KÉK HÍREK
A Rovatból

Jön a nagy lehűlés: a fagypontot közelítjük

Sajnos nem húzta sokáig a vénasszonyok nyara. Hétvégére kabát kell, vége a lazább öltözködésnek.


A következő napokban változékony lesz az időjárás, napsütésre is számítani lehet, de legtöbbször borús, esős lesz az idő. A levegő fokozatosan lehűl, a hétvégén fagypont közeli minimumokra is készülni kell, helyenként a maximumok is 10 Celsius-fok körül alakulnak majd.

Hétfőn rövidebb időre süthet ki a nap. Elsősorban a középső és a keleti területeken várható zápor, délen, délkeleten egy-egy zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 9-14, a legmagasabb 18-23 fok között valószínű.

child-164211_640

Kedden több órás napsütés várható. Késő délutántól viszont a Dunántúlon megnövekszik a felhőzet, arrafelé a kora esti óráktól kezdődően szórványosan előfordulhat kisebb eső. A leghidegebb órákban 7-13 fok lehet. Napközben 18-23 fokig melegszik a levegő.

Szerdán az ország északkeleti harmadában több órára kisüthet a nap, de az ország nagyobb részén erősen felhős, vagy borult lesz az ég. A délnyugati megyékben több helyen, másutt legfeljebb elszórtan alakul ki eső, zápor. Az Észak-Alföldön olykor megerősödik a szél is. A minimumhőmérséklet általában 10-15 fok között valószínű, míg a kevésbé felhős északkeleti területeken 7-10 fok várható. A nappali maximumok 15-20, északkeleten 20-23 fok között alakulnak.

people-314980_640

Csütörtökön többnyire erősen felhős, vagy borult lesz az ég, eleinte több helyen előfordulhat eső, zápor, majd délután egyre inkább csökken a csapadék kialakulásának esélye. Az Észak-Alföldön és az Északi-középhegységben több-kevesebb napsütés is valószínű. Több helyen megélénkül a szél, néhol egy-egy erős lökés is lehetséges. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-14, a legmagasabb 14-20 fok között várható.

Pénteken is jellemzően erősen felhős lesz az ég, délen néhol kisebb eső sem kizárt. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-12 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 12-17 fok között alakulnak.

Szombaton napos idő várható csapadék nélkül, olykor viszont megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-10, a legmagasabb 11-16 fok között alakul.

rain-83815_640

Vasárnap is megerősödhet olykor a szél. Emellett többnyire erősen felhős idő várható, főként a déli országrészben esőre is számítani lehet. A leghidegebb órákban 1-9 fok lehet. Napközben 10-15 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Nyomj egy lájkot, ha hasznosak voltak az információk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó videó: Ököllel ütött egy nőt egy vasúti váróteremben egy tápiószecsői férfi, keresi a rendőrség
A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A támadó a telefonját akarta elvenni. Igaz, azt nem sikerült, de nem távozott üres kézzel.


Megrázó videót tett közzé honlapján a rendőrség. A felvételen azt látni, hogy egy férfi ököllel üt egy vasúti váróteremben ülő nőt.

A férfi október 21-én kora délután ment oda a nőhöz a Sülysáp-Szőlősnyaraló vasúti megállóhely várótermében. A mobilját akarta elvenni. Majd

ököllel kezdte el ütni a nőt, amitől a földre esett.

A telefont ugyan nem tudta megszerezni, de nem távozott üres kézzel, mert kitépte a nő fülében lévő ékszert és azzal futott el a helyszínről.

Az elsődleges adatok szerint a nő súlyosan megsérült, a mentők kórházba vitték.

Az esetet egy biztonsági kamera is rögzítette. A felvétel alapján a rendőrök keresik a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható Ürmös Richárd 34 éves tápiószecsői lakost.

A Nagykátai Rendőrkapitányság nyomozói kérik, hogy aki Ürmös Richárd tartózkodási helyével vagy a rablással kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-97-es telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy iskola épületébe csapódott egy busz Szolnokon, rengeteg a sérült
A polgármester posztjában azt írja: meg nem erősített információk szerint, öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg az ütközés során.


Súlyos buszbaleset történt Szolnokon. A katasztrófavédelem közlése szerint

egy iskola falának hajtott és egy fát is kidöntött egy busz Szolnokon, a Kossuth Lajos és a Damjanich utca kereszteződésénél.

„A szolnoki hivatásos tűzoltók a buszt áramtalanították, a kidőlt fát eltávolították. A helyszínre kiérkezett a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.

Az iskola balesetben megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni. A helyszínre a társhatóságok, valamint egy mentőhelikopter is érkezett”

- közölte a katasztrófavédelem.

Győrfi Mihály polgármester közösségi oldalán azt írja,

meg nem erősített információk szerint, öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg az ütközés során.

A helyszínről több fotót is megosztott.

A Szoljon.hu ugyanakkor arról ír,

az elsődleges információk szerint a balesetnek 30 könnyű és 4 súlyos sérültje van.

Ugyanakkor hozzátették: a sérültek pontos számát egyelőre nem tudni, hiszen a mentők és a tűzoltók még jelenleg is folyamatosan dolgoznak.

A lap szerint időközben egy második mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Halálos gyalogosgázolás történt Nógrádban
A baleset miatt a főút Balassagyarmat és Őrhalom közötti szakaszát teljes szélességében lezárták.


Gyalogost ütött el egy személyautó kedden este a 22-es számú főút 29-es kilométerszelvényében, az utat lezárták - közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Buda Gábor elmondta: a baleset miatt a főút Balassagyarmat és Őrhalom közötti szakaszát teljes szélességében lezárták a szemle idejére, kerülni Patvarc irányába lehet.

Az MTI információja szerint

az elgázolt gyalogos meghalt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
13 éve eltűnt rakétafejeket keres a rendőrség – félmilliót adnak a nyomravezetőnek
Egy szovjet C-8 KOM típusú levegő–föld rakéta harci részének maradványai tűntek el még 2012 őszén. Előkerítésükhöz most a lakosság segítségét kérik.


2012. szeptember 14. és 2012. október 02. között fel nem robbant rakétafejek tűntek el a Táborfalvai Bakonyi Harci Kiképző Központ külső lőteréről, amelyek azóta sem kerültek elő. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája robbanóanyaggal vagy robbantószerrel való visszaélés miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen, most pedig a lakosság segítségét is kérik az ügyben.

A police.hu-n kiadott közlemény szeirnt

a Honvédség Tűzszerész Szolgálata által összegyűjtött, szovjet C-8 KOM típusú levegő–föld rakéta fel nem robbant harci rész maradványaiból loptak el öt darabot. Ezek egyenként kb. 18-25 cm hosszú és 8 cm átmérőjű hengeres alakú tárgyak, amelyek alumínium csövön elhelyezett vasgyűrűkből álltak, és ezek belsejében volt a meg nem semmisült robbanóanyag.

A rendőrség kéri a lakosság, a gyűjtők és a színesfém-felvásárlók segítségét a maradványok hollétével, a lopás körülményeivel és az elkövetők kilétével kapcsolatban. Bejelentést lehet tenni bármely rendőri egységnél, a 112-es ingyenes segélyhívón, illetve munkaidőben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájánál a 06-1-428-9257-es telefonszámon.

A Készenléti Rendőrség parancsnoka bruttó 500 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki

– ez az összeg annak jár, aki az elkövetőre vonatkozó olyan konkrét információt ad, amely a nyomozást eredményre vezeti, illetve az elkövető eljárás alá vonását közvetlenül segíti.

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Blikknek nyilatkozva azt mondta, nem valószínű, hogy a rakétafejek egyben előkerülnek.

„Ennyi idő távlatából azt tudom mondani, akik odamentek, pontosan tudták, hogy ott mi van. Azt pedig, hogy 13 év elteltével is felderítetlen maradt a bűncselekmény, fiaskónak gondolom. Az érintett robbanótesteket minden bizonnyal szétszerelték, majd a robbanóanyagot értékesítették vagy felhasználták valahol”

Mint elmondta, Kelet-Európában vannak olyan személyek, akik az ilyen fel nem robbant eszközök robbanóanyag-tartalmát megpróbálják kinyerni, hogy aztán a feketekereskedelemben próbálják értékesíteni, vagy valamilyen módon eljuttatják külföldre. „Ez különösen az 1990-es években volt jellemző, amikor bizonyos háborús övezetekből különböző robbanóanyagokkal nagyon komoly kereskedés folyt a világ más részei, például terrorszervezetek, illetve drogkartellek felé” – mondta a lapnak az egykori kommandós.


Link másolása
KÖVESS MINKET: