TUDOMÁNY

Sikeres csatlakozás: Kína három asztronautát indított útnak épülő űrállomására

A Tienho (Mennyei harmónia) űrállomást 15 éven át kívánják üzemeltetni, és egyhuzamban akár hat hónapon át is tartózkodhat rajta a legénység.

Link másolása

Kína három asztronautát indított útnak épülő űrállomására csütörtökön - közölte a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A Sencsou-12 nevű űrhajó a háromfős legénységgel helyi idő szerint csütörtökön reggel 9 óra 22 perckor startolt egy Hosszú Menetelés-2F hordozórakéta révén az északnyugat-kínai Csiucsüen indítóállomásról.

Az űrhajó pekingi idő szerint 15 óra 54 perckor sikeresen csatlakozott a Tienho (Mennyei harmónia) űrállomás központi eleméhez - közölte a Kínai Emberes Űrrepülésért Felelős Ügynökség (China Manned Space Agency, CMSA). Az űrhajó az állomás központi moduljával, valamint a május 29-én felküldött, Tiencsou-2 teherszállító űrhajóval együtt alkot egy három elemből álló komplexumot.

Az űrhajósok a tervek szerint három hónapot töltenek az állomáson. Missziójuk a harmadik a sorban abból a 11-ből, amelyek során a tervek szerint a jövő év végéig kiépülhet az űrállomás, és felérkezhet a szükséges rakomány, valamint a legénység. A három asztronauta közül ketten már korábbi űrmissziókban is részt vettek.

A CMSA szerdai közlése szerint a háromfős legénység különböző tesztekkel ellenőrzi majd az űrállomás működését.

Egyebek mellett az újrahasznosító és létfenntartó rendszerek, a robotkar, valamint a különböző anyagok és a hulladék kezelésének felmérése a feladatuk. A tervek szerint két űrsétát tesznek, melyek során a többi között a kibővített szivattyúrendszer beszerelését végzik majd, ezenkívül űrkutatási és technológiai kísérleteket folytatnak.

A Tienho központi elemét április 29-én bocsátották fel, további két elemet pedig a jövő év során terveznek felküldeni. Korábbi beszámolók szerint az űrállomást 15 éven át kívánják üzemeltetni, és egyhuzamban akár hat hónapon át is tartózkodhat rajta a legénység.

A mai felbocsátással Kína hetedszerre küld embereket az űrbe. Legutóbb öt évvel ezelőtt volt erre példa. A három hónapon át tartó misszió a kínai űrkutatás történetének eddigi leghosszabbja lenne; 2016-ban a Sencsou-11 űrhajó legénysége 33 napot töltött az űrben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Látványos csillaghullás lesz vasárnap hajnalban
2046-ig nem lesz hasonló jelenség. A koránkelők csíphetik el a legszebb látványt.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében azt írja, hogy

idénre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló nem valószínű, hogy lesz 2046-ig.

A tájékoztatás szerint a leggazdagabb hullást a koránkelők csíphetik el, hajnal 3 és 4 óra között.

via MTI

Link másolása
KÖVESS MINKET:

TUDOMÁNY
A Rovatból
Megfejtették a négy lábon járó család titkát
Sokáig senki sem értette, hogy a törökországi Ulas család tagjai miért nem tudnak két lábon sétálni. Voltak tudósok, aki evolúciós visszafejlődésre gyanakodtak, ám kiderült, hogy más az ok.

Link másolása

Sikerült megfejteni, hogy a Törökországban élő Ulas család tagjai miért járnak négy lábon – írja a Unilad. A család rejtélye legalább azóta foglalkoztatja a kutatókat, hogy a BBC 2006-ban bemutatta a róluk szóló, A négy lábon járó család (The Family That Walks on All Fours) című dokumentumfilmet.

Az Ulas család 19 tagjából hat testvér csak négy lábon tudott járni.

Török kutatók úgy spekuláltak, hogy evolúciós visszafejlődésről lehet szó, ugyanakkor a család járása eltért attól, ahogy a főemlősök, vagy az előemberek jártak négy lábon: kezükön ugyanis nem az öklükre, hanem a tenyerükre támaszkodnak. Ilyen járást sehol máshol nem figyeltek még meg, ami csak fokozta a rejtélyt.

Végül az Aarhus Egyetem dán tudósainak sikerült bebizonyítania, hogy a család tagjainak életét egy nagyon ritka, örökletes tünetegyüttes nehezíti meg. A kisagyi ataxia, értelmi fogyatékosság és egyensúlyzavar szindróma (Cerebellar Ataxia, Mental Retardation and Dysequilibrium Syndrome, CAMRQ) kiváltó oka egy genetikai elváltozás, ami a szervezet proteinjeit a zsírok megfelelő elosztásában gátolja. Ennek következménye többek között a rossz egyensúly, ami miatt sokáig nem tudtak felegyenesedve járni a családtagok.

A család négy lábon járó gyerekei közül egy elhunyt, a többiek viszont mostanra fizioterápiás segítséggel megtanultak két lábon sétálni, noha az egyensúlyuk továbbra is rossz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Videóban mutatta be a NASA, milyen lehet átmenni egy fekete lyukon
A szimulációban láthatjuk a spagettizálódás folyamatát is. Az is kiderült, hogy inkább a szupermasszív fekete lyukba lenne jobb belezuhanni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 08.


Link másolása

Szimulációt készített az amerikai űrhivatal arról, hogy milyen érzés lehet egyenesen egy fekete lyuk közepébe repülni.

Jeremy Schnittman, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának asztrofizikusának videója azt mutatja be, hogyan nézhet ki, ha valaki átrepül a fekete lyuk eseményhorizontján. Ez az a pont, ahonnan már nincs visszaút, ugyanis a gravitációs vonzás már túl erős ahhoz, hogy menekülni lehessen.

A szimuláció során láthatjuk a spagettizálódás folyamatát is, amikor a fekete lyuk által beszippantott tárgy végtelen hosszúra nyúlik, végül pedig darabjaira hullik.

Schnittman azután döntött a videó elkészítése mellett, hogy rengetegen kérdezték arról, mi történhet a fekete lyukba repüléskor.

„Két különböző forgatókönyvet szimuláltam: az egyikben egy kamera - egy vakmerő űrhajós helyettesítője - épphogy csak elkerüli az eseményhorizontot, és visszacsapódik, a másikban azonban átlépi a határt, megpecsételve ezzel a sorsát”

– mondta a kutató.

A tudós kitért arra is, hogy ha már választani lehetne, akkor inkább a szuerpmasszív fekete lyukba lenne érdemes belezuhanni. Ugyan a túlélésre ebben sem lenne esély, de legalább gyorsabban bekövetkezne a vég.

A lenyűgöző szimulációt itt lehet megnézni:

via Unilad

Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Geomágneses viharra figyelmeztetnek a szakértők, szombaton lesz a legintenzívebb
A csütörtöki napkitörés szele szombaton éri el a Földet. Ha még napkelte előtt ideér, akkor akár szabad szemmel is látható lesz a sarki fény.

Link másolása

A csütörtök reggeli X2.2-es intenzitású napkitörés az előzetes várakozásoknál hevesebb turbulenciákat okozhat majd a Föld mágneses terében. A NOAA űridőjárással foglalkozó osztálya, az SWPC friss előrejelzésében extrém, 8,33-as Kp indexet vár a szombat reggeli órákra – írja az idokep.hu.

G4-es erősségű geomágneses viharra adtak ki figyelmeztetést, amire legutóbb 2005-ben volt példa.

Hazánkból általában 5-6-os Kp index esetén hosszú expozíciós fényképezőgépekkel már látható a sarki fény, ennél magasabb érték esetén nem kizárt, hogy akár szabad szemmel is látható legyen a jelenség.

A legintenzívebb időszak szombaton reggel 8 és 11 óra között várható, de már az azt megelőző három órás időablakban is 7-es értéket várnak a szakemberek. A jelenség megfigyelésében így a korai napkelte lesz a legnagyobb akadály.

Ugyanis holnap Budapesten 5:12-kor kel a Nap, viszont körülbelül már másfél órával korábban világosodni kezd. Az égboltot ráadásul szórványos felhőzet is takarhatja.

Az ideális megfigyelőhely Amerikában lesz, de kis szerencsével már az éjjeli órákban látható lesz a jelenség hazánkból is.

A Nap péntek reggel újabb, X3.98-as kitörést produkált, így további turbulenciák várhatók a következő napokban a Föld mágneses terében.

A kitörésről látványos grafikát készített a HUXt napszél-modellje, amelyet itt lehet megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk