Artemis II: fotók a Hold túloldaláról, amit az emberiség még sosem látott
„A Hold, amit most látunk, egyáltalán nem az a Hold, amit a Földről látnak.” Christina Koch, az Artemis II küldetés specialistájának szavai tökéletesen összegzik azt a történelmi pillanatot, amikor négy űrhajós az Orion űrhajó ablakán kitekintve olyasmit látott, amit előttük még soha, senki: a Hold rejtett, túloldali arcát, teljes pompájában, emberi szemmel.
A küldetés nem csupán technikai főpróba volt a jövőbeli holdraszállások előtt, hanem egy új korszak érzelmi és vizuális nyitánya is az űrkutatásban, ahol a felfedezés ismét személyes, emberi élménnyé vált.
Miközben átszáguldottak az égitest túloldala felett, nemcsak lélegzetelállító fotókat és élőképeket küldtek haza, de megdöntötték az Apollo–13 több mint fél évszázados rekordját is, mintegy 406 771 kilométerre távolodva a Földtől.
A „soha nem látott” képek kifejezés itt nem azt jelenti, hogy a Hold túloldaláról ne lennének felvételeink – a szovjet Luna–3 szonda már 1959-ben elkészítette az első homályos fotókat –, hanem azt, hogy az emberiség most először láthatta közvetlenül, saját szemével ezeket a tájakat.
Az űrhajósok nagy felbontású kamerákkal krátereket, ősi lávafolyásokat és tektonikai töréseket fotóztak.
A megfigyelések csúcspontja a közel 965 kilométer átmérőjű, gigantikus Orientale-medence volt, amely a Hold peremén elhelyezkedő, koncentrikus körökből álló becsapódási struktúra. Az Orion pályája tökéletes rálátást biztosított a teljes medencére.
„Szabad szemmel is rálátunk az Orientale-ra… az egész medence látszik” – jelentette a parancsnok, Reid Wiseman, hangjában érezhető izgalommal. Ez a látvány eddig csak a tudományos modellek és a szondák által összeillesztett mozaikképek kiváltsága volt.
A túloldali átrepülés során a Hold teljesen leárnyékolta a Földet, így a houstoni irányítóközponttal a kapcsolat mintegy 40 percre megszakadt. Ez a tervezett rádiócsend az űrhajósok számára egyedülálló, elszigetelt élményt jelentett.
A manőver végén pedig egy kozmikus ráadást is kaptak: az űrhajó a Hold árnyékkúpjába került, így a legénység közel egyórás, teljes napfogyatkozást élhetett át, páratlan kilátást nyerve a Nap fénylő koronájára, amelyet a Földről sosem láthatunk ilyen tisztán.
„Hallani lehetett a hangjukban az izgalmat… egyszerűen odáig voltak a Hold látványától” – mondta Jennifer Hellmann, a NASA tudományos csapatának egyik vezetője a Space.com-nak.
A küldetés legkockázatosabb manővere, a transzlunáris befecskendezés (TLI) után, amely végleg a Hold felé irányította őket, Jeremy Hansen a földi csapatnak üzent. „Személy szerint érezhettük a kitartásotok erejét a manőver minden másodpercében” – fogalmazott a Live Science tudósítása szerint.
A tíz napos út során a NASA a legapróbb részletekig vizsgálja az Orion űrhajó életfenntartó, navigációs és kommunikációs rendszereinek működését valós, mélyűri körülmények között. Az űrhajósok által végzett célzott geológiai megfigyelések és az általuk készített nagy felbontású képek felbecsülhetetlen értékű adatokkal szolgálnak a következő küldetés, az Artemis III tervezéséhez, amelynek célja már az ember visszajuttatása a Hold felszínére.
A küldetés során tesztelték a nagy sávszélességű lézeres adatátviteli rendszert is, amely a jövőbeli Hold- és Mars-missziók kommunikációjának alapja lehet.
Az Artemis II a tervek szerint április 11-én, egy tíz napos utazás után landol a Csendes-óceánon, San Diego partjainál.
