Új fényben és rendkívüli részletességgel mutatta meg a Neptunuszt és halvány gyűrűit a James Webb űrteleszkóp - számolt be róla a Guardian.
Mint írták,
legutóbb 1989-ben készült hasonló részletességű kép Naprendszerünk legtávolabbi bolygójának gyűrűiről,
amikor az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Voyager-2 űrszondája néhány órán át a jégóriás közelében tartózkodott.
A Hubble űrteleszkóp által készített képeken a Neptunusz a légkörében található metán miatt mélykék színben játszik. Ezzel szemben
a James Webb elsődleges képalkotója, a NIRCam infravörös szűrőjén át a bolygó szürkésfehér színben tündököl, jeges felhők is láthatók a felszínén.
Mark McCaughrean, az Európai Űrügynökség (ESA) illetékese elmondta, hogy a Neptunusz gyűrűi sokkal jobban visszaverik az infravörös sugárzást, így jobban kirajzolódnak a képeken.
A NASA közleménye szerint a képen "érdekes fényesség" látható a Neptunusz teteje körül.
A bolygó dőlésszöge és Nap körüli 164 éves keringési ideje miatt a csillagászoknak még nem sikerült alaposan megvizsgálni annak északi pólusát.
A James Webbnek a Neptunusz tizennégy ismert holdjából hetet sikerült lencsevégre kapnia, köztük a legnagyobbat, a Tritont. A Plútó törpebolygónál is nagyobb Triton a képeken fényesebb a Neptunusznál, mivel jég borítja, amely visszaveri a fényt.
Ez a hold szokatlan módon fordított pályán kering a bolygó körül, ezért a csillagászok szerint
a Triton a Naprendszer szélén található Kuiper-öv része lehetett, amely végül a Neptunusz gravitációs vonzásába került.
Az Európai Űrügynökséggel közösen indított teleszkópot az 1990-es évek közepe óta fejlesztik, végül decemberben juttatták fel az űrbe.
„Egyszerűen elképesztő volt” – Megszólaltak a Hold túloldalát megcsodáló űrhajósok
Az Artemis II legénysége az Orion űrhajó fedélzetéről számolt be az élményről, miután megpillantották az égitest rejtett oldalát. A négyfős csapat egy tíznapos küldetésen teszteli a rendszereket.
„Tegnap este először láttuk a Hold túloldalát, és ez egyszerűen elképesztő volt” – jelentkezett be az űr mélyéről Christina Koch, az Artemis II küldetés specialistája, miután a legénység több mint ötven év után először vetett emberi pillantást égi kísérőnk rejtett arcára. A négyfős csapat – Reid Wiseman parancsnok, Victor Glover pilóta, valamint a küldetés-specialisták, Christina Koch és a kanadai Jeremy Hansen – április 1-jén indult útnak a Kennedy Űrközpontból, hogy egy nagyjából tíznapos út során megkerülje a Holdat, és letesztelje az Orion űrhajó és az SLS hordozórakéta rendszereit a jövőbeli holdra szállások előtt.
A küldetés negyedik napjára az Integrity névre keresztelt Orion kapszula már messze maga mögött hagyta a Földet, a legénység pedig az első üzenetében megpróbálta átadni a látványt.
„Az egész Földet láthatod sarktól sarkig… annyira lenyűgöző pillanat volt, hogy mind a négyünket teljesen megállított”
– mondta Reid Wiseman parancsnok. Victor Glover pilóta ehhez csak annyit tett hozzá a bolygónak üzenve: „Higgyétek el, csodálatosan néztek ki, gyönyörűek vagytok.” A legénység számára azonban a legizgalmasabb pillanatok még hátravannak: a Hold körüli pálya legfontosabb szakasza magyar idő szerint hétfőn este kezdődik.
A NASA élőben közvetíti majd az eseményeket, a közvetítés hétfőn 19:00 órakor kezdődik.
A tervek szerint 19:56-kor az Orion átszáguld azon a ponton, amellyel megdönti az Apollo–13 által 1970-ben felállított, embert szállító űreszközre vonatkozó Föld-távolsági rekordot, ami nagyjából 400 170 kilométer volt.
A tényleges tudományos megfigyelési ablak 20:45-kor nyílik meg, amikor az űrhajót úgy fordítják, hogy ablakai a Hold felszíne felé nézzenek. A küldetésirányítás kedd éjjel 00:47-kor körülbelül 40 percre elveszíti a jelforrást, amint az Orion a Hold mögé ér. Ebben a rádiócsendben, 01:02-kor éri el a legkisebb holdtávolságot, mintegy 6544 kilométerre a felszíntől, majd három perccel később, 01:05-kor jut a Földtől legmesszebbre, körülbelül 406 772 kilométerre.
Ez a magas pálya teszi lehetővé, hogy a legénység egyetlen képkivágásban láthassa a teljes holdkorongot, beleértve olyan területeket is, amelyeket emberi szem még soha nem látott közvetlenül.
A megfigyelések során ősi lávafolyásokat, becsapódási krátereket és tektonikus repedéseket vizsgálnak, a folyamatosan változó megvilágítási szögek pedig egyedülálló lehetőséget adnak a domborzat tanulmányozására. A lenyűgöző, nagy felbontású képeket és 4K-s videókat egy új, lézeres kommunikációs rendszer, az O2O teszi lehetővé, amely akár 260 megabit/másodperces adatsebességgel képes a Földre sugározni. Ez a technológia kulcsfontosságú lesz a jövőbeli Hold- és Mars-missziók során.
A holdkerülés után az Integrity megkezdi többnapos visszatérését. Az út hátralévő részében orvosbiológiai és sugárzásmérési kísérleteket végeznek, valamint a kézi kormányzási rendszereket is tesztelik. Ha minden a tervek szerint halad, az Orion űrhajó április 10-én, magyar idő szerint 20:07-kor landol a Csendes-óceánon, San Diego partjainál.
„Tegnap este először láttuk a Hold túloldalát, és ez egyszerűen elképesztő volt” – jelentkezett be az űr mélyéről Christina Koch, az Artemis II küldetés specialistája, miután a legénység több mint ötven év után először vetett emberi pillantást égi kísérőnk rejtett arcára. A négyfős csapat – Reid Wiseman parancsnok, Victor Glover pilóta, valamint a küldetés-specialisták, Christina Koch és a kanadai Jeremy Hansen – április 1-jén indult útnak a Kennedy Űrközpontból, hogy egy nagyjából tíznapos út során megkerülje a Holdat, és letesztelje az Orion űrhajó és az SLS hordozórakéta rendszereit a jövőbeli holdra szállások előtt.
A küldetés negyedik napjára az Integrity névre keresztelt Orion kapszula már messze maga mögött hagyta a Földet, a legénység pedig az első üzenetében megpróbálta átadni a látványt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Artemis II: fotók a Hold túloldaláról, amit az emberiség még sosem látott
A NASA Artemis II missziójának négyfős csapata sikeresen kerülte meg a Holdat, dokumentálva annak rejtett oldalát. Útjuk során az űrhajósok megdöntötték az Apollo 13 eddigi távolsági csúcsát.
„A Hold, amit most látunk, egyáltalán nem az a Hold, amit a Földről látnak.” Christina Koch, az Artemis II küldetés specialistájának szavai tökéletesen összegzik azt a történelmi pillanatot, amikor négy űrhajós az Orion űrhajó ablakán kitekintve olyasmit látott, amit előttük még soha, senki: a Hold rejtett, túloldali arcát, teljes pompájában, emberi szemmel.
A küldetés nem csupán technikai főpróba volt a jövőbeli holdraszállások előtt, hanem egy új korszak érzelmi és vizuális nyitánya is az űrkutatásban, ahol a felfedezés ismét személyes, emberi élménnyé vált.
Április 6-án este az Artemis II legénysége – Reid Wiseman parancsnok, Victor Glover pilóta, valamint Christina Koch és a kanadai Jeremy Hansen küldetésspecialisták – végrehajtotta a küldetés leglátványosabb manőverét, a Hold melletti elhaladást.
Miközben átszáguldottak az égitest túloldala felett, nemcsak lélegzetelállító fotókat és élőképeket küldtek haza, de megdöntötték az Apollo–13 több mint fél évszázados rekordját is, mintegy 406 771 kilométerre távolodva a Földtől.
A „soha nem látott” képek kifejezés itt nem azt jelenti, hogy a Hold túloldaláról ne lennének felvételeink – a szovjet Luna–3 szonda már 1959-ben elkészítette az első homályos fotókat –, hanem azt, hogy az emberiség most először láthatta közvetlenül, saját szemével ezeket a tájakat.
A NASA hivatalos repülésközi frissítése szerint a legénység olyan részleteket és összefüggéseket figyelt meg, amelyeket a robot-szondák képei sosem adhatnak vissza teljesen.
Az űrhajósok nagy felbontású kamerákkal krátereket, ősi lávafolyásokat és tektonikai töréseket fotóztak.
A megfigyelések csúcspontja a közel 965 kilométer átmérőjű, gigantikus Orientale-medence volt, amely a Hold peremén elhelyezkedő, koncentrikus körökből álló becsapódási struktúra. Az Orion pályája tökéletes rálátást biztosított a teljes medencére.
„Szabad szemmel is rálátunk az Orientale-ra… az egész medence látszik” – jelentette a parancsnok, Reid Wiseman, hangjában érezhető izgalommal. Ez a látvány eddig csak a tudományos modellek és a szondák által összeillesztett mozaikképek kiváltsága volt.
A küldetés ezen szakasza számokban is lenyűgöző. Az Orion legközelebb nagyjából 6 550 kilométerre közelítette meg a Hold felszínét.
A túloldali átrepülés során a Hold teljesen leárnyékolta a Földet, így a houstoni irányítóközponttal a kapcsolat mintegy 40 percre megszakadt. Ez a tervezett rádiócsend az űrhajósok számára egyedülálló, elszigetelt élményt jelentett.
A manőver végén pedig egy kozmikus ráadást is kaptak: az űrhajó a Hold árnyékkúpjába került, így a legénység közel egyórás, teljes napfogyatkozást élhetett át, páratlan kilátást nyerve a Nap fénylő koronájára, amelyet a Földről sosem láthatunk ilyen tisztán.
Az események emberi oldalát talán a földi irányítás reakciói és az űrhajósok személyes üzenetei adják vissza a leghitelesebben.
„Hallani lehetett a hangjukban az izgalmat… egyszerűen odáig voltak a Hold látványától” – mondta Jennifer Hellmann, a NASA tudományos csapatának egyik vezetője a Space.com-nak.
A küldetés legkockázatosabb manővere, a transzlunáris befecskendezés (TLI) után, amely végleg a Hold felé irányította őket, Jeremy Hansen a földi csapatnak üzent. „Személy szerint érezhettük a kitartásotok erejét a manőver minden másodpercében” – fogalmazott a Live Science tudósítása szerint.
Bár a látvány történelmi, az Artemis II elsődleges célja a technológiai teszt.
A tíz napos út során a NASA a legapróbb részletekig vizsgálja az Orion űrhajó életfenntartó, navigációs és kommunikációs rendszereinek működését valós, mélyűri körülmények között. Az űrhajósok által végzett célzott geológiai megfigyelések és az általuk készített nagy felbontású képek felbecsülhetetlen értékű adatokkal szolgálnak a következő küldetés, az Artemis III tervezéséhez, amelynek célja már az ember visszajuttatása a Hold felszínére.
A küldetés során tesztelték a nagy sávszélességű lézeres adatátviteli rendszert is, amely a jövőbeli Hold- és Mars-missziók kommunikációjának alapja lehet.
Az Artemis II a tervek szerint április 11-én, egy tíz napos utazás után landol a Csendes-óceánon, San Diego partjainál.
A mostani sikeres Hold-kerülő manőverrel azonban a legfontosabb mérföldkövön már túl vannak. Bebizonyították, hogy a technológia és az emberi tényező is készen áll a következő nagy ugrásra.
„A Hold, amit most látunk, egyáltalán nem az a Hold, amit a Földről látnak.” Christina Koch, az Artemis II küldetés specialistájának szavai tökéletesen összegzik azt a történelmi pillanatot, amikor négy űrhajós az Orion űrhajó ablakán kitekintve olyasmit látott, amit előttük még soha, senki: a Hold rejtett, túloldali arcát, teljes pompájában, emberi szemmel.
A küldetés nem csupán technikai főpróba volt a jövőbeli holdraszállások előtt, hanem egy új korszak érzelmi és vizuális nyitánya is az űrkutatásban, ahol a felfedezés ismét személyes, emberi élménnyé vált.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Új kutatás bizonyítja: a tetoválás ára a legyengült immunrendszer lehet
A testművészet népszerű formája tartós immunológiai következményekkel járhat a szervezet számára. A festék elhúzódó gyulladást okozhat a nyirokcsomókban és allergiás reakciókat válthat ki.
A tetoválás nem csak emlék: évtizedekre a testedbe kerülő kémiai koktél, amely az immunrendszereddel folyamatos párbeszédet folytat – és ennek a beszélgetésnek ma már egyre több következményét látjuk.
A tetoválófestékek összetett keverékek, amelyekben a színt adó pigmentek mellett hordozófolyadékok, tartósítószerek és szennyeződések is vannak.
Sok pigmentet eredetileg ipari célokra fejlesztettek ki, például autófestékekhez, műanyagokhoz vagy nyomtatótonerhez.
A tintákban nyomokban előfordulhatnak nehézfémek, köztük nikkel, króm és kobalt, amelyek allergiás reakciókat és immunérzékenységet válthatnak ki. A szerves vegyületek között megtalálhatók az azofestékek, amelyek napfény vagy lézeres eltávolítás hatására potenciálisan rákkeltő aromás aminokra bomolhatnak, valamint a fekete tintákban gyakori, szintén karcinogénnek minősített policiklusos aromás szénhidrogének.
A vörös, sárga és narancssárga festékek gyakrabban okoznak allergiát és krónikus gyulladást.
A bőr mélyebb rétegébe, az irhába juttatott festékszemcséket az immunrendszer idegen anyagként azonosítja.
A falósejtek megpróbálják eltávolítani őket, de a részecskék túl nagyok, ezért a sejtekbe zárva maradnak – ez adja a tetoválás tartósságát. A folyamat azonban nem áll meg a bőrben.
A pigmentrészecskék a nyirokrendszeren keresztül elvándorolhatnak, és felhalmozódhatnak a közeli nyirokcsomókban, amelyek az immunvédekezés központi szervei.
Egy friss, állatokon végzett kísérlet tudományos összefoglalója megerősíti, hogy a tetoválópigmentek akár két hónapig tartó, elhúzódó gyulladást okozhatnak a nyirokcsomókban.
A kutatók azt is megfigyelték, hogy ha a tinta egy oltás beadási helyén van jelen, az oltás-specifikus módon módosíthatja az immunválaszt. A COVID–19 elleni vakcinára adott immunreakció például csökkent mértékű volt. Ez nem jelenti azt, hogy a tetoválások veszélyessé tennék az oltásokat, inkább arra utal, hogy a pigmentek bizonyos körülmények között megzavarhatják az immunsejtek kommunikációját.
Bár jelenleg nincs bizonyíték a tetoválások és a rák kialakulása közötti közvetlen kapcsolatra, laboratóriumi és állatkísérletes adatok potenciális kockázatokra utalnak.
A pigmentek idővel, illetve UV-fény vagy lézeres eltávolítás hatására lebomolhatnak, és toxikus, esetenként rákkeltő melléktermékeket képezhetnek. Megállapításra került, minél nagyobb és színesebb egy tetoválás, annál nagyobb a szervezetbe jutó kémiai teher.
A leggyakrabban dokumentált egészségügyi kockázatok az allergiás és gyulladásos reakciók.
Különösen a vörös tinta esetében jelentkezhet tartós viszketés, duzzanat és apró gyulladásos csomók, úgynevezett granulómák. Ezek a tünetek hónapokkal vagy akár évekkel a tetoválás elkészítése után is megjelenhetnek, kiválthatja őket napfény vagy az immunrendszer állapotának megváltozása.
Emellett a nem megfelelő higiénia fertőzésekhez is vezethet, például hepatitis B és C fertőzéshez.
A tetoválófestékek szabályozása világszerte egyenetlen, sok gyártó nem köteles a teljes összetevőlistát feltüntetni. Az Európai Unió 2022 óta szigorúbb határértékeket alkalmaz a tetováló- és sminktetováló-festékekben található több ezer veszélyes anyagra.
A kockázatok csökkentése érdekében érdemes engedéllyel működő, a higiéniára gondosan ügyelő szalont választani, érdeklődni a felhasznált festékek összetételéről, és krónikus betegség esetén konzultálni a kezelőorvossal.
A szakértők azt is javasolják, hogy az oltásokat ne frissen tetovált területre adják be, a meglévő tetoválásokat pedig óvjuk az erős napfénytől.
A tetoválás nem csak emlék: évtizedekre a testedbe kerülő kémiai koktél, amely az immunrendszereddel folyamatos párbeszédet folytat – és ennek a beszélgetésnek ma már egyre több következményét látjuk.
A tetoválófestékek összetett keverékek, amelyekben a színt adó pigmentek mellett hordozófolyadékok, tartósítószerek és szennyeződések is vannak.
Sok pigmentet eredetileg ipari célokra fejlesztettek ki, például autófestékekhez, műanyagokhoz vagy nyomtatótonerhez.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hajnalban megdől az 56 éves rekord: az Artemis-2 űrhajósai mindenkinél messzebb jutnak
Az Orion űrhajó legénysége megdönti az Apollo–13 küldetés távolsági rekordját. A csúcsot a Hold túlsó oldala felett érik el, nagyjából 406 773 kilométerre a Földtől.
Ma éjjel az emberiség újra átlépi a saját határait: az Artemis–2 legénysége a Hold túlsó oldala felett repülve kedd hajnali 01:07-kor minden korábbinál messzebb kerül a Földtől – adja hírül a Reuters alapján a 24.hu.
Az Orion űrhajó magyar idő szerint hétfőn kora reggel, 06:37-kor lépett be a Hold gravitációs mezejébe, megkezdve ezzel a küldetés legizgalmasabb szakaszát.
A Hold megkerülése este 20 óra 45 perckor kezdődhet, és nagyjából hat órát vesz igénybe. Ennek során az űrhajó a Hold Földről nem látható oldala fölé kerül, a kapcsolat pedig várhatóan ideiglenesen megszakad a houstoni irányítóközponttal.
A misszió csúcspontja kedd hajnalban, hajnali 1 óra 7 perckor jön el, amikor a legénység eléri a Földtől mért maximális, nagyjából 406 773 kilométeres távolságot.
Ezzel több mint 6600 kilométerrel döntik meg az Apollo–13 legénységének 56 éve fennálló rekordját.
A távolsági csúcs beállítása mellett a küldetés tudományosan is rendkívüli jelentőségű. A legénység nagyjából 6550 kilométeres magasságból, ritka, nagy magasságú nézőpontból figyelheti meg az égitest sötét oldalát.
Christina Koch űrhajós a Hold vonzáskörzetébe lépve így kommentálta a történelmi pillanatot:
„Most már a Hold felé zuhanunk, ahelyett hogy a Földtől távolodnánk. Ez egy elképesztő mérföldkő!”
A küldetést egy négyfős, tapasztalt legénység hajtja végre: Reid Wiseman parancsnok, Victor Glover pilóta, valamint Christina Koch és a kanadai Jeremy Hansen küldetésspecialisták.
Az út a Holdig sem volt eseménytelen. A sikeres indítás után az Orion egy közel hatperces hajtóműgyújtással hagyta el a Föld körüli pályát, és megkezdte útját a Hold felé. Útközben a legénység lélegzetelállító felvételeket küldött haza a Földről. A misszió során egy kisebb technikai probléma is adódott: meghibásodott az űrvécé, de a hibát a földi irányítás segítségével sikerült elhárítani.
A Hold megkerülése után az Orion elhagyja az égitest vonzáskörzetét, és megkezdi a hazafelé tartó utat. A nagyjából tíznapos tesztrepülés a tervek szerint a Csendes-óceánon ér véget vízreszállással.
Ma éjjel az emberiség újra átlépi a saját határait: az Artemis–2 legénysége a Hold túlsó oldala felett repülve kedd hajnali 01:07-kor minden korábbinál messzebb kerül a Földtől – adja hírül a Reuters alapján a 24.hu.
Az Orion űrhajó magyar idő szerint hétfőn kora reggel, 06:37-kor lépett be a Hold gravitációs mezejébe, megkezdve ezzel a küldetés legizgalmasabb szakaszát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
