TUDOMÁNY
A Rovatból

Krausz Ferenc: csaknem ötven éve indultam el a sikerhez vezető úton

A fizikai Nobel-díjas tudós azt is elárulta, hogy az új eljárás segítségével megpróbálják a betegségek kialakulását korai stádiumban előrejelezni.


A sikerhez, a Nobel-díjhoz vezető út a móri Radnóti Miklós Általános Iskola fizikaóráiról indult, és az elmúlt ötven évben sem hagyott alább a fizika iránti érdeklődése - mondta Krausz Ferenc Németországban élő magyar fizikus, aki két másik kutatóval együtt kapja meg idén a fizikai Nobel-díjat.

Krausz Ferenc először a móri általános iskolában "Kiss tanár úr" érdekfeszítő óráin, majd később a móri Táncsics Mihály Gimnázium tanóráin szerette meg a fizikát.

"Ennek már lassan ötven éve, de azóta sem hagyott alább a fizika iránti érdeklődésem"

- mondta a Nobel-díjas fizikus köszönetet mondva tanárainak.

Krausz Ferenc, aki később a Budapesti Műszaki Egyetemen villamosmérnöki, az ELTE-n pedig elméleti fizikusi diplomát szerzett, egykori tanárait méltatva kiemelte még Simonyi Károlyt és Marx Györgyöt, akik alapvető befolyással voltak további pályájára. "Ők szilárdították meg bennem az elhatározást, hogy ez az a terület, amelynek a hátralévő életemet szentelni akarom" - fogalmazott a fizikus.

Ezt követően Bécsben, az ottani műszaki egyetemem kezdett el foglalkozni lézerfizikával.

"Bécsben óriási támogatást kaptam Arnold Schmidt professzor úrtól, aki sok éven át nemcsak a kollégám és a főnököm, hanem mentorom is volt. Minden lehetséges módon támogatott és óriási játékteret adott arra, hogy az elképzeléseimet megvalósítsam"

- mondta Krausz Ferenc, aki szerint az ott elért eredmények alapozták meg a mostani elismerést.

Ezt követően Münchenben kinevezték a Garchingban található Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójává, később pedig a müncheni Lajos-Miksa Egyetem (Ludwig-Maximilians-Universität) Kísérleti Fizika Tanszékének vezetője lett. "Itt a lehetőségek még nagyobbak, sikerült egy nagy kutatócsoportot létrehozni, amellyel tovább tudtuk járni az utunkat."

Kutatásai középpontjában a térben és időben egyre kisebb méretek vizsgálata állt, amit ultrarövid időtartamú fényimpulzusok felhasználásával végeztek. Alapvetően a természetben, az atommagon kívül lejátszódó leggyorsabb folyamatokat tudják azokkal a módszerekkel vizsgálni, amelyeket kutatócsoportjával Bécsben, majd Garchingban kifejlesztettek. "Legfőbb célom az volt, hogy megértsem az elektronok elképzelhetetlenül gyors, attoszekundumos mozgását."

A kutatómunka eredményeként a világon az első attoszekundumos fényimpulzusokat Krausz Ferenc csoportja állította elő és mérte meg 2001-ben.

"Hihetetlen pillanat volt, amelyet soha nem fogok elfelejteni"

Ennek köszönhetően először végezhettek kutatócsoportjával valós idejű megfigyeléseket az elektronok mozgásáról atomi léptékben.

Legújabb projektjében egy 60 fős kutatócsoporttal az ultragyors méréstechnika orvosi-diagnosztikai alkalmazását vizsgálja.

Elmondta, hogy sok súlyos betegség is az elektronok bizonyos mozgásával kezdődik. Femtoszekundumos és attoszekundumos technológiájuk szolgáltatja az alapját annak az új eljárásnak, amelynek segítségével megpróbálják a betegségek kialakulását korai stádiumban előrejelezni.

Ez a célja annak a három évvel ezelőtt, a magyar kormány támogatásával elindított projektnek, amelynek keretében egy egész országra kiterjedő vizsgálat zajlik Magyarországon már több mint 10 ezer fő bevonásával. A programban a hagyományos medicina mellet saját, rendkívül érzékeny lézeres módszereikkel több éven keresztül vizsgálják az egészséges emberek vérmintáit abban a reményben, hogy módszerüknek köszönhetően az egyes betegségek felismerhetőek molekuláris szinten még a tünetek megjelenése előtt.

Eddig nyolc rákos megbetegedést vizsgáltak, amelyeket mind érzékelni tudtak az új eljárással. A módszer eddig rendkívül szignifikáns jeleket tudott produkálni, amelyeket reményeik szerint fel tudnak majd arra használni, hogy még a kezdeti stádiumban érzékeljék a megbetegedéseket, amikor még a gyógyulás lehetősége és esélye sokkal nagyobb.

A kutató, aki a Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) vezérigazgatója is, sokat ígérő és előremutató projektnek nevezte a vizsgálatot, és köszönetet mondott a magyar kormány támogatásáért, kiemelve Palkovics László volt innovációs és technológiai minisztert, valamint Csák János kulturális és innovációs minisztert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Úgy fortyog a jég Grönland alatt, mint a láva – a felfedezés átírhatja a tengerszint-emelkedésről szóló jóslatokat
Ez az új mechanizmus alapjaiban változtathatja meg a jégolvadásról szóló eddigi előrejelzéseket.


Úgy fortyog a jég Grönland mélyén, mint a láva a Föld köpenyében. Norvég kutatók modellezése szerint a több kilométer vastag jég belsejében hőkonvekció zajlik: az alulról melegedő, lágyabb jég lassú, felfelé irányuló oszlopokat képez. Robert Law, a Bergeni Egyetem gleccserkutatója szerint ez olyan, „mint egy izgalmas természeti csoda”.

A felfedezés egy több mint egy évtizedes rejtély végére tehet pontot, és kulcsfontosságú lehet a jövőbeli tengerszint-emelkedés pontosabb előrejelzéséhez.

A grönlandi jégtakaró ugyanis a sziget 80 százalékát borítja, és bolygónk egyik legnagyobb fagyottvíz-készlete, amelynek olvadása alapvetően befolyásolja a világ partvidékeit.

A tudósok jégbe hatoló radarral vizsgálják a jégtakaró belső szerkezetét, amely kirajzolja az évezredek alatt lerakódott és jéggé tömörödött hórétegeket. Már 2014-ben észleltek különös, felfelé púposodó struktúrákat mélyen az észak-grönlandi jégben, amelyek nem követték az alattuk lévő alapkőzet domborzatát, ez pedig komoly fejtörést okozott a kutatóknak.

A megoldást most egy számítógépes modell hozta el – írta a ScienceAlert. Law és kollégái egy geodinamikai modellező programot használtak, amellyel általában a Föld köpenyének mozgását szimulálják.

Egy 2,5 kilométer vastag jégszeleten tesztelték, hogy az alulról érkező hő okozhat-e olyan feláramlásokat, amelyek egyeznek a radarképeken látottakkal. „Annak felfedezése, hogy a hőkonvekció egy jégtakarón belül is megtörténhet, némileg ellentmond az intuíciónknak és a várakozásainknak” – mondta Law.

A modellben a jellegzetes, oszlopszerű feláramlások csak akkor jöttek létre, ha a jégtakaró alján lévő jég a korábban feltételezettnél melegebb és lényegesen lágyabb volt. A folyamathoz szükséges hőt a Föld belsejéből folyamatosan áramló geotermikus hő biztosítja. Ez a hő a kőzetekben lévő elemek radioaktív bomlásából és a bolygó kialakulásából visszamaradt hőből származik.

Ez a hatás ugyan csekély, de egy hatalmas, szigetelő jégréteg alatt évezredek alatt elegendő lehet a jég alsó részének felmelegítéséhez és meglágyításához.

„A jégre jellemzően szilárd anyagként gondolunk, ezért az a felfedezés, hogy a grönlandi jégtakaró egyes részei ténylegesen hőkonvekción mennek keresztül, ami egy forrásban lévő tésztásfazékra emlékeztet, éppoly vad, mint amilyen lenyűgöző” – nyilatkozta Andreas Born, a Bergeni Egyetem klimatológusa.

A jelenség ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a jég kásás vagy gyorsabban olvadna. Továbbra is szilárd halmazállapotú, és csak több ezer éves időskálán mozog. A korábbi magyarázatok között szerepelt az olvadékvíz visszafagyása a jégtakaró aljára, illetve a jég alatti csúszós területek vándorlása is.

A mostani felfedezés egy új, erős magyarázattal szolgál, de további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy megértsük, a konvekció miként befolyásolja a jégtakaró egészének viselkedését. „Minél többet tudunk a jégben zajló rejtett folyamatokról, annál felkészültebbek leszünk a világ partvidékein bekövetkező változásokra” – tette hozzá Law.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Fél tucat bolygó parádézik szombat este: mutatjuk, hova kell nézned, hogy a legtöbbet lásd
A legtöbben a Jupitert és a Vénuszt könnyen kiszúrják, de a teljes sorhoz már távcső is kell. A legfontosabb, hogy tiszta, nyugati horizontot találjon!


Szombaton este egyetlen rövid időablakban fél tucat bolygó feszül végig az égen: a Merkúr, a Vénusz és a Szaturnusz alacsonyan nyugaton, a Jupiter pedig magasan délkelet felé ragyog, miközben az Uránusz és a Neptunusz optikai eszközökkel vadászható.

A jelenség csúcsa február 28-án, szombaton várható, a legjobb észlelési ablak pedig a helyi napnyugta utáni első órában nyílik. Az Egyesült Királyságban élőknek érdemesebb március 1-én próbálkozniuk.

A nyugati horizont felé nézve a Merkúr, a Vénusz és a Szaturnusz hármasa bukkan fel.

Velük egy vonalban, de jóval magasabban, a délkeleti égen ragyog a Jupiter, amelyhez feltűnően közel lesz a majdnem telihold. A halványabb Uránusz délnyugaton, a Plejádok csillaghalmaz közelében található, a Neptunusz pedig a Szaturnusz mellett, tőle mindössze egyfoknyi távolságra helyezkedik el. A szakértők szerint nem érdemes mind a hat bolygót hajszolni.

Remek eredmény, ha látjuk a Jupitert és a Vénuszt, jó, ha ehhez hozzá tudjuk adni a Szaturnuszt és/vagy a Merkúrt, a kihívás pedig az Uránusz és a Neptunusz megtalálása.

A sikeres észleléshez tiszta, fák vagy épületek által nem takart nyugati horizontra van szükség. A megfigyelést érdemes azonnal szürkületkor elkezdeni, mivel a bolygók közül a Merkúr és a Vénusz nyugszik le a leggyorsabban.

„A Merkúr a »pislogsz‑és‑elszalasztod« bolygó: nagyon alacsonyan van, és gyorsan lebukik napnyugta után” – figyelmeztetnek a csillagászok.

Míg a Jupiter, a Vénusz, a Szaturnusz és jó körülmények között a Merkúr is szabad szemmel látható, az Uránuszhoz legalább egy látcső, a Neptunuszhoz pedig távcső szükséges.

A jelenséget gyakran bolygóparádénak nevezik, ami valójában egy látóirányból adódó hatás: a bolygók a Földről nézve látszanak egy vonalban az ekliptika mentén, nem pedig a világűrben állnak egyenes sorba.

Az esemény különlegességét az adja, hogy több fényes, szabad szemmel is látható bolygó egyszerre figyelhető meg egy kényelmes, esti időpontban. Az este előrehaladtával a Merkúr és a Vénusz tűnik el elsőként, őket a Szaturnusz és a Neptunusz követi, míg a Jupiter látható a legtovább.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Szenzáció készül? Bécsi kutatók jöhettek rá a fizika egyik legnagyobb rejtélyének megoldására
A Bécsi Műszaki Egyetem csapata újragondolta Einstein egyik alapötletét. Ezzel egy lépéssel közelebb kerültek a kvantumelmélet és a gravitáció régóta várt egyesítéséhez.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2026. március 12.



A modern fizika két legnagyobb elmélete, a kvantummechanika és az általános relativitáselmélet évtizedek óta nem fér össze egymással. Míg az egyik az apró részecskék világát írja le döbbenetes pontossággal, a másik a csillagok és galaxisok mozgását magyarázza. A Bécsi Műszaki Egyetem kutatói most egy új ötlettel álltak elő, ami áthidalhatja a szakadékot – írja a TU Wien hivatalos közleménye. A megoldás kulcsa a részecskék pályájának, az úgynevezett geodetikusoknak az újragondolása lehet.

A kvantumgravitáció elméleteinek helyzetét a kutatók a Hamupipőke-meséhez hasonlítják.

„Több jelöltünk is van, de csak az egyik lehet az a hercegnő, akit keresünk. Csak amikor a herceg megtalálja az üvegcipellőt, tudja azonosítani az igazi Hamupipőkét. A kvantumgravitációban sajnos még nem találtunk ilyen cipellőt – egy olyan megfigyelhető mennyiséget, amely egyértelműen megmondja, melyik elmélet a helyes”

– magyarázta Benjamin Koch, az egyetem Elméleti Fizika Intézetének kutatója.

Ennek a bizonyos „cipellőnek” a megtalálásához a kutatók a relativitáselmélet egyik központi fogalmához, a geodetikusokhoz nyúltak. A geodetikus a két pont közötti legrövidebb utat jelenti. Míg egy sík lapon ez egy egyenes, egy görbült felületen – például a Földön az Északi- és a Déli-sark között – már egy félkörív. Einstein elmélete szerint a nagy tömegű égitestek, mint a Nap, meggörbítik a téridőt, és a bolygók ezeken a görbült pályákon, geodetikusokon mozognak. „Gyakorlatilag mindaz, amit az általános relativitásról tudunk, a geodetikusok értelmezésére támaszkodik” – tette hozzá Koch.

A kutatócsoport ötlete az volt, hogy magát a téridő görbületét leíró mértéket, a metrikát kezelik kvantumos mennyiségként.

„A kvantumfizikában a részecskéknek sem pontosan meghatározott helyzete, sem pontosan meghatározott impulzusa nincs. Ehelyett mindkettőt valószínűségi eloszlások írják le. Minél pontosabban ismerjük az egyiket, annál homályosabbá és bizonytalanabbá válik a másik”

– mondta Koch. Ha a téridő görbülete is ilyen bizonytalanná válik, akkor a benne mozgó részecskék pályája sem lehet tökéletesen meghatározott.

Benjamin Koch, doktoranduszával, Ali Riahiniával és a csehországi Angel Rincónnal közösen kidolgozott egy módszert, amellyel egy speciális, de fontos esetben – egy időben állandó, gömbszimmetrikus gravitációs mezőben, mint amilyen a Napé is – kiszámolták, hogyan mozogna egy objektum. Az így kapott új, kvantumos pályát q-desic egyenletnek nevezték el.

Kiderült, hogy a részecskék egy ilyen kvantumos téridőben kissé eltérnek a klasszikus relativitás által jósolt útvonalaktól. Bár ez az eltérés bolygópályák méreténél elenyésző, kozmológiai léptékben – ahol az elméletnek több nyitott kérdése is van – már jelentős lehet. Ez a mérhető különbség lehet az a régóta keresett „üvegcipellő”, amely segít eldönteni, hogy a versengő kvantumgravitációs elméletek, mint a húrelmélet vagy a hurok-kvantumgravitáció közül melyik írja le helyesen a valóságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Kritikus hiba a kilövés előtt: a NASA lefújhatja az évtized küldetését
Az Artemis II négyfős legénységének holdkerülő tesztrepülése akadt el egy sikeres tankolási próba után. A héliumrendszer hibája miatt a történelmi útra készülő űrhajósok indulása hetekkel csúszik.


Egy éjszakai adatellenőrzés hirtelen megakasztotta a NASA Hold körüli küldetésének menetrendjét: a Space Launch System rakéta felső fokozatában megszakadt a héliumáramlás, a NASA pedig már a teljes visszagurításra készül a szerelőcsarnokba. Ez a lépés gyakorlatilag ellehetetleníti a márciusi indítást, a kérdés most már az, hogy megmenthető-e az áprilisi lehetőség.

A NASA közlése szerint a visszagurítás miatt a márciusi indítási ablak kiesik, de egy gyors hibaelhárítás esélyt adhat az áprilisi repülésre.

„Ez szinte biztosan hatással lesz a márciusi indítási ablakra” – erősítette meg egy szóvivő a Sky News-nak.

A hélium a startfolyamat kritikus eleme: ez biztosítja a felső fokozat hajtóművének megfelelő környezetét, és ez tartja fenn a nyomást a folyékony hidrogént és oxigént tartalmazó tartályokban. A rendszer a február 19-én lezárt nagy tankolási főpróba alatt még megfelelően működött, a hiba a normál üzemre átállás után jelentkezett. A mérnökök jelenleg három lehetséges hibaforrást vizsgálnak: a földi és a rakéta közötti csatlakozást, egy szelepet vagy egy szűrőt.

A javítást a kilövőálláson nem lehet biztonságosan elvégezni, ezért kell a rakétát visszaszállítani a szerelőcsarnokba. Az Artemis II küldetés célja egy körülbelül tíz napos, személyzettel végrehajtott tesztrepülés a Hold körül, melynek fedélzetén négy űrhajós, Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hansen utazik majd. Az űrhajó egy olyan pályán halad, amely nagyjából 7600 kilométerrel a Hold túlsó oldala mögött halad el – ilyen messzire ember még sosem jutott a Földtől.

A hiba nem sokkal azután jelentkezett, hogy a NASA sikeresen lezárta a második tankolási főpróbát. A küldetésnek nem ez az első csúszása: korábban az Artemis I űrhajó hőpajzsának nem várt sérülései miatt kellett elhalasztani a programot. „Nem repülünk, amíg nem vagyunk biztosak abban, hogy a fedélzeten lévő emberek számára a lehető legbiztonságosabbá tettük a repülést. Ezt a következő tesztrepülést helyesen kell végrehajtanunk” – közölte korábban Bill Nelson, a NASA adminisztrátora a Washington Postban. A legénység parancsnoka, Reid Wiseman szintén elismerte a halasztások okozta frusztrációt: „A lassítás gyötrelmes, és nem ezt szeretjük csinálni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk