prcikk: „Az ember lett a tenger csúcsragadozója” – interjú Bob Ballard oceanográfussal | szmo.hu
TUDOMÁNY
A Rovatból

„Az ember lett a tenger csúcsragadozója” – interjú Bob Ballard oceanográfussal

A tengermély szerelmesének csak egy epizód volt a Titanic. Bob Ballard nyolcvanhoz közelítve is fáradhatatlanul kutat és tanítja a következő nemzedékeket.


Amikor megtudtam, hogy a Titanic roncsainak felfedezőjével készíthetek zoom-interjút, felszökött bennem az újságírói adrenalin, már csak azért is, mert sok-sok évvel ezelőtt egy regresszív hipnózison vettem részt, és ott kiderítették, hogy ott voltam a tragikus sorsú óceánjárón. Az izgalom tovább fokozódott, amikor megnéztem a Bob Ballardról készített National Geographic-filmet, az Egy felfedező életét (An Explorer’s Life) és abból megtudtam, hogy Jules Verne Nemo kapitánya című regényéből készített film indította el őt a mélytengeri kutatások felé. Az 1954-ben készült alkotás nekem is meghatározó élményem volt, azóta is gyakran előveszem, a könyvet pedig szinte kívülről tudom.

Ilyen előzmények után ültünk le egymással szemben a képernyő előtt Ballard professzorral, aki 79. életévében is tele van energiával és tervekkel.

– Hogyan vált Nemo kapitány az Ön hősévé?

– Diszlexiás vagyok, ezért abból tanultam, amit láttam. Tizenkét éves voltam, amikor bemutatták a regényből készült filmet, James Masonnal és Kirk Douglasszel a főszerepben, és rögtön megragadta a képzeletemet. Azt mondtam a szüleimnek: „Nemo kapitány akarok lenni”, de nem nevettek ki, hanem támogattak. Elhatároztam, hogy tengerésztiszt leszek és oceanográfus, tehát valahol olyan, mint ő. Ma pedig már meghívhatom Önt is a https://nautiluslive.org/ oldalon keresztül a saját hajómra, amely július 3-án indul új expedícióra, és amelynek fedélzeti munkáját, kutatásait bárki követheti a nap 24 órájában.

– Az Ön mélytengeri kutatásai a Woods Hole oceanográfiai intézet Alvin Projectjével kezdődtek 1974-ben a Közép-Atlanti Hátságban. Milyenek voltak az első benyomásai?

– Hihetetlen volt rájönni arra, hogy a legnagyobb hegyláncok a tengerfenéken vannak. Olyan érzés volt, mintha éjszaka szálltunk volna alá az Alpokba egy zseblámpa fényénél.

Miközben leereszkedtünk, a híres country-énekes John Denver Rocky Mountain High című dalával próbáltam ráhangolódni a rám váró látványra.

– Ezzel a munkával jutott el a híres hajóroncsok felkutatásáig. A Titanic maradványainak 1985-ös felfedezése tulajdonképpen egy „mellékmisszió” volt.

– Akkoriban a haditengerészet titkosszolgálati tisztje voltam. Kettős életet éltem a bizalmas és a nyilvános világ között. Az igazi feladatom az volt, hogy megtaláljam azokat a nukleáris fegyvereket, amelyek a tengerbe vesztek két amerikai tengeralattjáró, a USS Thresher és a USS Scorpion 1963-as, illetve 1968-as elsüllyedésekor. Szükség volt azonban egy fedőprogramra. Azt az utasítást kaptam Ronald Reagan elnöktől és John Lehmann haditengerészeti minisztertől, hogy a nyilvánosság előtt a Titanic felkutatásáról beszéljek. Végül sikerült is megtalálnom a Scorpion atombombáját. Erről azonban hosszú ideig nem beszélhettem. Most ebben a filmben végre elmondhatom az igazságot.

– Ön többször is azt nyilatkozta, hogy nem szereti a „Titanic-mániát”, a katasztrófa emlékének kommercializálását.

– Igen, így gondolom. Amerikában számos hasonlóan tragikus történelmi helyszínünk van. Például Gettysburg, ahol a polgárháború legvéresebb csatája zajlott, de nem azért mennek oda az emberek, hogy szuveníreket gyűjtsenek. De ugyanezt mondhatom el a Pearl Harbor elleni japán támadás során elpusztult USS Arizona hadihajóról is. Sírokat sem ásunk ki. Ezekből az eseményekből sokat tanulhatunk, de abból nem, hogy a megmaradt tárgyakat összeszedjük és pénzzé tesszük, ahogyan ezt a Titanic esetében teszik.

– Több mint 60 hajóroncsot talált meg a tengerfenéken, köztük a II. világháborús német Bismarck hadihajót és az 1915-ben német torpedó által elsüllyesztett Lusitania brit óceánjárót. Melyik volt a legizgalmasabb felfedezése?

– Az, amikor 2000-ben tökéletesen épségben maradt vaskori hajókat és négyezer éves emberi maradványokat találtunk a Fekete-tengerben, a török partok közelében.

A világ legnagyobb múzeuma a tenger alatt van, becslések szerint 3-4 millió hajóroncs őrzi az emberi történelem minden fejezetét.

Sajnos nagyon sokat tönkretettek, nagyobb védelmet érdemelnének felbecsülhetetlen értékük miatt.

– „Tisztelni kell és megérteni a tengert” – mondja a filmben. Ez akár a mottója is lehetne az Ön 30 éve működő oktatási programjainak.

– Ezeket a programokat a Titanic felfedezése indította el, amely után 16 ezer levelet kaptam gyerekektől. A többségük ugyanarról szólt. Először az én élményeimről érdeklődtek, a második kérdés pedig így hangzott: „Ha legközelebb megy, elmehetek Önnel?”’ Most, hogy a kezünkben van ez az elképesztő technológia, nem is kell feltétlenül fizikailag jelen lennünk valahol, építhetünk olyan hajókat, amelyeket a szárazföldről is tudunk irányítani, nem is szólva a műholdakról és a drónokról, nagyon sok mindenkit magunkkal vihetünk útjainkra. Ezt a célt szolgálja a Nautiluslive is, ahová éjjel-nappal özönlenek az érdeklődők és a kérdések.

– Egyre több szakértő figyelmeztet: az óceánok végveszélybe kerültek az óriási mennyiségű szemét és más természetromboló tevékenységek miatt. Mit tehetünk ellene?

– Mindenek előtt meg kell állítani a CO2 és más üvegház hatású gázok óriási mennyiségű kibocsátását a légkörbe. Nagyon örülök, hogy az Egyesült Államok visszalépett a párizsi egyezménybe. De legalább ennyire veszélyes a túlnépesedés is. Kiszámították, hogy még akkor is, ha nagyjából az egész világ vegetariánus lenne, a Föld legfeljebb 10,8 milliárd ember élelmezését tudná biztosítani. És ezt a számot elérhetjük már 2050-ben! A népesedés növekedésével csökkennének a mezőgazdasági területek, mert annak a rengeteg embernek laknia is kell valahol.

Ami pedig az óceánokat illeti: máris kipusztítottuk a nagy halak, tengeri élőlények 90%-át. Az ember lett a tenger csúcsragadozója. Szerencsére számos olyan program működik ma a világban, amely talán még megállíthatja ezt a folyamatot.

– Két évvel ezelőtt elindult, hogy megtalálja az 1937-ben a Csendes-óceánon eltűnt legendás amerikai pilótanő, Amelia Earhart repülőgépét.

– Folytatjuk a kutatást. Korábban két feltételezés volt Earhart balesetével kapcsolatban. Az egyik szerint a Nikumaroro-korallzátonyra zuhant le, ezt a körzetet vizsgáltuk meg, de nem találtuk semmit. A másik szerint Howland-szigetre tartott, hogy feltankoljon, és gépe akkor esett az óceánba. Lehet, hogy a roncs 6000 méter mélyen fekszik. Most már rendelkezünk azzal a technológiával, hogy ilyen mélységben is kutathatunk, így jövőre, de legkésőbb 2023 elején visszatérünk. A Titanicot és a Bismarckot is a második úton találtam meg, bízom a kettes szám mágiájában…

A Bob Ballard: Egy felfedező élete című portréfilm július 10-én este 21 órakor lesz látható Magyarországon a National Geographic csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Hirtelen 10 fokot zuhan a hőmérséklet – a NASA szerint a közelgő napfogyatkozás félelmetes és lenyűgöző élmény lesz
Két különleges eseményre is készülhetünk, az első idén nyáron lesz, majd 2027-ben az évszázad egyik legsötétebb napfogyatkozása lesz látható. Aki a legjobb helyről szeretné látni, annak érdemes időben elkezdeni a szervezést.


Az asztroturizmus, vagyis az égbolt csodáinak megfigyelésére épülő utazás egyre népszerűbb, és a következő években két különleges napfogyatkozás is vár az érdeklődőkre.

Az első 2026. augusztus 12-én lesz,

amelynek különlegessége, hogy Izlandról is megfigyelhető lesz – írta a Blikk.

A valódi csúcspont azonban

2027. augusztus 2-án következik, amikor sokak szerint az évszázad egyik legsötétebb napfogyatkozása lesz látható. A teljes fázis 6 perc 23 másodpercig tart majd, ami rekordközeli időtartam.

Összehasonlításképpen a 2024-es észak-amerikai esemény 4 perc 28 másodpercig volt élvezhető, míg az 1999-ben Magyarországról is látható teljes napfogyatkozás 2 perc 23 másodpercig tartott. A rendkívül hosszú időtartam a Hold és a Nap különleges pályájának köszönhető, ami egy ritka együttállást eredményez.

Dr. Kelly Korreck, a NASA napfogyatkozási programjának kutatója szerint

a Föld az egyetlen ismert bolygó, ahol ilyen típusú napfogyatkozás előfordulhat.

„A Hold mérete és távolsága tökéletes ahhoz, hogy a Napot teljesen eltakarja, de mégis láthatóvá tegye annak külső rétegeit, például a napkoronát” – magyarázta a tudós. Ez az égi tünemény a tudósokat is lázban tartja, mivel a napkorona vizsgálatára csak ilyen alkalmakkor nyílik lehetőség.

A 2027-es napfogyatkozás több nagyvárost is érint, köztük Cádizt és Malagát Spanyolországban, Tangert Marokkóban, valamint Dzsidda és Mekka városait Szaúd-Arábiában. A legjobb helyszínnek mégis Egyiptom ígérkezik, különösen Luxor városa, ahonnan a leghosszabb ideig lehet majd látni a jelenséget. Dr. Korreck szerint a napfogyatkozást élőben végignézni semmihez sem fogható élmény. „A képek gyönyörűek, de nem adják vissza a teljes fizikai élményt” – mondta.

A jelenség során a hőmérséklet drámaian, akár 10 fokkal is csökkenhet. A hirtelen sötétség szokatlan érzéseket válthat ki, de a látvány mindenkit lenyűgöz.

Tiszta égbolt esetén a napkorona finom szerkezetei mellett még csillagokat és bolygókat is meg lehet pillantani. „Ez az élmény egyszerre félelmetes és lenyűgöző. Akárhányszor is látjuk, mindig újra és újra át akarjuk élni” – tette hozzá a kutató.

A napfogyatkozás megfigyelésekor a szem védelme kiemelten fontos. A teljes fázis rövid időtartamát kivéve speciális, az ISO 12312-2 szabványnak megfelelő szemüvegre van szükség. Ezek a szemüvegek több ezerszer sötétebbek, mint a hagyományos napszemüvegek. Alternatív megoldásként lyukprojektort is lehet használni, amelynek elkészítéséhez a NASA honlapján található útmutató.

A napfogyatkozások időtartamának elméleti maximuma 7 perc 32 másodperc. A NASA számításai szerint a leghosszabb ismert napfogyatkozás a civilizált emberiség korszakában 7 perc 28 másodperces volt, amelyet Kr. e. 743. június 15-én lehetett észlelni. A jövőben 2168-ban és 2186-ban is várható 7 perc 26 másodpercet meghaladó esemény. Mivel a 2027-es napfogyatkozás várhatóan milliókat vonz majd a legjobb megfigyelési pontokra, érdemes már most elkezdeni a tervezést, mert a legjobb helyek gyorsan betelhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Áttörés a részecskefizikában: a CERN egy sosem látott, szupernehéz protont talált
A genfi Nagy Hadronütköztető felfedezése a kvantum-színdinamika elméletének eddigi legpontosabb tesztjét teszi lehetővé.


A Genf mellett működő Nagy Hadronütköztető kutatói egy franciaországi tudományos konferencián, a Rencontres de Moriond eseményen jelentették be az áttörést. A tudósok a detektorok friss, átfogó fejlesztése után bukkantak rá a Xi-cc+ nevű barionra, amely a kvantumvilág legfinomabb, legbonyolultabb szabályait is próbára teszi. A felfedezés horderejét jól mutatja, hogy a részecskefizikában az öt szigmás statisztikai bizonyosság már megkérdőjelezhetetlen tényt jelent, a mostani eredmény pedig jócskán meghaladja a hét szigmás küszöböt is. Körülbelül kilencszáztizenöt rögzített esemény bizonyítja, hogy a kvantum-színdinamika tankönyveiben új fejezet nyílik.

A most azonosított barion lényegében a hétköznapi proton egyfajta nehézsúlyú rokona.

Míg a protont két könnyű „up” és egy „down” kvark építi fel, addig a Xi-cc+ esetében a két „up” kvark helyét két jóval nehezebb „charm” kvark veszi át, a harmadik alkotóelem pedig egy „down” kvark marad. A charm kvarkok jelentős többlettömege miatt ez az új részecske közel négyszer nehezebb a protonnál, ami egyben a rendkívül rövid élettartamát is megmagyarázza. „Ez az első új részecske, amelyet az LHCb-upgrade óta azonosítottunk, és mindössze a második eset, hogy két nehéz kvarkot tartalmazó bariont figyelünk meg” – hangsúlyozta Vincenzo Vagnoni, az LHCb-kísérlet szóvivője.

A mostani eredmény előzménye a 2017-ben azonosított Xi-cc++, amely a most megtalált részecske legközelebbi rokona, úgynevezett izospin-partnere. A két barion kvarkösszetétele csak egyetlen elemben tér el, ám

az elméleti modellek szerint ez a kis különbség drámai következményekkel jár.

A fizikusok azt jósolták, hogy a Xi-cc+ élettartama a kvantummechanikai hatások, például a Pauli-interferencia miatt akár hatszor rövidebb is lehet a 2017-ben megfigyelt testvérénél, ezért a detektálása sokkal nagyobb kihívást jelentett.

Ez a rendkívül rövid életidő volt az oka, hogy a részecske eddig rejtve maradt a kutatók elől.

A siker kulcsa az LHCb detektor 2023-ban befejezett, átfogó modernizációja volt. A korábbi, kétszintű, hardveres előszűrést egy teljesen szoftveralapú adatgyűjtő rendszer váltotta fel, amely másodpercenként negyvenmilliós kiolvasási rátával működik. Ez lehetővé teszi, hogy a kísérlet a proton-proton ütközések összes adatát rögzítse, és a bonyolult, hadronokká széteső részecskék nyomait sokkal nagyobb hatékonysággal válassza ki, mint korábban.

A kutatók a Xi-cc+ nyomára a bomlástermékeinek aprólékos visszafejtésével bukkantak rá a 13,6 teraelektronvolt energiájú ütközésekből származó adatokban. Az elemzés során gépi tanulási algoritmusokat is bevetettek, hogy a hatalmas adatmennyiségből kiszűrjék a valódi jeleket a háttérzajból. A felfedezés egy két évtizedes bizonytalanságot is lezár. A SELEX nevű kísérlet kutatói 2002-ben már bejelentették a Xi-cc+ észlelését, de egy jóval alacsonyabb tömeggel, amit a későbbi kísérletek soha nem tudtak megerősíteni.

A mostani, rendkívül erős jel egyértelműen bizonyítja a részecske létezését, méghozzá pontosan ott, ahol az elméleti modellek és a 2017-es rokonlelet alapján várták.

A kettős nehézkvarkot tartalmazó barionok egyedülálló „kozmikus laboratóriumként” szolgálnak a kvarkokat összetartó erős kölcsönhatás, a kvantum-színdinamika tesztelésére. Ezek a rendszerek segítenek megérteni az egzotikusabb, négy vagy öt kvarkból álló részecskék, a tetra- és pentakvarkok viselkedését is. „Ez a nagy eredmény remek példa arra, hogyan vezetnek az LHCb-fejlesztések közvetlenül új felfedezésekhez” – mondta Mark Thomson, a CERN főigazgatója. A kutatók következő lépésként a részecske pontos élettartamát és egyéb tulajdonságait mérik majd meg, miközben már a család egy még ritkább tagja, a két charm és egy strange kvarkból álló Ωcc+ után kutatnak.

Via LHCb Outreach


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Összekent tükrök, karcolások a fényezésen: nem vandálok támadják az autódat, hanem egy tragikus félreértés áldozatai
A tavasz hormonális változásokat indítanak be a madarakban, ami felerősíti a területvédő agressziót. Magyarországon főként barázdabillegetők és gerlék támadják az autókat.


Ha reggel a parkoló autódhoz érve karcolásokat találtál a visszapillantó tükrön vagy az üvegen, valószínűleg dühös lettél a képzelt vandálokra.

A valóság azonban sokkal meglepőbb, és egyben drámaibb is: a tettes egy madár, amely éppen a saját tükörképével vív élethalálharcot.

A jelenség minden tavasszal menetrendszerűen visszatér, és miközben az autótulajdonosoknak komoly bosszúságot, esetenként anyagi kárt okoz, a szárnyas támadók számára egyenesen végkimerüléssel fenyegető csapda.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület részletes magyarázata szerint a madarak a költési időszak kezdetén, a hosszabbodó nappalok hatására komoly hormonális változásokon mennek keresztül. Izgalomba kerülnek, és a hímek – bár bizonyos fajoknál a tojók is – keményen védelmezni kezdik a kiválasztott territóriumukat.

Amikor egy ilyen felajzott állapotban lévő állat meglátja magát egy autó sötét metálfényezésében, az ablaküvegben vagy a visszapillantó tükörben, nem a saját képmását ismeri fel.

Egy betolakodó riválist lát, akit azonnal el kell űznie a fészek közeléből.

A természetben az éles, stabil és folyamatos tükröződés rendkívül ritka. Egy pocsolya vagy egy tó víztükre hullámzik, megtörik a fényt, és a kép hamar eltűnik. Az ember által létrehozott környezet azonban tele van tökéletes tükrökkel.

„Nem alkalmazkodtak az üveg ember alkotta találmányához, így meglátják a tükörképüket, és harcolni kezdenek vele” – mondta az Audubon magazinban egy amerikai szakértő.

Mivel a tükörkép sosem menekül el, sosem adja meg magát, és mindig pontosan ugyanolyan agresszívan támad vissza, a madár képtelen lezárni a küzdelmet.

Magyarországon a leglátványosabb harcot a barázdabillegetők vívják. Ez a faj előszeretettel énekli körbe a területét, és a parkoló autók kiváló, magaslati megfigyelőpontként szolgálnak számukra. Innen pillantják meg a tükörben a vélt ellenséget. A balkáni gerlék és más, emberközelben élő fajok szintén gyakran esnek ebbe a csapdába. Máshol a vörösbegyek és a verébfélék a leggyakoribb áldozatai a saját tükörképüknek.

A harc így napokon keresztül, sőt, akár hetekig is elhúzódhat. A madár mániákusan kopogtatja az üveget, csipkedi a tükröt, és közben folyamatosan ürít a járműre, ahogy a tükör körül fel-alá futkos.

Egy hazai példa szerint Sásdon egy fehér gólya napokig verte ugyanannak az épületnek az ablakait a saját tükörképe miatt.

Külföldön is rengeteg autótulajdonos számol be hasonló esetekről. „Egész nyáron néztem, ahogy a pulykák szétverték a szomszéd BMW-jét” – fakadt ki a Redditen egy szemtanú.

Ez a szélmalomharc rengeteg energiát emészt fel. A madár a folyamatos támadás miatt kevesebb időt tölt táplálkozással, elhanyagolja a fiókák etetését, és a végkimerülés szélére sodródik. A nagyobb testű fajok ráadásul komoly fizikai sérüléseket szenvedhetnek, és akár be is törhetik az üveget. Fontos azonban tisztázni, hogy ez a lassú, ismétlődő támadás nem azonos azzal a jelenséggel, amikor a madarak nagy sebességgel, végzetes erővel csapódnak neki az ablakoknak.

Az utóbbi egy navigációs tévedés, ami azonnali halált okozhat, míg itt egy elhúzódó, területi vitáról van szó.

A megoldás pofonegyszerű, és nem igényel drága beruházást. A legfontosabb lépés a tükröződés megszüntetése a forrásnál, méghozzá az épületek és a járművek külső oldalán. Ha az autódat pécézte ki egy szárnyas, parkolás után azonnal hajtsd be a visszapillantó tükröket. Ha fix tükröd van, húzz rá egy egyszerű papírzacskót vagy egy rongyot. A szakemberek külön kiemelik, hogy a papír sokkal jobb választás a műanyagnál, mert az utóbbi a melegben megmarhatja a drága lakkréteget.

Épületek esetében a külső szúnyogháló felszerelése a legtökéletesebb fegyver: egyszerre veszi el az üveg tükröződését, és védi meg a madarat a halálos becsapódástól.

Ha nincs szúnyogháló, ideiglenesen a külső üvegfelületre ragasztott karton, matt fólia vagy akár szappannal húzott csíkok is segíthetnek.

Via MME


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Belehajtott a tornádóba, és túlélte – egy kutató elképesztő története a vihar gyomrából
A szél szilárd tárgyként csapódott az autójának, a sötétségben pedig még a kamerája sem működött. Egyetlen kétségbeesett manőver mentette meg az életét.


„Láttam egy szörny közepét” – mondta Perry Samson, a Michigani Egyetem légkörkutatója, aki egyike azon keveseknek a Földön, aki autóval belehajtott egy tornádóba és túlélte, hogy elmesélje a történetét.

A tudós egyetemi hallgatókkal tanulmányozta a kansasi szupercellás zivatarokat, amikor egy hirtelen kialakuló tornádó egyenesen a csapata felé fordult.

Míg a diákok más járművekkel el tudtak menekülni, az ő autóját pillanatok alatt elnyelte a repülő törmelék olyan sűrű felhője, hogy még a motorháztetőt sem látta.

„Ahogy fogytak a lehetőségeim, kétségbeesett manőverbe kezdtem: közvetlenül a szélnek fordítottam az autót, abban bízva, hogy a jármű aerodinamikája a földhöz szögez, ahelyett hogy játékszerként felborítana” – emlékezett vissza a kutató.

Az örvény belsejében a fülét szinte szétfeszítette a gyors nyomásváltozás, a szél pedig úgy csapódott a karosszériának, mintha szilárd tárgy lenne. A közelben mért 241 km/órás széllökéseknél a tornádó magjában valószínűleg még jóval erősebb szél tombolt.

A filmekkel ellentétben a tornádó belseje nem egy tiszta „szem”, hanem egy sötét, barnás-fekete törmelékgolyó, amelyben annyira sötét volt, hogy a kamerája képtelen volt bármit is rögzíteni. A tankönyvi tanács szerint ilyenkor árokba kell feküdni, de a szél ereje ezt lehetetlenné tette.

„De a szél olyan erős volt, hogy ki sem tudtam nyitni az autóajtót. Csak lekuporodtam, és imádkoztam” – mondta Samson.

Amikor a vihar elvonult, Perry Samson bérautója sárba ragadva állt, antennája derékba hajlott, és a karosszéria minden résébe szalmaszálak fúródtak.

A tornádók kialakulásához több légköri összetevő erőszakos együttállása szükséges: a talaj közelében lévő meleg, párás levegő, amely felett szárazabb légréteg helyezkedik el.

Ezt a feszültséget egy stabil légréteg, egyfajta „sapka” tartja kordában, amíg a feláramlás át nem töri. Ezt a folyamatot segíti a szélnyírás, vagyis a különböző magasságokban eltérő irányból és sebességgel fúvó szél, amely vízszintes forgásba hozza a levegőt, ez pedig a feláramlással együtt függőleges tengelyűvé válik, létrehozva a mezociklont.

A kutatók nem a veszélyt keresik, amikor viharokat üldöznek.

Céljuk, hogy megmérjék azokat a kis méretű folyamatokat, amelyek a tornádók kialakulásáért felelősek, és a talaj közelében, percek alatt zajlanak le.

Ezeket a jelenségeket a radarok, műholdak és a hagyományos időjárás-állomások gyakran nem észlelik, ezért a helyszíni mérések kulcsfontosságúak a pontosabb előrejelzésekhez.

Via ScienceAlert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk