Áttörés a porckopás kezelésében! Eljöhet a kor, amikor nem lesz szükség térdprotézisre?
Egyetlen, életkorral felhalmozódó fehérje gátlása idős egerekben visszafordította a kopást, és a saját porctermelő sejtek „fiatalosabb” üzemmódra váltottak – a kutatók szerint ezzel közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy egyszer valóban elkerülhető legyen a csípő- és térdprotézis.
Az osteoarthritis, vagyis az ízületi porckopás milliók életét keseríti meg fájdalommal és a mozgás korlátozásával, miközben a jelenlegi terápiák leginkább csak a tüneteket enyhítik.
A kutatók figyelme egy 15-PGDH nevű fehérjére irányult, amelynek szintje az életkorral emelkedik a szervezetben, és gátolja a szövetek javító mechanizmusait, valamint a gyulladáscsökkentő folyamatokat. A Stanford Egyetem tudósai arra voltak kíváncsiak, hogy ennek a fehérjének a blokkolása hatással lehet-e a porckopásra.
Az állatkísérletek eredményei minden várakozást felülmúltak. Idős egerek elvékonyodott térdporca a 15-PGDH-gátló kezelés hatására újra megvastagodott. Amikor pedig fiatal, sérült egereken végezték el a tesztet, a szer megvédte őket a sérülés okozta porckopás tipikus jeleinek kialakulásától. Egy másik kísérletben, ahol az elülső keresztszalag-sérülést modellezték, a kezelt állatoknál nem fejlődött ki a normálisan várható osteoarthritis, sőt, a járásuk is egyenletesebbé vált, és jobban terhelték a sérült lábukat, ami a fájdalom csökkenésére utal. A felfedezésről a kutatók a Science folyóiratban számoltak be.
A legizgalmasabb, hogy
A módszer hatékonyságát emberi szöveteken is igazolták: térdprotézis-műtétből származó porcminták a kezelés hatására merevebbé váltak és a gyulladás jelei is csökkentek bennük. Helen Blau, a Stanford Egyetem mikrobiológusa szerint a felfedezés teljesen új utat nyithat a szövetregenerációban. „Ez a felnőtt szövetek regenerálásának egy új módja, és jelentős klinikai ígérettel bír az öregedés vagy sérülés okozta ízületi gyulladás kezelésében” – mondta a kutató. Hozzátette, eredetileg őssejteket kerestek a folyamat mögött.
Nidhi Bhutani ortopédkutató szerint a mechanizmus valóban átformálta a gondolkodásukat a szövetek helyreállításáról. „Világos, hogy a porcban már meglévő sejtek nagy csoportjának génkifejeződési mintázata változik meg. Ezen sejtek regenerációjának célzásával lehetőségünk nyílhat arra, hogy klinikailag nagyobb hatást érjünk el” – magyarázta.
A klinikai alkalmazás felé vezető utat meggyorsíthatja, hogy egy másik, izomgyengeséget célzó vizsgálatban egy 15-PGDH-gátlót már teszteltek embereken, és nem merültek fel komoly biztonsági aggályok. Helen Blau rendkívül bizakodó.
Eközben egy teljesen más irányból is biztató hírek érkeztek. Egy kínai–amerikai kutatócsoport kimutatta, hogy a fogyasztószerként ismert semaglutid a súlyvesztéstől függetlenül is védi az ízületeket. A szer átprogramozza a porcsejtek anyagcseréjét, így azok több energiát tudnak termelni.
A hatás akkor is megmaradt, amikor egy kontrollcsoport pontosan ugyanannyit evett, mint a kezelt állatok, ami bizonyítja, hogy a javulás nem csupán a kisebb testsúly miatti tehermentesítésnek köszönhető.
Egy harmadik, szintén ígéretes megközelítés a Coloradói Egyetem mérnökeitől származik, akik egy lassan felszabaduló, ízületbe fecskendezhető gyógyszer-beviteli rendszert fejlesztenek. Állatkísérletekben ez az „egyszeri injekció” heteken belül képes volt helyreállítani a sérült porcot és csontot. Stephanie Bryant vegyész- és biológiai mérnök szerint a céljuk nem kevesebb, mint a betegség felszámolása.
– mondta Bryant. „A célunk nem csupán a fájdalom kezelése és a progresszió megállítása, hanem a betegség megszüntetése.” A csapat reményei szerint 18 hónapon belül elindulhatnak a klinikai vizsgálatok.
Bár ezek a fejlesztések még kísérleti fázisban vannak, és időbe telik, mire elérhetővé válnak a betegek számára, a tudomány több, egymástól független úton halad afelé, hogy az ízületi kopás ne egy visszafordíthatatlan állapot, hanem egy gyógyítható betegség legyen.