HÍREK
A Rovatból

Nyílt levélben tiltakoznak magyar kutatók és akadémikusok a Magyar Természettudományi Múzeum költözése miatt

Szerintük egy nagy múltú intézmény átvételét, új, hozzáértő és képzett muzeológusi gárda kialakítását nemhogy Debrecen, de a világ egyetlen egyetemi városa sem lenne képes még évtizedek alatt sem megoldani.


Mint azt megírtuk, a kormány jóváhagyta Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, amelynek célja, hogy a város Magyarország keleti régiójának központja legyen. Ennek részeként átköltöztetik a Budapesten lévő Természettudományi Múzeumot Debrecenbe. Palkovics László miniszter szerint a múzeum kedvéért biztos többen látogatnának majd el a városba. Mivel a tárgyak költöztetése sérülést okozhat, több szakmabeli is tiltakozott már korábban. Erre az volt a válasza, hogy "Ne sérüljenek, erre vannak technológiák, hogy hozzuk le".

A múzeumi szakma, a főváros vezetése és a dolgozók egy része is kinyilvánította már, hogy nem értenek egyet a múzeum elszállításával. Nemcsak a felbecsülhetetlen értékek megóvása miatt, hanem például a munkatársak többsége nem akarna emiatt elköltözni otthonából, vagy nehézkesebbé válna a gyűjtemény elérése az ország többi részéből.

Most pedig 34, nemzetközileg is elismert tudós és akadémikus írt nyílt levelet a debrecenieknek, az ott lakóknak és az ott dolgozó természettudósoknak.

A tudósok nyílt levélben ezt írták:

"A sajtóhírekből Önök nyilván mindannyian értesültek a kormány végleges tervéről Debrecen város hosszú távú fejlesztését illetően. Nem vitás, hogy például az egyetem megerősítésével kapcsolatos elképzelések nagyszerűek, és a város – és ezáltal az ország – előrelépését szolgálják. Van azonban ennek a tervnek egy olyan pontja, amiben már nem nyilvánvaló az egyetértés – ez pedig a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) Debrecenbe költöztetésének ügye.

Ezt a tervet rendkívül sokan ellenzik szakmai és nem szakmai körökben egyaránt. A tudomány és a közművelődés képviselői már minden lehetséges fórumon felhívták a kormány figyelmét arra, hogy

- nem veszi figyelembe azt, hogy évtizedek alatt kialakult szakértelem vész el véglegesen az eredeti helyről 200 km-re költözés miatt,

- a munkájukat elveszítő specialista muzeológusok nem pótolhatók egyik évről a másikra, de még évtizedek alatt sem,

- nemzetközi tapasztalatok szerint egy ilyen költözés elkerülhetetlen és pótolhatatlan károkat (törés, megsemmisülés, elkallódás) okoz a sok millió tételből álló gyűjteményben,

- és lehetetlenné válik az, hogy iskolai csoportok könnyen elérjék a kiállításokat az ország bármely részéből.

A tradíció, a hosszú, sikeres múlt, és a múzeumalapító Széchényi Ferenc gróf írásban, latin nyelven lefektetett szándéka sem számít ezúttal. A nagyszámú cikket, petíciót, MTA határozatot és a külföldi véleményeket teljesen figyelmen kívül hagyva a kormány elhatározta, hogy Debrecen fejlesztése az MTM odaköltöztetésével valósítandó meg.

Nem maradt tehát más lehetőség, mint hogy Önökhöz forduljunk. Sok kérdésben szeretnénk hallani az Önök véleményét. Tényleg valódi fejlődés és fejlesztés-e az, ami a közvélemény mellőzésével, egy pótolhatatlan nemzeti kincs épségének kockáztatásával, az ország érdekeinek sérelmére történik? Valóban Önök is úgy látják, hogy az MTM-et gyökereitől és működési környezetétől elszakítva, erőszakkal és nagyon jelentős (továbbá felesleges) költségráfordítással egy másik városba kellene áttelepíteni? Összhangban lenne-e ez a lépés a város polgárainak közismerten haladó gondolkodásával? Tényleg büszke lenne minden helybéli az elorozott múzeum megnyitóján, bármilyen modern is lesz majd az új épület? Okozhat-e egészséges lokálpatriotizmus akkora jóvátehetetlen károkat, amelyek most megjósolhatók? Indokolja-e mindezt az egyébként téves sőt, teljesen hamis felfogás, miszerint „a fővárosiak lenézik a vidékieket”? Tájékozódott-e minden illetékes fél arról, hogy egy ilyen tudományos központként működő intézet feladata nemcsak turistacsalogató kiállítások rendezése, hanem a bemutatott anyag sokszázszorosát kitevő gyűjtemények szakszerű tárolása, és tudományos igényű feldolgozása is egyben? Miért nem elfogadható az az alternatív fejlesztési koncepció, hogy Debrecenben is legyen egy múzeumi egység, kiállítással és újonnan alapított gyűjteményi részleggel, melynek szakmai hátterét a város egyeteme biztosan szolgáltatni tudná?

Talán figyelmetlenek vagyunk, de személyes beszélgetéseken és egyes elszigetelt megnyilvánulásokon kívül nem láttuk nyomát annak, hogy a természettudomány helyi képviselői nyilvánosan kifejtették volna véleményüket ebben a kérdésben; kollektív tiltakozásra pedig biztosan nem került sor eddig a részükről.

Talán a döntéshozók elgondolkodnának akkor, ha a “kedvezményezettek” is elmondanák: egy kétszáz éves múlttal rendelkező intézmény átvételét, egy teljesen új, hozzáértő, lelkes és képzett muzeológusi gárda kialakítását nemhogy Debrecen, hanem a világ egyetlen egyetemi városa sem lenne képes még évtizedek alatt sem megoldani. Ebből a szempontból nem vitatható, sőt egyenesen nélkülözhetetlen a tudósok tisztázó felelőssége.

Elképzelhető persze, hogy ez a múzeumköltöztetés egy szép álom megvalósulása lehetne sokak szemében. Ám kérjük, gondoljanak bele abba, mit szólnának Önök ahhoz a – természetesen teljesen fiktív – helyzethez, amelyben egy jövőbeli kormány, mondjuk, a Református Kollégium átköltöztetésével akarná elősegíteni valamelyik dunántúli nagyvárosunk fejlődését!!

A tudomány nevében és a nemzeti vagyon védelme érdekében várjuk, és előre is megköszönjük őszinte véleményüket" - írták. A levél végén pedig olvasható az aláírók névsora.

Fotó forrása: Google Maps


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk