyan tudta eszkalálni a konfliktust, amihez nem volt szüksége még azokra az elrettentő képességekre sem, melyektől a nemzetközi közösség a legjobban tart, vagyis atomfegyverre vagy a nagy hatótávolságú rakétákra. Aszimmetrikus eszközökkel is képes volt nagyon drágává tenni ezt a háborút. Nemcsak az Egyesült Államoknak és a közel-keleti térség államainak, de az energiaárak emelkedésével a világ egészének.

A Hormuzi-szorost nem kellett fizikailag teljesen lezárni ahhoz, hogy megbénuljon a forgalma. Itt is elégségesek voltak Irán aszimmetrikus képességei – például az aknák, a kisméretű aknaszállító hajók – hogy komoly zavart tudjanak kelteni keltsenek. Mindezekkel az bizonyosodott be, hogy az iráni vezetésnek jó eszközei vannak ahhoz, hogy egy ilyen válság költségeit és negatív következményeit szétterítse a közel-keleti államokra és a nemzetközi közösségre.

— Ebből az következik, hogy a háborút az Egyesült Államok elvesztette, és Irán nyert. Trump ezt hogyan tudja eladni otthon?

— Nagyon egyszerűen. Azt fogja mondani, hogy hosszú időre meggyengítettük Irán katonai és nukleáris képességeit. És ez még igaz is, mivel Iránnak azok a képességei, amelyek miatt a fél világ izgult, az atomképességek vagy a rakétaképességek, jelentősen csökkentek. Irán nemcsak azért jelentette be az atomprogramja katonai részéről való lemondást, mert ilyen „jó fej”, de azért is, mert nagyon nagy mértékben meggyengítették ezeket a képességeit. Trump valószínűleg ezt igyekszik majd kommunikálni győzelemként. Azt is valószínűleg igyekszik majd győzelemként kommunikálni, hogy a Hormuzi-szorost végül megnyitják.

De azt gondolom, a világot ma jobban érdekli a megnyitás, és nem nagyon lesznek olyan politikusok, akik Trump felelősségét firtatják majd a lezárásban. Az egyetlen dolog, ami egyáltalán nem jött össze, az az, hogy nem tudtak rendszert váltani, sőt, a rendszer még keményebb is lett a korábbinál. A Trump-hívőknek azonban ez nem fog gondot okozni. Az elnök be fogja jelenteni, hogy „nagy békét csinált”, és a környezete is ezt fogja erősíteni.

— Ha a helyzet rendeződik, az olajárak visszatérnek egy alacsonyabb szintre, ami az oroszoknak nem kedvező, hiszen a magas világpiaci árból finanszírozzák a háborújukat, ami nem áll túl jól. Meddig folytatható Ukrajnában az aszimmetrikus háború?

— Jelentősen lelassult az orosz előrenyomulás, majdnem egyhelyben topognak már elég régóta. Az biztos, hogy Putyinnak az a terve, hogy 2026 tavaszán vagy nyarán nagy áttörést ér el, nem fog bekövetkezni. Egyfelől pénzügyi okok miatt: a szankciók ugyanis most kezdenek el igazán hatni. Másfelől pedig amiatt, mert a hagyományos harcokat nagyon lelassította a drónok használata. Ma a halottak és sebesültek 80%-a drónok miatt esik el vagy sebesül meg az orosz-ukrán háborúban. Nincsenek nagy mozgások, mert a drón a fronton mindent lát és mindenre reagálni képes. Harmadrészt az utóbbi időben

A drónoknak köszönhetően ugyanis az ukránoknak sikerült kiterjeszteni a háborút Oroszország belső területeire. Ez azt jelenti, hogy ma már az orosz nagyvárosok lakossága is látja és érzékeli, hogy ez nem egy különleges katonai művelet, hanem egy háború. Ez nem azt jelenti, hogy felkelnek az emberek és megdöntik Putyint, de azt el tudom képzelni, hogy a hatására a Putyin környezetében felteszik azt a kérdést: megéri-e nekünk ezt a háborút folytatni? Ha pedig a többség azt mondja, hogy nem éri meg, akkor valószínűleg Putyinnak is lépnie kell.

— Az oroszok a fokozódó dróntámadásokra még durvább terrorral válaszolnak. Elképzelhető, hogy Oroszország fegyveres provokációt intéz NATO-tagállamok ellen?

— Ennek van katonai realitása, már most is képesek lennének ilyenre. A politikai realitását nem látom. Az oroszok, akik évek óta azért küzdenek, hogy a Nyugat ne támogassa Ukrajnát, aligha léphetnek olyat, hogy megtámadják a NATO-t.

Most nem is beszélve arról, hogy egy ilyen esetben még jobban elszigetelnék azt az Oroszországot, ami már amúgy is érintett a szankcióktól. Mindezektől függetlenül a védelem mindig arról szól, hogy a lehető legrosszabb eshetőségre kell felkészülni. Így akik arról beszélnek, hogy fel kell készülnünk egy ilyen háborúra, szerintem reálisan látják a helyzetet. Oroszország megtámadta a szomszédos Ukrajnát, négy és fél éve háborút folytat ellene, ez elég bizonyíték Oroszország agresszivitására. De hangsúlyozni szeretném:

Mi egy védekező háborúra készülünk.

— Az, hogy az EU és a G7-ek is további támogatás mellett kötelezték el magukat Ukrajna felé, közelebb vihet-e minket a tűzszünethez?

— Hosszabb távon talán igen, de én ma azért nem várok gyors békét, mert nem látom Putyinban az erre való fogékonyságot. Ettől persze még elképzelhető, hogy ha a Közel-Kelet elcsendesedik, az amerikai vezetés megpróbál egy tűzszünetet összehozni Ukrajna és Oroszország között, mert az jól mutatna a novemberi választásokon. Azonban ennek is csak akkor van realitása, ha egyrészt rá tudják venni Oroszországot, hogy reális célokat fogalmazzon meg a tűzszünet kapcsán, másrészt, ha Donald Trump nem próbálja meg rákényszeríteni az ukránokat elfogadhatatlan kompromisszumokra.

— Bár Oroszország nem demokrácia, a pszichológiai hatása annak, hogy a háború megérkezett a Krímbe, Moszkvába, átbillentheti-e a helyzetet egy olyan pontra, ahol Putyin kénytelen befagyasztani a háborút?

— A Krím ebben szerintem nem játszik szerepet, az orosz vezetést nem érdekli annyira a Krím lakossága. Moszkva és a nagyvárosok már sokkal inkább, de kizárólag olyan értelemben, hogy a politikai elit egy részére lehet kellemetlen a helyzet.

Mint említettem, nem a társadalom részéről várom a változtatást, a társadalom Oroszországban már rég nem képes megmozdulni. Legfeljebb a politikai elittől várható valami: esetleg nyomásgyakorlás és annak belátását, hogy nem éri meg folytatni ezt az egészet. De szerintem ma még ettől is elég távol vagyunk.