Festői színek Szentendrén egy őszi délutánon
Varázslatos fények, színek alakítják át a romantikus Duna-parti kisvárost, Szentendrét ősszel egy naplementés délutánon.










Dobogókő a fővárosiak egyik legkedveltebb kirándulóhelye, és nem véletlenül: könnyű megközelíthetősége, gyönyörű túraútvonalai és lélegzetelállító kilátói már régóta vonzzák a természet szerelmeseit. Az utóbbi időben azonban nemcsak túrázók és kirándulók, hanem üzleti utazók és pihenésre vágyó családok is felfedezték maguknak. A 2023 decemberében megnyílt Cardoner Hotel**** és Konferenciaközpont nemcsak szállás, hanem egy igazi élményközpont is, amit nekünk is ki kellett próbálnunk.
Aznap amikor útnak indultunk egy varázslatos mesevilágban találtuk magunkat.
A napokban leesett hó úgy öltöztette fel a fákat, mintha gyönyörű, fehér kabátot kaptak volna, és mire megérkeztünk úticélunkhoz, már teljesen magával ragadott minket a látvány. A nyugalom korábban nem tapasztalható szintjét a szállodát körülölelő egyhektáros ősfás park tette teljessé!
Cardoner Hotel**** és Konferenciaközpont története
A Visegrádi-hegység ikonikus pontján, Dobogókőn található négycsillagos Cardoner Hotel és Konferenciaközpont története több mint egy évszázados múltra tekint vissza. A környék a 19. század eleje óta népszerű a természetjárók körében, a Magyar Turista Egyesület ekkor jelölte ki az első túraútvonalakat, és itt épült az ország egyik első menedékháza is. Az ezoterikus hiedelmek, amelyek szerint Dobogókő a Föld szívcsakrája, tovább növelték a hely vonzerejét, amely a lelki elvonulást kereső remeték és szerzetesek számára is menedéket nyújtott.
A szálloda helyszíne 1993-ban került a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának tulajdonába, amikor kárpótlásként megkapták a területet az 1940-es évek végén államosított budai Manréza épületéért cserébe. Az épület kezdetben Manréza Hotelként működött, elsősorban egyházi események és rendezvények helyszíneként. A Covid-járvány idején azonban bezárt, majd három évig tartó, teljes körű felújítást követően 2023 decemberében nyílt meg újra Cardoner Hotel**** és Konferenciaközpont néven.
A szálloda nemcsak a természet közelségét kereső turisták és spirituális elvonulók, hanem céges rendezvények, konferenciák számára is ideális helyszín. A professzionális üzemeltetést az Accent Hotels végzi, a szállodából származó bevételek pedig a jezsuiták szociális és lelkigyakorlatos házainak fenntartását támogatják. Az egyhektáros ősfás parkban található modern konferenciaszálloda tökéletesen ötvözi a nyugalmat és az inspiráló környezetet.
Ahogy a zárt parkolót elhagyva beléptünk az ajtaján, olyan érzés fogott el bennünket, mintha egy alpesi hangulatú hotelbe csöppentünk volna.
A karácsonyi díszítés csak fokozta az élményt: az ízléses dekoráció és a csillogó fények olyan meghitté tették a teret, hogy szinte elfeledtük, milyen közel vagyunk a fővároshoz. Itt minden részlet arról szólt, hogy megpihenjünk, feltöltődjünk és egy kicsit elmerüljünk ebben a különleges világban.

A lobbyban hűvös időben begyújtják a kandallót, amitől még otthonosabb lesz a hangulat (Fotó: Accent Hotels)
A szobánk pontosan olyan volt, mint amilyet az ember egy ilyen helyen elképzel magának. A fa hatású padló melegséget sugárzott, a világos színek és a minőségi bútorok pedig azonnal otthonossá tették a teret. Egy pillanat alatt beleszerettünk. A szobánkhoz egy erkély is tartozott, ami tovább fokozta az élményt. Ahogy kiléptünk rajta, elénk tárult a szálloda ősfás parkjának lenyűgöző látványa. A hóval borított fák és a nyugalmat árasztó táj egyszerűen mesébe illő volt.
Ez a fajta gondoskodás tényleg ritka, és nagyon jólesett mindannyiunknak. A kutyusunk is érezte, hogy itt ő is ugyanolyan vendég, mint mi.

A vendégek többféle szobatípus közül választhatnak (Fotó: Accent Hotels)

Kutyafekhely, itató- és etetőtál és a jutalomfalatok

Kilátásunk az erkélyről
A Cardoner Hotel**** és Konferenciaközpont összesen 57 szobával rendelkezik, melyek közül 44 a főépületben található. Itt továbbá öt rendezvényterem is helyet kapott, amelyek lehetővé teszik a konferenciavendégek kényelmes és rugalmas elhelyezését. A legnagyobb terem, amelyhez egy kis terasz is tartozik, akár 150 fő befogadására is alkalmas széksoros elrendezésben – ez különösen ideális nagyobb eseményekhez.
A szálloda kertjében található különálló Villa Épület további 13 szobát és egy 70 négyzetméteres meetingtermet kínál. Ezt a helyszínt gyakran választják cégek tréningekre és csapatépítésekre, hiszen a villa elszigeteltsége lehetővé teszi a kötetlenebb programokat, akár egy esti buli hangulatát is, anélkül, hogy a többi vendéget zavarnák.

Öt rendezvényterem is helyet kapott, amelyek lehetővé teszik a konferenciavendégek kényelmes és rugalmas elhelyezését (Fotó: Accent Hotels)

A szálloda kertjében található a különálló Villa Épület
A szállodát körülölelő természeti környezet már önmagában is lenyűgöző, de a környékbeli túraútvonalak teszik igazán különlegessé az élményt. A recepción ingyenesen kölcsönözhető nordic walking botokkal könnyedén nekivághatsz az erdőnek, hiszen Dobogókőről számtalan izgalmas túraút indul, így mindenki megtalálhatja a neki való kihívást. A Rám-hegy, a Ferenczy-szikla, vagy akár a Holdvilág-árok mind remek úti célok.
Mi most a leeső hó miatt a 10 perc sétára található Dobogókői-kilátóhoz mentünk el és a környező erdőben tettünk egy nagy sétát, miközben a szánkózó gyerekeket néztük. De régi és tapasztalt túrázók révén már a fent említett túrákon kívül felfedeztük a Rám-szakadékot, a Dera-szurdokot, a Prédikálószéket és a Vadálló-köveket is.

Kilátás a gyönyörű Dobogókői-kilátóból

Séta a téli erdőben
A Cardoner Hotel**** és Konferenciaközpont vendégköre jól kiegészíti egymást, hétköznapokon elsősorban céges rendezvényeket fogadnak, a pihenni vágyó egyéni vendégek pedig leginkább hétvégén érkeznek. A békés, nyugodt természeti környezet nemcsak a nagyváros zaja elől menekülő szabadidős turisták számára ideális elvonulóhely, hanem kifejezetten inspiráló hatással van céges összejövetelek, tréningek és konferenciák résztvevőire is. A természet közelsége és a zavartalan környezet segíti a kreatív gondolkodást, a csapatmunkát és a produktív együttműködést, miközben a helyszín harmóniát és feltöltődést kínál minden résztvevő számára. Itt egyszerre dolgozhatunk hatékonyan és pihenhetünk meg a természet ölelésében.
Egy kiadós túra vagy egy hosszas megbeszélés után nincs is jobb, mint a wellnessrészlegen pihenni.
A pezsgőfürdő, a szauna és a masszázs hármasa tökéletesen ellazítja az embert, de az igazi különlegesség a float spa volt. A tojás alakú kabinban, a Holt-tengeréhez hasonló koncentrációjú sós vízben lebegve szinte teljesen kizárhattuk a külvilágot. Az igazán egyedülálló élményről megnyugtató zene és különböző fények gondoskodtak, míg végül egy mély, meditatív állapotot értünk el a félórás program alatt.
Az üvegfalakon át a hóval borított parkra nyíló kilátás olyan, mintha egy festményben ültünk volna. A téli táj közepette szaunázni egy egészen különleges élmény, olyan luxus, amit egyszer mindenkinek meg kellene tapasztalnia. A szaunázás után pedig a mellette található merülődézsában frissíthettük fel magunkat. Meleg időben pedig igazán meditatív helyszínt kínálnak az előtte lévő tavacska stégjén elhelyezett pihenőágyak is.

Szaunázás közben a kert szépségeiben gyönyörködhet a vendég (Fotó: Accent Hotels)

A rekreációs részlegben ilyen szép kilátással lehet pezsgőfürdőzni (Fotó: Accent Hotels)
A szálloda nem csupán a pihenés és wellness élmények terén kiemelkedő, hanem gasztronómiai kínálatában is. Az étterem bőséges svédasztalos reggelit kínál, amely minden ízlést kielégít: friss péksütemények, zöldségek, hideg és meleg ételek, valamint különféle italok várják a vendégeket. A vacsoránál szintén svédasztalos rendszerben kínálnak változatos fogásokat, amelyeket az Á La Carte étlapjuk tesz még izgalmasabbá.
Az ételekhez pedig gondosan válogatott borokat kínálnak, amelyek Magyarország legkiválóbb borvidékeiről származnak.
És ha mindez nem lenne elég, a panorámás üvegezett étterem olyan kilátást nyújt a hófödte erdőkre, hogy garantáltan felejthetetlenné teszi az itt töltött időt. Egy pohár borral a kezedben ülni itt, miközben a természet lenyűgöző szépsége vesz körül – ez az a pillanat, amit örökre megjegyzel.

Karácsonyi díszekben pompázik a Cardoner Étterem (Fotó: Accent Hotels)
Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy teljesen feltöltődjünk és hátrahagyjuk a városi stresszt. Dobogókő varázslatos tájai és a Cardoner Hotel**** és Konferenciaközpont nyújtotta kényelem olyan élményt adtak, amit sokáig nem fogunk elfelejteni. Ha te is arra vágysz, hogy kiszakadj a hétköznapokból, és a természet közelségében találj nyugalmat, akkor ne habozz: a Cardoner Hotel**** és Konferenciaközpont Dobogókőn tökéletes választás.
Különleges karácsonyi ajándékot keresel?
Mi lenne, ha idén nem tárgyakat, hanem élményt adnál? A Cardoner Hotel**** és Konferenciaközpont Dobogókőn egy igazi téli álom: mesés táj, nyugalom, wellness és feltöltődés a természet ölelésében. Az ajándékutalványuk pont ezt kínálja – tökéletes meglepetés bárkinek, akit szeretsz.
Az utalvány gyönyörű voucher formájában érkezik hozzád vagy az ajándékozotthoz, és garantáltan elhozza a "wow" élményt már kibontáskor. Ez az ajándék egyszerre szól a pihenésről, a kényelemről és arról, hogy az ünnepek után is legyen mit várni.
Ha szeretnéd idén igazán emlékezetessé tenni a karácsonyt, nézz rá az oldalukon található ajánlatokra, és lepd meg szeretteidet egy felejthetetlen élménnyel!
Újra élvezhetik a vendégek a csodás panorámát, a kiváló wellnesst, a barátságos vendégfogadást – és a megújult, megszépült Hotel Silvanus nyújtotta élményeket Visegrádon.
A héten nyitották meg újra a tavaly március elején bezárt szállodát. A hotel tetőrészében keletkezett tűz komoly károkat okozott az épületben, amelyet emiatt kénytelenek voltak bezárni. A tulajdonosok pedig úgy döntöttek, hogy amint lehetséges, azonnal nekifognak a felújításnak. És ha már ekkora feladat vár rájuk, a korábban tervezett fejlesztéseket is megcsinálták.
Hatalmas munka vette kezdetét, amelynek részeként újraépítették a tűzben elpusztult negyedik szintet, teljesen megújult a többi emelet is, megszépült a wellness részleg, ahol egy új szaunát is kialakítottak. Az étterem, a lobby is felfrissült. Érkeztek új bútorok, és a Duna felöli oldalon üvegfalú erkélykorlátokat szereltek fel. Új látványosság lett a beltéri medence fölötti üvegmennyezet.
A megnyitó ünnepségen a szálloda tulajdonosa és vezetője, Lantos Árpád elmondta, hogy számtalan segítséget kaptak a tűzvész után. Sok korábbi szállóvendég vásárolt utalványt, hogy ezzel is segítsék az óriási költségek előteremtését, kaptak állami támogatást is és saját erőforrásaikat is felhasználták. Amire külön büszkék, hogy a munkatársaikat végig meg tudták tartani. A kollégák beálltak a felújtást végzők mellé, hogy ezzel is segítsék a munkálatok mielőbbi elvégzését.
A teljes felújítás még nem fejeződött be, de két szinten már fogadják a vendégeket, és hamarosan a többi szobába is érkezhetnek a többiek. A megújult étterem és a korábbi hangulatát megőrző, de továbbra is különleges wellness is üzemel. A hotel mindig is híres volt az itt dolgozókról, a barátságos, mosolygós, segítőkész hozzáállásukról. Így a törzsvendégek és az újonnan érkezők is a megszokott családias hangulatba érkezhetnek.
Képgaléria: A megújult Hotel Silvanus (A többi fotóért kattint a képre)
A Hotel Silvanus az egyik legszebb helyen, a Dunakanyarban, Visegrádon található, a Fellegvár szomszédságában. Nem véletlenül kedvelt ez a vidék, hiszen a gyönyörű természeti környezet számtalan kirándulási lehetőséget kínál, de van itt bob- és canopy-pálya, lehet a környéken lovagolni, vízi sportokat űzni, és persze belemerülni a múltba a szomszédos várban, a Dunaparton lévő Királyi Palotában vagy a Salamon-toronyban.
A hotelről bővebb információk ITT
Ilyen volt a tűzvész:
Ilyen lesz, ha elkészül a kültéri medence is:
Szentendrén szombat hajnalban tetőzött az árvíz, a 2013-as szint alatt, de így is igen magas volt, 780 centiig duzzadt a Duna. A belvárost a mobilgát védte meg, míg a széleken homokzsákokkal védekeztek. Több alacsonyabban fekvő utcát és az ottani házakat, valamint a Pap-szigetet is elöntötte az ár. Csütörtök délelőttre azonban már lassan visszatért a folyó a medrébe, így megkezdődhetett a védekezésben használt zsákok elszállítása és a mobilgát bontása.
Az árvíz rengeteg iszapot rakott le, és kidőlt fákat, ágakat és sok hulladékot is maga után hagyott. A part menti sétány egy részét már megtisztították, de még jócskán maradt feladat. Munkatársunk beszámolója szerint a víz még most is hatalmas fákat sodor magával, egy részük pedig a kanyarban kisodródva hangos csattanással torpan meg a vízzel ellepett ártéri fák tövében, a közelben lévő madarak, vadkacsák nem kis riadalmára.
A városon átfolyó Bükkös-patak is leapadt. Az árvíz ugyanis visszaduzzasztotta, és a máskor békésen csordogáló keskeny patakból folyót varázsolt. A visszahúzódó Duna most visszaadta a patakmedret is, de nyomában jól látható iszapréteg rakódott ki, ami most mutatja, hogy milyen megdöbbentő mennyiségű vizet kellett elviselnie a patakparti töltésnek is.
A Szentendrei Rendészeti Igazgatóság csütörtök este azt közölte: "A mobilgát bontását a VSZ befejezte, így megnyitottuk a Dunakorzót a forgalom számára! Felhívjuk azonban figyelmüket, hogy a mobilfal és a szervizút közötti füves partoldal jelenleg iszapos, vizes és csúszós. A balesetveszély elkerülése érdekében a terület tisztítási és helyreállítási munkálatok miatt lezárásra került. Kérjük, fokozottan figyeljenek és kerüljék a lezárt részt!"
Íme ilyen volt a helyzet pár nappal a Duna tetőzése után:
Dunapart:








Bükkös-pataknál:


Zúzmarás téli ruhát öltött sokak kedvenc kirándulóhelye, a Dunakanyar régiójának egyik ékköve, Dobogókő. Mi is túrabakancsot húztunk, hogy fotóinkon elhozzuk Nektek a fagyos téli táj szépségét.
A fővárostól körülbelül 40-50 kilométerre található Dobogókő sok túrázó, kiránduló egyik kedvenc helye. Nem véletlen, hiszen a környék számtalan szépséget rejt, rengeteg túralehetőség kínálkozik a profi és a kevésbé gyakorlott túrázók számára is. Ám nem csak a természetjárók közkedvelt úti célja ez, hanem a spirituális energiák iránt érdeklődőké is, hiszen egyes nézetek szerint itt található a Föld Szívcsakrája, valamint számos energiavonal metszéspontja is.
A tartós hideg, ködös időjárás miatt szombat reggelre zúzmara képződött Dobogókőn és térségében, mely – az alacsonyabban fekvő területekkel ellentétben – hófehér csodavilággá varázsolta a tájat. A látványhoz a hét közepén lehullott hótakaró is hozzájárul, így aki ide látogat, azt most igazi télies hangulat fogadja. A téli körülmények szánkózásra, havas túrákra egyaránt alkalmasak, de aki hosszabb kirándulást tervez, érdemes alaposan felkészülnie, megfelelő felszereléssel indulnia, hiszen az erdei utak mindenhol jegesek, csúszósak.
Képgaléria: Ilyen csodás a táj Dobogókőn a téli hangulatban (fotókért kattint a képre)
A fagyos, zúzmarás-ködös időjárás jelenleg is tart a hegytetőn, így a lerakodott zúzmararéteg egyre csak hízik, gyarapodik. Napközben -4, -5 °C jellemző, tehát érdemes melegen, rétegesen öltözni. Túrára indulva mindenképpen tartsuk szem előtt, hogy ilyenkor – az éles jégtűk miatt – nem szabad felnézni, hiszen az ágakról lepotyogó jégdarabok sérülést is okozhatnak. Érdemes a fejünket sapkával, arcunkat kendővel védeni, ha a zúzmarás erdőben túrázunk, kirándulunk. Fontos még, hogy megfelelő lábbeliben, magasszárú sportcipőben vagy téli bakancsban keljünk túra.
Képgaléria: Igazi fotós-barát napos látvány Dobogókőn
A környéken ezernyi lehetőség várja a természet kedvelőit, így jó ötlet lehet felkeresni a Zsivány-sziklákat vagy a Márton-rétet, a kalandos, de lenyűgöző Thirring-körutat, a Kerek-bükköt vagy éppen a Két-bükkfa-nyergét. A rövidebb sétákra vágyók sem maradnak élmények nélkül, hiszen a környékbeli utcák látványa és hangulata is képeslapra illő a téli tájban. Túráink, sétáink végén pedig a menedékházban egy forró tea vagy forralt bor elfogyasztására is van lehetőség.
Úton Dobogókőre érdemes Manófalvát is felkeresni: