TUDOMÁNY
A Rovatból

Komoly különbség lett az ikerpár intelligenciaszintjében, miután az egyikük Dél-Koreában, a másik az USA-ban nőtt fel

Egy szerencsétlen véletlen folytán kerültek el egymás mellől a lányok. A tudósok érdekes megállapításokat tettek neveltetésről és genetikáról.
Malinovszki András / Fotó: Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. február 05.



Érdekes kísérletet tudtak elvégezni egy tudósok egy ikerpáron anélkül, hogy komolyabban be kellett volna avatkozniuk az életébe – írja az UNILad.

Egy dél-koreai ikerpár tagjai kétéves korukban sodródtak el egymástól egy szöuli piacon. Az egyikük a nagymama mellett maradt, a másik viszont eltűnt. Mint kiderült, őt később megtalálták, de mivel nem tudták, kihez tartozik, egy kb. 100 kilométerre lévő kórházba szállították. Később sem tudták beazonosítani, így onnan egy nevelőszülői programba került, végül egy Egyesült Államokban élő pár fogadta örökbe.

Mindez 1976-ban történt, az elveszett iker pedig 2018-ban nyújtott be DNS-mintát egy dél-koreai program keretében, amelynek célja eltűnt családtagok egyesítése eredeti családjukkal. 2020 októberében tudta meg, hogy nemcsak ikertestvére, hanem két másik testvére is él Koreában.

Az eset lehetőséget adott tudósoknak, hogy megvizsgálják, hogyan befolyásolja az eltérő környezet az ikrek fejlődését, és ezáltal közelebb kerüljenek annak megválaszolásához, hogy a neveltetés vagy a genetika határozza-e meg jobban kognitív és érzelmi fejlődést.

A dél-koreai és amerikai kutatók összességében úgy találták, hogy az ikerpár személyisége nagyon hasonló, és ez megfelelt az előzetes szakirodalmi téziseknek. Annak ellenére történt mindez, hogy a Dél-Koreában maradt lány harmonikus családi környezetben nőtt fel, míg az USA-ba került iker szülei elváltak, és számos konfliktusba keveredett nevelőszüleivel.

A Personality and Individual Differences című folyóiratban olvasható tanulmányban a szerzők leírták azt is, hogy mindkét nő a lelkiismeretesség magas szintjével rendelkezik, céltudatosak, jó a szervezőkészségük, kötelességtudóak és eredményorientáltak.

A kutatókat az lepte meg leginkább, hogy az ikerpár tagjaninak intelligenciaszintje rendkívül eltérő volt. Míg az ikrek esetén az átlagos eltérés legfeljebb 7 pont szokott lenni,

az ikerpár USA-ban élő tagja 16 ponttal produkált alacsonyabb eredményt, mint a Dél-Koreában felnőtt testvére.

„Feltűnő, hogy az ikrek jelentős különbségeket mutattak kognitív képességeikben, amelyek pedig erősen a genetikai adottságokhoz kapcsolódnak” – áll a tanulmányban.

Az ikrek elválasztása és a tesztek elvégzése közötti távolság miatt nehéz megmondani, hogy a neveltetésük felelős-e az IQ különbségéért, bár a tanulmány azt is megállapította, hogy az Egyesült Államokban nevelkedett nővér élete során háromszor is agyrázkódást szenvedett, ami befolyásolhatta kognitív képességeit.

A nevelésükhöz egyértelműbben köthető különbségek közé tartozott az ideológiai szemlélet: az Egyesült Államokban nevelkedett nővér individualistább volt, míg a Koreában maradt nővér inkább kollektivista értékrendet vallott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Napfényből cseppfolyós üzemanyagot állítanak elő szegedi tudósok, a Mol is együttműködik velük
Először áramot termelnek, azzal részeire bontják a vizet, majd szén-dioxidot adnak hozzá – így lesz belőle nyers benzin vagy kerozin. Az olajcég már együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Egyetemmel.


Napfényből állítanak elő cseppfolyós üzemanyagot a Szegedi Egyetem energetikai tesztállomásán, amit a napokban adtak át. Először áramot termelnek, azzal részeire bontják a vizet, majd szén-dioxidot adnak hozzá – így lesz belőle nyers benzin vagy kerozin. A Mol már felfigyelt a kísérleteikre, az olajcég együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Egyetemmel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TUDOMÁNY
Megvizsgálták Beethoven hajtincseit, és kiderült, hogy miért süketülhetett meg
A tanulmány szerzői a német zeneszerző két hajtincsének vizsgálatát végeztek el. Az ólom mellett az arzén és a higany is toxikus mennyiségben volt jelen.


Nagy mennyiségben mutattak ki nehézfémeket Ludwig van Beethoven hajszálaiban, kutatók szerint mérgezés okozhatta a zeneszerző süketségét és más betegségeit is – írja a Telex a Clinical Chemistryben közölt tanulmányra hivatkozva.

A tanulmány szerzői a német zeneszerző két hajtincsének vizsgálatát végeztek el, és felfedezték, hogy veszélyesen magas volt

a hajszálaiban az ólomkoncentráció, de emellett az arzén és a higany is toxikus mennyiségben volt jelen.

Az egyik tincsben 380, a másikban 258 mikrogramm per gramm ólmot mutattak ki, miközben ma a 4 mikrogramm vagy kevesebb a határérték. Az arzén a mai normál értékek tizenháromszorosát, a higany a négyszeresét mutatta.

„Ezek a legmagasabb értékek a hajban, amelyeket valaha láttam. A világ minden tájáról kapunk mintákat, és ezek az értékek egy nagyságrenddel magasabbak”

– mondta a New York Timesnak Paul Jannetto, a tanulmány társszerzője, a Mayo Klinika patológusa.

A kutatók úgy hiszik, hogy a zeneszerző szervezetében jelenlévő mérgező fémek magyarázhatják azt, hogy a művész miért szenvedett több betegségben. A hallását a húszas éveiben kezdte elveszíteni, és bő két évtized alatt teljesen megsüketült. Emellett emésztőrendszeri problémái voltak, kétszer sárgaságot kapott, ami a májbetegség egyik tünete.

Az ólom dokumentáltan okozhat gyomor-bélrendszeri és májbetegségeket, és a csökkent halláshoz is hozzájárulhat. Vélemények szerint Beethovennél az ólomszint nem volt annyira magas, hogy önmagában az okozza a zeneszerző halálát.

Az ólommérgezéses elmélete nem új keletű, ugyanis egy korábbi tanulmány is ezt valószínűsítette, azonban ott kiderült, hogy a vizsgált hajminták egy zsidó nőé voltak. A mostani kutatás esetében viszont biztosan Beethoven hajszálaival dolgoztak a kutatók. A kezükre játszott, hogy a korszak szokásaihoz tartozott az, hogy a szerelmesek egymásnak tincseket küldözgettek, és a hírességek fürtjeit a rajongók is gyűjtötték.

Korábbi hajvizsgálatok azt mutatták ki, hogy Ludwig van Beethovennek valószínűleg örökletes hajlama volt a májbetegségekre, hónapokkal a halála előtt pedig hepatitis B fertőző májgyulladásban szenvedett.

Számos feltételezés övezi a zeneszerző halálának okát. Az egyik szerint Beethoven nagyon szerette a bort, gyakorta megivott egy palackkal naponta. A mértékletesség problémája mellett nagyobb gondot jelenthetett az az ólom-acetát, amelyet abban az időben a bor tartósítására és édesítésére használtak. Magából az üvegpalackból is kioldódhatott ólom, mert annak a gyártásához is használták a fémet.

Az arzén és a higany feltételezések szerint a Dunából kifogott halakból kerülhetett Beethoven szervezetébe, hiszen Bécsben a különböző gyárak a folyóba eresztették a mérgező melléktermékeiket.

Az 1827-ben elhunyt Beethoven süketségének okát nemcsak hajtincsek segítségével próbálták megfejteni, hanem koponyájának megmaradt darabjaiból is próbálnak rájönni, mi okozhatta betegségét.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Szenzációs fotók a NASA-tól: ilyen volt a sarki fényt okozó két napkitörés
Az utóbbi két évtized legerősebb napkitörése, és az így kialakult geomágneses vihar a hétvégére érte el Magyarországot is, és csodás látványt produkált az éjszakai égboltra.


Napok óta tele van a net az elmúlt időszakban látható csodás aurora borealis-ról készült felvételekkel. A szombat hajnalban látott sarki fény az utóbbi húsz év legerősebb geomágneses viharának volt köszönhető. Az égi színjáték a féltekének ezen a részén és Magyarországon ritkán fordul elő.

A különleges látványt az igen erős napkitörés okozta. A szombat hajnali "fényjátékot" előidéző napkitörést a Solar Dynamics Observatory űrszonda rögzítette és a NASA osztotta meg.

A két napkitörés:

Sarki fény előrejelzést ITT találsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Bolygók Felvonulása: Nagyon ritka égi jelenség lesz kedd hajnalban
A Hold akkor 7,6 százalékos megvilágítású lesz, így a szerencsésebb helyeken élőknek egészen egyedülálló látványban lehet része.


Különös égi jelenség várható kedd hajnalban. 6 bolygó és a 7,6 százalékos megvilágítású Hold kerül egy egyenesbe nem sokkal napkelte előtt - írja az Időkép.

A Bolygók Felvonulása nevet kapta az a csillagászati esemény, amely kedd hajnalban lesz megfigyelhető.

Nagyjából fél 4 után öt perccel hat bolygó és a holdsarló kerül egy egyenesbe. A hat bolygó közül a Jupiter fog legalacsonyabban elhelyezkedni, majd a sorban a Merkúr, az Uránusz, a holdsarló, a Mars, a Neptunusz és a Szaturnusz következik.

A látványos együttállás a keleti horizont fölött lesz megfigyelhető, már ahol a felhők engedik. Az ország nagy része fölött sajnos a felhők lesznek túlsúlyban a kedd hajnali együttállás idején, a Dunántúlon és északon esni is többfelé fog. Szakadozottabb felhőzetre, így az esemény megfigyelésére a déli és keleti tájakon kínálkozik nagyobb esély a jelenlegi modellfutások alapján.

A Hold ezen a hajnalon egyébként 7,6 százalékos megvilágítású lesz, így a szerencsésebb helyeken élőknek egészen egyedülálló látványban lehet része, ahogy a 6 bolygó közrefogja a vékonyka holdsarlót.


Link másolása
KÖVESS MINKET: