BUDAPEST
A Rovatból

Építkezések a Várban: a dicső múlt visszaállítása, vagy sznob kormányzati presztízsberuházás?

A Budai Várnegyedre lassan alig lehet ráismerni. A Nemzeti Hauszmann Program keretében gyökeresen átalakul. Megkérdeztük, mit gondol erről Zubreczki Dávid építészeti szakíró és az I. kerület ellenzéki polgármestere.

Aki mostanában a Budai Várban jár, nehezen tud olyan irányba fordulni, hogy a látóterében ne legyen egyetlen toronydaru vagy munkagép sem. Gőzerővel zajlanak a munkálatok a Dísz téren, ahol az egykori Vöröskereszt-székházat építik vissza a semmiből, a Honvéd Főparancsnokság épületét pedig két szinttel és egy kupolával toldják meg.

A Szent György téren, a Karmelita kolostor és a Sándor-palota szomszédságában a József főhercegi palotát építik újjá, a Mátyás-templom mellett pedig az egykori Pénzügyminisztérium monumentális épületét.

A történeti előzményeket és az eddig megvalósult fejlesztéseket bő fél évvel ezelőtt már összefoglaltuk egy cikkben, a helyzet azonban korántsem fekete-fehér. A beruházás egyes elemeit, például a rengeteg fa kivágásával járó mélygarázst és a tetejére tervezett szőlőültetvényt élesen ellenzi a helyi lakosság, az ellenzéki vezetésű I. kerületi önkormányzat pedig szintén azt állítja: hiába fogalmaztak meg súlyos aggályokat, senki nem vette ezeket figyelembe.

Zubreczki Dávid: Alig néhány évtizedig álló irodaházakat építenek vissza, de a mélygarázs még ennél is nagyobb barbárság

„A Vár egy gigantikus projekt, amiről ugyanannyira lehetetlen általánosságban azt mondani, hogy jó vagy rossz, mint például a Ligetről: olyan összetett és annyi részből áll, hogy kizárt dolog, hogy valaki minden elemével egyet tudjon érteni” – véli Zubreczki Dávid építészeti szakíró.

Ő is így van vele: vannak elemei a beruházásnak, amelyeket kifejezetten jónak tart, másokat kifejezetten rossznak, és olyan is akad, amit semlegesnek.

Bár ez még a Hauszmann Programtól függetlenül zajlott, a Várkert Bazár megmentése és felújítása szerinte jó ötlet volt. Az itt létrehozott új közterek és a Várba vezető gyalogos feljáró egyértelműen pozitív irányba lendítette a környéket. Építészetileg példaértékűnek tartja továbbá a régi budai városháza átalakítását is.

A visszaépülő Vöröskereszt-székház helye korábban (forrás: Google Street View)

A következő kategóriába azokat a beruházásokat sorolja, amelyek végső soron nem fájnak senkinek, de valószínűleg fontosabb projekteket is meg lehetett volna valósítani helyettük. Ilyen például a Szent István-terem, amit a Budavári Palota két szárnya közötti összekötő részben építettek újra az eredetivel teljesen megegyező módon.

A Lovarda és a helyőrség helyreállítása sem volt önmagában fájdalmas beavatkozás Zubreczki szerint, még ha a funkciója máig nem is lett kitalálva. A Karmelita kolostor rekonstrukciójával sincs problémája, bár a Dunára néző erkéllyel nem ért egyet. Ugyanakkor sem ez, sem a mellette felépült, Zoboki Gábor által tervezett új épület nem okozott végzetes változást a korábban megszokott, Barokk-kori kisvárost idéző léptékekben.

Ami viszont nagyon nincs rendben szerinte, az a mélygarázs. „Ilyesmit építeni ezen a helyen teljesen abszurd barbárság. Az egész Várhegy olyan, mint egy hatalmas szivacs, tele régészeti leletekkel, ebbe fájdalommentesen lehetetlen belenyúlni.”

Hasonlóan abszurdnak tartja, hogy a két világháború közötti, alig néhány évtizedig álló irodaházakat építik vissza. „1945 után ezeket a romos épületeket elbontották, és a helyükre olyan házakat építettek, amelyek visszatértek a hagyományos szemlélethez. Most azonban újra a XX. század első felének irányvonala tör az élre, amely történelmileg elhanyagolható ideig volt csak uralkodó itt. Ezek az épületek teljesen idegenek a Vár léptékétől.”

A Honvéd Főparancsnokság épülete korábban (forrás: Google Street View)

Eléggé sunyi megoldás Zubreczki szerint a Pénzügyminisztérium épülete is, ahol sokan a kupola és a neogótikus díszek visszaépítése miatt vannak kiakadva, mondván, ez micsoda történelemhamisítás. Pedig szerinte ennél sokkal fájdalmasabb, hogy alá szintén mélygarázst építenek, a belsejében pedig lényegében egy modern irodaház épül a neogótikus külsőbe csomagolva.

Ez szerinte nemcsak azért óriási hiba, mert kezelhetetlen mértékű forgalmat fog a Várba zúdítani, hanem azért is, mivel ennél sokkal környezetbe illőbbek voltak azok az épületek, amelyek stílusukban ugyan nem teljesen követték az elmúlt századok hagyományait, léptékükben viszont annál inkább. Ezek közül kettő igen fontos alkotást – a Teherelosztót és a Diplomata-házat – már el is bontottak.

Mindent egybevéve hiába történtek jó dolgok is, ha mérleget kell vonni a változásokról, amelyek 2010 óta a Várban zajlottak, a serpenyő inkább negatív irányba billen – összegez Zubreczki Dávid.

A Szentháromság térre visszaépülő Pénzügyminisztérium helye korábban (forrás: Google Street View)

V. Naszályi Márta: Semmibe veszik a szakma véleményét, a műemlékvédelmi előírásokat és az itt lakók érdekeit is

Sokkal rosszabb véleménnyel van a Hauszmann Programról az I. kerület ellenzéki polgármestere, V. Naszályi Márta. Szerinte ami rekonstrukció címén zajlik, nem más, mint vasbeton monstrumok építése, amelyeket aztán felcicomáznak korabeli dekorációval. De ezek nem azok az épületek, mint korábban, legfeljebb kívülről hasonlítanak rájuk kísértetiesen.

„Az elgondolás alapfilozófiája, hogy szerintük a Budai Vár fénykora a Hauszmann-palota idejében volt, ezért ennek visszaállítása a követendő irányvonal. A mellette érvelők azt hangoztatják, hogy a világháborús pusztításban megsérült épületek egy része csak azért lett elbontva, mert a kommunista állam ideológiai okokból nem a visszaépítés, hanem a bontás mellett döntött. Az építész szakma szerint azonban ez ideológiai és szakmai vita volt egyszerre. Abban is egységesek, hogy a Budai Vár akkor helyreállított állapota sokkal kívánatosabb volt, mint az, amivé most válik a terület” – mondja a kerületvezető.

V. Naszályi szerint az is sokat elmond az egész projektről, hogy az épületek funkcióját a mai napig nem tudják meghatározni: amikor az önkormányzat rákérdezett erre, rendszerint olyan „maszatolós” válaszokat kaptak, hogy kulturális, vagy irodafunkciójuk lesz, de konkrétumokat nem sikerült megtudniuk.

„A normális az lenne, ha ezek a beruházások egy létező társadalmi igényre adnának választ, itt azonban adott egy önkényes döntés, mégpedig az, hogy a Hauszmann-palota volt a legjobb, ezért ezt kell visszaállítani, kerül, amibe kerül – utána pedig majd kitalálnak neki valami funkciót. Ez a felelős közpénz-gazdálkodástól nagyon messze áll, ráadásul nevetségesen túlárazott is az egész.”

Az önkényességet bizonyítja a polgármester szerint az is, hogy bár a Hauszmann Program tervezési fázisában, 2014-ben összehívtak egy szakmai grémiumot neves művészettörténészekből, építészekből és egyéb szakemberekből, végül semmilyen téren nem vették figyelembe az ellenvéleményüket. Csomay Zsófia építész, Dr. Lővei Pál művészettörténész és Dr. Schneller István építész-urbanista emiatt 2016 márciusában egy Lázár Jánosnak címzett nyílt levélben léptek vissza testületi tagságuktól.

A József főhercegi palota helye korábban (forrás: Google Street View)

Bár a kerületvezetést időnként meghívják egyeztetésekre, ezek az alkalmak V. Naszályi szerint úgy zajlanak, hogy a Várkapitányság részéről elmondják a terveiket, és ha ő rábólint, akkor örülnek, ha viszont nem, akkor se változtatnak semmin.

„Látványterveket mutatni csak kis jelentőségű dolgokról szoktak, a fontosakról nem. Például a vári új mélygarázsról se mutattak terveket, ami miatt egy csomó fát ki kellett vágni” – állítja.

Nem gondolták végig azt sem – sorolja tovább a polgármester –, hogy az új épületekben dolgozók hogyan fognak feljutni a Várba: ide összesen három úton lehet behajtani, és a reggeli csúcsidőszakban annyi embernek kellene áthaladnia ezeken a behajtási pontokon, ami se busszal, se autóval nem teljesíthető. A Várnegyedben él 2-3000 ember, nagyjából még egyszer ennyit hoznának ide dolgozni, és akkor a turistákról még nem is beszéltünk.

V. Naszályi súlyos környezetvédelmi problémákat is lát a beruházásban: „A Budai Várnak van egy nagyon fontos természeti kincse, a Várhegy gyomrában lévő barlang- és pincerendszer. A Fehérvári-kapunál, ahol most épp a mélygarázs építése zajlik, egy középkori mikvét tártak fel, ahol természetes karsztvíz található. Óriási felelőtlenség azt gondolni, hogy egy ilyen összetett rendszerben nincs minden mindenre hatással, tehát következmény nélkül lehet oda mélygarázst építeni.”

A mélygarázs tetejére tervezett szőlőültetvény is jó példa arra a polgármester szerint, hogyan kell teljesen félreértelmezni egy történelmi kertrekonstrukciót. „Tájépítész-mérnökként mondom, hogy egy szőlőültetvény egyáltalán nem való olyan területre, ahol az emberek piknikezni, sétálni, kutyát sétáltatni szeretnének. Ez egyszerűen nonszensz, és ezzel az erőszakos önhittséggel kezelik az egész beruházást.”

Az ott élők lakossági fórumon és egy 4200 fő által aláírt petícióval is egyértelműen kifejezték, hogy nem kérnek a mélygarázsból és a szőlőültetvényből, sokkal inkább parkot szeretnének, de a tiltakozás eredménytelen volt.

Folyamatosan átnyúlnak az önkormányzat feje felett

V. Naszályi azt állítja, több jogszabályt is kimondottan a kerületvezetés hatásköreinek korlátozása érdekében hoztak.

Azzal kezdődött, hogy a Dísz térre most visszaépülő egykori Vöröskereszt-székház telkét, ahol korábban piac működött, egyszerűen elvették a kerülettől, bármiféle ellentételezés nélkül. Ugyanezt tették a szomszédos óvodához tartozó udvarral is. Amikor a kerület nem járult hozzá, hogy az udvaron lévő fákat kivágják, hoztak egy rendelkezést, miszerint a kiemelt kormányzati beruházások esetén nem szükséges fakivágási engedély az önkormányzattól.

Ezután az építési terület lekerítésére kért engedélyt a beruházó, amiben az egész járda benne volt, így az óvodásoknak – akiket az udvar elvétele óta egy közeli játszótérre kell vinni – és mindenki másnak az autók között kellett volna csalinkázniuk. A kerület ezt nem engedélyezte, de pár napon belül úgy döntött a kormány, hogy kiemelt kormányzati beruházásoknál nem szükséges közterület-használati engedély, és fizetniük sem kell érte.

A Szentháromság téri építkezéssel hasonló a helyzet: egyre nagyobb területet harap ki a térből, de ott sem fizetnek a közterület használatáért. A polgármester szerint ez mostanáig már százmilliós nagyságrendű bevételkiesést okozott a kerületnek. Külön abszurdnak tartja azt is, hogy ebben az épületben ráadásul a Pénzügyminisztérium apparátusának alig fele-kétharmada fog csak elférni.

A már említett, Dísz tér 3. szám alatti óvoda, illetve lakóház tűzfaláról ablakok nyíltak, de itt az új épülettel egyszerűen elfalazták a kilátást. Majd hoztak egy jogszabályt, miszerint a kiemelt beruházásokat akadályozó épületeket a tulajdonosnak saját költségén kell átalakítania úgy, hogy megfeleljenek a beruházó, vagyis a kormány érdekeinek. (Végül ennél a háznál a projektet lebonyolító Várkapitányság mégis elvállalta a szükséges átalakítások elvégzését és finanszírozását.)

V. Naszályi biztos benne, hogy a Hauszmann Program minden eleme meg fog valósulni pont úgy, ahogy a kormány akarja, de ez nem jelenti azt, hogy az önkormányzat belenyugodna a helyzetbe.

„Én folyamatosan jelezni fogom, hogy a beruházások egyáltalán nem veszik figyelembe a helyi érdekeket, sem a környezet-, műemlék- és örökségvédelmi szempontokat. Többek között a Budai Vár Világörökség által védett sziluettjét is megváltoztatják az új épületekkel.”

A polgármester szerint mindez azt bizonyítja, hogy a kormányzati szlogen a dicső múlt visszaállításáról csak porhintés, hiszen ha valóban komolyan gondolnák, akkor figyelembe vennék a műemlékvédelmi előírásokat és a szakma véleményét.

„Ez az egész azonban nem szól másról, mint egyfajta sznob kormányzati presztízsről, ami mellesleg jó apropót ad arra, hogy túlárazott beruházásokkal, közbeszerzés nélkül helyzetbe hozzák a haveri cégeket” – állítja.

Megkerestük az építkezéseket koordináló Várkapitányságot is, akik azt kérték, írásban küldjük el kérdéseinket. Ezt meg is tettük, azonban többszöri ígéretük ellenére, miszerint dolgoznak rajta, több mint két hét elteltével sem kaptunk válaszokat tőlük.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Hol nézd a 2026-os foci vb meccseit Budapesten? Mutatunk 7 helyet a közös szurkoláshoz
Június 11. és július 19. között ismét a futballé lesz a főszerep. Ha a világbajnokság legnagyobb meccseit nem otthon a kanapéról néznéd, mutatunk néhány budapesti helyet, ahol óriáskivetítők, hideg italok és közös szurkolás vár a következő hetekben.

Véget ért a várakozás:

június 11-én elrajtol a 2026-os FIFA-világbajnokság, és egészen július 19-ig a futballé lesz a főszerep a világ minden pontján.

Minden alkalommal milliókat ültet a képernyők elé, a legnagyobb rangadók és váratlan fordulatok pedig rendszerint azok számára is izgalmasak, akik egyébként ritkábban követik a futballt.

A 2026-os világbajnokság ráadásul több szempontból is történelmi jelentőségű lesz. Először fordul elő, hogy három ország – az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó – közösen rendezi meg a tornát, miközben a korábbi 32 helyett már 48 válogatott lép pályára. Ez minden eddiginél több mérkőzést, több futballünnepet és még több emlékezetes pillanatot jelent a szurkolóknak.

A mérkőzések jelentős része magyar idő szerint esti és éjszakai órákban kezdődik majd, ami tökéletes alkalmat teremt arra, hogy a meccsnézésből közös program legyen egy jó vacsora vagy néhány korsó sör társaságában.

Szerencsére Budapesten bőven akadnak olyan helyek, ahol a világbajnokság meccseit igazi szurkolói hangulatban követhetjük.

Összegyűjtöttünk 7 olyan helyet, ahol a 2026-os vb legfontosabb pillanatait garantáltan jó társaságban élheted át.

Champs Garden

A Margitszigeten található Champs Garden szinte arra született, hogy nagy sporteseményeket nézzenek benne. A közel 300 férőhelyes, szabadtéri sportterasz a város egyik legnagyobb meccsnézős helyszíne, ahol

két óriási LED-fal és 11 nagyméretű televízió gondoskodik arról, hogy egyetlen gólról vagy vitatott bírói döntésről se maradjunk le.

A hely különlegessége, hogy miközben valódi sportarénahangulatot teremt, mégsem egy belvárosi sportbár zsúfolt világát kapjuk. A zöld környezet, a Duna közelsége és a tágas terasz sokkal lazább, nyáriasabb hangulatot ad a meccsnézésnek.

A kínálat középpontjában a street food és grillételek állnak, így a szurkolás mellé bőven akadnak laktató fogások is.  A hamburgerek, grillfogások és sörkorcsolyák mellé 12 féle csapolt sör közül választhatunk, de a koktélok és frissítők kínálata is bőséges, így azok is könnyen megtalálják a kedvükre valót, akik nem sörrel szurkolnának végig egy mérkőzést.

A nagy képernyőknek köszönhetően szinte bárhonnan jól látható a közvetítés, miközben a tágas terasz azt is lehetővé teszi, hogy a legnépszerűbb meccse alatt se érezzük magunkat zsúfoltan. A Champs Garden ráadásul nemcsak a világbajnokság idején vonzó úti cél: a nyár folyamán koncertekkel, kvízestekkel és különböző közösségi programokkal is várják a vendégeket.

Ha valaki szabadtéren, mégis igazi szurkolói hangulatban szeretné átélni a világbajnokság legfontosabb pillanatait, miközben egy nyári terasz minden előnyét is élvezi, a Champs Garden az egyik legerősebb választás Budapesten.

Hello Buda

A II. kerület egyik legnépszerűbb találkozóhelye, a Hello Buda jóval több egyszerű gasztroudvarnál. Olyan közösségi tér, ahol reggeltől estig mindig történik valami: sokan egy kávé és péksütemény miatt érkeznek, mások egy munka utáni sörözésre vagy vacsorára ülnek be, hétvégente pedig családok, baráti társaságok és programokra érkezők töltik meg a teret.

A futball-világbajnokság idején ehhez a pezsgő hangulathoz csatlakoznak majd a szurkolók is, hiszen a mérkőzéseket óriáskivetítőkön és televíziókon követhetik a vendégek.

A hely hangulatát nagyban meghatározza a rendkívül sokszínű gasztronómiai kínálat. A VAJ pékség kézműves pékáruival és reggelijeivel várja a vendégeket, a Buja Disznók legendás rántott húsai régóta a budapesti street food szcéna kedvencei, a Salve Pop-up nápolyi pizzákkal csábít, míg a Tom Yum a thai konyha ízeit hozza el Budára. A Cafat Pulled Pork & BBQ füstös, amerikai ihletésű fogásai szintén remek választást jelenthetnek egy hosszabb meccsnézés mellé.

Az italválaszték ugyancsak sokszínű: a csapolt sörök mellett koktélok, borok és akár pezsgők is szerepelnek a kínálatban, így a Hello Buda nemcsak a futballrajongókat, hanem azokat is könnyedén megszólítja, akik inkább a hangulat vagy a társaság miatt érkeznek. Éppen ezért itt a meccsnézés nem egy önálló program, hanem egy egész este része, amelyben ugyanúgy helyet kap a gasztronómia, mint a közös szurkolás.

A reggel 7-től este 11 óráig nyitva tartó komplexum a nyári hónapokban szinte folyamatosan pezseg. A világbajnokság idején különösen izgalmas hangulatra lehet számítani, hiszen a budai közönség egyik kedvenc törzshelye ilyenkor egy hatalmas szabadtéri szurkolói találkozóponttá alakul.

Budapest Garden

Ha a budai oldalon maradva keresünk egy szuper szabadtéri helyet, ahol nyomon követhetjük a foci-vb meccseit, akkor a Budapest Garden remek választás.

Óbuda legszínesebb szurkolói falujában óriási LED-falon élvezhetjük a meccseket.

A hely különlegessége, hogy a közös szurkolás élményéhez itt a nyári szabadtéri hangulat, a folyópart közelsége és a hatalmas közösségi tér is hozzáadódik.

A hangulatról nemcsak a futball gondoskodik. A street food udvarban a Deep Burger hamburgerei, a Láng Fánk frissen sült lángosai és a Cukorborsó nápolyi pizzái közül válogathatunk, miközben a part menti Fröccs Bár jéghideg fröccsökkel, sörökkel és hűsítő italokkal várja a vendégeket. A friss popcorn, a nachos és a fesztiválszerű hangulat pedig csak tovább erősíti azt az érzést, hogy itt a világbajnokság meccsei valódi közösségi eseménnyé válnak.

Remek hely a közös meccsnézésre baráti társaságoknak és családoknak, akik a foci-vb-hangulatot igazi fesztiválélménnyel fűszereznék, ezzel is feledhetetlenné téve az idei nyár legfontosabb nemzetközi sporteseményét.

Jégkert

A budai meccsnézős helyek között a Jégkert évek óta az egyik legismertebb találkozópont a sportkedvelők körében. A Széna téren, a Mammut és a Millenáris Széllkapu szomszédságában található helyszín télen korcsolyapályaként működik, nyárra azonban hatalmas szabadtéri sörkertté alakul át.

A futball-világbajnokság idején a kerthelyiségben minden nap több óriásképernyőn követhetjük a mérkőzéseket, így a budai szurkolók egyik legnépszerűbb találkozóhelye lehet.

A hely gasztronómiai kínálata önmagában is megér egy látogatást. A 36 féle csapolt sörnek köszönhetően a kézműves sörök rajongói biztosan találnak kedvükre valót, de a klasszikus kedvencek sem hiányoznak a kínálatból. A sörök mellé pub food fogások, kiadós hamburgerek és különböző sörkorcsolyák érkeznek, így akár egy hosszabb meccsestét is kényelmesen végig lehet itt ülni. A falak mögé rejtett sörcsapok és a csocsó, pingpong vagy biliárdasztalok gondoskodnak arról, hogy két gól között se unatkozz. A fedett résznek köszönhetően akkor sem kell lemondani a kinti hangulatról, ha közbeszól az időjárás.

A Jégkert éppen attól különleges, hogy egyszerre tud sportközvetítő helyszín, nyári sörkert és közösségi találkozóhely lenni, ezért ha a világbajnokság mérkőzéseit egy igazi budai törzshely hangulatában néznéd végig, ezt a helyet érdemes felírni a listádra.

Új Budai Parkszínpad

Az Új Budai Parkszínpad azoknak lehet ideális választás, akik a világbajnokság legfontosabb mérkőzéseit egy igazi szabadtéri szurkolói helyszínen szeretnék követni. Az Újbuda szívében, a Feneketlen-tó közvetlen közelében található helyszín a vb idején valóságos szurkolói arénává alakul, ahol akár 900 fő követheti együtt a mérkőzéseket.

A hangulatról egy hatalmas, 5x3 méteres LED-fal gondoskodik, amelynek köszönhetően a pályán zajló események a nézőtér minden pontjáról jól követhetők.

A meccsek mellől természetesen a jó ételek és italok sem hiányoznak. A látogatókat street food fogásokkal, hűsítő italokkal és frissen készített pattogatott kukoricával várják, így minden adott egy hosszú nyári meccsestéhez. Ha a vébé legnagyobb pillanatait óriáskivetítő előtt, szabadtéri környezetben szeretnéd átélni, az Új Budai Parkszínpad remek választás lehet.

Zöld Kancsó

Az Örs vezér terén található Zöld Kancsó azok közé a budapesti sörözők közé tartozik, amelyek hosszú évek óta biztos találkozópontot jelentenek a környékbeliek számára. A futball-világbajnokság idején a hely ismét megtelik szurkolókkal, akik egy korsó hideg sör mellett szeretnék átélni a legfontosabb mérkőzések izgalmait.

A hely hangulatát a közvetlenség adja. Itt nem a látványos LED-falak vagy a több száz fős szurkolói zónák állnak a középpontban, hanem az a klasszikus kocsmaélmény, ahol a törzsvendégek és az alkalmi látogatók gyorsan egy közösséggé válnak. Egy fontos világbajnoki mérkőzés alatt könnyen kialakul az a családias légkör, amely miatt sokan évek óta visszajárnak ide.

A vb időszakára ráadásul külön italakciókkal is készülnek.

A vendégek kedvezményes áron kérhetnek többek között Staroprament, Borsodi IPA-t vagy Borsodit, emellett minden nap más rövidital-akció várja a szurkolókat. Ha valaki a sallangmentes, klasszikus sörözős futballélményt keresi, ahol a jó hangulat, a hideg sör és a közös drukkolás a legfontosabb, a Zöld Kancsó remek választás lehet a világbajnokság mérkőzéseire.

Pozsonyi Söröző

A Pozsonyi út környéke Budapest egyik leghangulatosabb városrésze, és a világbajnokság idején a Pozsonyi Söröző is megtelik futballrajongókkal.

A mérkőzéseket több nagyképernyős televízión is követhetik a vendégek, így egyetlen fontos pillanatról sem kell lemaradni.

A meccsek mellé természetesen a klasszikus sörözős kedvencek is járnak. A frissen csapolt sörök mellett pizzával és virslivel várják a vendégeket, a világbajnokság idején pedig különböző akciók is fokozzák a hangulatot. A hely legnagyobb erőssége ugyanakkor nem az étlapban, hanem a közösségi élményben rejlik: egy fontos mérkőzés alatt könnyen kialakul az az összetartó hangulat, amely miatt sokan évek óta visszajárnak ide.

Ha egy olyan helyet keresel, ahol a közös drukkolás, a hideg sör és a laza, baráti légkör áll a középpontban, a Pozsonyi Söröző remek választás lehet a vb mérkőzéseire.

A világbajnokság nemcsak a pályán zajló mérkőzésekről szól, hanem azokról az élményekről is, amelyeket együtt élünk át. Egy utolsó perces győztes gól, egy tizenegyespárbaj vagy egy váratlan bravúr egészen más emlék marad, ha több száz emberrel együtt ünnepeljük vagy izguljuk végig.

Budapest idén nyáron is bőven kínál olyan helyeket, ahol a meccsnézés önálló programmá válik.

Egy biztos: június 11. és július 19. között érdemes lesz időben asztalt foglalni,

mert a világ legnépszerűbb sporteseményének hangulatából idén senki sem akar kimaradni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
Két hónapig ingyen nézhetünk klasszikus filmeket a Városligetben
A Pavilon Kert júniusban és júliusban heti három alkalommal várja a filmrajongókat a Városligetben. A vetítések minden alkalommal 18 órakor kezdődnek, a részletes műsort pedig online teszik közzé.

Szerdán ingyenes kertmozi-sorozat indul a Városligetben, a Pavilon Kertben. A vetítések július 31-ig tartanak, heti három alkalommal: szerdánként klasszikusokat, péntekenként romantikus és feel-good filmeket, szombatonként pedig családi kedvenceket nézhet a közönség.

A programok minden alkalommal 18 órakor kezdődnek.

A szerdai „Kedvenc klasszikusok” esteken olyan filmek kerülnek vászonra, mint a Ponyvaregény, a Good Will Hunting vagy a Grease.

Péntekenként a Mamma Mia! és a Doktor Szöszi jellegű közönségkedvencek jönnek, szombatonként pedig olyan, több generációt is megszólító filmek, mint az Addams Family, az Indul a bakterház vagy a Kincs, ami nincs – írja a We Love Budapest.

A belépés minden vetítésre ingyenes.

A részletes, hetente frissülő programot a Pavilon Kert Facebook-eseményében, valamint a Pavilon Kert és a Liget Budapest hivatalos felületein teszik közzé a szervezők.

A hangulatos nyári filmnézés mellett a liget gasztronómiai kínálattal is várja az érdeklődőket.

A nyár folyamán a filmek mellett további kulturális programokra és nagy nemzetközi sportesemények közvetítésére is lehet számítani.

Februárban a Magyar Zene Háza DOME_RELOAD sorozata 360 fokos koncertfilmekkel és élőzenei kíséretekkel töltötte meg a ligeti helyszínt.

Nemrég pedig a Nagyréten megtartott tacskós rekordkísérlet mozgatott meg több száz résztvevőt, jelezve, hogy a ligeti zöldfelület képes nagy, családos és hobbiközösségeket is megszólítani.

A szervezők célja az ingyenes mozizással is egy olyan közösségi tér létrehozása, ahol a hangulat legalább annyira fontos, mint a film.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
8 hangulatos teraszos hely Budapesten, amit idén mindenképp ki kell próbálnod
Amint megérkezik a jó idő, hirtelen minden program jobban esik a szabadban. Összegyűjtöttünk néhány helyet, ahol a hangulat, az ízek és a környezet együtt adják azt az élményt, amiért érdemes elindulni.

A tavasz beköszöntével Budapest is új életre kel: a napfényes délelőttök, a langyos esték és a friss levegő mind arra csábítanak, hogy minél több időt töltsünk a szabadban. Amint megérkezik a jó idő, már nem kérdés, hogy bent vagy kint ülünk-e le, egyszerűen minden a teraszok felé húz. Budapest ilyenkor különösen sokszínű arcát mutatja, és pontosan ezt a változatosságot tükrözi a válogatásunk is.

Ha egy igazán különleges panorámára vágysz, a Spoon The Boat fedélzetén, a Duna fölött találod magad, ahol a város ikonikus látképe kíséri végig az estét. Ha inkább zöld környezetben pihennél meg, a Városliget Café & Restaurant ligeti nyugalma kínál természetközeli kikapcsolódást. A belváros szívében a Séf Asztala egy gyors, mégis minőségi magyar klasszikusokra épülő megálló, közvetlenül a Parlament szomszédságában. A Római-part felé véve az irányt két teljesen eltérő, mégis egyformán szerethető hely vár: a Cziniel Római Cukrászda és Találkozóhely a ráérős brunchok és a nyugodt teraszozás terepe, míg az Evezős Sörkert a hamisítatlan dunaparti sörkerti hangulatot hozza. Ha a város több pontján is kipróbálnál egy biztos brunchhelyet, a Cafe Brunch Budapest minden egységében terasszal vár, így bárhol is jársz, adott a szabadtéri élmény. A Jónás Craft Beer & Food azoknak szól, akik a kézműves sörök mellé komolyabb gasztroélményt is keresnek, míg a Stifler Beerhouse a belvárosi pezsgést és a széles sörválasztékot ötvözi egy lazább, közösségi térrel.

Ez a nyolc hely jól mutatja, mennyire sokféleképpen lehet teraszozni Budapesten - most már csak azt kell eldöntened, melyik helyre ülsz be először!

Spoon The Boat

Ha egy igazán különleges, mégis könnyed tavaszi kiülős helyet keresel, a Spoon The Boat igazi telitalálat. A Lánchíd közelében, közvetlenül a Dunán horgonyzó hajó fedélzete egyszerre ad egy kis kiszakadást a városi rohanásból és egy egészen közeli nézőpontot Budapest ikonikus látványaira: a budai Vár, a Lánchíd és a Duna-part szépsége 360 fokos pompájában tárul elénk.

Az első igazán meleg napsugarakkal a panorámás terasz újra megtelik élettel, és gyorsan a kikapcsolódás egyik legizgalmasabb városi helyszínévé válik.

A víz közelsége, a lágy dunai szellő és a folyamatosan változó fények már önmagukban is különleges hangulatot teremtenek, amit a környező látvány csak tovább erősít.

Nappal a könnyed beszélgetések és találkozások helyszíne, délután egy lazább, munka utáni hangulat költözik a teraszra, estére pedig a naplemente és a kivilágított város válik a főszereplővé. A Duna tükrében megjelenő fények és a terasz finom pezsgése együtt adják azt az élményt, ami miatt itt az idő is máshogy telik.

A kínálat ehhez a hangulathoz igazodik: a tavasszal megújuló étlap friss, könnyed fogásai jól illenek a napsütéses teraszhoz, miközben a szezonra hangolt koktélok és hűsítő desszertek gondoskodnak arról, hogy egy rövid megállóból is teljes élmény legyen. Legyen szó egy gyors italról vagy egy hosszabb esti programról, minden adott ahhoz, hogy igazán kiélvezd a pillanatot.

A Spoon The Boat terasza nemcsak egy hely a városban, ahol a látvány, a hangulat és az ízek természetesen találnak egymásra, hanem egy pont, ahol könnyű egy kicsit kiszakadni és közben mégis benne maradni a város legszebb pillanataiban. Érkezz bármikor, a Spoon The Boat biztosan újra és újra szerelembe ejt Budapesttel!

Városliget Café & Restaurant

Ha egy kicsit kiszakadnál a város forgatagából, de nem mennél messzire, a Városliget Café & Restaurant napfényes terasza tökéletes választás. A Hősök tere, a Műcsarnok és a Néprajzi Múzeum ölelésében, a Műjégpálya impozáns épületében található hely már az érkezés pillanatában hozza azt a nyugodt, ligeti hangulatot, amiért érdemes ide betérni.

Az első melegebb napokkal a terasz újra megtelik élettel, mégis megmarad benne az a fajta csendes kiegyensúlyozottság, amit a park közelsége ad. A fák árnyéka, a friss levegő és a környezet természetes ritmusa szinte észrevétlenül lassít le - itt egy kávé, egy ebéd vagy egy limonádé mellé automatikusan jár egy kis kikapcsolódás is.

A Városliget Café egyik legnagyobb különlegessége a kettős élmény.

Kint a teraszon a liget zöldje vesz körül, bent pedig a polgári eleganciát idéző enteriőr és az ablakokból feltűnő Vajdahunyad vára látványa ad egy másik hangulatot.

Így minden látogatás egy kicsit más: lehet laza, napfényes kiülés vagy egy kicsit ünnepibb, elmélyültebb alkalom.

A hely atmoszférája egyszerre emelkedett és otthonos. Egy családi ebéd, egy baráti találkozó vagy akár egy randi is természetesen találja meg itt a helyét, miközben a figyelmes kiszolgálás és a klasszikus fogásokra épülő, mégis friss szemléletű konyha gondoskodik arról, hogy az élmény kerek legyen.

A Városliget Café & Restaurant így nemcsak egy étterem a park szélén, hanem egy olyan pont, ahol a múlt hangulata és a jelen könnyedsége találkozik. Egy hely, ahova jó megérkezni, és ahonnan egy kicsit nehezebb továbbindulni.

Séf Asztala

Ha a belváros közepén keresel egy olyan helyet, ahol egy pillanatra kiszakadhatsz a rohanásból, a Séf Asztala jó eséllyel hamar a kedvenceid közé kerül.

A Kossuth téren, közvetlenül a metrófeljáró mellett található deli-café-bakery elsőre praktikus megállónak tűnik, de igazán akkor jön meg a hangulata amikor kiülsz a Parlamentre néző, panorámás teraszára.

A hely alapja egy egyszerű, mégis jól működő koncepció: a comfort food találkozik a minőséggel, miközben minden gyors, átlátható és természetes marad. A háttérben Wolf András séf áll, aki a klasszikus magyar fogásokat úgy hozza közelebb, hogy közben megőrzi azt az ismerős, otthonos ízt, amiért szeretjük őket. Egy jó húsleves, egy adag nudli vagy egy igazán jól eltalált rántott hús – itt ezek nem újragondolt ételek, hanem olyan fogások, amelyekhez könnyű kapcsolódni, és amelyek miatt jó érzés visszatérni.

A kínálat szépen követi a nap ritmusát. Reggel friss péksütemények és minőségi olasz kávé indítják a napot, később a magyar bisztrókonyha legismertebb ételei kerülnek előtérbe, délután pedig könnyedén átválthat a hangulat egy lazább teraszos beszélgetésbe egy ital mellett. Az egésznek van egy természetes flow-ja, ami miatt nem kell tervezni – egyszerűen csak működik. És ha már náluk jársz, van valami, amit egyszer mindenképp ki kell próbálnod: itt kóstolhatod meg Magyarország egyik legismertebb - és legnagyobb - lángosát.

A Séf Asztala attól válik igazán szerethetővé, hogy nem akar több lenni annál, ami. Inkább biztos pont: egy hely, ahová bármikor be lehet ugrani, és mindig ugyanazt a megbízható minőséget kapod. A környéken dolgozóknak törzshely, a turistáknak jó felfedezés, másoknak pedig egy falatnyi otthon a város közepén.

Cziniel Római Cukrászda és Találkozóhely

Bár nem közvetlenül a Duna-parton található, a Cziniel Római Cukrászda és Találkozóhely mindenképp megér egy kisebb kitérőt. A Római-parttól csak néhány lépésre egy olyan hely vár, ahol a megállás maga is jutalom: ha egy kis természetközeli pihenésre vágysz, igazi bakancslistás célpont.

A nemrég megújult, tágas és modern enteriőrrel rendelkező cukrászda a környék egyik legjobb találkozópontja, amit a nagy, kényelmes terasz tesz igazán szerethetővé.

Ez nem az a hely, ahová csak egy gyors kávéra ugrasz be, sokkal inkább olyan tér, ahol természetesen alakulnak hosszabb beszélgetések, ráérős reggelek és baráti találkozások. A környezet is ezt erősíti: a Duna közelsége és a Római-part laza, hétvégi ritmusa végig érezhető, így könnyű felvenni itt a tempót, legyen szó egy könnyű sétáról vagy egy bringázás közbeni megállóról.

A kínálat szintén erre a nyugodt, kikapcsolódással teli időtöltésre épít. A brunch kora délutánig (13:30-ig) elérhető, így nem kell sietni: tojásos fogások, bundáskenyér, bécsi virsli és házi granolák gondoskodnak arról, hogy egy kiadós tekerés után is garantáltan tele hassal állj fel az asztaltól. Ehhez társul egy erős italválaszték is - kávékülönlegességek, szezonális italok, frissítő smoothie-k és 100%-os gyümölcslevek -, amelyek különösen jól esnek a melegebb napokon, a teraszon ülve.

A cukrászda kínálata külön fejezetet érdemel. A klasszikus sütemények - mint a Dobos, a flódni vagy az isler - mellett modern, mentes, vegán és paleo desszertek is sorakoznak a pultban, így tényleg mindenki talál magának valamit. A különleges fagylaltválaszték pedig csak ráerősít arra az érzésre, hogy itt nem kell kompromisszumot kötni, ha egy kis édes kikapcsolódásra vágysz.

Evezős Sörkert

Ha a Római-part igazi, hamisítatlan hangulatára vágysz, az Evezős Sörkertnél nehéz jobb választást találni.

Az öreg fák árnyéka, a Duna mellett elterülő teraszok hangulata és a nyüzsgő sétány látványa egyszerre hozzák a vízparti lazulás és a pezsgő közösségi élet érzését - azt a közeget, ami miatt az ember újra és újra visszatér hozzájuk.

Az Evezős nem véletlenül lett az évek során a környék egyik biztos pontja. Már a ’80-as évek óta része a rómaiparti életnek, és bár azóta sok minden változott, a hely lényege ugyanaz maradt: egy laza, befogadó tér, ahol mindenki megtalálja a helyét. Baráti társaságok, családok, bringások és kutyások természetesen megférnek egymás mellett, miközben a háttérben folyamatosan zajlik a part menti élet. A tágas, szabadtéri teraszok nagy előnye, hogy mindig van hova leülni, és közben végig ott van a Duna közelsége, ami miatt egy egyszerű kiülésből is könnyen lesz egy hosszabbra nyúló program.

A kínálat a klasszikus sörkerti hangulatra épít, de bőven túl is mutat rajta. A jól behűtött csapolt sörök - akár ízesített változatokban is - és a friss, házi limonádék mellé az étlapon a vízparti klasszikusok és a street food fogások kerülnek előtérbe: ropogós hekk, halételek, grillfogások és szaftos smashed burgerek közül válogathatsz. Aki könnyedebbre vágyik, talál falatokat, salátákat is, a végén pedig egy palacsinta vagy egy túrógombóc teszi fel a pontot az élményre.

Az Evezős külön erőssége, hogy nem csak enni-inni lehet itt, hanem időt tölteni. A gyerekeket játszósarok várja, a kutyásokra is figyelnek, így a négylábú kedvencek sem maradnak ki az élményből, sőt, ők is találnak meglepetést az étlapon. A nyári estéken pedig élőzene, koncert és közösségi programok hozzák össze az embereket, minden generációnak kínálva valamit.

Cafe Brunch Budapest

Ha van hely Budapesten, ahol a teraszozás nem extra, hanem alap, az a Cafe Brunch Budapest.

A város több pontján megtalálható reggelizőhelyek egyik közös nevezője, hogy mindegyik egységhez tartozik egy hangulatos terasz, így bárhol is éred utol a napot, a kávé mellé automatikusan jár a friss levegő és egy kis budapesti életérzés.

A különböző helyszínek ráadásul eltérő hangulatot hoznak, ami még izgalmasabbá teszi a koncepciót. A Bazilika körüli nyüzsgés, az Operánál megbúvó csendesebb utcák vagy éppen a Duna közelsége mind más-más ritmust adnak a reggelinek, miközben a lényeg mindenhol ugyanaz marad: egy laza, jól működő brunchélmény, amihez nem kell külön alkalom.

A kínálat ehhez a könnyed tempóhoz igazodik. A klasszikus brunchkedvencek – mint az avokádós pirítós, az eggs Benedict, az amerikai palacsinta vagy egy frissen sült croissant – mellett a látványos New York roll is helyet kap, de ha inkább magyarosabb ízekre vágysz, azt is megtalálod az étlapon. A péksütemények és kenyerek minden reggel saját műhelyből érkeznek, ami az egész élménynek ad egy plusz minőséget.

A kávé és az italok ugyanilyen fontos szerepet kapnak. A helyi pörkölőtől származó kávéból profi baristák készítik el a reggeli alapot, amit frissen facsart gyümölcslevek, smoothie-k és turmixok egészítenek ki. Ha pedig tovább maradnál, délután már egy koktél is belefér a teraszon.

A választék tudatosan széles, így azok is könnyen megtalálják a számításukat, akik speciális étrendet követnek: gluténmentes, laktózmentes, vegetáriánus és vegán opciók egyaránt szerepelnek az étlapon.

A Cafe Brunch Budapest attól válik igazán szerethetővé, hogy észrevétlenül simul bele a napba. Lehet egy gyors reggeli, egy ráérős villásreggeli vagy egy spontán találkozó helyszíne, a teraszoknak köszönhetően minden alkalomhoz hozzáad egy kis szabadtéri hangulatot.

Jónás Craft Beer & Food

Ha egy természetközeli, mégis vibráló helyszínt keresel, a Jónás Craft Beer & Food igazi telitalálat.

A XI. kerületi Bikás park szívében, közvetlenül a kacsás tó partján található hely egyszerre ad nyugalmat és pezsgést: miközben zöld vesz körül és madárcsicsergés hallatszik, a teraszon mégis folyamatos az élet.

A Jónás a Bálnából hozott kézműves sörös örökséget vitte tovább, így a csapokon ma is a hazai craft szcéna legjobbjai sorakoznak. Ezt egészíti ki egy egyre erősebb koktélkínálat és frissítő limonádék, amelyek kifejezetten jól működnek egy napsütéses teraszon. A hely azonban mára egyértelműen kinőtte a „csak söröző” szerepet.

A konyha az egyik legerősebb pont: a saját füstölőben készülő BBQ ételek igazi húzónevek. A hosszú órákon át készülő, omlós pulled pork vagy a kihagyhatatlan ribs chimichurrival azok közé a fogások közé tartozik, amelyek miatt külön is érdemes ide eljönni. Emellett a kínálat tudatosan széles: a burgerrajongók mellett a vegetáriánus vendégek is bőséges választékot találnak, ráadásul jól jelölve az étlapon.

Hétvégén a brunch kerül fókuszba, ami itt egészen más élményt ad, mint a belvárosban: a reggeli nyugalomban, a tópart mellett, madárcsicsergés közben elfogyasztott reggeli tényleg lelassít. A Jónás ráadásul közösségi térként is erős: babakocsival, kutyával vagy nagyobb baráti társasággal érkezve is természetes itt a jelenlét.

Érdemes figyelni a tematikus hétvégéket is, amikor a konyha különleges irányokba indul - a steak vagy a mexikói vonal után például a magyar konyha újragondolt fogásai kerülnek fókuszba. A Jónás így nemcsak egy hely, hanem egy folyamatosan változó élmény, ami miatt újra és újra érdemes vissza lehet térni.

Stifler Beerhouse

A belváros közepén, a Rákóczi úton van egy hely, ahol egy pillanat alatt ki tudsz lépni a mindennapos rohanásból. A Stifler Beerhouse & Kitchen a környék nyüzsgéséhez képest egy nyugodtabb, sétálóutcás hangulatot hoz.

A teraszon ülve a város zaja már inkább csak háttér, és a hangulat mellé természetesen társul egy hideg ital és valami finom fogás.

A hely egyik legnagyobb erőssége a sörkínálat. Közel 20 csapból válogathatsz, a kínálat pedig folyamatosan frissül, így mindig van miért újra ránézni a listára. A klasszikusok sem maradnak el: a friss, tankból csapolt Pilsner Urquell önmagában is megér egy kitérőt, de a gyümölcsös lagerektől a ködös IPA-kon át a testesebb tételekig széles a paletta. A sörkoktélok pedig egy külön világot nyitnak meg - pont azt a laza, ráérős tempót hozzák, amitől könnyen elnyúlik a délután.

A konyha szintén túlmutat a „gyorsan bekapok valamit” kategórián. A megújult étlap könnyedebb fogásokat és tartalmasabb ételeket is kínál, így egy ebéd ugyanúgy működik itt, mint egy hosszabb esti program. Az ízekben a cseh és bajor sörkultúra hatása is megjelenik, ami szépen összeköti a kínálatot a sörválasztékkal.

A Stifler hangulata valahol a klasszikus sörözők és a modern belvárosi találkozóhelyek között van. Napközben egy nyugodtabb kiülés helyszíne, estére viszont egyre inkább felélénkül, miközben végig megmarad benne az a laza, könnyed atmoszféra, ami miatt jó itt maradni.

A tavasz pont az az időszak, amikor nem kell túlgondolni a programokat: elég egy jó hely, egy szabad asztal a napsütötte teraszon, és már indulhattok is. Legyen szó egy gyors kávéról, egy ráérős brunchról vagy egy hosszabb estéről, Budapest ilyenkor a legszebb arcát mutatja. Használd ki ezt az időszakot, és próbálj ki minél több helyet, mert ilyenkor a város minden sarka egy kicsit más hangulatot tartogat!