HÍREK
A Rovatból

Magyar kutatók bizonyították be, hogy miért nem idegen űrhajó az aszteroida

A Gömböc egy csillagközi aszteroida alakját segített megfejteni.


A Gömböc felfedezése vezetett azokhoz a matematikai modellekhez, amelyek alapján a természet műve lehet az 'Oumuamua nevű csillagközi aszteroida. A magyar kutatókból álló csapat szerint a több százmillió éves kopási folyamat magyarázatot adhat az égitest bizarr formájára.

Jelenleg a Naprendszerünket szeli át a csillagközi térből érkezett, a csillagászok által az 'Oumuamua névre keresztelt aszteroida, amelynek megismerése felbecsülhetetlen tudás birtokába juttathatja a tudósokat. A 'Oumuamua egyik legfeltűnőbb vonása a rendkívül elnyúlt, szivarra emlékeztető alakja. A fotometriai mérések tanúsága szerint a mintegy 400 méter hosszúságú test másik két átmérője nem lehet több 40 méternél. Mivel eddig sem a csillagközi térből érkező, sem pedig az 'Oumuamua-t akár megközelítő elnyúltságú égi objektum vizsgálatára nem volt lehetőség, felmerült a gyanú, hogy esetleg csillagközi űrhajóval állunk szemben. Erre a hipotézisre Avi Loeb, a Harvard Egyetem csillagászati tanszékének vezető professzora hívta fel a figyelmet.

a1

Az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriuma és az MTA-BME Morfodinamikai Kutatócsoportja most egy igen egyszerű magyarázattal állt elő az 'Oumuamua származására és formájára vonatkozóan. Az Amerikai Csillagászati Társaság folyóiratában megjelent tanulmány azt állítja, hogy akár egy több százmillió éves kopási folyamat is eredményezhette az aszteroida futurisztikus alakját.

A Vlagyimir Igorevics Arnold ötlete alapján megvalósított, egyetlen stabil és egyetlen instabil egyensúlyi helyzettel rendelkező Gömböc segített megtalálni azokat a matematikai modelleket, amelyek értelmében a kopás során minden test a Gömböc felé törekszik, ekkor ugyanis csökken az egyensúlyi helyzetek száma. "Ebben a fejlődésben azonban a testek szinte mindig megrekednek, és egyfajta »tökéletlen Gömböcként« fejezik be létüket. A tökéletlen Gömböcnek két típusát ismerjük: a kettő stabil, de kettőnél akár több instabil helyzettel rendelkező stabil tökéletlen Gömböcöket, illetve a pontosan kettő instabil, de kettőnél akár több stabil helyzettel rendelkező instabil tökéletlen Gömböcöket" – mondta Domokos Gábor, az MTA-BME Morfodinamika kutatócsoport vezetője, a Gömböc egyik feltalálója.

a3a5

A stabil típusnak közismert példái a szépen lekopott, lapos parti kavicsok, amelyek kettő (tehát a Gömböcnél mindössze eggyel több) stabil egyensúlyi helyzettel rendelkeznek (de instabil helyzetük ennél több is szokott lenni). Az instabil típusra sokkal ritkábban láthatunk példát.

A kavicsok a kopásuk során magukhoz hasonló méretű testekkel ütköznek, azonban merőben más a helyzet az aszteroidák esetében, amelyek kopását a náluk nagyságrendekkel kisebb meteoritokkal történő ütközések határozzák meg. Nem meglepő, hogy az így kialakuló forma teljesen más lesz, ugyanakkor váratlan, hogy ebben a folyamatban is "tökéletlen Gömböc" alakul ki az instabil típusból. A nagyon hosszúkás testek éppen kettő (tehát a Gömböcnél mindössze eggyel több) instabil egyensúlyi helyzettel rendelkeznek (de akár több stabil helyzetük is lehet).

A Domokos Gábor, Sipos András, Várkonyi Péter és Szabó M. Gyula által jegyzett közlemény szerint minden olyan aszteroida, amelyet kellően hosszú ideig koptatnak meteoritok, rendkívül elnyúlt alakú lesz, és ez szinte független az aszteroida kezdeti alakjától. A Naprendszeren belül megfigyelt aszteroidák általában nem juthattak el ebbe a végső fázisba, mert bár a Naprendszer por- és törmelékanyaga viszonylag ritka, az aszteroidák elég hosszú ideig keringve nagy eséllyel ütköznek nagyobb testekkel. Egy ilyen ütközésben pedig egy tű alakú test nagy eséllyel eltörik. Ennek alapján a magyar kutatók úgy vélik, hogy az 'Oumuamua alakja ékes bizonyítéka annak, hogy ez a test több százmillió évig zavartalanul repült a csillagközi térben, amelynek törmelékanyaga a Naprendszerénél nagyságrenddel ritkább lehet.

a2

"Jelenleg még nem tudjuk, hogy az égitest miből van, honnan származik, milyen útvonalat járt be, így a részletes forgatókönyvet nem lehet rekonstruálni. Az biztos, hogy apró részecskék becsapódásának hatására a szülő naprendszerben és útközben is koptató hatás érte az égitestet. Ha eleve feltételezzük, hogy ez a kopás jelentős volt, akkor nagyon sokféle indulóalakból szükségképpen a megfigyelt forma alakul ki, ami természetes, és valószínű magyarázatot nyújthat az égitest bizarr alakjára" - mondta Szabó M. Gyula, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium igazgatója, a "Kozmikus Hatások és Kockázatok" kutatási program szombathelyi csoportjának vezetője.

A Gömböc segítségével felállított matematikai modellek már korábban is választ adtak kozmikus kérdésekre. Ezek a számítások segített abban, hogy a Curiosity marsjáró felvételein látható kövekből a feltalálók a NASA-val közösen bizonyítsák, hogy a Marsot valaha jelentős méretű folyók szelték át. A magyar leleményességnek és tudományos gondolkozásnak állít emléket a rövidesen a világ legnagyobb Gömböc-formájú szobra a Corvin Sétányon. A 4,5 méter magas és több mint 4 tonnás, rozsdamentes acélból készült Corvin Gömböc egyben a világ első kültéri Gömböc-szobra lesz. A Corvin Gömböcöt a Futureal-csoport megbízásából Zalavári József művészeti vezetésével a Direct Line Kft. építette. A szobrot egy vízfelület felett állítják fel, a vízfelszín tükröződése így még izgalmasabbá teszi a Corvin Gömböc csillogását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Az RTL megmutatta: halomban állnak a Ferrarik, Bentley-k, Mercedesek Mészáros Lőrinc öccsének székesfehérvári luxusautó-szalonjában
Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a legdrágább darab egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül.


180 millió forint értékű rikító kék Ferrariban fotózták le Várkonyi Andreát és férjét Mészáros Lőrinc vállalkozót. A Felcsúton készült képeket Hadházy Ákos független képviselő osztotta meg, aki szerint a luxusautó Várkonyi Andrea nevén van. Az RTL híradója kereste az ügyben a házaspárt, de egyelőre nem reagáltak.

A Ferrari 296 GTS nevű modellje egy 663 lóerős hibrid luxusautó, amely mindössze 3 másodperc alatt gyorsul 100-ra.

A különleges vezetési élményt nemrég Várkonyi Andrea is megtapasztalhatta. Méghozzá nem egyedül, hanem férje Mészáros Lőrinc társaságában. Legalábbis ezt állítja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki a kék sportkocsiban ülő házaspárról fotókat is feltöltött a közösségi oldalára. Úgy tudja, a sportautó Várkonyi Andrea nevén van. Ez a típus újonnan 140-180 millió forintba kerülhet, mondja a képviselő.

Hadházy Ákos: "A fényképeket jól beazonosíthatóan a Felcsút mellett a Puskás Ferenc sporthotelhez vezető úton, illetve annak parkolójában készítette egy kedves ismerősöm. Úgy tűnik, hogy Felcsúton lassan több az egy főre jutó eső Ferrari, mint mondjuk Monacóban."

Mészáros Lőrinc fia is szereti az olasz luxusautó-márkát. Felcsúton egy benzinkútnál pumpálta egy Ferrari 488-as kerekét egy 2021-ben készült fotón, amit szintén a független képviselő osztott meg. Ehhez a modellhez használtan 100-120 millió forintért hozzá lehet jutni Hadházy szerint.

"A probléma az, amikor valaki ezt a hihetetlen gazdagságot ezt szinte csak állami megrendeléseken szerzi."

Nemcsak a felesége és fia kedveli a sportkocsikat, hanem Mészáros Lőrinc öccse is. Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a Ferrarik mellett más luxusmárkák: Aston Martin, Bentley, Mercedes és Audi is kaphatók.

A szalon legdrágább darabja egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül, a legolcsóbb pedig egy Audi, ami 56 millió forintért vihető.

Márciusban bírálta Lázár János miniszter azokat a vállalkozókat, akik feltűnően gazdagodtak, és kihívó módon viselkedtek az elmúlt években.

"Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a yachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál."

A Mészáros Csoport korábban közleményben úgy reagált: Mészáros Lőrinc nem vette magára a miniszter szavait, ugyanis csak tavaly a Mészáros Csoport nagyságrendileg 20 milliárd forintot fordított támogatásokra és adományokra. Most hiába kereste az RTL Híradó a cégcsoportot és Várkonyi Andreát is, adásunkig nem reagáltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Berobbant a légkör” – Golflabda nagyságú jég esett az osztrák-magyar határ közelében vasárnap
A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet.
Fotó: Időkép, Szalafő webkamera - szmo.hu
2025. május 04.



Golflabda nagyságú jég esett vasárnap az osztrák–magyar határ közelében – számolt be róla a MetFigyelő a Facebook-oldalán. A jégverés Bad Blumaunál történt, ez a település kevesebb mint 30 kilométerre fekszik a határtól.

Az Időkép arról ír, hogy a jég nem áll meg a határnál, hanem egyenesen az ország közepe felé tart. Azt is közölték: „berobban a légkör” a határ mentén, és egyre több, valamint egyre nagyobb góc alakul ki.

A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet – tette hozzá az Időkép.

Felsőszölnökön már hullott is a jég, amit a szolgálat webkamerája rögzített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor és Magyar Péter is üzent az érettségizőknek, de hatalmas különbség van a kettő között
Idén is több tízezer érettségiző ül be a tantermekbe megírni az aktuális feladatlapot, hétfőn szokás szerint magyarból vizsgáznak a végzős diákok. Sem a kormányfő, sem az ellenzék vezére nem hagyta ki a lehetőséget, hogy üzenjen nekik.


Hétfőn kezdődik az idei érettségi időszak, magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával indítanak a végzős diákok. Természetesen minden politikai erő megemlékezik erről, hiszen sok érettségiző már betöltötte a 18 évet, tehát jövőre mindannyian választópolgárok lesznek.

Orbán Viktor ezt írta ki:

"Ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog. Sok sikert az érettségizőknek!"

Magyar Péter ezt posztolta:

"Egy kalappal mára fiatalok! Ti vagytok a haza jövője. Azon dolgozunk, hogy ti már egy emberséges Magyarországon kezdhessétek meg a felnőtt életeteket. A haza számít rátok és ti is számíthattok rá."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Mi történt? Lemondása óta először posztolt Facebookon Novák Katalin
A Ferenc pápára emlékező bejegyzésben ezt írta: „A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.


Novák Katalin hosszú szünet után vasárnap újra megszólalt a közösségi médiában. A volt köztársasági elnök egy videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben a nemrég elhunyt Ferenc pápáról emlékezett meg.

A bejegyzésben ezt írta:

„A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.

A felvétel alatt a Legyetek jók, ha tudtok című film olasz nyelvű betétdala hallható, a képsorokon pedig Ferenc pápa 2023-as magyarországi látogatásának részletei láthatók. Többek között az a jelenet is szerepel benne, amikor Novák Katalin köztársasági elnökként fogadja a katolikus egyházfőt.

A videó Ferenc pápa magyarul elhangzó jókívánságával zárul: „Isten, áldd meg a magyart!”

Ez az első hivatalos bejegyzése azóta, hogy 2024. február 10-én lemondott köztársasági elnöki tisztségéről. Előtte legutóbb 2023. február 26-án osztott meg videót Facebook-oldalán, amelyben bejelentette, hogy véget ért az elnöki szolgálata, és gratulált utódjának, Sulyok Tamásnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: