TUDOMÁNY
A Rovatból

Ultrahangos sisak jelenthet megoldást a Marsra tartó űrhajósok átmeneti hibernálására

A vadonatúj módszer a súlyos betegek kezelésében is hasznos lehet. Az emberek régóta irigylik az állatok téli hibernációs képességét, most egy lépéssel közelebb jutottak a titkához.

Link másolása

Kutatók ultrahanggal kezelték egerek és patkányok agyát, hogy hibernációhoz hasonló állapotba hozzák őket. A technikát reményeik szerint később kritikus állapotban lévő sérülteken vagy hosszú űrutazásra induló asztronautákon is alkalmazhatják.

A módszer lényege, hogy az ultrahangot az agy anyagcseréért és a testhőmérsékletért felelős részére irányították. A rágcsálók testhőmérsékletét ily módon akár 3,5 Celsius fokkal is csökkentették, miközben lassították a szívverésüket, és mérsékelték az oxigénfelhasználásukat is.

Az állatkísérlet eredménye hozzásegítheti a kutatókat emberek hibernációszerű állapotba hozásához, biztonságosan és kíméletesen.

A módszernek jelentős szerepe lehetne a gyógyításban, különösen olyan életveszélyes állapotokban, mint a stroke vagy a szívinfarktus – mondta a kutatás vezetője, a Washingtoni Egyetem professzora, Hong Csen. Hozzátette, hogy egy úgynevezett torporhoz hasonló állapot előidézése ezeknél a betegeknél meghosszabbíthatja a kezelésre rendelkezésre álló időt, és növelheti a túlélés esélyét.

A torpor a téli álom előszobája

Amikor kevés az élelem és nagy a hideg, néhány emlős, madár, rovar, kétéltű és hal úgy óvja az energiáit, hogy önkéntelenül torporba, egy titokzatos és átmeneti állapotba merül, amelynek legfőbb jellemzője az anyagcsere drasztikus visszaesése. Ebben a kábult állapotban az állatok testhőmérséklete és szívverése drámaian lecsökken, vérük áramlása lassul.

A hibernáció vagy téli álom idején – ami már nem önkéntelen – a torpor elmélyül és tartóssá válik: az állatok percenként százas nagyságrendről öt-tízre lassítják a szívverésüket, tízpercenként csak egyszer vesznek levegőt, és az agyi aktivitásukat fokozatosan az észrevehetetlen szintig csökkentik.

A torporban jelentkező mély fiziológiai változások drasztikusan mérséklik az életben maradáshoz szükséges energia mennyiségét.

Nem véletlen tehát, hogy a tudósok hosszú ideje próbálnak rájönni arra, hogy ez a rendkívül előnyös állapot hogyan lehetne az ember számára is elérhető.

Fotó: Hong Csen

A hipotermia jó is lehet

A hipotermiának, vagyis a testhőmérséklet normál esetben kóros csökkenésének a gyógyászatban való felhasználása már az ókori egyiptomiak fantáziáját is izgatta. A napóleoni háborúk idején, a 19. század elején pedig Baron de Larrey sebész a roncsolt lábú katonák végtagját amputálás előtt jéggel hűtötte, és megfigyelte, hogy a sebesültek a tűz melege mellett hamarabb meghaltak, mint azok, akik hűvösben voltak. A sebészek napjainkban a hipotermiás állapotot a páciens túlélési esélyének növelésére használják szív- és agyműtétek alatt.

De az, hogy az embereknél természetes úton nem jelentkező torpor állapotokat biztonsággal elő lehet-e idézni, továbbra is nyitott kérdés maradt.

Egerek ultrahangos sisakban

A mostani kutatásban apró ultrahangos fejfedőket készítettek, amelyeket az egerek fejéhez erősítettek. A szerkezet ultrahangos hullámokat küldött a hipotalamusz megfelelő részébe, ha beindították. Az egerek azonnal a torporhoz hasonló állapotba kerültek: testhőmérsékletük, szívverésük, oxigénfelvételük csökkent, mozgásuk lelassult, és jelentősen kevesebb táplálékot vettek magukhoz.

Minden alkalommal, amikor az állatok testhőmérséklete a kívánatos fölé emelkedett, megismételték az ultrahangos kezelést.

Ezzel a módszerrel 24 órán át is torporszerű állapotban tudták tartani az állatokat, anélkül, hogy bármilyen sérülésre vagy kellemetlenségre utaló jelet fedeztek volna fel náluk.

Amikor az ultrahangos fejfedőt lekapcsolták, az egerek 90 percen belül ismét a régi, aktív önmaguk voltak.

Patkány és ember

Miután patkányokkal is megismételték a kísérletet, kiderült, hogy az eszköz náluk is csökkentette a testhőmérsékletet, de kisebb mértékben, csupán 2 Celsius fokkal. A kutatók szerint ez azt jelentheti, hogy a fejfedő azoknál az emlősöknél is működne, akiknél természetes úton nem jelentkezik a torpor állapot.

További vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy megállapítsák, a módszer biztonságosan alkalmazható-e embereken, de a kutatók már látják maguk előtt az űrhajósokat ezzel a sisakszerű eszközzel a fejükön, amint torporszerű kábulatba esnek.

(Forrás: Live Science, Nature Metabolism)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Brutális erekcióval járhat, ha megcsíp ez a pók
A tudósok rájöttek, hogy a merevedést a BZ371A nevű peptid okozza, amit laboratóriumban is sikerült előállítani. Ha a tesztek sikeresek lesznek, akkor egy új impotencia elleni gyógyszer készülhet belőle.

Link másolása

Jó ideje nagy divatja van a természetes gyógymódoknak, vannak egyesek, akik szerint az ördögtől való gyógszerekre rá se nézzünk, mert a természet mindenre bekészítette az orvosságot is. Viszont nem biztos, hogy minden természetes gyógymódot ki kellene próbálni. Ha például valaki erekciós zavarokkal küszködik, bármennyire is csábító, de ezt azért ne próbálja ki.

Hogy mit?

A brazil vándorpókot (Phoneutria nigriventer). Az állat arról híresült el, hogy csípése erekciót okoz. Pontosabban:

hosszú és fájdalmas erekciót, ami már nem játék.

Amellett, hogy egy ilyen, többórás mutatvány meglehet az utolsó erekciója is lehet a szerencsétlen áldozatnak, mivel ez az állapot visszafordíthatatlanul károsíthatja a péniszt. A többi tünet, ha tetszik mellékhatás erős fájdalom, remegés, görcsök, izzadás, gyengeség és pulzusszám-változás lehet, de akár halálos kimenetelű is lehet a találkozás.

A tudósoknak azonban szöget ütött a fejébe ez a brutális erekció, és elkezdték kutatni, milyen hatóanyag okozza a merevedést. Ez a BZ371A nevű peptid, amelyet laboratóriumban is sikerült előállítani. Az egereken végzett tesztek után remélhetőleg a vegyületet II. fázisú klinikai vizsgálatokban is kipróbálhatják, bevonva merevedési zavaroktól szenvedő klienseket. Nem tablettát terveznek, hanem helyi kezeléssel,

a péniszbe dörzsölve használnák, ami a pókméreg mellékhatását kiküszöbölve is képes merevedést előidézni.

A vegyület, az eddigi kísérletek tanúsága szerint minimális mennyiségű alkalmazással biztonságosan működik, és alig mutatható ki a véráramban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TUDOMÁNY
A Rovatból
Karikó Katalin Nobel-díjat kapott - övé lett idén az orvosi-élettani elismerés
A magyar biokémikus Drew Weissman biokémikussal együtt kapta meg a díjat.

Link másolása

Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az illetékes bizottság indoklása szerint Karikó Katalin és Drew Weissman a díjat a nukleozid módosítással kapcsolatos felfedezéseiért kapja, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni hatásos mRNS-alapú vakcina kifejlesztését.

A kitüntetett 11 millió svéd koronát (368 millió forintnyi összeget) kap. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

A díjazottak úttörő eredményeikkel, amelyek alapvetően megváltoztatták az mRNS és az immunrendszer kölcsönhatásának megértését, hozzájárultak a vakcinák példátlanul gyors fejlesztéséhez a modern kor egyik legsúlyosabb, emberi egészséget fenyegető veszélye idején.

Gunilla Karlsson Hedestam, a Nobel-díjat odaítélő testület tagja kiemelte, hogy a két tudós munkája rendkívül fontos volt az életmentés szempontjából, különösen a világjárvány korai szakaszában.

Az mRNS-vakcinák fejlesztésének lenyűgöző rugalmassága és sebessége megnyitotta az utat az új technológia előtt ahhoz, hogy más fertőző betegségek ellen is alkalmazzák.

A jövőben terápiás fehérjék célba juttatásához és bizonyos ráktípusok kezeléséhez is használható lehet

- mutatnak rá a Nobel-bizottság közleményében.

Thomas Perlmann, a Nobel-bizottság titkára kérdésre válaszolva elmondta, hogy sikerült mindkét díjazottal beszélnie a bejelentés előtt, és mindketten nagyon boldogok voltak az elismerés miatt.

A kitüntetettek 11 millió svéd koronán (368 millió forintnyi összeget) osztoznak. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

Karikó Katalin Széchenyi-díjas biokémikus, kutatóbiológus 1955-ben született Szolnokon, a Szegedi Tudományegyetem biológia szakán diplomázott 1978-ban, és ott szerezte meg PhD-jét is. Az MTA ösztöndíjasaként 1985-ig az SZBK Biofizika Intézetének nukleotid kémiai laborjában, majd a philadelphiai Temple Egyetemen és a bethesdai Egészségtudományi Egyetemen kutatott. 1989-ben a Pennsylvaniai Egyetemen kapott állást, ahol 2013-ig tanított és kutatott, majd a BioNTech RNA Pharmaceuticals alelnöke lett. 2021 óta a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora és a Pennsylvaniai Egyetem adjunktusa.

Drew Weissman 1959-ben született a Massachusetts állambeli Lexingtonban. A Bostoni Egyetemen diplomázott, és ott is szerezte meg PhD-jét 1987-ben. Kórházi gyakorlatát a Harvard Egyetem egyik oktatókórházában végezte, posztdoktori kutatását a Nemzeti Egészségügyi Intézetben folytatta. 1997-ben alapította meg kutatócsoportját a Pennsylvaniai Egyetemen, ahol jelenleg az RNS-innovációs intézet vezetője.

Karikó Katalin és Drew Weissman az elmúlt években számos díjat kapott, két éve kapták meg a Nobel előszobájának tekintett, klinikai fejlesztésekért odaítélt Lasker-díjat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
Egy Földnél is nagyobb titokzatos égitest létezhet a Naprendszerben
Tudósok szerint ez magyarázhatja a Kuiper-öv objektumainak különös mozgását. Az azonban biztos, hogy ez nem a sokat emlegetett „9. bolygó”, az ugyanis jóval messzebb lehet.

Link másolása

Furcsa mozgást tapasztaltak a tudósok a Kuiper-övben, úgy vélik, hogy ennek oka a Földnél mintegy másfélszer-háromszor nagyobb bolygó lehet.

A szakértők magyarázata szerint arra már képesek vagyunk, hogy egy csillag fényváltozásaiból megállapítsuk, van-e körülötte olyan égitest, ami a mi Naprendszerünk gázóriásához hasonlíthat. De ezzel csak az exobolygókat (idegen csillag körül keringő bolygókat) lehet felfedezni. A Naprendszerünkön kívüli bolygók kutatásához a már ismert égitestek mozgása segíthet. Így fedezték fel például a Neptunuszt.

Ezt a módszert használták kanadai és japán kutatók is, akik a The Astronomical Journalban írt tanulmányukban arról értekeztek, hogy

a Kuiper-öv objektumainak mozgása alapján valahol lennie kell egy viszonylag nagy égitestnek a Naprendszerben.

Patryk Sofia Lykawka, a Kanadai Egyetem tudósa, valamint Takashi Ito, a Japán Nemzeti Csillagászati Obszervatórium kutatója szerint egy legalább Föld méretű bolygó magyarázhatja a Neptunusz pályájánál jóval messzebb lévő objektumok viselkedését.

Ez a bolygó mintegy másfélszer-háromszor akkora lehet, mint a Föld és közel 30 fokos pályán kering. Ez a bolygó azonban nem a "titkozatos 9. bolygó". Az ugyanis messzebb van és a tömege is jóval nagyobb lehet a Földnél.

Forrás: hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
A Nap koronakidobódásán egy éve átrepült Solar Probe érdekes felfedezést tett
A vakmerő kísérletre az űridőjárás megfigyelése és előrejelzése miatt volt szükség. Ember alkotta eszköz ilyen közel még nem repült el a Nap közelében.
Kép: NASA - szmo.hu
2023. szeptember 21.


Link másolása

Jó egy évvel ezelőtt, 2022 szeptember ötödikén repült át a NASA automata űrhajója a Nap egyik koronakidobódásán. A speciálisan megépített jármű sértetlenül vészelte át a műveletet, és a nem mindennapi út során rengeteg mérést végzett, melyeknek kiértékelése máig is tart.

Az eredményeket nemrég tették közzé a The Astrophysical Journal című folyóiratban.

Egy 2003-as tanulmány szerint a koronakidobódások (CME-coronal mass ejection) kölcsönhatásba léphetnek a csillagunk körüli pályán keringő bolygóközi porral, és akár kifelé is nyomhatják a port. A CME-k a Nap külső légköréből vagy koronájából származó hatalmas kitörések, amelyek aktívan irányítják az űridőjárást,

veszélyeztethetik a műholdakat, megzavarhatják a kommunikációs és navigációs technológiákat, és akár a Föld elektromos hálózatait is üzemképtelenné tehetik.

Ha többet megtudunk arról, hogy ezek az események hogyan hatnak a bolygóközi porra, az

segíthet a tudósoknak jobban megjósolni, hogy a CME-k milyen gyorsan haladhatnak a Naptól a Földig,

megkönnyítve az előrejelzésüket.

A Parker Solar Probe, rövidítve PSP (magyarul: Parker napszonda), korábban Solar Probe+ vagy Solar Probe Plus amerikai űrszonda, melyet 2018. augusztus 12-én indított a NASA a Nap légkörének tanulmányozására. A NASA első űreszköze, amelyet élő személyről, Eugene Parker asztrofizikusról neveztek el.

A PSP most figyelte meg először ezt a jelenséget. A CME egészen a Naptól mintegy 6 millió mérföldre lökte ki a port – ez körülbelül a Nap és a Merkúr közötti távolság egyhatoda –, de a megtisztított részben szinte azonnal betódult a Naprendszeren lebegő bolygóközi por. A tudósok csak most kezdik megérteni, hogy a bolygóközi por befolyásolja a CME alakját és sebességét. De további tanulmányokra van szükség ahhoz, hogy jobban megértsük ezeket a kölcsönhatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: