SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Hujber Ferenc: Egy komoly családi dráma után azt mondtam, hogy leteszem a füvet, de jött a következmény

A színész őszintén elmesélte, hogy milyen drámai utat járt be eddig, a mély depressziótól a valósághoz való visszatalálásig.


Nyolc év telt el azóta, hogy Hujber Ferenc a TV2 Mokka című műsorában olyan kijelentéseket tett, amelyekkel sokakat meglepett. A színész most a Parafrázis című beszélgetés vendégeként idézte fel az akkori időszakot, és azt is elárulta, mi állt a furcsa viselkedésének hátterében.

A színész 2016-ban döntött úgy, hogy húsz év alkoholizmus után áttér a marihuánára. Elmondása szerint úgy érezte, ez egy új út lehet számára: „Éreztem, hogy jó, tehát az alkohol kiment belőlem, viszont éreztem azt is, hogy ez egy új út, valami olyan, ami segít egy csomó mindent megérteni – gondoltam én akkor.”

Egy idő után azonban sztrókot kapott, és egy ijesztő éjszakáról is beszámolt.

„Egyik éjjel arra ébredtem, hogy van egy halott húsdarab az ágyamban, és mire gondol ilyenkor az ember, arra, hogy megtalált a maffia és betettek egy meleg kart az ágyamba, és azt én megfogtam.” Ekkor megrántotta a kart, és úgy érezte, lebénult a bal oldala. Elmondta, hogy először nem gondolt sztrókra, mert tudott beszélni és gondolkodni is.

2017. március 13-án a Facebookon is közzétette gondolatait, és az élő adásban is beszélt Jézusról. „Az eredmény ismert.” Másnap éjszaka Dobogókőn keresni kezdte az igazi magyar koronát: „Sziklákon másztam éjszaka vakon és gondoltam, hogy Árpád majd leszáll és megtalál.”

Felidézte a Mokkában elhangzott mondatait is, amelyek sokáig keringtek az interneten. A műsorban például azt mondta: „Jézus színész volt, de nem ő halt meg, hanem egy 10 éves kisfiú.” Hozzátette, szerinte a 33 éves férfiként ábrázolt Jézus csupán egy tévedés volt. Az interjú után sokan találgatták, mi okozhatta a furcsa viselkedést. Most azt mondta: „Két kávé volt bennem aznap reggel.”

A színész elismerte, hogy rendszeresen fogyasztott marihuánát, de azt állítja, a forgatások előtt soha nem használt semmit. „A mindennapos fűfogyasztás okoz mentális problémákat”, mondta, és hozzátette, esténként ragaszkodott ahhoz, hogy elszívjon egy cigarettát. Akkoriban előadásokat játszott, autót vezetett, gyereket nevelt, és nem történt baleset.

Az ominózus interjú után a családja is aggódott érte, akkori felesége pedig végleg lezárta vele a kapcsolatot. Hujber végül Angliába költözött, ahol hat évig élt, de a marihuánát ott sem tette le – egészen másfél évvel ezelőttig.

„2023 karácsonyán egy elég komoly családi dráma után én azt mondtam, hogy leteszem a füvet. Letettem, viszont utána jött a következmény, hogy mély depresszióba estem, mert abban a pillanatban ezerrel rám zuhant mindaz, amit én okoztam a családomnak, a szüleimnek, az egykori feleségemnek, a két gyerekemnek, akik azóta megbocsájtottak.”

Ezután pszichiáter segítségét kérte, de gyógyszert nem szedett. Elmondása szerint sikerült visszatalálnia a valósághoz. „Most ott tartok, hogy dolgozom és 2023. december 28. óta nem nyúltam semmiféle anyaghoz.” Hozzátette: „Előtte sem máshoz, csak a fű volt, bár próbáltak beállítani mindenféle gyógyszeres és kokainos ámokfutónak is.” A színész most úgy érzi, próbálja helyrehozni, amit lehet.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nem lettünk barátok” – Lovász László egyszer sem beszélt Bochkor Gáborral a rádióból távozása óta
A hajnali kelés és a bulvárhírek áradata teljesen felőrölte Lovász Lászlót a rádiós évek alatt. Bevallotta, hogy öt és fél év közös munka után egy szót sem váltott a távozása óta Bochkor Gáborral.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 26.



„Ez egy laza társaságként indult, de mi nem lettünk barátok” – mondta Lovász László, aki öt év és öt hónap után, januárban távozott a Retro Rádió reggeli műsorából, most pedig kendőzetlen őszinteséggel beszélt a kimerítő időszakról és a Bochkor Gáborral való kapcsolatáról. A Dumaszínház frissen kinevezett kreatív igazgatója a Médiapiac Podcastban számolt be arról, miért éli meg „kiszabadulásként” a váltást, és miért nem beszéltek egykori műsorvezetőtársával a távozása óta.

Lovász felidézte a reggeli rádiózás kimerítő mindennapjait: a hajnali négyes kelést a napi rutin követte, amelyben a bulvárhírek áradata fizikailag és lelkileg is felőrölte.

„Mérhetetlen mennyiségű bulvárt olvastam az öt év és öt hónap alatt… a napi harminc–ötven bulvárhír, már csak a címek elolvasása is brutális volt”

– fogalmazott a műsorvezető. A kényszerű regenerálódásra csak délutánonként jutott ideje. „Beálltam erre a 20–40 perces alvásra… ez a powernap nálam működik” – tette hozzá. A folyamatos feszültség és a szerep, amiben kevésbé érezte magát önazonosnak, egyre nagyobb terhet rótt rá.

A felkérés annak idején hatalmas lehetőségnek tűnt. „Amikor Bochkor Gábor elhív… akkor rohansz” – emlékezett vissza Lovász, aki később mégis elbizonytalanodott, mert úgy érezte, a humora nem mindig talált célba a stúdióban. „Kezdtem azt érezni, hogy ott nem röhögtettek… Lehet, hogy rossz lóra tettem a humoromat illetően, vagy lehet, hogy nincs is humorom.” Azt is elárulta, hogy kapott negatív visszajelzéseket a munkájáról. „Természetesen jelezték felém, hogy nem olyan jó feltétlenül, amit csinálok.”

A munkakapcsolatukról Bochkor Gáborral egyértelműen fogalmazott.

„Nem tudom, hol ment félre. Én az az ember vagyok, aki magában keresi a hibát” – mondta, hozzátéve, hogy a távozása óta egyáltalán nem beszéltek.

Lovász helyét februárban Risztov Éva olimpiai bajnok úszó vette át a műsorban. A váltás hírére a konkurens Rádió 1 műsorvezetője, Sebestyén Balázs is reagált, aki szerint Lovász távozása várható volt.

Új szerepében, a Dumaszínház kreatív igazgatójaként Lovász „felszabadulásról” és egy „okos játszótérről” beszélt, ahol a kreatív ötletekre és a közös alkotómunkára helyeződik a hangsúly. A politikai humorral kapcsolatban megjegyezte, a politika mára annyira a mindennapok részévé vált, hogy alapanyagként is folyamatosan jelen van. A rádiózáshoz való visszatérésről egyelőre hallani sem akar. „Nem érzem, hogy rohannék vissza” – jelentette ki, de a podcast műfaja, különösen a saját DumaCastja kifejezetten vonzza.

Zárásként egy tanulságos esetet is felidézett: egy „hervadt rózsás” nőnapi kampányukat a közösségi médiában érkező negatív visszhangok – főleg a virágárusok tiltakozása – miatt vonták vissza, amit ma már hibának tart. Szerinte ez jól mutatja, hogyan befolyásolja a döntéseket a közösségi médiában gyorsan generálódó népharag.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Titokban temették el Kontra Györgyöt, az M1 híradósának édesanyja szívbe markoló szavakkal búcsúzott a fiától
Megbocsátásról és elfogadásról beszélt Kontra György gyászoló édesanyja, miközben a szíve megszakad a fia elvesztése miatt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 26.



Csendben, a nyilvánosságtól elzárva kísérték utolsó útjára Kontra Györgyöt, az M1 egykori híradósát. Február 23-án hétfőn, szűk családi körben helyezték végső nyugalomra a műsorvezetőt Kiskunfélegyházán, a Felsőtemetőben. Rengeteg ismerős, barát és munkatárs érdeklődött a búcsúztatás iránt, de a család a zártkörű ceremónia mellett döntött, hogy méltósággal és zavartalanul vehessenek búcsút tőle - írta a Blikk.

A 45 éves televíziós szerelmi bánatában hozta meg a végzetes döntést. Előző este még az édesanyjánál vacsorázott, akinek elmondta, nem tudja feldolgozni, hogy három és fél éves kapcsolata megszakadt szerelmével, Nórával. Nagy valószínűséggel már haza sem ment, hanem egyből a sínek felé vette az irányt, és február 5-én kora hajnalban egy száguldó vonat elé lépett nem messze félegyházi lakásától.

„Nem bírta már elviselni a fájdalmat, minket pedig itt hagyott, magunkra maradtunk a hiányával. Nem haragszom rá, elfogadom, hogy nem tudott tovább élni ezzel a teherrel. Az én fiam volt, s most is az, egy csodálatos gyermek, ember. Nem haragszom senkire, ő döntött, nem tudtuk volna megállítani”

– mondta a gyászoló édesanya, Kontra György Istvánné.

A tragédia körülményeiről később derültek ki részletek: a bejelentést nem az őt elgázoló vonat vezetője tette, hanem egy másik szerelvény mozdonyvezetője vette észre a holttestet. A rendőrök állapították meg a híradós személyazonosságát, és ők vitték a gyászhírt a családnak.

Kontra György 2015-ben került az MTVA-hoz, ahol az M1 Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként dolgozott. Korábban több regionális médiumnál is tevékenykedett, többek között a Sirius Rádiónál, a Kiskun/Trió TV-nél és a Rádió Smile-nál.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Drámai szakítás után jött a fordulat: Radics Gigi kislányának ma már két apukája van
Az énekesnő és volt párja a szakítás után évekig nem beszéltek, most mégis békét kötöttek. Kislányuk, Bella pedig hamar összebarátkozott Gigi új vőlegényével is.


Barátságból szerelem: Radics Gigi őszintén beszélt arról, hogyan lett a zenei produceréből, Mackó Miklósból a vőlegénye, miközben kislánya, Bella édesapjával is sikerült harmonikus kapcsolatot kialakítania. Az énekesnő a február 27-én, pénteken este elérhetővé váló Beköltözve Hajdú Péterhez legújabb adásában tárta fel magánéletének eddig nem ismert részleteit

- írta a Blikk.

Gigi elmondta, sokáig nem hitte, hogy egy munkakapcsolatból szerelem szövődhet. „Mikivel együtt dolgozunk négy vagy öt éve, de soha nem gondoltam volna, hogy ő lesz a vőlegényem.

„Ő volt a zenei producerem, mindig imádtam hozzá járni, de nem éreztem semmit. Mondták, hogy barátságból a legjobb a szerelem, de nem tudtam elképzelni. Mondom, ezt hogy? Barátok vagytok, és egyszer csak szerelmesek lesztek? Az olyan fura” – mesélte. A fordulat egy balatoni dalszerző táborban jött el, amikor Gigi már másfél éve szingli volt, Miki pedig épp egy kilencéves kapcsolatot zárt le.

A producer türelmesen várt a megfelelő pillanatra, ugyanis mint kiderült, már tinédzserkora óta gyengéd érzelmeket táplált az énekesnő iránt. „Sőt, elvileg 16 éves kora óta szerelmes belém, ezt mondta. Merthogy egyszer összefutottunk. Türelmes volt, de érdemes volt kivárnia, mert itt vagyunk”.

A pár kevesebb mint egy év után jutott el az eljegyzésig, és kapcsolatuk a családi életben is hamar harmóniára lelt. Gigi kislánya, Bella Szófia, szintén szoros köteléket alakított ki Miki-vel.

„Nagyon szeretik egymást. Már az első héten, amikor összeköltöztünk, láttam, hogy ők nagyon jóban lesznek egymással... Most az van, hogy Bellának tulajdonképpen van két apukája, és szerintem az jó, hogy nem nagyon tesz különbséget. Mindkettőt nagyon szereti azzal a különbséggel, hogy az egyik a hétköznapokban van ott, a másik meg hétvégén.”

Az énekesnő arról is beszélt, hogy volt párjával, akivel a 2023 augusztusi szakítás után másfél-két évig nem is kommunikáltak, mára rendeződött a viszonya. Szerinte sokat változott pozitív irányba, és a gyereknevelésben is egyre többször értenek egyet. „Sok dologban nem értettünk egyet, nem véletlenül váltunk külön... de most már nem az van, mint régen, hogy teljesen kommunikációmentes életet éltünk” – zárta gondolatait az énekesnő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiara Lord és Stohl András titkos éjszakáján nem maradt el a szarvasbőgés
Kiara Lord szerint kettejük között igazi kémia volt, a közös éjszakát pedig légyottnak nevezte. A tartalomgyártó szerint a színész mégis gyáva volt őt választani, de a történetnek itt még nincs vége.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 26.



„Azon az ominózus éjszakán ő ezt a szarvasbőgést úgymond élesben is eljátszotta nekem”

– állította Kiara Lord Lakatos Levente műsorában, lerántva a leplet a Stohl Andrással töltött titokzatos éjszakáról. A volt felnőttfilmes és tartalomgyártó nemcsak pikáns részleteket árult el, de egyúttal megkérdőjelezte Stohl és A Nagy Ő-ben választott párja, Kriszta kapcsolatának valódiságát is.

A TV2 párkereső realityjének fináléja után sokan találgattak, mi történhetett pontosan Stohl András és Kiara Lord között, miután a műsorban elhangzott, hogy egy éjszakát együtt töltöttek. A színész akkor szűkszavúan nyilatkozott: „úriember ilyesmiről nem beszél, nem kell őrült dolgokra gondolni” – írta meg a 24.hu. Kiara, polgári nevén Sapkin Katalin, aki a döntőben alulmaradt Krisztával szemben, most megtörte a csendet. Elmondása szerint a közös éjszakát akár légyottnak is lehet nevezni, amelynek a végén Stohl ismét előadta a hírhedt szarvasbőgés-utánzását.

„Csak és kizárólag köztünk volt meg az az igazi, valós kémia és harmónia, és szeretett volna ő velem lógni, de nem merte meglépni” – fogalmazott Kiara, utalva arra, hogy szerinte Stohl gyáva volt őt választani. A szarvasbőgés motívuma nem új, Stohl egy évekkel ezelőtti videóban már bemutatta a produkciót, ami azóta is kísérti a közösségi médiában.

Kiara nem állt meg a közös éjszaka részleteinél, véleményt mondott Stohl és Kriszta kapcsolatáról is, amelyet a műsor óta próbálnak építeni.

„Az én véleményem szerint ők nincsenek együtt. Tisztában vagyok azzal, hogy miket nyilatkoztak le és mi az álláspontjuk, de én nem hiszem el egyszerűen. De szerintem ez kamu”

– jelentette ki, majd egy jövőre vonatkozó, merész jóslattal zárta gondolatait. „De egy dologban biztos vagyok, hogy szerintem nekem a Bucihoz több közöm lesz még, mint a Krisztának valaha is volt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk