A világ legjobb bárjai közé választották a Szimpla Kertet
Ismét egy budapesti szórakozóhely tarol külföldön: a Szimpla Kert bekerült a Lonely Planet válogatásába. A világ 50 legelképesztőbb bárját bemutató zsebkönyvükben szerepel. A valóban kisméretű könyvben igyekeztek olyan helyeket bemutatni, ahová szerintük muszáj betérni egy (vagy két) italra.
A Szimpla Kert esetében tisztázzák azt is, mi az a romkocsma, említik a kiállításokat és a hétvégi őstermelői piacot, amelyet négy éve indítottak.
"Mi kell egy zseniális ötlethez? Három egyetemista, akiknek elegük van a hagyományos bárokból meg kávézókból. Tíz évvel ezelőtt pont ez történt, amikor e három diák összefogott, és nyitott egy helyet, ahol el tudtak tölteni egy pár csendes órát az iskola után" - írta Mervai Márk 2011-ben a Szimpláról szóló cikkében.
A csapat az első kávéházát a Kertész utcában nyitotta, ahová sok festő meg író is betévedt. Már ekkor Szimpla néven futottak, célozva az egy adagnyi kávéra. Persze hamar kinőtte magát a hely, így egy évvel később, 2002-ben megnyílt az első Szimpla Kert. Ez még igazi kerthelyiség volt, szabad ég alatt. Aztán innen is menniük kellett.
Harmadik nekifutásra egy lebontásra ítélt házban látták meg a fantáziát. Így került a Szimpla Kert oda, ahol a mai napig is van, a Kazinczy utcába. A tartófalakig lekopaszítva indultak neki az átalakításnak. Egyszerű és hangulatos helyet szerették volna létrehozni. Sikerült."
"Szembemenve az addig létező vendéglátóhely-stílusokkal új műfajt teremtettek, amit ma romkocsma néven ismerünk. Szinte hihetetlen, hogy három egyetemista egyetlen ötletéből született egy teljesen új dolog, amely ma már legalább annyira világhírű, legalább annyira jellemzi Magyarországot a külföldiek szemében, mint a Rubik-kocka."
A rejkjavíki Northern Lights, a berlini Monkey Bar, az amszterdami Tales & Spirits, a kolozsvári Joben vagy az isztambuli 360istanbul.
Forrás: Waterstones.com