Egy 22 hónapos kisgyermek alig néhány órával azután halt meg, hogy az angliai kórház sürgősségi osztályáról hazaküldték őt. Hailey Thompson szüleinek azt mondták, hogy csak adjanak neki lázcsillapítót - írja a Daily Mail.
Hailey az ünnepek előtt súlyosan megbetegedett, ezért szülei vizsgálatra vitték. A Wigan Infirmary angliai kórházban december 18-án diagnosztizáltak vírust a kislánynál. Ez volt a kórház legforgalmasabb vasárnapja, és egy kritikus balesetet is el kellett látniuk, ezért Haileyt hazaküldték a sürgősségi osztályról.
Szülei a 32 éves Kris Thompson és a 35 éves Iboyla Adam azt az utasítást kapták, hogy adjanak a kislánynak paracetamol tartalmú lázcsillapítót és sok folyadékot. A szülők követték az előírtakat, másnap korán reggel azonban Hailey nem reagált semmire. Apukája megkezdte az újraélesztést, de már késő volt.
A kislány a betegség miatt az éjszaka folyamán meghalt. A szülők azonnal feljelentést tettek, hogy az orvosok nem vették elég komolyan Hailey esetét.
Kris Thompson most válaszokat akar, hiszen nem fér a fejébe, hogyan halhat meg egy egészséges baba álmában.
„Nem tudjuk elhinni, hogy elvesztettük a kislányunkat. Minden olyan gyorsan történt. Valami a testében átvette az irányítást”
- mondta az apuka.
Hailey nagyon szeretett nővérével játszani, közel álltak egymáshoz
Először december elején jártak orvosnál a kislánnyal, amikor köhögött és folyt az orra. Nem vizsgálták meg skarlátra vagy Covidra azonban. Felírtak egy antibiotikumot, viszont ez allergiás reakciót váltott ki nála, így abbahagyták szedését. A szülők egy héttel később egy másik időponton már azt a választ kapták, hogy Hailey-nek antibiotikumok helyett lázcsillapítóra (paracetamolra) van szüksége, mivel vírusfertőzésről van szó.
A 22 hónapos Hailey zihálva és levegőt kapkodva kelt fel másnap reggel, ezért azonnal a sürgősségi osztályra vitték szülei.
Az orvos megvizsgálta Hailey vérnyomását, majd azzal hazaküldte a családot, hogy adjanak a lánynak sok folyadékot és lázcsillapítót, ha pedig három napon belül nem javulna az állapota, hozzák vissza a sürgősségire. Másnap reggelre azonban Hailey már nem élt.
A rendőrség továbbította a részleteket a halottkémnek, azonban a boncolást csak holnap lehet elvégezni, így a házaspárnak pusztító várakozással kell szembenéznie, amíg választ kaphat Hailey halálával kapcsolatban.
Egy 22 hónapos kisgyermek alig néhány órával azután halt meg, hogy az angliai kórház sürgősségi osztályáról hazaküldték őt. Hailey Thompson szüleinek azt mondták, hogy csak adjanak neki lázcsillapítót - írja a Daily Mail.
Hailey az ünnepek előtt súlyosan megbetegedett, ezért szülei vizsgálatra vitték. A Wigan Infirmary angliai kórházban december 18-án diagnosztizáltak vírust a kislánynál. Ez volt a kórház legforgalmasabb vasárnapja, és egy kritikus balesetet is el kellett látniuk, ezért Haileyt hazaküldték a sürgősségi osztályról.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Tegnap Ilona és én is jogerősen pert nyertünk a maffia ellen” – Magyar Péter egy fideszes politikus ellen, a barátnője a propagandasajtó ellen nyert
A Tisza Párt elnökét a pécsi Volvo-botránnyal kapcsolatos kijelentései miatt perelte be Csizi Péter fideszes képviselő, „bukott államtitkár”. Párja a róla megjelent nyaralós fotók és hazugságok miatt indított pert.
Magyar Péter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy pert nyertek. „Tegnap Ilona és én is jogerősen pert nyertünk a maffia ellen” – írta posztjában.
Magyar azt írja, Csizi Péter fideszes képviselő, „bukott államtitkár” azért perelte be, mert azt mondta róla, hogy köze van a pécsi Volvo botrányhoz és a pécsiek pénzének eltüntetéséhez. A politikus állítása szerint a bíróság neki adott igazat. A bejegyzés szerint élettársa, Ilona is pert nyert, ő „Orbán Viktor aljas propagandáját” perelte be. Magyar Péter úgy fogalmazott:
„10 évre visszamenően lehozták a nyaralásain készült fényképeket és össze-vissza hazudoztak. Ő is megnyerte a pert és a Borsnak bocsánatot kell tőle kérnie, valamint több mint kétmillió forintot is meg kell fizetnie.”
Magyar Péter bejegyzése végén megjegyezte, hogy ugyanez történt korábban a Hír TV-vel is.
A pécsi Volvo-ügy hátterében a Tüke Busz Zrt. 2015-ös, 115 használt buszról szóló, 3,5 milliárd forintos beszerzése áll. A vádirat szerint a flotta ára egy közvetítő cég miatt közel 650 millió forinttal lett magasabb. A megismételt eljárás a Szekszárdi Törvényszéken 2025-ben elsőfokon két vádlott börtönbüntetésével zárult. A perben politikusok, köztük a korábbi pécsi alpolgármester és volt fideszes országgyűlési képviselő, Csizi Péter tanúként szerepeltek. Csizi neve a tárgyalásokon többször felmerült, 2025. március 31-én pedig lemondott belügyi helyettes államtitkári posztjáról, de az ügyben nem vádlottként szerepelt.
A kormánypárti médiával kapcsolatos perek nem előzmény nélküliek, 2025 áprilisában a HírTV-nek bírósági ítélet nyomán két helyreigazítást is közzé kellett tennie a Magyar Péter Ötkertben történt állítólagos botrányáról szóló anyagai kapcsán. A csatorna elismerte, hogy több, obszcénnek beállított idézet és fenyegetés valótlan volt.
A Borssal szemben 2025 decemberében a kamunak bizonyuló "TISZA-adó"-ügyben a bíróság ideiglenes intézkedéssel a lap különszámának terjesztését is megtiltotta.
Magyar Péter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy pert nyertek. „Tegnap Ilona és én is jogerősen pert nyertünk a maffia ellen” – írta posztjában.
Magyar azt írja, Csizi Péter fideszes képviselő, „bukott államtitkár” azért perelte be, mert azt mondta róla, hogy köze van a pécsi Volvo botrányhoz és a pécsiek pénzének eltüntetéséhez. A politikus állítása szerint a bíróság neki adott igazat. A bejegyzés szerint élettársa, Ilona is pert nyert, ő „Orbán Viktor aljas propagandáját” perelte be. Magyar Péter úgy fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
444: Robbanás és mérgező szivárgás is történt a gödi Samsung-gyárban egy belső feljegyzés szerint
A lap egy volt középvezető távozása után írt feljegyzése alapján arról számolt be, hogy már az akkugyár működésének első évében robbanás volt a magzatkárosító hatású oldószer kritikus szintű koncentrációja miatt. A cikk szerint a dokumentum a porszint száz-kétszázszoros határérték-túllépését és a mérési trükköket is említi.
Újabb súlyos állítások jelentek meg a gödi Samsung-gyárról egy belső feljegyzés alapján, amelyet a cég egy korábbi középvezetője írt távozása után a 444.hu szerint. A lap azt állítja, az általuk megszerzett dokumentum hitelességét két, egymástól független forrás is megerősítette. A cikkben bemutatott feljegyzés a 2017 és 2023 közötti időszak visszásságait foglalja össze, köztük egy robbanást, ami állítólag már a gyár működésének első évében megtörtént.
Az akkugyár 2016-os felépítése után 2017 tavaszán helyezték üzembe az 1-1-es kódjelű katódgyártó sort, ahol a feljegyzés szerint 2017 második felében vagy 2018 első felében robbanás történt.
Az NMP nevű, magzatkárosító hatású oldószer koncentrációja kritikus szintet ért el, majd egy azonosítatlan eredetű szikra miatt belobbant. A balesetben a dokumentum szerint „csodával határos módon” senki nem sérült meg, a robbanást követő tűzben viszont két szinten is beszakadt a mennyezet. Egy volt dolgozó szerint ez a robbanás látható azon a felvételen, amelyet Magyar Péter hozott nyilvánosságra.
A vizsgálat később kiderítette, hogy a megelőző napokban a biztonsági szenzor többször is riasztott a magas NMP-koncentráció miatt. A termelési hatékonyságra hivatkozva egy koreai karbantartásvezető utasítására azonban megemelték a riasztási határértéket, így a robbanás napján a rendszer már nem állította le a folyamatot.
A feljegyzés szerint a gyárban rendszeresen került a csatornahálózatba is a veszélyes anyagból. A fém katódszűrőket olyan mosószobában tisztítják, amelynek lefolyói a normál csatornarendszerbe vannak bekötve, „így a Samsung víztisztító rendszerébe, majd a Vác/Dunakeszi szennyvíztisztítóba folyik be az itt kimosott NMP”. A cikkben azt írják,
emellett dolgozói hibából többször is előfordult, hogy több száz liter, NMP-t tartalmazó folyadék ömlött a csatornába, ám a feljegyzés szerint „ezen esetekben is normál folyamat szerint engedték tovább a szennyvizet a váci/dunakeszi szennyvíztelepre”.
2024-ben a Greenpeace egy dugulás miatt kiömlő szennyvízből jelentős, 200 mikrogramm/liter mennyiségű NMP-t mutatott ki, amelyről egy adatigénylés nyomán kiderült, hogy a Samsung gyárából származik.
A dokumentum szerint a gyárban a nikkel és más fémvegyületek is komoly szennyezést okoztak. A katódgyártás területén dolgozók vizsgálatai során
a porszint „szinte minden alkalommal a határérték több tízszeresét, vagy száz-kétszázszorosát mutatta”.
A feljegyzés szerint a nikkelpor azért is távozhatott a gyártási területről, mert az ott használt „ipari porleválasztó (dust collector) nem alkalmas a nikkelpor megszűrésére”. Amikor a gyár tetején por jelent meg, a Samsung azt állította, az egyszerű grafitpor, egy forrás szerint viszont ez nem lehetett igaz, mert a grafitot már a nikkellel és kobalttal keverve használják.
A feljegyzés kitér arra is, hogy a cég trükközhetett a hatósági mérésekkel. Előfordult, hogy az NMP-méréskor nyers, bevonat nélküli fóliát égettek a kemencében, így a kibocsátási érték tökéletes lett.
Egy forrás szerint a gyárban előre tudtak az ellenőrzésekről, mert a kaputól a gyártóterületig eljutni legalább két órát vesz igénybe.
A Pest Vármegyei Kormányhivatal a zajmérésekkel kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: „Értesülése téves, a zajmérések időpontjairól a jogszabályoknak megfelelően a gyár üzemeltetőjének nincsen előzetes információja. 2025-ben, a gödi gyár környezetében 12 alkalommal elvégzett akkreditált zajszintmérés határérték-túllépést nem állapított meg.”
A gyár egyébként rendre kapott büntetéseket, tavaly júliusban például azért, mert 66 munkavállalónál nem végeztette el a rákkeltő nehézfémek kötelező biológiai monitorvizsgálatát. A Telex februári oknyomozó riportja szerint a cég annyira titkolta a valós szennyezési adatokat, hogy Rogán Antal a titkosszolgálatokat is rájuk küldte, és egy kormányülésen felmerült a gyár bezárása is, de ezt végül leszavazták. Az ügyben megszólaló kormánytagok következetesen tagadtak.
A feljegyzés két másik súlyos balesetet is említ.
2018-ban nitrogén védőgáz-mérgezés történhetett, amikor több dolgozó fejfájásra panaszkodott, de a koreai munkavezetők további munkára kötelezték őket.
„Kicsit később mindannyian rosszul lettek, mentőt kellett hívni hozzájuk, kórházba is szállították őket” – áll a dokumentumban, amely szerint az esetről óriási hírzárlat volt.
A legsúlyosabb eset 2021. november 3-án történt, amikor egy gép összezúzta az egyik dolgozó fejét, aki pár nappal később belehalt sérüléseibe. Az eset hivatalosan dolgozói hiba miatt történt.
A feljegyzés szerint a gyárvezetés a rendőrségi helyszínelés után, hajnali 3-4 óra körül utasította a karbantartókat a gép megjavítására. Egy forrás szerint bár a koreai vezetés nem adott konkrét utasítást a gép védőplexijének leszerelésére, a darabszám miatti nyomás nagy volt. Tudomása szerint a dolgozó a gép leállítása után hajolt be, a baleset mégis megtörtént. Magyar Péter ezzel kapcsolatban azt a kérdést tette fel, igaz-e, hogy a baleset után az érintett gyártósor szoftverét a hatóságok tudta nélkül módosították. A kérdésre azóta sem érkezett válasz.
A Tisza Párt elnöke hétfőn egy interjúban azt ígérte, minden eddiginél súlyosabb információkat fognak hamarosan nyilvánosságra hozni a gödi akkugyárról.
Újabb súlyos állítások jelentek meg a gödi Samsung-gyárról egy belső feljegyzés alapján, amelyet a cég egy korábbi középvezetője írt távozása után a 444.hu szerint. A lap azt állítja, az általuk megszerzett dokumentum hitelességét két, egymástól független forrás is megerősítette. A cikkben bemutatott feljegyzés a 2017 és 2023 közötti időszak visszásságait foglalja össze, köztük egy robbanást, ami állítólag már a gyár működésének első évében megtörtént.
Az akkugyár 2016-os felépítése után 2017 tavaszán helyezték üzembe az 1-1-es kódjelű katódgyártó sort, ahol a feljegyzés szerint 2017 második felében vagy 2018 első felében robbanás történt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor is reagált a nagy TISZA-előnyt mutató Medián-felmérésre: Hann Endre a legjobb humorista
A miniszterelnök láthatóan jókedvűen fogadta, hogy a friss felmérés eredményei szerint a Fidesz előtt minden eddiginél nagyobb különbséggel vezet a TISZA Párt a pártot választani tudó, biztos szavazók között.
Sajátosan reagált Orbán Viktor a Medián kutatóintézet friss felmérésére, mely szerint a TISZA Párt most minden eddiginél nagyobb, 20 százalékpontos előnnyel vezet a Fidesz előtt a pártok között, alig két hónappal a választás előtt. Ezt a különbséget a pártot választani tudó, biztos szavazók között mérték, a teljes népességben 11 százalékkal veri Magyar Péter pártja a kormánypártokat, a pártválasztók táborában pedig 13 pontos előnnyel rendelkeznek.
„Legjobb humorista: Hann Endre”. A posztban pedig ennyit fűzött hozzá: „Gratulálunk, ebben a tiszás mezőnyben nem kis teljesítmény!”
Hann Endre a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója, aki január végén azt nyilatkozta, a TISZA Párt az áprilisi választás kimagasló esélyese, ha minden a jelenlegi mederben halad tovább, de a Fidesz győzelmét sem lehet kizárni. Úgy látja, most minden független közvélemény-kutató cég adatai egy irányba mutatnak, éppen ezért „teljes mértékben kizárt, hogy a kormánypárti kutatóintézetek Fidesz-előnyt mutató számai közel állnának a valósághoz.”
A kormányfő posztja alatt hasonló hangulatú kommentet hagyott Hollik István kormánypárti politikus, aki 2024-ig a Fidesz kommunikációs igazgatója volt:
„Van humorérzéke a fiúknak... Kabaré, én mondom, kabaré!”
– írta.
Németh Balázs fideszes képviselőjelölt, az M1 korábbi híradósa pedig csak annyit szólt hozzá Orbán posztjához: „Zseniális!”
De ellenzéki kommentelőkből sincs hiány a bejegyzés alatt:
„Az lehet, de a Fidesz cirkuszban meg te a legnagyobb bohóc.”
„Nagy elismerés ez egy ekkora nevettetőtől!”
„Nem tűnik őszintének az a mosoly, Miniszterelnök úr.”
„Egye meg, amit főzött vergődés helyett, kedves miniszterelnök úr!”
„Április 12. után nem lesz ilyen jó a hangulat.
Magyar Péter, a TISZA elnöke úgy értékelte a Medián-felmérést, hogy ha hasonló eredmény születne áprilisban, akkor ez egy kétharmados győzelmet jelentene a pártjának.
Sajátosan reagált Orbán Viktor a Medián kutatóintézet friss felmérésére, mely szerint a TISZA Párt most minden eddiginél nagyobb, 20 százalékpontos előnnyel vezet a Fidesz előtt a pártok között, alig két hónappal a választás előtt. Ezt a különbséget a pártot választani tudó, biztos szavazók között mérték, a teljes népességben 11 százalékkal veri Magyar Péter pártja a kormánypártokat, a pártválasztók táborában pedig 13 pontos előnnyel rendelkeznek.
Rendőrt hívott a saját lakosaira a pilisjászfalui polgármester, botrányba fulladt az akkuhulladékkal foglalkozó testületi ülés
Helyi civilek jelentek meg az ülésen, hogy a tervezett akkuhulladékos üzem ellen tiltakozzanak. A feszült hangulatban egy képviselő lemondott, néhány aktivista rendőri felszólításra távozott a teremből, a testület pedig kénytelen volt szüneteltetni az engedélyezést.
Rendőri intézkedés, egy lemondott képviselő és dühös helyiek: elszabadultak az indulatok a pilisjászfalui képviselő-testületi ülésen, amikor a faluba tervezett akkuhulladékos cég ügye került napirendre.
A rendkívüli ülésre a helyiek is elmentek, hogy tiltakozzanak a beruházás ellen, amelynek keretében a kínai–horvát–magyar tulajdonú NT Recycling közel kétezer tonna, bontásból származó veszélyes hulladékot tárolna és hasznosítana újra a Pilis Ipari Parkban. A tervek szerint a gödi Samsung-gyárból is szállítanának ide hulladékot.
A lakosok február elején a kormányhivatal oldalán kiszúrták a környezeti hatásvizsgálati dokumentációt. Ebből tudták meg, hogy a képviselő-testület már január végén megszavazta a beruházáshoz szükséges terület átminősítését gazdasági, kereskedelmi, szolgáltató besorolásból egyéb gazdasági, ipari besorolásra. Az önkormányzat az ügyben nem tartott lakossági fórumot, a Facebookon pedig letiltották a hozzászólás lehetőségét, így a helyiek úgy érezték, kihagyták őket a döntésből. Petíciót indítottak, amit több százan aláírtak.
A HVG beszámolója szerint a keddi rendkívüli ülésen annyian zsúfolódtak össze a tanácsteremben, hogy egy korábban maga is képviselőként dolgozó asszony megjegyezte: „Úgy vagyunk itt, mint a heringek, de nem baj.”
A feszültség akkor hágott a tetőfokára, amikor Szántó Vilmos polgármester közölte, a január végén hozott átminősítési rendeletet nem lehet megváltoztatni. A helyiek erre dühbe gurultak. „Addig nem megyünk el, amíg a javaslati határozatot nem olvassák fel a terület visszamódosításáról. Ha kell, én fogok itt az ajtó elé feküdni” – mondta ingerülten egy negyvenes nő.
A polgármester szünetet rendelt el, ezalatt a civilek egy levelezést kezdtek osztogatni, amelyből kiderült: az ipari park vezetője korábban a hangulatkeltés megfékezésére szólította fel a testületet. A tanácskozás után a képviselők megszavazták, hogy egy határozattal szüneteltessék az engedélyezési eljárást, amíg az önkormányzat nem rendezi a helyzetet, de ez már nem csillapította le a kedélyeket.
A szavazás után Háromszéki Attila önkormányzati képviselő bejelentette, hogy megviselte az elmúlt időszak, ezért lemond. A civilek tapssal köszönték meg a munkáját.
Mivel a hangulat nem csillapodott, a polgármester rendőrt hívott. Két rendőr jelent meg a teremben, akik távozásra szólítottak fel néhány aktivistát, ezután folytatódott az ülés.
Pilisjászfalun a helyi civil szerveződésnek komoly előzményei vannak: a Tiszta Levegőt Pilisjászfalunak munkacsoport korábban a helyi mészkőbánya porszennyezése ellen is fellépett.
Az NT Recycling magyar résztulajdonosa, Varga József korábban arról beszélt, hogy a cég nem kész akkumulátorokat, hanem a cellagyártás korai fázisában keletkező, elektrolittal nem érintkezett anyagokat kezelne zárt, mechanikai technológiával. A térség fideszes országgyűlési képviselője, Menczer Tamás az események után kijelentette, hogy nem lesz veszélyes hulladékot feldolgozó üzem Pilisjászfalun. A helyiek szkeptikusak maradtak, de úgy látják, ha az önkormányzat tartja az ígéretét, az ügy jó irányba fordulhat.