HÍREK
A Rovatból

Boris Johnson: percenként 140-en kapják meg a koronavírus elleni oltást az Egyesült Királyságban

Eddig több mint 3,8 millióan kapták meg a vakcina első dózisát. Az oltási programba hétfőn bevont újabb veszélyeztetettségi csoportokba 5,6 millióan tartoznak.


Megkezdődött hétfőn a koronavírus elleni oltás beadása a 70 éven felüli korosztály tagjainak az Egyesült Királyságban. A brit egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint az oltási program továbbra is a menetrendben megjelölt két felső kockázati csoportra, vagyis a 80 éven felüliekre, valamint az egészségügy és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozókra összpontosít.

Azokban a térségekben azonban, ahol van elegendő oltóanyag és kapacitás, az egészségügyi hatóságok engedélyt kaptak arra, hogy kiterjesszék az oltási programot a menetrendben következő további két kockázati csoportra,

a 70 éven felüliekre, illetve a krónikus betegségek miatt rendkívül veszélyeztetett emberekre - áll a szaktárca hétfői ismertetésében.

A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) az oltási kampány december 8-i kezdetére elsőbbségi listát állított össze arról, hogy az egyes lakossági csoportok milyen sorrendben juthatnak hozzá a koronavírus elleni vakcinához.

A 25 oldalas útmutatás szerint a lista élén az idősotthonok lakói és gondozóik mellett a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók állnak, majd időrendi sorrendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következnek.

Külön elsőbbségi csoportba tartoznak azok, akiknek olyan krónikus alapbetegségük van, amely növeli a súlyos szövődmények, illetve a halálozás kockázatát koronavírus-fertőzés esetén.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter a Twitteren közölte, hogy a 80 éven felülieknek több mint a fele már megkapta a koronavírus elleni oltást.

A brit kormány eddig több mint 350 millió adag vakcinát rendelt, és hivatalos célkitűzése az, hogy február 15-ig a JCVI elsőbbségi listáján szereplő felső négy veszélyeztetettségi csoport mindegyik tagja megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát.

Ez azt jelenti, hogy a 68 millió lakosú Egyesült Királyságban 16 millióan megkapják a vakcinát a jövő hónap közepéig.

A brit egészségügyi minisztérium hétfői bejelentése alapján azokban az országrészekben, amelyekben az első és a második veszélyeztetettségi csoport tagjainak nagy többségét beoltották, az oltási programot ki lehet terjeszteni a harmadik és a negyedik kockázati csoportra.

Boris Johnson miniszterelnök a tárca bejelentéséhez fűzött hétfői nyilatkozatában közölte, hogy országszerte percenként 140-en kapják meg a koronavírus elleni oltást.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint eddig több mint 3,8 millióan kapták meg a vakcina első dózisát. Az oltási programba hétfőn bevont újabb veszélyeztetettségi csoportokba 5,6 millióan tartoznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Radnai Márk: Azzal altatnak mindenkit, hogy épp újraszervezik a Fideszt, miközben menekülnek az országból?
A Tisza Párt alelnöke szerint a NER-elit tagjai menekítik a vagyonukat az országból, de jelezte, hogy ezzel nem kerülhetik el a felelősségre vonást. Kijelentette, hogy a „maffia-államnak vége” és az elszámoltatás elkerülhetetlen.


„Az Orbán-körhöz tartozó strómanok elkezdték kimenekíteni a vagyonukat” – írta Radnai Márk a Facebook-oldalán a The Guardian cikkére reagálva. Mi is beszámoltunk róla, hogy a brit lap szerint Bécsből olyan magánrepülőgépek szállnak fel folyamatosan, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják külföldre. Azt írták, Orbán Viktor belső körének legalább három tagja már megkezdte a vagyonkimentést. Célpontjaik között Szaúd-Arábia, Omán és az Egyesült Arab Emírségek szerepelnek, míg mások Ausztrália és Szingapúr felé kacsintgatnak.

A Tisza Párt alelnöke a G7 hétfői cikkét is megemlíti, mely szerint 2024 végén 29 NER-es milliárdoshoz köthető vállalat pénztárában és bankszámláin összesen több mint 1000 milliárd forintnyi azonnal mozdítható vagyon pihent.

Radnai Márk szerint a közelmúltban is történtek gyanús pénzmozgások, és állítása szerint „a napokban tízmilliárdos utalások indultak el, majd a NAV több, Rogán Antal köréhez köthető tranzakciót pénzmosás gyanújával felfüggesztett, amit a NAV sem tagadott, és a hírek szerint Mészáros Lőrinc családja is Dubajba készül.” Mindezekről hétvégén Magyar Péter, a Tisza elnöke is beszélt.

„És közben Orbán Viktor visszaadja a mandátumát... Azzal altatnak mindenkit, hogy épp újraszervezik a Fideszt, miközben menekülnek az országból?

A Tisza alelnöke szerint a felelősségre vonás elkerülhetetlen. Úgy véli, az érintettek is tudatában vannak a helyzetnek:

„Nem leszünk többet következmények nélküli ország. Most, hogy a maffia-államnak vége, ők is tudják, hogy mi következik. És bizony be fog következni. Az igazságszolgáltatás nem áll meg a határnál.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Mészáros Lőrinc leveléről: A helyében felkészülnék a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Védelmi Hivatalnál sorra kerülő meghallgatásokra
A Tisza Párt elnöke szerint a milliárdos vállalkozó a levelében beismerte, hogy ő áll a TV2 mögött, azt viszont nem hiszi el neki, hogy nem árulják. Azt üzente Mészárosnak, hogy a helyében nem leveleket íratna ügyvédekkel.


Ahogy megírtuk, Mészáros Lőrinc hétfőn levélben kereste meg Magyar Pétert, ami a Mészáros Csoport közleményéből derült ki. Ebben azt is cáfolták, hogy a cégcsoport a TV2 eladását tervezi.

A közleményben azt írták, a levél tartalmát nem kívánják nyilvánosságra hozni. Magyar Péter azonban most a Facebook-oldalán elárulta, milyen jellegű levelet kapott.

„Levelet kaptam Mészáros Lőrinctől. Vagyis Várkonyi Andreától. Vagyis inkább ügyvédektől. A levél egyszerre könyörgés és fenyegetőzés. Egyikre sincs szükség”

– közölte a Tisza Párt elnöke.

Szerinte a milliárdos vállalkozó beismerte, hogy „ő áll a TV2 nevű göbbelsi stílusú propagandagyár mögött”, azt azonban nem hiszi el neki, hogy nem árulják áron alul. Magyar szerint ugyanis mindenki tudja, hogy a Mészáros-csoport vagyonának nem Mészáros Lőrinc a végső birtokosa, ezért azt írta:

„Árulják, csak legfeljebb neki elfelejtettek szólni.”

A politikus szerint hasonló a helyzet egy másik kommunikációs céggel kapcsolatban is. „Ugyanezt tudom elmondani Balásy Gyula és a Lounge Event Kft. nevű propagandagyár kapcsán is, amely kapcsán nem véletlenül Rogán Antal tárgyal az eladásról és nem a hivatalos tulajdonos…”.

A leendő kormányfő végül nyilvánosan üzent az ország leggazdagabb emberének.

„Mészáros Lőrincnek azt tudom továbbá üzenni, hogy a helyében nem leveleket íratnék ügyvédekkel, hanem felkészülnék a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Védelmi Hivatalnál sorra kerülő meghallgatásokra. Remélem, tudtam segíteni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktort elkapta az RTL a frakcióülés előtt: „Úgy látom, hogy máshol van rám szükség”
A leköszönő miniszterelnök a Fidesz frakcióülésére érkezve szűkszavúan nyilatkozott az RTL-nek. Azt mondta, még nincs döntés arról, hogy újra indulna a pártelnökségért, és arról sem, hogy lemondana a posztról.


Az RTL Híradó riporterének sikerült néhány szóra elcsípnie Orbán Viktort a Fidesz frakciójának hétfői ülése előtt.

Az autóból kiszálló kormányfőtől rögtön azt akarta megtudni, miért nem mondott le a pártelnökségről. Korábban ugyanis Orbán azt mondta, ha nagy vereséget szenved a Fidesz a választáson, akkor lemondana.

A leköszönő miniszterelnök úgy reagált, hogy az országos választmány a héten ülésezik, ott fog megszületni minden döntés.

A kérdésre, hogy miért indul újra, azt felelte, még nincs ilyen döntés, majd megismételte az előző válaszát.

Arra, hogy miért nem veszi át a parlamenti mandátumát, szűkszavúan azt mondta: „Úgy látom, hogy máshol van rám szükség”.

Orbán szombaton egy Facebook-oldalán megosztott videóban jelentette be, hogy visszaadja a mandátumát. Döntését akkor is azzal indokolta, hogy szerinte rá most nem a parlamentben, hanem „a nemzeti oldal újjászervezésében” van szükség. Azt is közölte, hogy maradna a Fidesz elnöke:

„Az elnökség azt javasolja, hogy a munkámat a Fidesz elnökeként folytassam, és ha a kongresszus megtisztel bizalmával, készen állok a feladatra.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A kormány szerint „fake news”, hogy Orbán Viktor több hétre Amerikába utazna
A Kormányzati Tájékoztatási Központ „valótlannak és alaptalannak” minősítette a többhetes amerikai útról szóló híreket. A közleményben a The Guardian cikkében írtakra reagáltak, a vagyonmentésről szóló értesülésekre azonban nem tértek ki.


„Újabb fake news a Guardian-től” – így reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn ezzel a mondattal reagált a brit lap cikkére, amely szerint Orbán Viktor hosszabb időre az Egyesült Államokba utazik.

A The Guardian vasárnap arról írt, a választási vereség után a leköszönő kormányfő körei sietve próbálják külföldre juttatni a vagyonukat. A cikk szerint Bécsből olyan magánrepülőgépek szállnak fel folyamatosan, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják külföldre a választási vereség után.

A cikk szerint Orbán Viktor belső körének legalább három tagja érintett lehet.

Azt is írták, hogy egy amerikai tisztviselő is megerősítette, hogy

Orbánhoz közel álló, magas rangú személyek amerikai vízumlehetőségeket keresnek,

részben a Donald Trumphoz kötődő MAGA-mozgalomhoz közeli intézményeken keresztül. A lap szerint Orbán a nyári labdarúgó-világbajnokság idején heteket tölthet az Egyesült Államokban.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ ez utóbbi értesülésre reagálva azt közölte:

a leköszönő miniszterelnök korábbi szokásainak megfelelően csupán a labdarúgó-világbajnokság döntőjét nézi meg. Azt is hozzátették, hogy „minden ettől eltérő híresztelés valótlan és alaptalan”.

Az esetleges vagyonkimentésről szóló hírekre azonban nem tért ki az MTI-ben megjelent közlemény.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy szombat esti Facebook-videójában arról beszélt, hogy tudomása szerint „az orbáni oligarchák tízmilliárdos értékben utalják ki a pénzt az Egyesült Arab Emirátusokba, Uruguayba, az Egyesült Államokba és más távoli országokba”. A leendő kormányfő hozzátette: „Pontos tudomásom van róla, hogy a NAV több Rogán Antal köréhez tartozó nagy értékű utalást felfüggesztett a bankok jelzéseire, pénzmosásra hivatkozva.” A külföldre utalásokról és a hatósági lépésekről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az RTL Híradó kérdésére azt közölte, hogy konkrét ügyekben nem adhatnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: