Most vagy soha - interjú Csányi Vilmossal a Föld jövőjéről

„Küszöbön áll az El Niño” – figyelmeztetett kedden az ENSZ, miután a Meteorológiai Világszervezet (WMO) közölte:

– írta a ScienceAlert.

Guterres szerint az egyetlen hatékony válasz a válsággal arányos klímavédelem, ami magában foglalja „a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség megszüntetését, a megújulókra való átállás felgyorsítását, a legsebezhetőbbek védelmét és a mindenki számára elérhető korai előrejelző rendszerek kiépítését”.

Az ENSZ aggodalmait alátámasztják a Csendes-óceán középső és keleti, egyenlítői részén már zajló folyamatok: a tengerfelszín hőmérséklete megközelítette a küszöbértékeket, a felszín alatti vizek pedig több mint 6 Celsius-fokkal voltak melegebbek az átlagnál - mindez az El Niño-jelenség kialakulására utal.

Mi az az El Niño?

Az El Niño egy természetes éghajlati jelenség, amely 2–7 évente jelentkezik, és a Csendes-óceán egyenlítői vidékének felszíni felmelegedésével jár. Ez világszerte megváltoztatja a szél-, nyomás- és csapadékviszonyokat, és ellentétével, a hűtő hatású La Niñával váltakozik.

A Meteorológiai Világszervezet szerint arra nincs bizonyíték, hogy a klímaváltozás növelné az El Niño-események gyakoriságát vagy intenzitását. Az ügynökség ugyanakkor úgy véli, a globális felmelegedés felerősíti a jelenséggel járó hatásokat, mivel a melegebb óceán és légkör több hőt és csapadékot biztosít a szélsőséges időjárási eseményekhez.

Mi várható, ha visszatér az El Niño?

Az Euronews arra figyelmeztet, hogy a valószínűleg bekövetkező jelenség hatására Európában is extrém hőhullámokra kell számítani idén nyáron. Egyes területeken fokozott aszály- és az árvízveszély lehet.

A regionális előrejelzések szerint a Afrika Szarvának északi részén az átlagosnál kevesebb esőre, Dél-Ázsiában gyengébb monszunra, Közép-Amerikában pedig szárazabb és melegebb nyárra kell készülni. A jelenség a trópusi viharok eloszlását is átrendezi: a Csendes-óceánon táplálhatja a hurrikánokat, miközben az Atlanti-óceánon gátolhatja azok kialakulását.

Meddig fog tartani?

Nagyjából egy évig. Erőssége általában november és február között éri el csúcspontját, és a globális hőmérsékletre gyakorolt hatása gyakran a kialakulását követő második évben a legerősebb.

Lackfi János költő-író a Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál pódiumbeszélgetése előtt adott interjút az AIToday.hu-nak a mesterséges intelligencia művészetben betöltött szerepéről és hatásairól. Jelenleg csak opcionális eszköznek, nem igazi társalkotóként kezeli: a verseinek franciára fordítása során kapott tőle segítséget, de teljesen nem bízná rá magát, és erre jó oka van.

Lackfi János a beszélgetésben emlékeztetett rá, hogy a versírás automatizálásának koncepciója évtizedekkel megelőzte a mesterséges intelligenciát, ráadásul magyar alkotó hozta létre. Az AI a művészek számára kiváló lehet játékos kísérletekre – akár versegeneráló automaták létrehozásához – és úgy véli, egészen addig nincs baj a mesterséges intelligenciával, amíg nem próbálják meg elhitetni róla, hogy valóságos.

— Saját alkotói szemszögéből nézve el tudja képzelni, hogy a mesterséges intelligencia alkotótársává válik, és nem csupán eszköz vagy alkotói tér lesz?

— Egyelőre, a jelenlegi állapotában nem. De eszembe jut a számítógép, a szövegszerkesztő, a Word vagy az internet megjelenése, és amikor Jónás Tamás barátommal – tulajdonképpen ő vont bele – a 2000-es évek elején belevágtunk, hogy indítsunk egy internetes honlapot, a dokk.hu-t, ami azóta is létezik, bár már nem mi csináljuk. Akkor én tulajdonképpen nagyjából becsszóra hittem el neki – mivel ő informatikus is –, hogy egyáltalán létezik az internet, hogy az értelmes, és hogy élő emberek használják. Ma meg már nem tudjuk elképzelni, hogy valahol ne legyen wifi a Föld bármely pontján. Nemrég Szöulban mentem az utcán, és bosszantott, hogy az általános ingyenes wifi egy kicsit gyengébb a szokottnál.

A jelenlegi állapotában nem nagyon tudom elképzelni, hogy szükségem lenne rá. Kivéve nagyon speciális esetekben. Például, amikor egy kanadai fesztiválra franciára fordítottam a verseimet, a „kuli munka” elvégzésében nagyon hasznos volt. Ahol viszont kicsit karcosabb volt a kérdés, ott azért rá kellett néznem, utána kellett kutatnom és ki kellett igazítanom. De egy csomó automatikus és viszonylag korrektül megoldható feladatot sokkal gyorsabban elvégzett, mintha én gürcöltem volna vele tégláról téglára.

— Sokan vitatkoznak arról, hol kell meghúzni a határt: meddig támogatja az AI az alkotói munkát, és honnan nyomja el az emberi hangot?

— Ez egy jó kérdés. Vannak olyan kollégáim, akiknek erre több idejük van. Nekem őszintén szólva kevesebb időm van rá, legfeljebb nagyon speciális illusztrációkat csináltatok vele, vagy megkérdezek olyan dolgokat, amiket effektíve nem tudok, mert bizonyos esetekben kicsit jobb válaszokat ad, mint mondjuk a Wikipédia vagy egyáltalán az internetes keresés. Nem mindig pontosat. Nagyon érdekes pontja ezeknek a történeteknek, hogy sokszor megkeresnek emberek, hogy szavalóversenyre készül a gyerek, és el tudnám-e nekik küldeni a Fogat mosó Maci, a Sütit készít a Maci vagy bármi ilyesmi című versemet. Ilyenkor picit zavarba jövök, mert tényleg van, hogy nem tudom, írtam-e egyáltalán ilyen című verset, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem. Aztán bevallják, hogy tulajdonképpen a mesterséges intelligencia ajánlotta nekik, hogy a gyermek tőlem szavalja el ezt a verset.

De volt egy példa a Medveles című darabom bemutatóján. Az egyik színész srác bejátszott egy dalt, mondván, hogy azt ő írta, de az én stílusomban – vagy valahogy – nem volt egyértelmű, hogy ki írta. Hallgattam, és először azt gondoltam: hú, hát, ha én ilyen rossz szöveget írtam, az nagyon nagy baj. Hallgattam tovább: na, ennyire rosszat azért már biztosan nem írtam. De a színész valami jelleget próbált hozni abból, ahogyan én írok, és aztán kiderült, hogy a mesterséges intelligencia állította elő. Persze, ha finomítják... De mondom: vannak olyan kollégáim, akik kimondottan instruálják a mesterséges intelligenciát, egyfajta majdnem meghitt kapcsolatot alakítanak ki vele, és nagyon érdekes, költészeti szempontból is értékelhető dolgokat állítanak elő vele. De arra, hogy az adott szövegre mekkora volt a ráhatásuk, azt nem tudom megítélni, meg nem is árulják el. Hát, elgondolkodtató.

— Sokan beszélnek arról, hogy eljutunk arra a pontra, amikor egy AI-ügynök a saját digitális ikrünkké válhat. El tudja képzelni, hogy az alkotói folyamatot rábízza egy ilyen ügynökre? Létrejöhet egy Lackfi-féle digitális iker, aki alkot, ön pedig csak jóváhagyja és kiadja a műveket?

— Pedagógiai téren már gondolkodtam is ezen egy kedves tanítványommal, akinek vannak informatikus kapcsolatai. A kreatív írás tanítás kapcsán feldobta, hogy hozzanak létre egy 50 év körüli Lackfi Jánost, digitális figuraként. Nagyjából beletáplálnánk, ahogy és amit én szoktam tanítani, és akkor ötven év múlva is az ötvenéves Lackfi János tudná tanítani az embereket. Létrehoznánk egy ilyen folyamatot. Őszintén szólva elgondolkodtam rajta.

Biztos, hogy adna valamiféle személyes jelenlétformát. Persze nyilván lenne egy mű íze. Továbbá az jutott eszembe a kérdésről, hogy én valamikor elképzeltem egy versgépet, amely segít az embereknek verset írni. És most szöget ütött a fejembe, hogy valakivel, aki ért ehhez, meg lehetne próbálni ezt a versgépet létrehozni. Szerintem sokkal könnyebb lenne ezt előállítani, mint ahogy én elképzeltem. Mint egy bankjegykiadó automata a város egyes pontjain, ahol valaki olyan verset kaphat, amiben egy klasszikus költővel, mondjuk Arany Jánossal együttműködve, bizonyos elemeket kicserélve vallhat szerelmet a kedvesének. Egy Arany János-versben, amit ő egy kicsit megturbózott, felruházott azokkal a kis sajátságokkal, amik az ő kapcsolatukat jellemzik. Tehát ilyen ötleteim voltak, és tulajdonképpen nem is tűnik lehetetlennek. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Ezek a típusú játékok jobban érdekelnek, mint az, hogy – a híres DJ-khez hasonlóan, akik hasonmásokat dolgoztatnak maguk helyett – egy „AI Lackfi János” írjon verseket szakmányban. Erre még nem gondoltam, mint hiányra, mert én is eleget írok, sőt, nem bírom kiírni a füzeteimből azokat, amiket menet közben följegyzek, mert nincs annyi idő a világon.

Az orosz hibrid hadviselés ma már messze nemcsak a közösségi médiában terjedő dezinformációról vagy a politikai propagandaüzenetek terjesztéséről szól. A közvélemény mellett célponttá váltak az állami informatikai rendszerek, a közlekedési hálózatok, az energiaszolgáltatók és a kommunikációs infrastruktúrák is, miközben a befolyásolási műveletek egyre kifinomultabb technológiai eszközökkel működnek.

Telkes András, az Információs Hivatal volt főigazgató-helyettese arról beszélt az AIToday.hu-nak, hogy az orosz titkosszolgálatok folyamatosan, Európa-szerte tesztelik az állami rendszerek ellenálló képességét. A generatív AI gyorsítja a tartalomgyártást, illetve mesterséges közösségekkel és álprofilokkal teszi hitelesebbé a dezinformációs kampányokat, de az orosz hackercsoportok nemcsak a közbeszéd formálására törekednek, hanem állami rendszerekbe, közigazgatási hálózatokba és kritikus infrastruktúrákba is megpróbálnak bejutni.

— Az utóbbi időben több elemzésében is utalt rá, hogy az oroszok aktív hibrid hadviselést folytatnak Európában, aminek a hatásait Magyarországon is érezzük. Milyen eszközökhöz nyúlt Oroszország?

— A hibrid hadviselésben orosz oldalról nagyon sok minden benne van. Ami pedig fontos: ezt elsősorban a titkosszolgálatok végzik. A hibrid hadviselés egyrészt befolyásolást jelent, tehát amikor különböző internetes felületeken, különböző platformok felhasználásával próbálják befolyásolni a célország lakosságát. Ez lehet félelemkeltés, megzavarás, rémhírek terjesztése, háborús hisztéria – ezt látjuk Magyarországon is. Ehhez nagyon differenciáltan állnak hozzá: figyelnek a lakosság minden korcsoportjára, és arra is, hogy milyen a lakosság szociális összetétele, az egyes rétegek foglalkozása, milyen az iskolázottságuk. Innen jön az, hogy az olyan boomereknek, mint én, főleg a Facebook a terepe – ezt abból is látom, hogy a posztjaim nagy részét a 45 év fölötti korosztály olvassa. A fiataloknak meg ott a TikTok és az Instagram vagy a kicsit intellektuálisabb X. Sok mindent ki lehet használni, de nem csak a közösségi média felületekre gondolok: ott van például a Telegram is, ami különböző hírcsatornákon keresztül tud ilyen tartalmakat nyomni. Itt lehet különbséget tenni, hogy melyek a nyílt csatornák vagy nyílt csoportok, és melyek a zártak.

Tehát van ennek az egésznek egy közvélemény-befolyásoló része. Ezt nálunk is nagyon erőteljesen csinálták a választások előtt. Többeknek feltűnt, hogy átvették a moldovai választások során használt módszert: egyszerűen profilokat hoztak át, és ezeket részben a magyarországi lájkolásokhoz használták fel. Ugyanis ha sok lájkot sikerül egy poszt alá produkálni, az algoritmus azokat a posztokat, azokat a tartalmakat előre hozza és gyakrabban feldobja. Itt tehát nemcsak tartalomgyártásról, tartalmak elhelyezéséről és csoportszervezésről van szó, hanem arról is, hogy a lájkolásokkal mindig ugyanaz jöjjön fel.

A hibrid hadviselés másik része a különböző informatikai rendszerekbe való erőteljes behatolás. Ezt nagyon széles körben kell érteni. Gondolok itt olyanokra, mint az egészségügy, a közlekedés, a közszolgáltatások. És talán nem is annyira a víz vagy a gáz az érdekes, hanem az áram. Ide tartozik az is, hogy mennyire tudnak behatolni az állami működést biztosító informatikai rendszerekbe. Ennek mindig kettős célja van. Az egyik az, hogy információt szerezzenek.

De nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy tesztelik: ezek a rendszerek mennyire ellenállóak, milyen módszerekkel lehet őket megtámadni, a támadásokra milyen informatikai elhárítási módszerekkel válaszolnak. És végül az is nagyon fontos, hogy az apró zavarok okozása sokszor azt célozza: mérjék, hogyan, milyen gyorsan reagálnak a hatóságok. Ha valakinek sikerült egy ilyen rendszerbe bejutnia, akkor a cselekvésre azon a rendszeren belül mennyi ideje van, mielőtt a hiba vagy a támadás elhárítása megtörténik.

— És ezeket a rendszereket végül arra használják fel, hogy komolyabb zavarokat okozzanak...

— Azaz a lakosság körében bizonytalanságot, félelemérzetet vagy akár pánikot keltsenek, igen. De ehhez nem feltétlenül csak ilyen módszereket lehet alkalmazni. Láttunk olyat is, a lengyeleknél például, hogy vasútvonalak mellett hajtottak végre robbantásokat. Azután, ha jól emlékszem, volt olyan eset, amikor a németeknél a vasútirányító rendszerbe nyúltak bele, úgy, hogy egy vasútvonalon ne lehessen közlekedni, és akkor lehetett nézni, hogy milyen irányba, hogyan, milyen hatékonysággal terelik a vonatokat. És ott vannak olyan módszerek is, mint például a különböző merényletek:

De ide tartozik az is, amikor „eltévednek” a drónok és átjönnek NATO-területre, illetve amikor kifejezetten katonai erőkkel vagy eszközökkel próbálják mérni azt, hogy ha repülőgépekkel, hajókkal túl közel kerülnek más légtérhez, felségvizekhez, akkor hogyan reagál az adott ország, mik a reakciói. Mindez nemcsak azt a célt szolgálja, hogy benne legyenek a rendszerekben, illetve zavart keltsenek, hanem azt is, hogy ha adott esetben konfliktusra kerül sor, akkor azt ne csak katonai eszközökkel vívják meg, hanem a bentlétnek, a jelenlétnek az élesbe fordításával. Tehát amikor már nem egyszerűen egy vasútvonal nem működik, hanem összeomlik a vasútirányítási rendszer. Vagy olyan is lehet, amikor nem technikai felkészületlenség miatt nincs áram, hanem azért, mert úgy nyúlnak bele az elektromos hálózatok irányítórendszereibe, hogy országos vagy regionális áramszünet keletkezzen. Ilyen az is, ha bele tudnak nyúlni a telekommunikációs rendszerekbe: például elmegy a mobilhálózat. Vagy a kormányzati kommunikációs rendszerek esetében, amikor vészhelyzetben az ellenséges képességek miatt nem lehet megfelelően reagálni.

Különösen a Baltikum lehet kísérleti terep, mert bizonyos értelemben földrajzilag is izolált Európától. Van ugyan szárazföldi összeköttetés Lengyelország irányába a Suwałki-folyosón keresztül, de csak kb. 100 kilométer hosszú ez a szakasz az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi terület és Belarusz között. A terepviszonyok is olyanok, hogy egy katonai támadás esetén viszonylag könnyen lehet haladni. Ott lehet – ha lehet ezt így mondani – orosz részről külön ilyen módszerekkel próbálkozni, már csak azért is, mert ezzel azt tesztelik, hogy a szövetségi rendszer, a NATO hogyan reagál erre: komolyan veszi, vagy nem veszi komolyan.

— És ha elég sokat próbálkoznak, az altatja az ellenség figyelmét. Feltételezem, ez is a célok között van.

A mesterséges intelligencia egyre több munkahelyi folyamatban jelenik meg, ám - ahogy arra az Economist kutatása is rámutat - kérdéses, hogy hol és milyen mélységben tud valódi eredményt hozni, hiszen sokan csak égetik a pénzt a bevezetésére, a cégek pedig pilot-purgatóriumban ragadnak. Balogh Petya, a STRT Akadémia alapítója az AIToday-nek arról beszélt, hogy az AI elsősorban a munkafolyamatok egyes lépéseit automatizálja, nem pedig egy-egy teljes munkakört vált ki. Éppen ezért azok a cégek tudnak vele igazán élni, amelyek jól feltérképezték a működésüket.

Balogh Petya azt látja, hogy az AI nemcsak gyorsíthatja a feladatokat, hanem jobb minőségű végeredményt is adhat, de a megtérülése közben nehezen mérhető. Mégis: a technológiához értők előnybe kerülnek, a prémium munkaerő pedig egyre kevésbé akar olyan helyen dolgozni, ahol nincs rendes AI-eszköztár. A hatás sok apró lépésben mutatkozik meg: gyorsabb feladatellátás, kevesebb hiba, átalakuló munkakörök. Óriási és egyre terjedő probléma viszont a „workslop”.

— Zajlik még szakmai diskurzus arról, hogy a mesterséges intelligenciát  milyen területeken vonják be a cégek a működésükbe, vagy ez már egy teljesen elterjedt dolog, és minden területet érint?

— Van erről egy izgalmas tanulmány: az Anthropic publikálta nemrég arról, hogy az irodai munkában melyik munkaköröket hány százalékban tudja, vagy tudja majd a jövőben kiváltani a mesterséges intelligencia. Területenként lebontva mutatják meg, százalékosan, és mindegyik területen mutatnak olyan szakmát is, amit nagyban érint. Például az informatikában a programozói szakma kiválthatóságát 90 százalék fölé becsülik.

— Van benne más izgalmas adat is, amit kiemelnél, vagy csak ez lepett meg a leginkább?

— Ez az egyik legmeglepőbb, de összességében az látszik, hogy a jelenlegi szellemi munkakörök jelentős részét át tudná venni a mesterséges intelligencia. Még nem tartunk ott, tehát még nem fedi le az összes munkát, még nem tud mindent elvenni. Egy másik izgalmas kutatás a Harvard Business Review-é, ami azt vizsgálta, hogy mit okoz az AI a munkahelyeken. Az ő megállapításuk az, hogy a mesterséges intelligencia nem elveszi a munkát vagy megkönnyíti, hanem intenzívebbé teszi. Ez azt jelenti, hogy nem kevesebb idő alatt végezzük el ugyanazt a feladatot, hanem ugyanannyi idő alatt, vagy akár még többen dolgozva, de lényegesen jobb minőségű végeredmény születik. Azaz ők sem az időspórolásban, hanem a minőségnövekményben mértek nagy ugrást. Ehhez kapcsolódik egy szlovák bank AI‑bevezetési projektje, amibe egyetemeket is bevontak, és készült belőle egy kutatási white paper. Az ő bevezetésük egy általánosabb irodai AI‑bevezetés volt, ami sok munkafolyamatot érintett. Ebből az jött ki, hogy a kollégák 20 százalékkal gyorsabban végeznek a feladatokkal, és 50 százalékkal jobb minőségben. Most sok helyen inkább ez látszódik: nem kevesebb lesz az elvégzendő munka, és nem ugyanannyit kell megcsinálni kevesebb idő alatt, hanem jobb minőségben végzünk többet, de nem dolgozunk kevesebben a mesterséges intelligencia miatt.

— A The Economist riportjában érdekes állítás, hogy sok cég nem méri az AI‑projektek üzleti hatását. Ez miért maradhat el, miközben máskor mindenki a megtérülést firtatja?

— Ennek nagyon nehéz a mérhetősége, mert nem egy konkrét munkafolyamatot változtat meg, hanem szinte minden irodai munkafolyamat kutatási, végiggondolási és megfogalmazási részéhez kapcsolódik. Emiatt nem lehet jól felállítani egy vegytiszta „előtte‑utána” mérést, mert szinte minden irodai munka elvégzésekor tud valahol hasznos lenni. Ha csak a postai levelek megcímzésére, a bélyegek gyorsabb felragasztására lehetne használni, akkor mérhető lenne, hogy kézzel mennyi idő, és az új technológiával mennyi idő bélyeget ragasztani, és ki lehetne számolni a megtérülést. Itt viszont nagyon sok ponton érintkezik a munkával. A másik, ami limitálja a jól mérhető megtérülést, az az, hogy nemcsak nekünk van ilyen eszközünk, hanem a konkurenciának is. Hirtelen egyszerre kapja meg a világon mindenki ezeket az eszközöket. Ma már a kollégák nagyon nagy része használ valamilyen AI‑eszközt a munkájához. Ennek túlnyomó többsége, mérések szerint több mint 80 százaléka, olyan AI‑eszköz, amiről a cége nem is tud, és nem a cégtől kapta. Ezt hívják „shadow AI”-nak. Tehát nagyon sok helyre beépült a munkafolyamatokba, de a konkurenciámnál is, meg a harmadik, negyediknél is.

Akkor mindenki gyorsabban futna, de mivel mindenki gyorsabban fut, nem lenne hatalmas ugrás egyik futónál sem. Ugyanezt látjuk a gazdaságban: az összgazdasági hatása nem jelentős. Aki kimarad belőle, az nyilván lemarad. Ahol jobban megragadják ezt a lehetőséget, ott vannak jó példák, akik ezzel előre szaladtak, de még nem tudjuk pontosan megmérni, mi az, ami AI nélkül nem így lett volna. Amit én sejtek mögötte, az az, hogy sokkal több probléma van megoldva jobb minőségben. Tehát egy általános minőségjavulást fogunk látni az AI miatt. Illetve nagyon sok baleset is történik a mesterséges intelligencia körül. Erre is van egy új szavunk, amit szerintem érdemes ismerni: ez a „workslop”. Az egyik új szó, ami tavaly egyesek szerint az év szava volt, az az „AI slop”, az AI moslék, az a híg, silány tartalom, amit az AI gyárt. Ehhez képest

Tehát úgy válaszoltam meg egy szakmai kérdést, hogy sem a kérdést, sem a választ nem olvastam el. Ez nyilván nagyban aláássa a bizalmat, rosszabb minőségű döntésekhez vezethet, és a terjedése rohamos. Ez már megjelent a munkahelyeken, ami pedig a hatékonyságot csökkenti.

— Több kutatás hiányolja, hogy a cégek nem alakítják át a munkaköröket az AI bevezetésével. Amit felvázoltál, az viszont nem munkakör‑átalakítási, hanem inkább munkamorál‑kérdés, nem?

— Szerintem a munkahelyeken kell megszületniük azoknak a szabályoknak, amik mentén működünk, és ezek még nem alakultak ki. Most még kicsit vadnyugat van, mindenki azt és úgy használja, ahogy éppen kedve tartja. Biztos, hogy a következő években mindenkinek meg kell tanulnia egy közös illemszabályt, egy közös együttműködési rendet. Ha használok AI‑t a munkámhoz, attól még el kell olvasnom, amit az AI mondott, és egyet kell értenem vele, mielőtt továbbküldöm. Egy csomó ilyen részlet jön majd, aminek szerintem az egymással szembeni elvárásokban is meg kell jelennie. A másik oldalról pedig az AI nem munkaköröket vált ki, hanem a munkafolyamatok lépéseit. Azok a cégek, ahol jól feltérképezett, jól ismert munkafolyamatok vannak, ott tudják ezeket automatizálni AI segítségével. Egy átlag magyar KKV‑nál viszont nem munkafolyamatok vannak, hanem emberek, akik igyekeznek megoldani bármit, ami éppen bejön az ajtón, ezért ott nehezebb az adaptáció.

Tehát ha már értem a munkafolyamatokat, csak akkor tudok beállítani automatizációkat. Egy izgalmas belső információ: nálunk a cégnél a CTO, a technológiai vezetőnk, a tavalyi évben közel ezer különböző kis szoftvert írt AI segítségével különböző, addig kézzel végzett tevékenységek és munkafolyamatok kiváltására. Szerintem ez lesz a jellemző: nagyon sok apró munkalépést tudunk kiváltani, és utána átépítjük a rendszereinket. De ez nem azt jelenti, hogy nem lesz emberre szükség, hanem hogy változni fognak a munkakörök. A szellemi kulimunkából a szellemi rendező vagy karmester irányába fogunk elmozdulni: sokkal inkább felügyeljük a munkát, mintsem végezzük.

— A „karmester” kollégád esete viszont mérhető hasznot hozott az ezer szoftverrel. Ott mérhető volt a hatékonyságnövekedés.