Egy nemrégiben lezajlott kutatás szerint azonosíthattak egy olyan génmutációt, amelynek hordozói nehezebben híznak el. A vizsgálat alatt több mint 600 ezer ember genomját vették górcső alá, és így leltek arra a ritka génvátozatra, amely szerepet játszhat a karcsúságban.

A kutatók Amerikából, Nagy-Britanniából és Mexikóból vett mintákat vizsgáltak. A fehérjekódoló DNS-szakaszok meghatározásával, úgynevezett exomszekvenálással kutatták a géneket és azok hatásait. A kísérletről a Science Alert in beszámolt.

A kutatók említik az MC4R gént is, amelyet már korábbról is ismertünk, hiszen ennek a génnek a rendellenessége kifejezetten növelte az elhízás kockázatát.

"Azt eddig is tudtuk, hogy van egy genetikai komponense az emberi testsúlynak. Azontúl a folyamatot befolyásolják más tényezők is, például, hogy mennyit eszünk, mennyit tornázunk, milyen életmódot folytatunk, valamint, hogy vannak-e alapbetegségeink. A most szóban forgó GPR75 gén érdekessége, hogy normális körülmények között az agynak több területén is kifejeződik, olyan helyeken is, amelyek az éhségérzetet szabályozzák. Ennek a génnek a különböző variánsait azonban eddig nem hozták kapcsolatba az elhízással." - mondja Varga Máté, az ELTE TTK Genetikai Tanszék docense.

"Minden kromoszómából egyet-egyet öröklünk az anyai és apai ágakról. Ha ugyanazt a verziót örököltük mindkét szülőnktől, akkor szakmai zsargonban úgy fogalmazunk, hogy az adott alany homozigóta. Ha az egyik szülőtől egy másik verziót örököltünk ugyanabból a génből - tehát adott esetben hibás génvariánst, - akkor az illető heterozigóta az adott génre nézve. A vizsgált hiba esetén heterozigótákban a GPR75-ös gén egyik kópiája működésképtelen volt, és náluk átlagosan kisebb testsúly volt megfigyelhető. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy a GPR75-ös fehérje csökkent szintje esetleg okozhatta az éhségérzet csökkenését, és ez vezetett végső soron a karcsúbb testalkathoz.” - magyarázza Varga Máté.

Az, hogy több mint félmillió vizsgálat eset egyikében sem találtak olyat, akinél a GPR75 mindkét kópiája működésképtelen lett volna, azt mutatja, hogy ez a gén valamiért fontos, és nem lehet csak úgy "kiütni". Annyi megállapítható volt, hogy csökkentett működése ahhoz járul hozzá, hogy a csökkentett éhségérzet miatt kevesebb táplálékot fogyasszanak a mutációval rendelkezők. Eddig a tudomány kevés információval rendelkezett a súlygyarapodás genetikai hátteréről, de még a hibás gén jelenléte a testben sem képes a végletekig befolyásolni a táplálkozási rendszert.

A kutatás során exomszekvenálással dolgoztak, amely viszonylag új módszer a genom vizsgálatban. Ez a módszer nem minden gént vizsgál a testben, csak az úgynevezett exomokat, amely a genom 4 százalékát, a DNS 1 százalékát teszi ki.

"Igazából csak most kezdünk oda eljutni, hogy ilyen típusú mutációkat is vizsgálni lehessen. A módszer azokat a genom-részeket nézi meg tüzetesebben, amelyek fehérjéket kódolnak. A vizsgálat során az elérhető legjobb adatsorokat használták, így 16 olyan gént azonosítottak, amelyeknek szerepe lehet a folyamatban. Persze ezek a gének nem kizárólag ebben vesznek részt” - mondja Varga Máté.

A következő lépés valószínűleg a GPR75 gén által kódolt membránfehérje vizsgálata lesz, annak a megértése, hogy ez hat-e, és ha igen, hogyan hat az agyban kialakuló éhségérzetre.

"Lehet majd vizsgálni, hogy hogyan járul hozzá ez a membránfehérje ahhoz, hogy az éhségérzet csökkenjen. Ez egy borzasztó érdekes kérdés."

Fontos megemlíteni, hogy az öröklött hajlam nem jelent bizonyosságot. Vagyis a GPR75 gén bármilyen variációjának a jelenléte az örökítőanyagunkban nem vezet automatikusan sem elhízáshoz, sem karcsúsághoz. Valószínűségek eltolódásáról beszélhetünk csak, így ha valaki arra várna, hogy majd egy GPR75-öt befolyásoló pirula segítségével éri el az ideális testsúlyt, az szinte biztosan csalódni fog.

Továbbra is látszik, hogy sokkal inkább a megfelelő táplálkozás és a mozgás lehet az út a hőn áhított súly eléréséhez.

„Rengeteg olyan dolog van a valóságban, amit a legtöbb ember a sci-fi vagy akár a fantasy világához kötne” – mondta Bruno Bento brit fizikus, aki az idő természetét tanulmányozza a Liverpool Egyetemen. Legújabb munkájában a kvantumgravitáció új elméletét alkalmazta: ez az úgynevezett kauzális, vagyis ok-okozati halmazelmélet, amelyben a tér és az idő a tér-idő kontinuum apró darabjaira oszlik. Ezen ok-okozati elmélet szerint létezik a tér-idő alapvető mértékegysége – írja a ScienceAlert.

Bento és munkatársai ezt a megközelítést alkalmazták az univerzum kezdetének feltárására, és azt találták: lehetséges, hogy a világegyetemnek nem volt kezdete, hogy mindig is létezett a végtelen múltban, csak átalakult, és ezt nevezzük mi ősrobbanásnak.

Az univerzumnak két rendkívül hatékony elmélete van: a kvantumfizika és az általános relativitáselmélet. A kvantumfizika a négy alapvető természeti erő közül három – elektromágnesesség, gyenge erő, erős erő – sikeres leírását készítette el a mikroszkopikus skálákig.

Az általános relativitáselmélet viszont a gravitáció legteljesebb leírása. Ám minden erőssége ellenére hiányos: az univerzum legalább két meghatározott helyén – a fekete lyukak központjában, illetve az univerzum kezdetén – összedől, és nem nyújt megbízható eredményeket.

Ezeket a meghatározott helyeket „szingularitásoknak” nevezik, amelyek olyan helyeket jelentenek a tér-időben, ahol a jelenlegi fizikai törvényeink összeomlanak és az általános relativitáselmélet is elbukik. Mindkét említett szingularitáson belül a gravitáció már egy nagyon rövid skálán is hihetetlenül erős. A szingularitások rejtélyeinek megoldásához a fizikusoknak az erős gravitáció mikroszkopikus leírására van szükségük – ezt nevezik kvantumgravitációs elméletnek is, amelynek azonban rengeteg versenyzője van, beleértve a húrelméletet és a hurokkvantum-gravitációt is.

És létezik még egy másik megközelítés is, amely teljesen átírja a tér és idő viszonyát.

A jelenlegi fizikai elméletekről elmondható: szerintük a tér és az idő folyamatos. Sima szövetet alkotnak, amely a mindenség alapját képezi. Egy ilyen folytonos tér-időben két pont lehet a lehető legközelebb egymáshoz a térben, és két esemény lehet a lehető legközelebb egymáshoz az időben.

De van egy további megközelítés is: az ok-okozati halmazelmélet, amely a tér-időt apró darabok, vagy úgynevezett tér-idő „atomok” sorozataként képzeli el. Ez az elmélet szigorú korlátokat szabna ahhoz, hogy az egyes események milyen közel lehetnek egymáshoz térben és időben, hiszen számításba kellene venni az „atom” méretét.

Vegyünk egy példát! Ha a képernyőt nézi, és ezeket a sorokat olvassa, minden simának és folyamatosnak tűnik. Azonban, ha elővesz egy nagyítót és azon keresztül nézi a képernyőt, akkor láthatja a teret felosztó képpontokat, és azt tapasztalhatja, hogy lehetetlen a képernyő két választott pontját egyetlen képponttál közelebb hozni egymáshoz. Nos, ez az elmélet foglalkoztatta Bentót.

„Nagyon izgatott lettem, amikor rátaláltam erre az elméletre.” A lehető legalapvetőbb próbálkozás a kvantumgravitáció megközelítésében és a tér-idő fogalmának újragondolásában, és arra kérdez rá, mit is jelent valójában az, hogy telik az idő, hogy „mennyire fizikai dolog a múltad, és hogy a jövő létezik-e már vagy még nem” – mondta Bento.

Az ok-okozati halmazelmélet fontos hatással van az idő természetére. „A filozófiájának jelentős része az, hogy az idő múlása valamiféle fizikai dolog és nem tulajdonítható semmiféle illúziónak vagy olyan folyamatnak, ami az agyunkban megy végbe és arra késztet bennünket, hogy azt érezzük, telik az idő. Az idő múlása e fizikai elmélet megnyilvánulása” – fogalmazta meg Bento. Hozzátette: „tehát az ok-okozati halmazelméletben az oksági halmaz egy „atomot” növeszt egy időben, ami egyre nagyobb és nagyobb lesz.”

Ez a megközelítés gyakorlatilag kizárja az ősrobbanás szingularitásának problémáját – hiszen ebben az elméletben nem léteznek szingularitások. Lehetetlen, hogy az anyag végtelenül apró pontokba tömörüljön, hiszen e pontok nem lehetnek kisebbek, mint egy tér-idő „atom” mérete.

De hogyan is néz ki univerzumunk kezdete az ősrobbanás nélkül? Itt vették fel a fonalat Bento és munkatársa, Stav Zalel, a londoni Imperial College végzős hallgatója, akik azt vizsgálták, mit mond a világegyetem kezdetéről az ok-okozati halmazelmélet. (Munkájuk eredményeit szeptemberben publikálták.)

Tanulmányukban azt vizsgálták, hogy vajon „szükség van-e egyáltalán kezdetre az ok-okozati halmaz megközelítésében”. Bento úgy fogalmazott: „az ok-okozati halmaz eredeti felfogásában klasszikus értelemben egy oksági halmaz nő a semmiből abba az univerzumba, amelyet ma látunk. Ehelyett azonban a mi munkánk szerint nem létezne az ősrobbanás, mint kezdet, mivel az ok-okozati halmaz végtelen lenne múltban, így mindig lenne valami előtte.”

Munkájuk tehát azt sugallja, hogy az univerzumnak talán nem volt kezdete – hogy egyszerűen csak mindig létezett. Az, amit mi ősrobbanásnak nevezünk, lehet, hogy csak egy bizonyos pillanat volt ennek a mindig létező ok-okozati halmaznak a fejlődésében, nem pedig valamiféle valódi kezdet.

Megbabonázzák a nagy tarisznyarákokat a víz alatti elektromos kábelek, és olyan biológiai változásokat okoznak, amelyek hatással lehetnek vándorlási szokásaikra, írja a Guardian.

A megújuló energiaforrásokhoz használt kábelek olyan elektromágneses mezőt bocsátanak ki, amely vonzza a rákokat, és arra készteti őket, hogy a környékén maradjanak - derül ki a Journal of Marine Science and Engineering című folyóiratban megjelent tanulmányból.

- mondta el Alastair Lyndon, a Heriot-Watt Egyetem docense.

Hozzátette, "a hím nagy tarisznyarákok Skócia keleti partvidékén vándorolnak felfelé. Ha nem tudnak ellenállni a több kilométernyi víz alatti kábeleknek, akkor viszont a helyükön maradnak", ami hatással lesz a halászati piacra és a helyi gazdaságokra is.

Skócia partjainál számos tengeri szélerőműparkot telepítettek vagy terveznek, amelyek kiterjedt víz alatti kábelezést igényelnek. A kutatók szerint további erőfeszítésekre van szükség, hogy ezek ne veszélyeztessék a rák populációt.

Az egyik megoldás az lenne a kutatók szerint, ha a kábeleket a tengerfenékbe temetnék. Ez ugyanakkor költséges lehet, és egyes helyeken a helyszíni adottságok miatt nem is lehetséges.

"További technikai megoldásokat kell vizsgálnunk, hogy ne okozzunk negatív környezeti hatásokat, miközben megpróbáljuk dekarbonizálni az energiaellátásunkat"

- hangsúlyozta Lyndon.

Érdemes beszerezni egy távcsövet az egek szerelmeseinek, ugyanis ma éri el a Csúcsát a Drakonidák meteorraj. Az USA Today azt írta, hogy a holdfény aligha fogja zavarni a meteorok észlelését, a felhők viszont sajnos eltakarhatják a csodálatos látványt.

A Drakonidák minden évben ebben a hónapban tűnnek fel. Amikor elérik a maximumukat és megfelelőek a látási viszonyok, egy óra alatt akár több száz fényjelenség is feltűnhet az égen.

A hullócsillagok látszólag a Sárkány csillagkép felől érkeznek, de bárhol megjelenhetnek az égen. Októberben az Orkinodák érkezésére is számíthatunk, ez a meteorraj még novemberben is látható lesz az égbolt szerelmeseinek, a jelenség 21-én hajnalban kezdődik.

A meteorok megfigyeléséhez érdemes olyan helyet választani, ahol nincsen köztéri világítás. A szemünknek nagyjából 20 perc kell ahhoz, hogy alkalmazkodjon a sötéthez. Fontos, hogy a telefonunkra se nézzünk rá, a fény ugyanis elvakíthat minket.

Amint az IFLScience írja, nemrég megjelent egy cikk a Nature Reviews Microbiology című folyóiratban, amely szerint a koronavírus elleni védekezés nem csak a covidtól óvott meg minket. A Melbourne-i Egyetem kutatói ugyanis azt sugallják, hogy e védekezésnek köszönhetően bizonyos influenzatörzsek kihalhatnak. A védelmi intézkedések a túlélő törzsek számát és sokféleségét is érintették, de még egyes közönséges megfázásos vírusok is érzik a vesztüket.

„A SARS-CoV-2 világjárvány hatására világszerte jelentősen csökkent az A és a B típusú influenzavírusok okozta influenzás megbetegedések száma” – írják a szerzők, akik kiemelik: „Különösen az úgynevezett B/Yamagata vírustörzs nem volt felfedezhető a betegeknél 2020 áprilisától 2021 augusztusáig, ami arra utal, hogy ez az influenzatörzs kihalhatott, ez pedig lehetőséget teremthet arra, hogy javítsuk az influenza elleni védőoltások hatékonyságát.”

Mint magyarázzák: az influenzavírusnak négy típusa létezik, az A, a B, a C és a D – nekünk embereknek igazán csak az A és a B miatt kell aggódnunk, mivel a C típus általában csak enyhe betegségeket okoz, a D típus pedig csak a szarvasmarhákat támadja meg. Az A-influenza az, amely gyorsan változik és változatos módokon képes fejlődni. Ez az a típus, amely járványokat okoz. Az influenza B klónjai – mint például a B/Yamagata – pedig általában a szezonális influenzamegbetegedésekre korlátozódnak.

„Az influenzavírusok észlelései 2020 áprilisától drámaian, a korábbi évekhez képest 99 százalékkal csökkentek” – írják a szerzők, akik úgy gondolják, hogy a társadalmi távolságtartás, a maszkviselés és a higiéniai intézkedések, valamint az utazási korlátozások nagyban hozzájárulnak az influenza előfordulásának csökkentéséhez. Ez más légúti fertőzések és légzőszervet célzó vírusok esetében is megfigyelhető.

Fontos azonban, hogy ne bízzuk el magunkat! – figyelmeztet a lap, hiszen a B/Yamagata „pusztán csak elrejtőzött”. A B-vírusokról a korábbi tapasztalatok alapján elmondható, hogy képesek meglepően hosszú ideig „nyugalmi állapotban” lenni – ez történt például a B/Victoria nevezetű törzzsel, amely a kilencvenes években alig volt felfedezhető, a 2000-es évek elején azonban „felébredt” és teljesen elterjedt.

A B/Yamagata elrejtőzése viszont mindenképpen jó hír az oltások terjesztésének szempontjából. A jelenlegi influenza elleni védőoltások gyakran csak a négy szezonális influenzatörzs – A/H1N1, A/H2N3, B/Yamagata és B/Victoria – elleni védekezést célozzák meg, ha azonban a B/Yamagatát kivesszük ebből a koktélból és inkább „három az egyben” keverékre váltunk, akkor körülbelül 200 millió ember kaphat oltást – írja a lap.

A szerzők ugyanakkor azt is javasolják, hogy „a vakcinák tartsák meg a négy az egyben szerkezetüket, de a B/Yamagatát helyettesítsék az A/H2N3 második fajtájával”. Ez megoldaná a jelenlegi éves gyógyszerészeti dilemmát, vagyis, hogy melyik típus lenne a legjobb választás a következő influenzaszezonban.

„Az idő majd megmutatja, hogy a B/Yamagata törzs végleg megszűnt-e" – zárják gondolataikat a szerzők, majd hozzáteszik: „a jelenlegi négy vakcinatípus egyikének megszüntetése mindenképpen kedvező hatással lenne az influenza elleni oltóanyag évenkénti újratervezésére, és lehetőséget teremtene a stratégiák újragondolására a globális influenza-terhek további csökkentése érdekében.”