TUDOMÁNY
A Rovatból

Önnek is van egy hasonmása? Akkor nemcsak külsejükben, hanem a DNS-ükben is hasonlóak egy új kutatás szerint

Az egymásra hasonlító, de közvetlen rokonságban nem álló emberek a genetikájukban is hasonlóságokat mutatnak.

Link másolása

A genetikai hasonlóságokkal rendelkezők közül sokan hasonló súlyúak, hasonló életmódbeli tényezőkkel és hasonló viselkedési jellemzőkkel rendelkeznek, mint például a dohányzásra való hajlam és az iskolai végzettség, vagyis a műveltség. Ez azt jelentheti, hogy a genetikai variáció összefügg a fizikai megjelenéssel és potenciálisan befolyásolhat bizonyos szokásokat és viselkedési tényezőket - írja a CNN.

Ez derül ki a Cell Reports folyóiratban kedden megjelent tanulmányból, mely egy spanyol kutatócsoport eredményeit taglalja. Dr. Manel Esteller, a barcelonai Josep Carreras Leukémia Kutatóintézet kutatója elmondta, hogy korábban ikrekkel kapcsolatos kutatásokon dolgozott, de ebben a projektben olyan emberek érdekelték, akik hasonlítanak egymásra, de nincs 100 évre visszavezethető tényleges családi kapcsolatuk.

Megdöbbentő hasonlóságok, de mindez csak véletlen lehet

Dr. Manel 32 kollégájával először is 32 olyan embert toboroztak, akik a megtévesztésig hasonlítanak egymásra. Ezt követően DNS-teszteket végeztek a párokon és az életükkel kapcsolatos kérdőíveket töltettek ki velük. Majd arcfelismerő programok segítségével megnézték mennyi esetben hiszi azt a szoftver, hogy ugyan arról az emberről van szó. 16 pár kapott hasonló pontszámot, mint az azonos szoftverrel azonosított egypetéjű ikrek.

A kutatók ezután közelebbről megvizsgálták a résztvevők DNS-ét. Az arcfelismerő szoftver szerint hasonló párok sokkal több közös gént tartalmaztak, mint a többi 16 pár. Ebből leszűrhetővé vált az egyik fő tanulság, miszerint

"jelenleg a világon olyan sok ember él, hogy végül a genetikai rendszer hasonló DNS-szekvenciákkal rendelkező embereket állít elő"

Hangsúlyozták azonban, hogy bár hasonló genetikai kódokról van szó, az ismétlődés miatt mindez csak a véletlen műve.

Megvan az oka, hogy nem teljesen egyformák

Amikor közelebbről megvizsgálták a párokat, megállapították, hogy vannak bizonyos tényezők, melyekben eltérnek egymástól. Mint mondták, megvan annak az oka, hogy két idegen ember nem egyforma. Ezek között az okok között említették az epigenomokat, melyek a vizsgált "hasonmásoknál" nagy különbségeket mutattak. Ez nem is csoda, hiszen az epigenetika annak tanulmányozása, hogy a környezet és a viselkedés hogyan okozhat változásokat az ember génjeinek működésében. De a vizsgált párok mikrobiomjai is nagyban különböztek, vagyis a mikroorganizmusaik – a vírusok, baktériumok és gombák.

"Ezek az eredmények nemcsak az arcunkat meghatározó genetikába, hanem más emberi antropometriai tulajdonságokba, sőt személyiségjellemzők megállapításába is betekintést nyújtanak"

- olvasható a tanulmányban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Érdemes lesz az esti eget lesni április 10-én, mert ritka égi jelenséget láthatsz, a következőre 71 évet kell várni
Több érdekességet is megfigyelhetsz majd. Van amit szabad szemmel is tudsz követni, de egy másik látványossághoz egy jobb távcső is szükséges lesz.

Link másolása

Április 10-én különleges együttállásban lesz megfigyelhető a Jupiter és a kétnapos holdsarló, egy kézitávcső segítségével pedig szintén látható lesz az Uránusz és az év üstököse, a 12P/Pons-Brooks is - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Április 10-én szabad szemmel is jól megfigyelhető lesz a kora tavaszi estéket még mindig beragyogó

Jupiter és tőle jobbra, mindössze 3,5 fokra az 5 százalékos fázisú, 2 napos, cérnavékony holdsarló. 20 óra 20 perckor a páros még 15 fokos magasságban jár a nyugati ég alján. Szabad szemmel is könnyedén megpillanthatók lesznek az égitestek,

ha a nyugati látóhatár tiszta és tereptárgyaktól mentes.

Szintén felbukkan az égbolton a kékeszöld Uránusz bolygó - mely alig két fokkal jár a Jupiter fölött -, valamint az év egyik legszebb üstököse, a 12P/Pons-Brooks, mely a holdsarló alatt 3 fokkal látható.

A szabad szemmel nem látható, halványabb Uránusz és az üstökös megtekintéséhez érdemes megvárni az égbolt teljes besötétedését. 20 óra 50 perc körül már mindkét égitest az éjszakai égbolton figyelhető meg, de addigra a Jupiter-Hold páros 10 fokos, az üstökös pedig mindössze 7 fokos magasságba süllyed. Megpillantásukhoz így tiszta égbolt és egy nagyobb kézitávcső szükséges.

A láthatósága végén járó Jupiter 2023 májusában tért vissza a hajnali égboltra, a Naphoz közeledve azonban lassan eltűnik az esti szürkület fényében. Szintén ez alkalommal nyílik utolsó lehetőség az Uránusz megtekintésére.

A 12P/Pons-Brooks üstökös április 21-én ér perihéliumba, vagyis pályájának a Naphoz legközelebbi pontjára, de ekkor már nem lesz látható. Legközelebb 71 év múlva ér újra a Föld közelségébe. A Jupiterhez és az Uránuszhoz hasonlóan a 12P/Pons-Brooks láthatóságának is az egyik utolsó alkalma lesz az este.

Az 5 százalékos megvilágítottságú, majdnem pontosan 2 napos holdsarló továbbra is megfigyelhető lesz. A Hold megvilágítatlan oldalának derengése, a hamuszürke fény szabad szemmel is jól látszik majd - olvasható a közleményben.

Április 11. és 13. között az egyre növekvő tavaszi holdsarló krátereit a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is megfigyelhetik az érdeklődők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TUDOMÁNY
A Rovatból
Történelmi felvételek: először láttak két hímnemű bálnát szexuális aktus közben – „egyedülálló és figyelemre méltó esemény”
A tengeri emlősszakértők a felvételek megtekintése után azt mondták, hogy mindkét résztvevő hím és megerősítették, hogy az azonos neműek szexuális viselkedése széles körben elterjedt az állatok körében. 

Link másolása

A szakemberek szerint a bálnáknak bőven van helyük elrejtőzni, ha nem akarják, hogy az emberek kémkedjenek a magánéletük után. Vagyis annak ellenére, hogy a púpos bálna az egyik legtöbbet tanulmányozott bálnafaj, egészen mostanáig nem volt feljegyzés a párosodásuk körülményeiről.

A két púpos bálnát két fotós kapta lencsevégre egy Maui melletti szabadidős kiránduláson.

„Annak ellenére, hogy évtizedek óta tanulmányozták, a púpos bálnák szexuális viselkedése eddig többnyire rejtély maradt. Ez a felfedezés megkérdőjelezi a púpos bálnák viselkedésével kapcsolatos előzetes elképzeléseinket. Ezeknek a hihetetlen lényeknek a bonyolult társadalmi struktúrái,

két hím bálna párosításának első alkalommal való megfigyelése egyedülálló és figyelemre méltó esemény”

tájékoztatott Stephanie Stack doktorandusz, a Pacific Whale Foundation munkatársa az IFLScience-nek elküldött közleményében.

A kutatók nem titkolják: szívesen bővítenék a megfigyelések körét, beleértve azt is, hogy milyen gyakori az azonos neműek „találkozása” a párkapcsolatok arányában. Nagy kérdés, hogy a felvételek egy „véletlen” aktust örökítettek meg, vagy az ilyen találkozások gyakoriak a bálnák között. A biológusok mindenesetre nem elégednek meg azzal a válasszal, hogy az állatok „jól érzik magukat”, inkább evolúciós magyarázatokat keresnek.

„A nem reproduktív együttlét célja változatos; ezek közé tartozik a reproduktív viselkedés tanulása vagy gyakorlása, a dominancia-kapcsolatok kialakítása vagy megerősítése, a társadalmi szövetségek kialakítása és a feszültség csökkentése”

– áll a közleményben.

Az azonos nemű állatok szexuális tevékenységéről és más, „deviánsnak" tartott viselkedésekről szóló beszámolókat a tudósok nem tárták a közvélemény elé, mert féltek a következményektől. Most már javult a helyzet ezen a téren. A púpos bálnákról szóló anyag megtalálható a Marine Mammal Science folyóiratban.

Egy kis biológia:

A púpos bálna, más néven hosszúszárnyú bálna a nagyobb testű bálna-félék közé tartozik. Hossza általában 13–14 méter, testtömege 25-30 tonna. Különleges alakú a teste, feltűnően hosszú mellúszókkal, innen ered a magyar neve is. Ez a bálnafaj a többi bálnához képest elég gyakran kiugrik a vízből. A hímek hangja bonyolult „énekekből” áll, melyek 6-35 percig tartanak és 30 kilométer távolságra is elhallatszanak. Az éneklés szerepe még nem ismert pontosan, de a párkeresésben lehet jelentősége. A púpos bálna évente 25 ezer kilométert is képes megtenni. Csak nyáron, a sarki vizekben táplálkozik, télen a szubtrópusi és trópusi tengerekbe vándorol, hogy párosodjon – írja a Wikipédia.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
2028-ra feltámadhatnak a gyapjas mamutok, és később több más kihalt faj is visszatérhet
Az őssejtkutatás új eredményei alapján a szakemberek bíznak abban, hogy akár a dodót vagy a tasmán tigriseket is sikerülhet újra életre kelteni.

Link másolása

Hamarosan feltámaszthatják a gyapjas mamutokat - állítja egy amerikai startup, amely a közelmúltban komoly eredményeket ért el az átprogramozott elefánt-őssejtek létrehozásában. A Business Insider cikke idézi Ben Lamm-et, a Colossal Biosciences társalapítóját és vezérigazgatóját, aki szerint az új eredmény számos kutatási terület előtt nyithat utat. Bíznak benne, hogy ennek segítségével több kihalt fajt is újra visszahozhatnak. Úgy vélik, hogy ezzel segitenek a kipusztulás szélén álló fajoknak és kedveznek a biológiai sokféleségnek is.

Terveik között szerepel a dodók és a tasmán tigriseket feltámasztása is. „Minden egyes lépés közelebb visz minket hosszú távú céljainkhoz, hogy visszahozzuk ezeket az ikonikus fajokat” – mondta Lamm.

A cég szerint 2028-ra mesterséges megtermékenyítés segítségével létrehozhatnak majd egy mamutszerű, génszerkesztett élőlényt.

Az őssejtekkel kísérleteznek, mert azok szinte bármilyen sejttípussá képesek átalakulni. Mára pedig már azt is tudják, hogyan lehet visszaalakítani ezeket. Az újfakta "keverék" komoly biológiai áttörés, és több fajnál, például az emeberknél is hatékony. De eddig az elefántoknál nem működött. Most azonban ez is sikerült, és ennek segítségével próbálják kideríteni, hogyan lehet mamutot is létrehozni.

„Leginkább azt várjuk, hogy az általunk kifejlesztett sejteket arra használjuk, hogy elefánt ivarsejteket növesszünk edényben” – mondta Evan Appleton, a csapat vezetője, aki bízik benne, hogy ezzel megnyílna az út a mesterséges megtermékenyítés előtt.

Forrás: 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Élet a Földön túl? A NASA 5 milliárd dolláros űrszondája jó eséllyel lelhet idegen életre a Naprendszerünkben
A kutatók szerint az Europa Clipper-program űrszondájával akár a teljes galaxisunkat felfedezhetjük, és választ kaphatunk az örök nagy kérdésre is.

Link másolása

A NASA (a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal) 5 milliárd dolláros – 1,8 billió forintos – szondája élet után kutat az űrben.

A NASA nem titkolt célja az, hogy újjáélessze a 20. században kitűzött terveit.

Az elhatározás tehát nem újkeletű: élő idegenek felkutatása a világűrben, amelynek korábbi célkitűzéseit az 1950-es évek végétől végigkövethetünk - írja a Ladbible.com

Az űrhajózási szervezet alkotta talán a legmaradandóbb élményt az emberiség történetében, amit az űrkutatással kapcsolatban ismerünk: először küldött embert a Holdra, amit különféle konteókban úgy olvashatunk napjainkban is, hogy megrendezett volt, és hogy ne menjünk ezzel messzire ezt gondolja Schobert Norbert fitneszguru is.

A NASA tervei között szerepel, hogy a Holdra szállást követően embert küldjenek a Marsra, majd a Jupiterre és annak holdjaira is, kiemelt pozícióba helyezve az Európa nevű holdat.

A kutatók szerint a legjobb lehetőség az Europa Clipper-program űrszondája lehet, amellyel akár a teljes galaxisunkat felfedezhetjük. Hiszen a NASA örök kérdése az: vajon tényleg egyedül vagyunk a világűrben? Az űrszonda pedig, úgy néz ki, kielégítő válaszokat fog adni erre a kérdésre.

A szonda vélhetően 2030-ra érkezik meg a Jupiter és az Európa pályájára, ahol elkezdi felmérni a bolygókat. A tudósok bíznak benne, hogy a fejlődő technika segítségével az emberiség észlelni fog olyasféle életformákat, amelyek hozzánk hasonlatosak.

Az űrszondát ez év októberében lövik ki floridai Kennedy Űrközpontból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: