160-nal száguldhatnak az Intercityk nemsokára
Hamarosan néhány vasútvonal alkalmas lesz a jelenleginél nagyobb sebességű közlekedésre, új InterCity kocsikat is vásárol a MÁV, amelyek 2019-től futnak a belföldi közlekedésben – írja a Magyar Hírlap. A MÁV-Start Zrt. szolnoki járműjavító üzemében már meg is kezdődött az új vasúti kocsik (IC+) sorozatgyártása.
Húsz, belföldi és nemzetközi forgalomra is alkalmas IC+ kocsi gyártását kezdték el: az első két jármű jövő tavaszra készülhet el. Először az úgynevezett többcélú, azaz kerékpárok és kerekesszékek szállítására is alkalmas kocsik, majd másodosztályú, "termes" járművek készülnek el, utána az első osztályú kocsik. A sorozatgyártás 2018-2020 között zajlik majd, a járművek egy része 2019-től állhat forgalomba.
A nemzetközi és a belföldi forgalomra készülő kocsik között leginkább a futóművekben van eltérés. A nemzetköziek ugyanis óránként kétszáz kilométeres sebességre alkalmasak, utóbbiak "csak" százhatvanra. A tervek szerint a húsz nemzetközi kocsi mellett száz új IC+ épül a belföldi forgalom számára.
A Szolnokon kifejlesztett újgenerációs, IC+ vasúti kocsi két prototípusa 2014 októberében utasforgalmi próbaengedéllyel szállított utasokat, majd 2015 júniusában megkapta a típusengedélyt a hazai és nemzetközi közlekedésre. Az IC+ innovációs fejlesztési projekt összköltsége 1,4 milliárd forint volt.