Már Angliában is terjed a duplán mutálódott indiai koronavírus, ami könnyen elképzelhető, hogy hamarosan Európa többi országában is felbukkanhat. Ez a vírustörzs terjedt el leginkább Indiában, ahol a fertőzöttek és az elhunytak száma is rövid idő alatt az egekbe szökött. A brazil változathoz hasonlóan nagyon fertőzőképesnek vélt indiai mutációról egyelőre még keveset lehet tudni. A The Guardian összeállításából kiderül, hogy mekkora veszélyt jelenthet a világra az indiai mutáció.

Ez az arány azóta már 60 százalék fölé szökött, a két mutánsból létrejött új variáns neve pedig B.1.617 lett.

Az angol közegészségügyi hivatal (PHE) a múlt héten jelentette, hogy februári mintákból azonosították az indiai mutációt. Az első jelentések szerint Angliában egyelőre 73, Skóciában pedig 4 olyan fertőzöttről tudnak, aki az indiai koronavírust kapta el. Matt Hancock brit egészségügyi miniszter legutóbbi bejelentése szerint azonban már 103 indiai mutánssal fertőzött ismert az országban. A betegek többsége a fertőzés előtt járt Indiában, de már ismert olyan fertőzött is, aki Angliában kapta el a vírust.

Ezt egyelőre nehéz megmondani. A PHE a múlt héten hivatalosan is "vizsgált változatnak" minősítette. Így jelölik a kevésbé ismert, de potenciálisan aggasztó mutációkat.

Amennyiben az előbbiekre igen a válasz, könnyen átkerülhet a mutáció az "aggodalomra okot adó" besorolás alá.

Erre pedig minden esélye megvan az új vírustörzsnek. Az indiai koronavírusban található egyik mutáció, a L452R segítheti az antitestek legyőzését, míg a másik, a E484Q a dél-afrikai mutánsban megtalálható E484K mutációhoz hasonlóan részben ellenállóvá teheti a vakcinákkal szemben. Ennek alapján egyelőre valószínűtlennek tűnik, hogy az indiai törzs teljesen ellenálló legyen az oltásokkal szemben, mivel a vakcinák után kialakuló védettség ennél lényegesen összetettebb.

Egész Nyugat-Európában látni lehetett azt a fényes tűzgömböt, amely február végén csapódott a Földbe Dél-Angliában. A jelenséget megfigyelő tudósok azonnal oda is küldtek egy kutatócsoportot, amelyet szerencséjükre egy kint élő magyar is elkísért. A ház lakója elmondta, hogy az autóbejáróban talált rá egy elszenesedett maradványra, és egyből arra gondolt, hogy egy meteorit-darab lehet az.

A londoni Természettudományi Múzeumban állítják ki azt

A maradvány felfedezője az RTL Híradónak azt mondta: először el sem hitte, hogy mit talált. Elmesélte, hogy a barátja meteorit-kutató egy skóciai egyetemen. Ők is elindultak, hogy bejárják a környéket, hátha ráakadnak még darabokra. Napokig kerestek, ráadásul a bárányürülékkel teli terepen nehéz volt felismerni egy idegen tárgyat. Végül a "laikus" Bianka sikerrel járt. Sikított, ugrált, nagyon örült, mikor a többi szakértő megerősítette, hogy valóban meteoritot talált.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

VIDEÓ: „Meteoritot találni olyan érzés, mint nyerni a lottón”

Az ásítás az egyik legrégebbi ösztönös cselekvés az emlősök, így az ember esetében, a pontos okát azonban mindmáig nem tudjuk biztosan.

Sokáig tartotta magát a tévhit, hogy ilyenkor az agyunk extra oxigént vesz fel, amivel éberebben tartja magát. A következtetés logikusnak tűnt, hisz az ember legtöbbször álmosság vagy unalom miatt ásít, de tudósok ezt a feltételezést megcáfolták, többek között azzal, hogy lemérték, semmivel nem jut több oxigén ilyenkor a szervezetünkbe, mint egy nagyobb sóhajtás alatt. Ráadásul már magzati korunkban is előszeretettel ásítozunk, holott ilyenkor még nem a szánkon át lélegzünk.

2007-ben az Albany Egyetem kutatócsoportja arra a következtetésre jutott, hogy az ásítással hűteni akarjunk agyunkat, hasonlóan a számítógép ventillátorához. Ezzel tulajdonképpen jobb teljesítményre sarkalljuk legfontosabb szervünket, hisz "túlmelegedés" nélkül tovább tudjuk optimális helyzetben használni.

Egy vadonatúj, nagyszabású kutatás ezt az elméletet látszik igazolni. Egy, a 2007-es kísérletben is részt vevő kutató vezetésével 1291 ásítást vizsgáltak, köztük 55 emlősét és 46 madárfajét - írja a Sciencealert.

„Számos állatkertbe elmentünk, és a kerítés mellett vártuk, hogy az állatok ásítsanak. Elég hosszú munka volt - mesélte el a kísérlet módszertanát Jorg Massen etológus, a hollandiai Utrechti Egyetemről.

Az ásítás mintázata minden állatnál állandó, az időtartam arányos a faj agyának méretével és az idegsejtek számával - állapítja meg a kutatás. Azt is feltételezik, hogy az ásítás már az emlősök és a madarak közös ősénél is jelen lehetett, azt azonban nem sikerült megfejteni, hogy mennyire régen alakult ki ez a reflex.

Azt is megfigyelték, hogy az emlősök általánosságban hosszabban ásítanak, mint a madarak. Ennek oka, hogy a madarak vérének hőmérséklete gyorsabban tud változni, így kisebb hűtés is elegendő az agyuknak. Korábban egy tanulmány pedig azt állapította meg, hogy

A kutatást végző tudósok ugyanakkor kijelentették, hogy az ásítás hosszában egy-egy fajon belül nincs szignifikáns különbség, azaz például az emberi intelligencia különbsége nem befolyásolja azt.

A kutatások viszont azt jelentik, hogy bár az ásítás az emberi kultúrákban egyetemesen udvariatlanságnak számít, ezzel az aktussal valójában azt fejezzük ki, hogy annyira érdekel a másik ember, hogy hajlandóak vagyunk energiát ölni agyunk hűtésébe, csak hogy jobban oda tudjunk rá figyelni.

Nemrégiben a Nature Photonicsban jelent meg az a tanulmány, amelyben a kutatásban részvevő szerzők a holland Utrecht Egyetemről, valamint az osztrák TU Wien-ről beszámoltak arról, hogy kifejleszettek egy olyan új típusú fényállapotot, amelyet az úgynevezett “szórás-invariáns állapot”-nak neveztek el.

A fény hullámok összege, amely általában minden olyan inhomogén közegen szóródik, amelyen áthatol. Például a füstöt is azért látjuk lézerfényben, mert a fény, amely megvilágítja, elhajlik, illetve szóródik, de attól a fény egy része változatlanul haladhat tovább ugyanabba az irányba.

Ez a kísérlet viszont a fény leképeződését is megváltoztatja, vagyis annak a fénynek az állapotát, amely áthalad az adott objektumon, vagy közegen. A fényhullámoknak ez egy olyan csoportja, amit nem változtat meg egy adott közeg, csupán halványítja azt az áthaladás során. Amikor áthatol valamin, majdnem olyan formában érkezik meg a túloldalra, mintha a közeg, amelyen áthatolt nem is lenne ott. Ezzel lehetővé válhat bármilyen tárgynak az alaposabb belső analizálása.

A kísérlet abból állt, hogy fényt térben moduláltak, vagyis egy olyan eszközt helyeztek egy porral beszórt üveglap elé, amely különböző tulajdonságú fényhullámokat képes létrehozni. Ezáltal megalkottak egy olyan állapotot, amely a porra szórás-invariáns állapotba kerül, vagyis nem változik meg jelentősen.

"Az, hogy egy hullám áthatol-e egy tárgyon, nemcsak a hullámhossztól, hanem a hullámformától is függ." - nyilatkozta a kutatásban Phd hallgatóként résztvevő Matthias Kühmayer.

"A szerzők azt állítják, hogy egy adott porra vonatkoztatva, ami jelen esetben cink-oxid nanorészecskékből állt, - amelyet hozzávetőlegesen 5-10 mikrométer vastagságban helyeztek fel véletlenszerű elrendezésben egy hordozó üvegre - létre tudtak hozni olyan állapotú fényt, ami ha áthalad ezen a rendezetlen közegen, akkor változatlanul ugyanazt a formát, hullámmintát kapják egy detektorra érkezve, mintha pusztán a levegőn haladt volna át a fény" - mondja Rácz Péter fizikus, a WIGNER Fizikai Kutatóintézet munkatársa.

Stefan Rotter kutató matematikai módszerekkel írta le a fényszórási hatásokat. Először a véletlenszerűen elrendezett nanoanyag réteg fényszórását kellett leírniuk, majd ebből matematikailag kiszámolniuk, hogy milyen hullámformák lehetnek azok, amik ezen át tudnak hatolni változás nélkül.

"Kifejlesztettek egy matematikai eljárást is. A kísérlet szerint külön mérték a fény vízszintes és a függőleges polarizációjú komponenseit is. Ezeknél azt lehetett látni, hogy a fény intenzitása lecsökkenve érkezik a detektorra, amikor áthalad a porral teli nanorészecske rétegen, de az eloszlása nem változott jelentősen. Ezáltal a hullámszóródás hiányát illetve csökennését látták."

Emellett több, más fajta hullámformát is létre lehet hozni az eljárásból, hiszen nem csupán egyfajta ilyen állapotú fény létezik, mert ezeket kombinálni is lehet.

A fény, amelyet találtak, lehetőséget adhat biológiai minták jobb leképezésére, például a sejtek mikroszkópon keresztüli pontosabb vizsgálatára, vagy orvosi diagnosztikai eszközök, mint a röntgen vagy CT fejlesztésére.

- magyarázza Rácz Péter.

Az AstraZeneca és a Pfizer vakcinákkal oltottak több mint 90 százalékánál kialakulnak a koronavírus elleni antitestek már az első adag után, a második oltást követően pedig ez az arány közel 100 százalék, írja egy kutatás alapján a The Guardian. A tanulmány során 8517 angol és walesi beoltott mintáit vizsgálták a tudósok.

Összesen 13 232 mintát vizsgáltak 8517 embertől, akiknek az oltás előtt nem volt antitestje. Mindenkit kizártak a mintaadók közül, aki már rendelkezett korábbi fertőzés miatt antitestekkel. A kutatásban résztvevők átlagos életkora 65 év volt, vagyis a mintavételt még az oltások megkezdésének korai szakaszában végezték, amikor az idősebb korosztály kapta meg a vakcinákat.

A University College London (UCL) kutatói szerint ez azt jelenti, hogy mindkét vakcina egyformán hatásos a Covid-19 elleni küzdelemben. A tudósok egyenesen az orvostudomány bravúrjának nevezik a rendkívül magas hatékonyságú vakcinákat, melyeket nagyon rövid alatt fejlesztettek ki az évszázad eddigi legpusztítóbb járványával szemben.

A tanulmányból kiderül, hogy az antitestek gyorsabban jelentek meg azoknak a szervezetében, akik a Pfizer védőoltását kapták meg, de négy hét elteltével megközelítőleg ugyanannyi antitesttel rendelkeztek az AstraZenecával oltottak is, mint a pfizeresek.

A tanulmány végén nyomatékosítják: a kutatás eredményei is alátámasztották, hogy a legnagyobb fokú védelmet a második oltás után éri el a vakcinák hatékonysága, ezért nem szabad senkinek kihagynia, aki már az első oltáson túlesett.