JÖVŐ
A Rovatból

Napelemek: semmi információ nincs a több mint fél éve beadott 43 ezer pályázatról

De közben elszállt az euró és az infláció is elszabadult. Hogy lesz ebből támogatás?


Lassan több mint egy éve húzódik a lakosság részére megnyitott vissza nem térítendő energetikai pályázat, köznapi nevén napelemes pályázat. Valójában sokkal komplexebb energetikai korszerűsítésre ad lehetőséget ez a pályázat, amely ráadásul jelentős előrelépés lenne az ország által vállalt karbonsemlegesség felé is. Hiszen a pályázattal, nemcsak napelem rendszerhez juthatnak a jogosultak, de nyílászáró cserével, illetve hőszivattyús fűtési rendszer telepítésével környezetbarát és olcsó fűtési rendszerhez juthatnának. Aminek további előnye, hogy a főleg szegényebb vidékekre jellemző kesernyés füst legalábbis mérséklődne telente.

Hiszen ez a pályázat kifejezetten az alacsonyabb jövedelműek számára lett kiírva, tehát pont ott mérsékelné az energiaszegénységet és adna kis fellélegzést a magas rezsiszámlák terhei alól, ahol minden forint számít.

A pályázat elbírálása azonban döcög. Igazából minden vállalt határidőből kifutottak a kiírók, ami a kisebbik baj. A nagyobbik baj az, hogy releváns tájékoztatás viszont nincsen. A türelmetlen és aggódó ügyfelek kérdéseire sablonválaszokat küldenek, elérhető illetékes, aki nagyobb kompetenciával rendelkezik, mint egy ügyfélszolgálatos, nem megismerhető. Aggodalomra pedig van ok, hiszen tavaly óta az árak is meglódultak és a forint is lendületeset gyengült. A tavaly költségvetett pályázati keretek idén biztosan nem elegendőek, márpedig a pályázat által megcélzott réteg nem fogja tudni kigazdálkodni a többletköltségeket. De a minisztérium hallgat, megnyugtató választ nem lehet kapni arra a kérdésre, adott esetben megnövelik-e a keretösszegeket úgy, hogy a vállalt pályázati célhoz hozzájuthassanak azok, akik felzárkóztatására a pályázat ki lett írva.

A tanácstalan pályázók facebook-csoportokban kérdezgetik egymást és próbálják tartani a lelket, mivel hivatalos megnyugtatás nem érkezik. És ahogy ilyenkor lenni szokott, fogy a türelem, szárnyra kapnak az összeesküvés-elméletek is, vagy ami rosszabb, a teljes apátia.

A fenyegető gazdasági válság árnyékában pedig nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy az ember sötéten lássa a jövőt.

Az egyik kivitelezői Facebook-csoportban az egyik vállalkozó egy nyílt levelet tett közzé, amiben valódi kommunikációt követel az állami aktoroktól. A levél hosszasan taglalja, miben tudnának segíteni a kivitelezők, ha konzultálnának velük, például a hiánypótlások kiküldésekor.

Megkerestem pár pályázót, pályázatírót, kivitelezőt, hogy megtudhassam, hogy áll most a dolog, mire számítanak, mire számíthatnak, mik az aggodalmaik jelenleg. Sajnos, bár velem könnyen szóba álltak, de jellemzően mindenki tart attól, hogy amennyiben beazonosíthatóak lennének, annak negatív következményi lehetnének. Még inkább igaz volt ez a kivitelezőkre, akik nemcsak magukat, de ügyfeleiket is féltették, így ők még saját keresztnévvel sem vállalták a megszólalást.

Pályázók

Marianna pályázatírót vett igénybe, ami bizony borsos kiadás: előre száztizenötezer forintot kellett leszurkolnia, amit még sikeres pályázat esetén kétszázhúszezer körüli összeggel kell megfejelnie. Ráadásul a kivitelező is elkért ötvenötezer forintot, amikor kijött.

Edina szerencsésebb volt, minden segítséget megkapott a kivitelezőtől, de magának kellett beadnia a pályázatot. Az online rendszer kitöltése embert próbáló feladat volt, azt gondolja, egy egyszerűbb ember elvérezne rajta. Egyetlen hiánypótlást kértek, és azóta csend. Semmi visszajelzés. Összevissza csak az energetikai tanúsítványra kellett költenie, harmincezer forintot. Először a komplex pályázatot szerette volna beadni, de végül, mivel nem lett volna elég pontjuk, inkább csak a napelemes opciót választották.

Azután menet közben kiderült, hogy mindenki meg fogja kapni a pénzt, ha jogosult rá, eltörölték a pontrendszert,

de azért úgy gondolja, mégis csak jobb, hogy a kisebb összegre pályázott, mert így talán, ha elszállnak az árak, még van esélye kifizetni a különbözetet.

Zoltán amióta beadta a pályázatot, semmi visszajelzést sem kapott. Sem hiánypótlási felhívást, sem jogosultsági értesítést. Csak a napelemes támogatásra pályázott, nem nagy, mindösszesen másfél millió forint értékben, ha úgy adódna, rá is fizetne. Azt gondolja, hogy azért áll minden, mert üres a kassza. Azért húzzák a döntéseket szerinte, mert arra játszanak, hogy talán sokan visszavonják a pályázatukat. Testvére ugyanakkor adta be a hasonló pályázatát, ő már kapott jogosultsági értesítést, egy hónappal a beadás után.

Norbert önállóan pályázott. Harmadik hónapban kapott hiánypótlási felhívást, időben beküldte. Egy hétre rá el is fogadták. Azóta semmi. Ha tovább emelkednek az árak, már nem tudna belepótolni. Eddig tíz százalék önerőről volt szó, ami kilencmillió forint mellett kilencszázezer forintot jelentett, azonban az azóta romló gazdasági helyzet miatt már nem biztos, hogy ennyit elő tud teremteni. Sajnálná elengedni és nem is érti, hogy pont az alacsony jövedelműeknek kiírt pályázatnál hogy adódhat elő egy ilyen bizonytalanság.

„Ha ebbe nem avatkozik bele az állam, akkor nem értem, hogy miért így írta ki”.

Tibor maga is pályázatíró, neki így nem okozott különös nehézséget a pályázat beadása. Mivel ingatlanvásárlásban volt, kapóra jött neki egy ilyen lehetőség. Akkor még a jövedelmet a kiírás szerint elosztották az ingatlanban lakók számával, így belefért az alacsony jövedelmi korlátba. Később módosították a feltételeket, már nem lehetett elosztani a bent lakók számával, így kiestek. Viszont szülei és felesége szülei részére beadta. „Amikor a pályázatokhoz generálkivitelezőt kerestem, eléggé szórt a lista. Volt olyan, aki már a telefonbeszélgetésért is szinte pénzt kért volna, más meg világossá tette, hogy a pályázónak csak az energetikai tanúsítványért kell fizetni, ami alapból fizetős volt.”

A választások előtt azt ígérték, hogy március végéig megszületnek a döntések, és aki jogosult, az meg is kapja a támogatást.

A két pályázatból az egyik elég hamar megkapta a jogosultsági döntést, a másik még semmit sem kapott.

Tibor úgy gondolja, hogy azok, ahova rendesen kimentek a kivitelezők és kiszámoltak mindent pontosan, végül rosszul járhatnak, ha áremelkedés lenne. Akik viszont a maximális fajlagos költségeket pályázták meg, ott még jócskán lehet puffer, ami lefedheti az áremelkedéseket. Továbbá azok járhatnak még rosszul, akik csak napelemre pályáztak és nem a legnagyobbra, hanem kisebbekre. Itt az euró árfolyam elszállása jócskán megemelheti az árakat.

János (álnév, keresztnévvel sem vállalja a történetét). Két éve vették a házukat, nagyon megörültek a lehetőségnek, hogy a húsz éves gázkazánt lecserélhetik hőszivattyúra. Menet közben kiderült, hogy mivel egy évvel korábban önerőből kicserélték a nyílászárókat, nem pályázhatnak a hőszivattyúra sem, csak a napelemre. Elindultak egy céggel, amivel minden papírt elintéztek, és közvetlenül a szerződéskötés előtt a kivitelező visszalépett, arra hivatkozva, hogy a kormány annyit változtatott már a pályázati feltételeken, hogy ez nem éri meg nekik a továbbiakban.

Önnel, mint Megrendelővel Szándéknyilatkozatot írtunk alá, azért, hogy a „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva” RRF-6.2.1 jelű pályázaton közösen indulhassunk.

Cégünk hónapok óta dolgozik azon, hogy a pályázaton való induláshoz minden szükséges segítséget meg tudjon adni és mint regisztrált kivitelező cég teljes körű szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek. Vállalásunkhoz híven elsők között regisztráltuk a ... Kft-t a pályázatban résztvevő kivitelező cégek között, kapacitásainkat fenntartva, hogy nyertes pályázat esetén a pályázati kiírásnak megfelelően megvalósíthassuk az Ön projektjét.

(...)

Cégünk bízva az állami garanciákban, alapos megfontolás után mérte fel, hogy milyen típusú és hány pályázatot tudunk úgy megvalósítani, hogy az Önök projektje szempontjából mindvégig biztosítva legyen a kiépítendő rendszer határidőre való kivitelezése.

Mint, azt Ön is bizonyára tapasztalta, eddig is rendkívül sok bizonytalanság övezete a pályázatot.

Többször módosításra kerültek a pályázati feltételek, alig egy hónap leforgása alatt, alapjaiban változtak meg a pályázaton való részvétel és a lebonyolítás szabályai.

Ezt a bizonytalanságot tovább fokozta, hogy egy olyan pályázatról van szó, amelynek finanszírozására Európai Uniós forrásokat kíván a magyar állam felhasználni, amelyek azonban továbbra sem állnak rendelkezésre.

Legvégül pedig a napokban vált publikussá az alábbi döntés.

A kormány múlt héten bejelentett 350 milliárd forintos költségvetési kiigazító csomagja miatt, már lezárt uniós napelemes és energiahatékonysági pályázatban elvégezett munkák után, a kivitelező vállalkozók számára esedékes folyósításokat minisztériumi utasításra nem fizethetik ki. Ez a bejelentés, egy már 2 éve futó napelemes pályázatot érint, ahol a RRF-6.2.1 pályázati felhíváshoz hasonlóan szintén a magyar állam finanszírozza a szállítókat, azaz vállalkozóként a ... Kft-t is.

(...) Számos olyan projektünk van, ahol most hónapokon keresztül cégünknek kell megfinanszírozni az elvégzett munkálatok költségeit.

Mindezeket figyelembe véve, a mai napon úgy döntöttünk, hogy cégünk biztonságos működése, likviditásának biztosítása és alkalmazottainak védelmében, nem tudunk egy olyan pályázaton részt venni, ahol törvényes, megkötött vállalkozási szerződések birtokában, az elvégzett munka után sincsen semmilyen garancia arra, hogy annak ellenértéke részünkre megfizetésre kerül.

Ennek fényében a megkötött Szándéknyilatkozattól elállunk.

Nagy ijedtség után végül sikerült találni egy másik céget, akikkel sikeresen beadták. Március elején, még a választások előtt kaptak egy értesítést, hogy jogosultak igénybe venni a pályázatot, azóta semmi. Azt is írták előtte, hogy a támogatási iratot még március vége előtt megkapják, semmi ilyen nem történt. Két Facebook-csoportban benne van, ott is olvassa, hogy

próbálkoznak a pályázók kérdéseket feltenni, de kitérő válaszokat kapnak csak.

„Az egész pályázattal kapcsolatban nem értem, hogy például miért zártak ki minket a hőszivattyú telepítésből csak azért, mert az ablakaink már rendben voltak. Illetve, amennyiben valóban támogatni akarnák az elektromos átállást, akkor miért a meglévő fogyasztás alapján kalkulálják ki a napelemek teljesítményét? Hiszen egy hőszivattyúnak is van áramigénye, ami eddig nem jelentkezett. Tehát a továbbiakban sem fogja a napelemrendszer lefedni a háztartás teljes fogyasztását.”

Anita éppen egy olyan házat vett, amit teljes körűen fel kell újítani. Az energetikus, amikor a felmérést készítette, azt mondta: „na ez az a ház, amire kiírták a pályázatot”. A második pályázati kiírásban szerepelt, hogy márciusra kell döntésnek születnie. Arra gondolt, hogy akkor még időben lesz a házfelújítással. Azonban áprilisban csak egy jogosultsági értesítést kapott és azóta sem tud semmit.

A házfelújítás a pályázatra való tekintettel négy hónapja áll, ezért a lakását sem tudja eladni, mert nem tudja mikor költözhet, mivel a nyílászárókra vár. Addig a burkoló sem haladhat, akivel a korábban megbeszélt júliusi időpontot lemondta, most áttették októberre, de utána már nem tud burkolni, mert valószínűleg addig nem lesz fűtés a házban.

„A legnagyobb baj az, hogy teljes hírzárlat van. Meg kellene tisztelni annyival a pályázókat, hogy legalább valami hiteles információt mondjanak.”

Adrienn édesapjának segített, hogy a szülői házra tudjanak benyújtani pályázatot. Információt ő sem kap, holott kéthetente próbálkozik, de csak sablonszöveggel válaszolnak, hogy legyen türelemmel. Ami aggasztja, hogy az árak közben elszálltak, és szerinte a több mint negyvenezer pályázó jó része nem lesz képes zsebből kiegészíteni a szükséges forrást, ami azt jelenti, hogy ők mind elesnek a támogatástól. Azonban biztos benne, hogy az állam nem emeli meg a támogatás összegét. Két hete elege lett és felhívta az ÉMI-t, ahol azt mondták neki, hogy a Széchenyi Programirodát keresse. Adrienn erre azt mondta, legyen szíves kapcsoljon egy kompetens személyt, aki tud tájékoztatást adni, mert

nem azzal van a gond, hogy elhúzódik a pályázat, hanem, hogy nincs tájékoztatás.

Az ügyfélszolgálatos azonban közölte, hogy ő nem tud senkit kapcsolni. A Széchenyi Programirodánál viszont azt mondták neki, hogy az ÉMI tud tájékoztatást adni. „Ezután felhívtam a minisztériumot (ITM), hogy mondjanak valamit, elvégre ők a pályázat gazdái. Azt válaszolták, hogy keressem az ÉMIT. Tökéletesen körbe lehet pattogni a három fél között, nincsen senki, aki értelmes választ tudna adni a kérdésekre.”

Pályázatíró

Szilvia (pályázatíró) bizakodik. Ő ezt a munkát a pályázók részére díjmentesen végezte, kizárólag a kivitelezőktől vár majd díjat, sikeres pályázat esetén. Szerinte volt éppen elég példa arra, hogy akár visszamenőleg módosítottak pályázati kiírásokon. Azt gondolja,

nem hagyja majd az állam, hogy a megcélzott réteg az áremelkedések miatt elessen a lehetőségtől.

Bár a tapasztalata az, hogy más pályázatoknál is csak az ügyintézőkig lehet eljutni, nincsen külön tájékoztatás, de megérti, hogy ekkora csúszásnál jó lenne egy nyilatkozat, hogy megnyugtassa a kedélyeket. „Mi pályázatírók észre sem vesszük mennyi idő telik el. Van olyan pályázatom, amit tavaly áprilisban adtunk be és még semmi visszajelzés nem érkezett.”

Kivitelezők

Akikre a legtöbb munka hárul, és eltekintve néhány (rossz) kivételtől, mindezt minden előzetes díjazás nélkül végzik a leendő munka reményében. Emberfeletti munkát végeztek mind a pályázatbeadás segítésénél, hiszen nem volt túl felhasználóbarát a felület, és azóta is, mert a hiánypótlási kérdéseket is végül ők válaszolják meg.

Kata (megváltoztatott keresztnévvel): a kiírást megelőzően még voltak szakmai egyeztetések a minisztériummal, de amint átvette a lebonyolítást az ÉMI a kommunikáció inkább egyoldalúvá vált. Ők adták ki a hiánypótlásokat, vizsgálják a pályázatokat, adják ki a tisztázó kérdéseket. „Amikor kérdeztük őket, hogy mikorra várhatóak a támogatói okiratok, az alábbi választ adták: „A tartalmi értékelés időtartamára vonatkozó információt nem tudunk szolgáltatni, társaságunk erre nincs felhatalmazva.”. Közben telefonon többször kaptunk már határidőkre ígéretet, (május vége, június vége stb.), amik aztán szépen lassan elmúltak, a döntésekről pedig továbbra sincs semmi hír.”

A beadást követően egyszer csak elindult egy hullám, kimentek a hiánypótlások majd, amikor közeledtek a választások, akkor mindenki hirtelen elkezdett jogosultságit kapni, párhuzamosan ekkor ment ki egy közlemény, hogy mindenki nyer, aki jogosult, illetve ekkor törölték el a pontozást is.

Sok ügyfél már úgy hívott, keresett meg minket, hogy ő nyert, pedig ez az értesítés még korántsem ezt jelentette, hiszen volt, aki úgy kapott jogosultságit, hogy épp folyamatban volt a hiánypótlása.

Kata azt tapasztalta, hogy a hiánypótlásokat dömpingszerűen küldték ki, sok esetben értelmetlen kérdésekre kellett válaszolni maximum 10 naptári nap alatt és minden bíráló másképp értelmezte a felhívást. Lehetett érezni, hogy olyanokat is bevontak az elbírálási folyamatba, akik nem ismerték teljesen a kiírást, az időközben megjelent módosításokat, illetve magát a felületet, ahova a pályázatokat kellett feltölteni. „Volt olyan időszak, amikor már a saját levelüket küldözgettük vissza, hivatkozva arra, hogy más ügyfélnél már ezt tisztáztuk, amire aztán írásban jelezték 'Szíves elnézését kérjük, az ellenőrzés során tévesen került megállapításra a következő ellenőrzési pont'.” Ők is, mint sokan mások, egységesen generálták le a szerződéseket, ezért is próbáltak az ÉMI-vel kommunikálni, hogy a hiánypótlások is legyenek egységesek, mert ez mindkét oldal munkáját nagyban megkönnyítette volna, de erre azt a választ kapták, hogy minden ügyfél egyedi elbírálásban részesül. Sajnos így viszont sokkal nagyobb a hibalehetőség, ami majd a végső elszámolások során fog kibukni.

A választások után azonban leállt az egész. Egy-két hiánypótlás, jogosultsági jött, de korántsem annyi, mint korábban. Azóta bármit is kérdeznek, nem jön információ, csak általános levelek.

Az árakat megpróbálták úgy tervezni, hogy kimaxolják a költségvetéseket, hogy a megvalósítás során biztosan beleférjenek. Ez a komplex pályázatok esetében jobban lehetséges, a csak napelemes pályázatoknál sokkal kisebb a mozgástér, hiszen ahol az euró most tart, az már komoly áremelkedést jelent. Biztosan van olyan réteg, akik valamennyi önerőt bele tudnak majd rakni, ha drágul a pályázat, de voltak olyanok, akiknek már a huszonhétezer forintos energetikai felmérés díjának a kifizetése is gondot okozott. Ráadásul jelenleg a kisebb napelemes rendszerek kivitelezése már nem éri meg a legtöbb kivitelezőnek. Kiszámolták:

a jelenlegi árfolyamokkal, és ott tartanak, hogy a 4.1 kW alatti rendszerek kivitelezését lehet, hogy el sem tudják vállalni.

Úgy gondolja, hogy most még csönd van, de majd akkor borul minden, ha kijönnek a döntések, tegyük fel kisebb összegről, vagy valaki nyer, más meg nem, ugyanazokkal a paraméterekkel, stb. És amíg nincsenek átlátható szabályok és áramló információ, addig ez elképzelhető.

Zsolt (megváltoztatott keresztnévvel) (kivitelező): először arra gondolt, túlságosan nagyra tartják magukat az ÉMI munkatársai, azért nem kommunikálnak vele. De aztán belátta, hogy nem így van. Simán

a bírálók nagy részének fogalma sem volt arról, mit bírál.

Most mindenki vár. Nincs is más opció. Szerinte vagy árat emel a kiíró, mert például a mostani euró árakkal a négy és fél kW alatti rendszereket nem tudják elvállalni a kivitelezők. A jelenlegi kiírás rossz technikailag. Be lett tervezve egy olyan technológia, a hibrid inverter, amit jelenleg nem engedélyeznek az áramszolgáltatók.

„Ők dolgozhatnak a kiíráson három hónapot, aztán nekem három hónapot adnak arra, hogy mérjem fel a pályázókat, tervezzem meg mindenkinek az energetikai koncepcióját, adjak árajánlatot és azt tartsam másfél évig, miközben az euró megy huszonkét százalékot?”

A minisztérium

Természetesen a Technológiai és Ipari minisztériumtól is szerettem volna megszólaltatni valakit. Amint lehetőség nyílik rá, a cikket frissítjük. Addig is a kérdések, amikre választ várnék:

– Milyen szervezet bírálja el a pályázatokat, ki ennek a szervezetnek a vezetője?

– Miért nincs lehetősége sem a sajtónak, sem az ügyfeleknek kompetens személyektől információhoz jutni a pályázat konkrét állását illetően?

– Nem gondolják-e, hogy folyamatos, valódi tájékoztatással elejét lehetne venni az elégedetlenségnek és a találgatásoknak? Terveznek-e egy sajtótájékoztatót tartani ebben a témában?

– Amennyiben az infláció és a forintgyengülés miatt a megítélt keretösszegek már nem fedezik a pályázati célt, tervezik-e kiigazítani a keretet, hogy a leginkább rászorulók ne essenek el a pályázattól csak azért, mert vélhetően nincs saját forrásuk hozzájárulni beruházáshoz?

– Illetve, mivel az RRF támogatás az Európai Uniótól euróban érkezik, a forintgyengüléssel átváltás után magasabb forintösszeg áll eleve a pályázat rendelkezésére. Ennek megfelelően automatikusan megemelik az adott pályázatok keretösszegét?

– Ha nem, akkor mi lesz az eredetileg erre a célra szánt megmaradó forintösszeg sorsa?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Moldován András: Rengeteg fanyalogva számlákat tologató, papírt nyomtató ember munkáját a mesterséges intelligencia veszi át
A Cápák között megmondóembere szerint Európa lemarad azok mögött az országok mögött, ahol érték a munka, de a mesterséges intelligencia és a robotika mindent megváltoztat. Interjúnkból kiderül az is, miért lett újra cápa, és mekkora üzlet ez.


Az ismert üzletember egy év kihagyás után úgy döntött, visszatér a műsorba, ráadásul új könyve is megjelent Határtalan keretek címmel. Ez már bőven elég indokot szolgáltatott arra, hogy ismét interjút készítsek vele.

– Határtalan keretek című új könyvedben azt írod, a mesterséges intelligencia sokaknak el fogja venni a munkáját. Ez önmagában még nem olyan meglepő, a világ jelentős része fél ettől. Te viszont még azt is hozzá teszed, hogy örülsz ennek.

– Az elmúlt években kialakult egy olyan világ, ahol a munkavállalók szívességet tesznek a munkáltatónak azzal, hogy egyáltalán elmennek dolgozni. Amikor azon múlik, hogy kinyitom-e az üzletet, hogy egy nem túl tanult, nem túl felkészült személy bejön-e napi 30 ezerért hamburgert sütni vagy mosogatni, az szerintem a kapitalizmus megcsúfolása. Véleményem szerint a mesterséges intelligencia és a vele együtt fejlődő robotika ki fogja ezt váltani.

Nem kell majd több mosogató meg hamburgersütő, mert ezeket a feladatokat átveszik majd a humanoid robotok.

Az autógyárban már ma sincs szükség annyi dolgozóra, mint régen, mert robotok dolgoznak. Az emberek újból meg fogják becsülni, hogy van munkájuk és fizetésük, ha ismét küzdeni kell majd ezekért. Tisztelni fogják azokat, akik ezt adják, és nem játsszák a sértett mártírt, amiért dolgozniuk kell. És persze nincs "mindig" meg "soha", én se mindenkire mondom ezt, hanem csak látom, hogy a nyugati világ, különösen Európa elindult egy ilyen irányba és ennek eredményeként azt látom, hogy lemarad. Azok a népek, akik alázattal, tisztelettel, becsülettel sokat dolgoznak, előrébb járnak. Nézd meg Kínát. Nézd meg Dél-Koreát. Nézd meg, hogy 2017 óta hány százalék GDP növekedés volt az Egyesült Államokban és hány százalék Európában. Vagy mennyit költöttek Európával szemben ezek az országok adatközpontok létrehozására. A szakadék napról napra nő.

Hogy a politikusok ezt hogyan fogják kezelni, és hogy a sok 10 vagy 100 millió munkanélkülivel mit lehet kezdeni, az nagyon érdekes kérdés lesz.

Az előre látó politika talán ezért kezdte pedzegetni, hogy mindenki kapjon egy minimális, havi fix illetményt, ami azt fogja eredményezni, hogy tettre, munkára, harcra kész emberekből nyugdíjasokat csinálnak, ez pedig borzasztó.

– Nem tudom, mennyire lehet az általad sorolt országokat és Európát összehasonlítani.

– Szerintem túl messziről nézed. Közelről nézve a „city” pénzügyi részében az összes gyakornok heti 80 órát dolgozik. Halálra dolgozzák magukat. Este kilenckor sétálsz, és még mindenütt ég a villany az irodaházakban. Ugyanez van Japánban, Dél-Koreában. Kínában ketten alszanak egy ágyban, mert az egyik nappal dolgozik 12 órát, azután cserélnek. Európában pedig 32 és 35 órás munkahétről beszélünk. Ez nem megy. Ezt az MI ki fogja váltani.

Rengeteg fanyalogva számlákat tologató, papírt nyomtató ember helyett MI fogja végezni a munkát, és el kell menniük majd máshova dolgozni.

Akkor majd nem lesz hiány kertészből meg fagylaltosból, és visszabillen helyére a világ.

– Közben azt is írod a könyvedben, hogy az ember lehetőség szerint olyasmivel foglalkozzon, amihez van tehetsége.

– Pontosabban azt írom, hogy olyasmit csináljon, amivel boldog. Szerintem ez a fontos. És általában abban vagyunk boldogok, amit szeretünk csinálni. És talán az helyes, hogy azt szeretjük csinálni, amiben tehetségesek vagyunk.

– De mi van, ha mondjuk kellene egymillió fagylaltos, de csak 500 ezer olyan ember van, aki fagylaltos szeretne lenni?

– Nem lesz mindenki boldog. Ez hamis gondolat. Szerintem most sok kihívás előtt áll az emberiség, és ennek leginkább az az oka, hogy határtalanok lettek a keretek. Úgy gondolom, a szorosabb etikai, anyagi keretek között működő, jól szabályozott struktúrákban élő emberek jobban teljesítettek és teljesítenek még ma is. És még egyszer mondom: azokban az országokban, ahol sokat dolgoznak, ahol érték a munka, ott nem lettek határtalanok a keretek.

– Mert nem értelmezzük helyesen az asszertivitást, ahogy a könyvedben is írod?

– Nagyrészt. Az asszertivitás az önérdek érvényesítése, mások érdekének figyelembevétele mellett. Ezzel szemben a politikai korrektség korában az önérdek érvényesítése már nem lehet fontos, csak a másik érdekének a figyelembevétele. Na, ezek lettek a határtalan keretek.

Az én világomban az egyszemélyes vécére nem kell ráírni, hogy fiú vagy lány. Az egy egyszemélyes vécé.

Az emberek egyenlők. És nem három féle vécét kell csinálni három különböző nemnek, a férfinek, a nőnek meg a nem tudom milyennek. Hanem olyat, ahol egy ajtó mögött van egy vécé és mindenki bemehet. A sok wc előtt pedig az emberek együtt is tudnak kezet mosni.

– Nagyon szimpatikus, ahogy a tehetséget meghatározod a könyvedben.

– Tehetséges az, aki többet tud, mint amennyit tanult. De ami a legfontosabb: ez a definíció nem mondja azt, hogy a tehetségesnek nem kell tanulnia. Azt mondja, hogy nagyon sokat kell tanulnia, csak picit előnyben van.

De ha valaki kisebb tehetséggel többet tanul, akkor simán megelőzheti a tehetségesebbet, ha az lustább nála!

– Térjünk vissza a fagylaltoshoz: mit tehet az, aki nem tud elhelyezkedni abban, amiben tehetséges, mert mondjuk, nem kell annyi fagylaltos?

– A tehetség utat tör. Nézd meg, hogy a világ tele van olyan mélyről jövő emberekkel, akik hegedűművészek, operaénekesek, matematikusok lettek. Az igazi tehetség utat tör, és az igazi tehetségek megvalósítják az álmaikat!

– Neked miért fontos a könyvírás? Mit ad neked?

– Fiatalon ötévig újságíró voltam. Nekem öröm és boldogság, hogy írhatok! Örülök, hogy van egy kiadó, ami már a második kötetemet adja ki.

– A személyes branded szempontjából fontosnak érzed, hogy írsz?

– Igen, ez része a brandemnek. Két könyv, az azért már valami, nem? Ez így jó. Az előadásaim is jók, meg a videókurzus is, ez mind tudástranszfer, remélem értéket teremtek. A Cápák között is jó, mert az is én vagyok, és nagyon szeretem.

– Akkor beszéljünk a Cápákról. Miért mentél el, és ha már elmentél, miért jöttél vissza?

– Azért mentem el, mert volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy a műsor nagyon arról szól, mit mondok egy vállalkozónak, vagy mit nem. Hét éve csináltam, és úgy éreztem, hogy elég. Picit szereplőnek kezdtem érezni magamat. Eltelt egy év, felhívtak és megkérdezték, mit gondolok, hogy látom, néztem-e a műsort. Nyilván néztem és azt mondtam, hogy szerintem ez egy nagyon jó formátum. De kellene találni bele egy palit, aki kicsit vicces, aki kicsit mást mond, mint amit várnak. Több életet tudd vinni a cápák közötti kommunikációba. Ők erre azt felelték, hogy ez vagyok én.

Én pedig úgy voltam vele, hogy cápának lenni jó, és ha komolyan gondolják, és van egy új csapat, akkor boldogan visszajövök. Szeretek cápa lenni.

Most összeállt egy olyan társaság, akikkel én sosem szerepeltem még együtt. Wáberer György, Varga Sándor, Csillag Péter, Tóth Ildikó és én. Elképesztő emberek, olyan hét napot töltöttünk együtt, hogy elmondani nem tudom, milyen jó volt. Ezért jöttem vissza, és ameddig akarják, boldogan maradok. És soha többet nem mondok fel, az is biztos. Ha legközelebb nem vagyok benne a műsorban, akkor az azt jelenti, hogy kiraktak. Kétszer nem lehet felmondani, mert a másodiknál nincs visszaút.

– Üzletileg ez mennyire nagy buli? Hány olyan üzletet találtál, amire azt mondod, hogy ezért megérte benne lenni?

– Nekem abban a hét évadban, amiben eddig szerepeltem, összesen hét befektetésem valósult meg. Háromban a tulajdonrészemet jelentősnek nevezhető haszonnal eladtam, négyben megvan a tulajdonom, amit valamilyen módon növeltem is. Ha megengeded, szívesen elmondom, hogy ez a Molin AI, a Giggle, a WerMamba és a Suncity. Végtelenül izgalmas cégek. Hogy ez nagy üzlet-e, az relatív kérdés. Fiatal vállalkozásokról beszélünk, nagyon sokat fejlődtek, nagyon sokat nőttek. Ma már bőven 100 milliót meghaladó bevételű vállalatok, a semmiből. Szerintem még egy-két év és nyereségesek is lesznek! De persze, több olyan is volt, ami nem valósult meg. A műsorban az hangzott el, hogy beszállok, de aztán mégsem lett belőle semmi.

– Ennek mi az oka?

– A műsor összehozza a feleket, de mi nem tudjuk, ki jön be az ajtón, nincsen internetünk. Ott kell megítélni az egész helyzetet, az egész világot.

Mivel sok pénzről beszélünk, simán benne van, hogy később meggondolja magát az ember.

Például említhetném a Natuirti, ami első látásra szerelem volt. Egy fantasztikus vállalkozó, egy csodálatos ember. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy megvalósuljon, és mégsem tudott. Van olyan is, amikor a vállalkozó gondolja meg magát!

– A vállalkozások jövőjét is befolyásolja az MI. Ha elveszi a munkákat, akkor szerinted milyen területekre érdemes átképeznünk magunkat, milyen vállalkozásokat indítsunk? Például nagyon hosszú időn keresztül az informatikus volt az álomfoglalkozás, most pedig ők vannak a legnagyobb bajban.

– Igen, mert az eddigi 50 informatikus helyett elég lesz 1, aki kijavítja a kódokban azokat a hibákat, amiket az MI vétett. Viszont sok MI tervező mérnök kell. Az egyik szakma, ami biztonságban van, a villanyszerelő. Nem tudom elképzelni, hogy az elkövetkező 10-20 évben R2D2-k fogják behúzni a kábelt vagy megjavítani a lámpát.

Sok olyan kétkezi munka van, amit még hosszú ideig nem tud majd átvenni robot. És nyilván ez a szakmunkás szektor nagy részére igaz lehet.

De olyan masina biztos lesz, hogy kiválasztod 50 képből, milyen frizurát akarsz, sőt, lefényképez és javasol neked egy frizurát, bedugod a fejedet és 13 másodperc alatt levágja a hajadat. A bárban a pult mögött csak egy ember fog állni, és hat robot szolgálja ki az italt. Az MI egyszer ránéz a bárpultra, és onnantól fogva tudja majd, melyik ital hol van. A világ össze koktélja benne lesz a fejében, és mindent meg tud csinálni, ráadásul mindig és minden körülmények között pont ugyan úgy! Viszont az okos, gondolkodni képes embert sosem fogja helyettesíteni a valamire megtanítható mesterséges intelligencia!

– Az is nagy kérdés az MI-vel kapcsolatban, amiről sok szó esik mostanában, hogy szükség van-e még lexikális tudásra. Hiszen az MI mindenre tudja a választ.

– De ha nem szerzünk lexikális tudást, honnan fogjuk tudni, hogy mit kérdezzünk az MI-től? Most ott tartunk, hogy lesz két füles, amit ha felvesz egy spanyol meg egy magyar, érteni fogják egymást, és beszélgethetnek. Akkor minek kell nyelveket tanulni? Miért íratnak az egyetemek végén szakdolgozatot? Micsoda pazarlás! Az MI biztos jobbat ír. De ha nem tanulunk egyetemen, hogy fogjuk megmondani neki, milyen forrásokat használjon, és mi a kutatásunk célja? Felfedező nem lesz az MI! A világ nagyon izgalmas, de mostanában olyan gyorsan változik, hogy nem nagyon értjük! Soha nem volt még ilyen izgalmas az emberiség sorsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
Letaglózó adat érkezett: A Végítélet Órája még soha nem állt ilyen közel az éjfélhez
A tudósok vészjósló bejelentést tettek. De miért pont most ugrott előre a mutató, és melyik fenyegetés a legsürgetőbb mind közül?


Vészjóslóan ketyeg az óra: már csak 85 másodperc van hátra a szimbolikus világvégéig. A Végítélet Órája január 27-én, kedden négy másodperccel került közelebb az éjfélhez, így már csak 85 másodpercet mutat. Ez a legközelebbi állás a mutató 1947-es bevezetése óta.

Az „éjfél” a globális katasztrófát jelképezi, az időt pedig a Bulletin of the Atomic Scientists tudósai állítják be minden évben.

A tudósok több tényezővel indokolták a döntést. Ezek között szerepel a nukleáris fegyverek, a klímaváltozás és a bomlasztó technológiák, például a mesterséges intelligencia kontrollálatlan terjedése által jelentett növekvő kockázat. Alexandra Bell, a szervezet elnök-vezérigazgatója szerint „minden másodperc számít, és fogy az időnk”. A helyzetet súlyosbítja a nemzetközi bizalom leépülése is. Daniel Holz, a tudományos és biztonsági testület elnöke hozzátette:

„a nagy országok még agresszívabbá, ellenségesebbé és nacionalistábbá váltak”.

Szerinte ez azért veszélyes, mert „ha a világ egy »mi kontra ők« típusú, zéró összegű játszmára bomlik, az növeli annak a valószínűségét, hogy mindannyian veszítünk”.

Az órát 1947-ben azért hozták létre, hogy felhívják a figyelmet a nukleáris háború veszélyeire. A hidegháború végén, 1991-ben állt a legtávolabb, 17 percre az éjféltől. Azóta a fenyegetések összetettebbé váltak, és 2010 óta a mutató csak előre mozdult. A helyzetet tovább élezi, hogy február 5-én lejár a New START, az utolsó amerikai–orosz stratégiai fegyverkorlátozási szerződés, és egyelőre nincs kilátásban új megállapodás.

A fizikai fenyegetések mellett egy másik válság is zajlik. A Nobel-békedíjas Maria Ressa szerint „információs Armageddonban élünk”, amelyet a hazugságokat a tényeknél gyorsabban terjesztő technológia hajt.

„Tények nélkül nincs igazság. Igazság nélkül nincs bizalom. Ezek nélkül pedig lehetetlen az a radikális együttműködés, amelyet ez a pillanat megkövetel. Nem tudunk megoldani olyan problémákat, amelyeknek a létezésében sem értünk egyet”

– figyelmeztetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Akár 10 millió háztartás éves vízfogyasztásával is felérhet az AI vízigénye
Sőt, a 2024 és 2030 között a szerverkapacitások bővítése évi 24–44 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával járhat, ami 5–10 millió új autó forgalomba helyezésével egyenértékű.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. november 12.



Egy új, a Nature Sustainability című tudományos folyóiratban közzétett kutatás számszerűsítette, milyen súlyos környezeti hatásokkal jár az AI-adatközpontok rohamos bővítése az Egyesült Államokban.

Az eredmények szerint 2024 és 2030 között a szerverkapacitások bővítése évi 24–44 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával járhat, ami 5–10 millió új autó forgalomba helyezésével egyenértékű.

A szakemberek „megdöbbentőnek” nevezték ezt a nagyságrendeket, ugyanakkor megoldási javaslatokat is felvázoltak: az adatközpontok helyszíneinek jobb megválasztásával, a megújuló energiaforrások használatával és a hűtés hatékonyabbá tételével a környezeti terhelés akár 70–85 százalékkal is csökkenthető.

A probléma globális: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint a világ adatközpontjainak áramfogyasztása 2026-ra akár meg is duplázódhat. Az Egyesült Államokban a villamosenergia-igény növekedésének már most is közel felét az adatközpontok adják, az AI-ra fókuszáló létesítmények fogyasztása pedig a becslések szerint megnégyszereződhet. Ennek már kézzelfogható következményei vannak: az USA legnagyobb áramhálózatának egyik fontos kapacitásaukcióján rekordmagas árak alakultak ki a 2026–27-es időszakra, amiben a szakértők szerint kiemelt szerepet játszott az adatközpont-láz.

A most publikált tanulmány szerint a hatalmas lábnyom oka, hogy a villamosenergia-szektor dekarbonizációja önmagában nem tudja ellensúlyozni az AI-szektor rendkívül gyors növekedését. A nettó zéró kibocsátás eléréséhez a meglévő terveken felül további 28 gigawattnyi szél- vagy 43 gigawattnyi napenergiakapacitásra lenne szükség. A kutatás arra is rávilágít, hogy nem mindegy, hova telepítik az adatközpontokat. A szélenergiában gazdag államok, mint Texas, Montana vagy Nebraska kedvezőbbek, míg a vízhiányos régiók, például Arizona és Nevada kifejezetten kockázatosak.

A megoldást a technológiai fejlesztések is segíthetik, mint a fejlett folyadékhűtés, a szerverek jobb kihasználtsága és az okos ütemezés.

A szerverek hűtéséhez elképesztő mennyiségű, évente 731–1125 millió köbméter vízre is szükség van, ami 6–10 millió amerikai háztartás éves vízfogyasztásával egyenértékű

– írja a Gizmodo.

A vízlábnyom jelentős része közvetett, vagyis az áramtermeléshez kapcsolódik. Az iparág már keresi a válaszokat: a Microsoft például olyan új, vízmentes hűtési technológiát tesztel Arizonában és Wisconsinban, amely adatközpontonként évente több mint 125 millió liter vizet spórolhat meg. Más cégek, mint a Google, alternatív megoldásokkal, például tengervízzel hűtik egyes európai létesítményeiket.

Az amerikaiak már a saját bőrükön érzik az AI-adatközpontok térnyerésének árát: meredeken emelkednek a villanyszámlák, és egyre rosszabb a légszennyezettség helyzete.

A helyi közösségek és a techcégek között egyre több a konfliktus. Virginiában, az adatközpont-ipar fellegvárában például Loudoun megye megszüntette az automatikus engedélyezést, egy másik megyében pedig egy gigaprojekt bírósági akadályokba ütközött a lakossági ellenállás miatt. Ezzel szemben Nyugat-Virginiában a törvényhozás korlátozta a helyi önkormányzatok beleszólását, ami szintén heves tiltakozásokat váltott ki.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Hollywood kiborult az AI-színésznő miatt – Az alkotói „a következő Scarlett Johanssonnak” szánták, de már visszakoznak
A hús-vér művészek szerint Tilly Norwood megjelenése tönkreteheti a kreatív munkájukat. Az AI-karakter készítői cáfolnak, közben a szakértők szerint több forog kockán annál, hogy a sztárok egy része digitális lesz-e vagy sem.


Miután egy mesterséges intelligencia által létrehozott színésznő feltűnése komoly felháborodást váltott ki az amerikai filmiparban, a karakter alkotója – korábbi nyilatkozatait jelentősen újrakeretezve – közölte: nem akar vele embereket helyettesíteni. Hollywoodban ugyanakkor sokan kételkednek benne, hogy az AI-színésznő – és mindaz, ami vele elindulhat – tényleg érintetlenül hagyná a kreatív szakmát.

Ez a konfliktus újabb fejezet a filmipar és a technológia harcában. Az alkotók attól tartanak, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkájukat és kiszorítja őket. Kérdés, hogy ez mennyire érdekelné az embereket, ha sokkal több és gyorsabban készülő – művi, de megszólalásig élethű – tartalmat kapnának? A világ változik, és az AI-tartalmak fogyasztása nyilván egyre kevésbé hozza majd zavarba a nézőket.

Ki az a Tilly, aki miatt felfortyant a filmipar?

Tilly Norwood egy színészi ambíciókkal rendelkező fiatal nő, hullámos barna hajjal, finom vonásokkal, ellenállhatatlan mosollyal, de van egy kis gond: ezek egyike – ahogy ő maga sem – valódi, hanem a Particle6 lenyűgöző terméke. A londoni produkciós cég rajta kívül digitális effekteket, virtuális környezeteket, élethű generált videós tartalmakat és sok másfajta szolgáltatást kínál filmekhez és tévéműsorokhoz, de kérdés, hogy a szakmában indult közfelháborodás után akarnak-e még velük dolgozni a filmstúdiók. Kár lenne, ha nem, mert több szempontból is forradalmi vállalkozás, viszont a generált színésznő ötletével talán túl messzire mentek, ami egy életre hazavághatja a presztízsüket.

Ahogy azt mi is megírtuk, Tilly – pontosabban a digitális személy ötletgazdája – már több hollywoodi ügynökségnél „munkára jelentkezett”, de a szakma ellenségesen fogadja.

A közösségi médiában látható jelenléte alapján Tilly egy színészi karriert építő Z generációs influencer, aki a rumlis hálószobájáról, a reggel vett kávéról vagy éppen arról posztol, hogy imád fákat fotózni a közeli parkban. Az Instagramon megosztott, kezdetben életszerű pillanatok közé lassan promóciós videók vegyültek, bennük különböző ízelítőkkel, hogy Tilly milyen jól mutatna posztapokaliptikus fantasyban, hátborzongató thrillerben, futurisztikus katasztrófafilmben, kosztümös drámában vagy akár csak egy autóreklámban.

Nos, sokkolóan jól. A képkockák mindegyike látványos és hihető, Tillyről pedig konkrétan azt sugallják, hogy megfelelő generálással bármit, de tényleg bármit képes eljátszani.

„20 másodperc alatt szörnyekkel harcoltam, robbanások elől menekültem, eladtam neked egy autót, és majdnem Oscart nyertem. Egy nap munkája… szó szerint! Keress magadnak egy színésznőt, aki mindezt tudja” – hivalkodik az egyik kisvideóhoz írt posztban Tilly.

Az AI-színésznő oldalára feltöltött másik, „AI Commissioner” című promóvideó (amiben nem mellesleg 16 teljesen élethű AI-val generált személy szerepel) azt állítja, hogy a Particle6 rendszere képes minden tartalom előállítására, ami egy filmhez kell: több és jobb sztorit talál ki, mint az emberek, megírja a forgatókönyvet, legenerálja a helyszíneket és a kifinomult színészi játékot – ráadásul úgy, hogy mindez speciálisan a nézői igényekre optimalizálva születik meg, a főszerepben akár a „szomszéd-lány-vibe” miatt rendkívül szerethető Tilly Norwooddal. Összességében tehát arra utalnak, hogy velük nem lehet hibázni, a tőlük rendelt tartalom sikerre van ítélve – nyilván sokkal, de sokkal kevesebbért, mintha minden egyes feladatra embert vettek volna fel.

Pokolba kívánják az AI-val generált sztárt

A startup projektje lassan bontogatta a szárnyait – egészen múlt vasárnapig, amikor a Deadline a szeptember utolsó napjaiban rendezett Zürichi Filmfesztivál „Zurich Summit” konferenciáján bemutatkozó Tilly kapcsán megírta: már lehetnek olyan hollywoodi ügynökségek, amelyek szerződtetnék az AI-színésznőt. A lap szerint a stúdiók csendben nyitnának az AI-tartalmak felé, de az ügyből minden lett, csak csendes folytatás nem. Tilly Instagram-oldalán több száz dühös hozzászólás jelent meg – köztük ismert hollywoodi nevekkel.

Sophie Turner (Trónok harca) azt írta az egyik poszt alá, hogy „hűha… kösz, nem.”

Cameron Cowperthwaite (Fallout) szerint, amit lát, az „hihetetlenül meggondolatlan és őszintén szólva nyugtalanító. Remélem, minden elképzelhető – sőt, minden elképzelhetetlen – módon visszaüt.”

Ralph Ineson (Nosferatu) pedig csak kurtán odavetette, hogy „B****átok meg”.

A felháborodást látva először lekapcsolták a kommentelést az oldalon, majd megosztották a Particle6-ot alapító Eline Van Der Velden közleményét. Ebben a holland komika – akit arcról a legtöbben a Miss Holland című vígjátéksorozatból ismerhetnek, de jó ideje már csak producerként tevékenykedik – azzal próbálja megvédeni Tillyt, hogy ő „nem egy emberi lény helyettesítője, hanem egy alkotói munka, egy műalkotás. Mint előtte sok más művészeti forma, ő is beszélgetéseket indít el, és ez önmagában mutatja a kreativitás erejét.”

A vállalatvezető hangsúlyozza, hogy nem a humán színészek alternatívájaként kezeli a mesterséges intelligenciát, hanem „egy új festőecsetként”.

„Ugyanúgy, ahogy az animáció, a bábjáték vagy a CGI új lehetőségeket nyitott – anélkül, hogy elvette volna az élő színjátszás értékét – az AI is egy új módot ad a kezünkbe” a történetmesélésre. Van Der Velden hozzáteszi: ő maga is színész, és úgy látja, „semmi – legkevésbé egy mesterséges karakter – nem veheti el az emberi előadás mesterségét és örömét”. Tilly pedig ugyanolyan munka eredménye, „mint amikor valaki lerajzol egy karaktert, megír egy szerepet vagy játszik egy előadásban”. A cégalapító leszögezte, hogy sok idő, szakértelem és kísérletezés kell ahhoz, hogy egy ilyen figura életre keljen.

„Úgy gondolom, a mesterséges karaktereket a saját műfajuk alapján kell megítélni, a saját értékeik szerint, nem pedig közvetlenül az emberi színészekhez hasonlítva. Minden művészeti formának megvan a helye, és mindegyik értékes lehet a maga egyediségével. Remélem, az AI-t be tudjuk fogadni a művészet nagy családjába: egy új lehetőségként, amellyel kifejezhetjük magunkat a színház, a film, a festészet, a zene és számtalan más mellett. Ha minden alkotási formát ünneplünk, akkor új hangok, új történetek és új kapcsolódási lehetőségek előtt tárjuk ki az ajtót” – írja Van Der Velden.

Hollywood nem osztja a lelkesedést a generatív AI iránt

Sok színész – messze nem alaptalanul – úgy látja, hogy a Tillyhez hasonló karakterek az ő munkájukból születnek, hiszen minden generatív AI-modellt emberek által készített tartalmak segítségével tanítanak be. Éppen ezért a művészek évek óta kongatják a vészharangot, hogy nincs rendjén, ha a fejlesztők az ő engedélyük – és pláne fizetség – nélkül használják fel az arcukat, játékukat, hangjukat az AI-modellek tréningjére.

Mara Wilson (Mrs. Doubtfire) a cég szemébe is vágta egy kommentben, hogy „ezt nem ti készítettétek. Százak – valódi dolgozók, valódi fotósok, operatőrök – hozták létre. Ti elvettétek a munkájukat, és úgy tesztek, mintha a tiétek lenne.”

A művészek ellenséges hozzáállása nem újkeletű, olyannyira nem, hogy a 2023-as hollywoodi sztrájkokat részben már a mesterséges intelligencia körül alakuló félelmek motiválták. A szakszervezetek akkor olyan megállapodásokat kötöttek, amelyek védelmet biztosítanak számukra az AI felhasználásával szemben. Ezek a szerződések ugyanakkor nem tudják megakadályozni, hogy mások (vagyis nem a megállapodást aláíró filmstúdiók) AI-eszközökkel hozzanak létre emberi színészek játékára emlékeztető tartalmakat.

A technológia nem csak a művészeknek okoz fejtörést, hanem a nagy médiacégeknek is, akik több pert indítottak AI-vállalatok ellen. A Disney és az Universal például a Midjourney képgeneráló platformnak ment neki, mondván, a fejlesztők engedély nélkül használták fel a tartalmaikat a modell betanítására. Azt állították, a Midjourney jogtalanul készített másolatokat a közkedvelt karaktereikről, például Bart Simpsonról vagy Wall-E-ről. A Warner Bros. nemrég hasonló okokból indított eljárást a vállalat ellen.

Ennél is frissebb ügy a szeptember utolsó napján kiadott Sora 2 videógenerátor, amelyről az OpenAI a Wall Street Journal szerint előre jelezte a stúdióknak és ügynökségeknek, hogy tartalmazhat szerzői jog védelme alá eső anyagokat. Ezzel kapcsolatban Varun Shetty, a cég médiapartnerségekért felelős vezetője azt állította a CNN-nek, hogy együttműködnek a jogtulajdonosokkal, hiszen meg akarják érteni, hogy ők „miként szeretnék viszontlátni a tartalmaikat” az AI-ökoszisztémában, „beleértve a Sorát is”.

Az OpenAI szerint egyébként a Sora előre blokkolja az olyan AI által generált videókat, amelyek élő művészek stílusát utánozzák, és lehetőséget ad a közszereplőknek arra, hogy letiltsák arcképük újbóli megjelenítését a technológián keresztül.

De miért szült ennyi indulatot az AI-színésznő?

Mivel Tilly Norwood a sokadik olyan AI-val generált karakter a közösségi médiában, akiről könnyű elhinni, hogy valós személy, szokatlan lehet a felé irányuló indulat. A korábbi esetek legfeljebb meghökkenést váltottak ki, komoly botrányt nem.

Aitana López virtuális mesterséges intelligencia modellt például egy ismert színész is merész üzenetekkel bombázta és randizni hívta, mire a kreatív csapat tisztázta a helyzetet, megígérve, hogy nem hozzák nyilvánosságra a híresség nevét és az üzenetek tartalmát.

A valósághű képek miatt szintén sokan hittek Milla Sofia létezésében, holott a finn „világutazó” és „divatikon” (aki újabban énekes is) profilján szintén csak és kizárólag generatív AI-val előállított tartalmak szerepelnek.

Tanulságos továbbá Kenza Layli sikere, hiszen az AI-influencert nem az illúzió kedvéért, hanem küldetéstudatból hozta létre a Phoenix AI. Azt akarták, hogy legyen a digitális térben egy karakter, „aki” a marokkói nőiességet képviseli, ultraglamúros, elegáns stílusban. A cél egyfajta kulturális reprezentáció volt, de sokan valódi személyként kezelték.

Tilly Norwood sokban nem különbözik ezektől a karakterektől – már ha maradunk annál az analógiánál, hogy López, Sofia és Layli szintén munkát (ez esetben figyelmet) vonhat el élő tartalomgyártóktól.

A Particle6 digitális színésznőjét valószínűleg azért övezi jóval nagyobb felháborodás, mert új plafont tör át: eddig csak emberek által játszott szerepeket orozhat el, ráadásul – ha hiszünk a produkciós cég magabiztos kampányának – úgy, hogy esélyt sem ad az élő színészeknek, hiszen „bármit” el tud játszani.

A SAG-AFTRA amerikai színészszakszervezet éppen ezért visszautasítja az „AI-színészek” ötletét, és Tilly Norwood feltűnésével közleményben emlékeztette a producereket a korábbi sztrájkok lezárásakor aláírt szerződéses kötelezettségekre, amelyek előírják, hogy szintetikus szereplőt csak akkor lehet alkalmazni, ha ezt előre egyeztetik a szakszervezettel.

„Ez nem old meg semmilyen ‘problémát’ — inkább új problémát teremt: ellopott előadások felhasználását, amelyek kiszorítják a színészeket a munkából, veszélyeztetik a megélhetésüket, és leértékelik az emberi művészetet” — írja a szervezet, hangsúlyozva, hogy kifejezetten elítélik „a szintetikus előadók” ötletét.

Hozzátették: az alkotás emberközpontú, „és annak is kell maradnia”.

„Hogy világos legyen: ‘Tilly Norwood’ nem színész, hanem egy számítógépes program által létrehozott karakter, amelyet számtalan profi előadó munkáján képeztek ki — engedély és díjazás nélkül. Nincs élettapasztalata, amiből meríthetne, nincs érzelme, és ahogy eddig láttuk, a közönség nem érdeklődik az olyan számítógépes tartalom iránt, amelynek nincs köze az emberi tapasztalatokhoz” — fejtegeti a SAG-AFTRA.

A 160 ezer előadóművészt képviselő szervezet tiltakozása azt követően jelent meg, hogy Eline Van der Velden a zürichi konferencián kijelentette: az általa létrehozott Tilly Norwood akár már „a következő hónapokban” ügynökségi szerződést kaphat. A cégvezető korábban sem idegenkedett a nagy szavaktól a projekt kapcsán: egy júliusi interjúban például úgy fogalmazott,

„azt akarjuk, hogy Tilly legyen a következő Scarlett Johansson vagy Natalie Portman.”

A Particle6 célkitűzését, valamint annak esélyét, hogy a cég AI-színésznője valódi sikert arathat, Yves Bergquist, a Dél-Kaliforniai Egyetem Szórakoztatóipari Technológiai Központjának mesterséges intelligenciával foglalkozó igazgatója nemes egyszerűséggel „badarságnak” nevezte. A szakértő a Reutersnek nyilatkozva közölte: persze teljesen érthető, hogy Tilly megjelenését „idegesség és félelem” övezi, de szerinte nem kell attól tartani, hogy a tehetséges embereket digitális karakterre cseréli a filmipar.

A vezető filmesekkel és stúdióvezetőkkel napi kapcsolatban lévő Bergquist azt állítja, a szakma „komoly embereit” egyáltalán nem érdekli a teljesen szintetikus karakterek fejlesztése.

Van der Velden korábban hangoztatott analógiájára reagálva pedig azt mondta: Scarlett Johanssonnak például azért van rajongótábora, mert „Scarlett Johansson egy személy”, vagyis aki nem élő ember, az ebben a szakmában nem válhat népszerűvé, következésképp nem lesz belőle sztár, így csak miatta senki nem ülne be egy filmre – magyarul nem éri meg „foglalkoztatni”.

Rendben, de mi tesz az AI azokkal a filmesekkel, akik nem világsztárok? Az Oxfordi Saïd Business School 2025‑ös előrejelzése arra számít, hogy a generatív text‑to‑video AI-modellek gyors ütemben válnak mainstreammé. A stúdiók, ha főszereplők generálásra nem is, de elő- és utómunka folyamatokba, többek között háttérszereplők vagy statiszták generálására, látványtervezésre és világteremtésre mindenképpen be fogják vetni az AI-eszközöket.

Az elemzés kitér arra is, hogy a stúdiók ún. „szintetikus közönségmodelleket” fognak használni a forgatókönyvek és marketingötletek tesztelésére, ami felgyorsíthatja az ötletek piacra juttatását.

Tilly döbbenetesen élethű – Így csinálták

Az AI-színésznő karakterét a Particle6 AI‑stúdiója, a Xicoia hozta létre, és első szerepe a fentebb írt „AI Commissioner” című szkeccs volt, amelyet tíz különböző AI‑szoftver felhasználásával állítottak össze, és a forgatókönyv is ChatGPT‑vel készült. A vállalat a saját fejlesztésű DeepFame avatar‑motorra építi AI‑szereplőit. Ez a rendszer „teljes háttértörténetekkel, különálló hangokkal, fejlődő narratív ívekkel és teljesen kidolgozott személyiségekkel” ruházza fel a digitális karaktereket, akik képesek rögtönözve beszélni, monológokat előadni, trendekre valós időben reagálni, és a különböző platformok közönségéhez igazítani a hangulatukat. A cég egy rajongói interakciós platformmal együtt fejleszti ezeket az avatárokat, hogy közvetlen kapcsolatot alakítsanak ki a nézőkkel.

Az AI megoldások a gyártás minden fázisában jelen vannak: az AI‑vezérelt forgatókönyv‑generálástól a képi megvalósításig, amiről a cég honlapja azt állítja, hogy akár 90 százalékkal csökkentheti a gyártási költségeket – szerintük a kreativitás vagy a minőség beáldozása nélkül.

A Particle6 a 2015‑ös alapítása óta több műfajban készített tartalmakat. Dolgoztak a Miss Holland című BBC Three‑sorozaton, a Hearst Networks számára gyártott True Crime Secrets, vagy a Sky Kids gyerekcsatornának készült Look See Wow! műsorokon.

A weboldalon felsorolt ügyfeleik között olyan platformok szerepelnek, mint az Apple TV+, a BBC, a Daily Mail és az Amazon Prime Video, szóval a szakmában ismert és foglalkoztatott produkciós cégről van szó.

Mindez azt jelzi, hogy a művészek tiltakozása ellenére az AI‑alapú szolgáltatásokat reklámokban, sorozatokban és online kampányokban is alkalmazzák. A Tillyt is alkotó Xicoia stúdió pedig a tervek szerint több mint 40 AI‑szereplőt hoz létre, akik egy közös univerzumban fognak „élni”, és hatással lesznek egymás történeteire.

De a Televisual és IBC beszámolói szerint a Particle6 nem csupán új AI-karakterek megalkotásán dolgozik. A Xicoia csapata együttműködik „több olyan hollywoodi sztárral” – akik fiatalabb vagy mai önmaguk digitális verzióiként akarnak megjelenni a képernyőn, dolgozik legendás előadók hagyatékának megidézésén, sőt, valós időben válaszoló online személyiségek generálásán is, ami magában hordozza az „élő” fellépések és a merchandising lehetőségét.

A technológia nem mellesleg alkalmas lehet filmelőzetesek és reklámfilmek készítésére, természetfilmes montázsok és szimulált természeti környezetek létrehozására, összeomlások vagy különböző ütközések effektjeinek realisztikus megjelenítésére, illetve történelmi események rekonstruálására.

Összességében tehát nem csak AI-színészek építésével, hanem széleskörű audiovizuális megoldásokkal foglalkoznak, ami – akárhogy igyekeznek mosakodni – valóban hatással lesz az emberi munkára. Ezt, még a botrány kitörése előtt, Van der Velden sem tagadta, sőt, kifejtette, hogy a cég koncepciója szerint a jövő sztárjai szintetikusak lesznek, „soha nem fáradnak el, nem öregszenek és kapcsolatba léphetnek a rajongókkal”. Ezzel együtt a vállalat azt kommunikálja, hogy a siker kulcsa valójában nem a technológiának, hanem a mögötte álló történetmesélőknek köszönhető.

Árulkodó AI-tendenciák a videójáték-fejlesztésben

Bár a fejlesztők és a mesterséges intelligenciával dolgozó produkciós vállalatok szeretnek gyökeresen mást kommunikálni, az emberi szerepek valóban visszaszorulhatnak az AI-technológia terjedésével. A videójáték-iparban már korábban megtörténtek, vagy jelenleg is zajlanak olyan folyamatok, amelyektől a filmművészek mostanában igyekeznek megmenekülni.

A gaming iparág különböző munkafolyamatai – mint a karaktertervezés, a világépítés vagy a kódolás területe – gyakorlatilag már átestek az automatizálás és az ún. augmentálás jelenségén. Előbbi akkor történik, amikor az AI emberi beavatkozás nélkül hajt végre feladatot, az utóbbi pedig kiegészíti az embert.

Egy a TechCrunch által idézett 2015 és 2022 közötti munkaerőpiaci vizsgálat azt találta, hogy a technológiai szektorban akár a feladatok 56 százalékát automatizálhatja vagy augmentálhatja a mesterséges intelligencia.

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy bár új munkahelyeket – például AI‑biztonsági vagy etikai szakértők – valóban eredményezhet, a technológia terjedése napjainkban inkább elbocsátásokhoz vezet. Az elemzés rámutat, hogy a videójáték‑fejlesztésben dolgozó grafikusok és programozók nagyon is érintettek, hiszen az AI képes kódot írni vagy karaktermodelleket generálni. És miközben a filmesek a mesterséges sztárok miatt tiltakoznak, érdemes lenne jobban odafigyelni egy sor más kapcsolódó, csak éppen technológiai szakmára, amelyek – a gamingben látottakhoz hasonlóan – kikopnak a mindennapokból. És ezeknek az alkotóknak az eltűnését a nézők már most sem veszik észre, hiszen nekik csak a végeredmény: a minél több és minél látványosabb produkció fogyasztása fontos. Félő, hogy idővel mindegy lesz nekik az is, vajon hús-vér színészt, vagy egy színész digitális mását nézik a képernyőn.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk