Mérföldkőhöz érkezett Magyar Péter Facebook-oldala, köszönetet mondott a politikus
Kedden elérte a hétszázezer követőt Magyar Péter Facebook-oldala. Ennek örömére a Tisza Párt elnöke ki is tett egy köszönet-posztot:

Mint ismeretes, a Diákhitel Központ vezetője, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje ezt a számot egy év és kilenc hónap alatt hozta össze. A korábban a Fideszhez több szállal kötődő, orbáni évértékelőkön és Békemeneteken rendszeresen szereplő Magyar 2024 februárjában kezdett kormányellenes üzeneteket posztolni Facebook-oldalára azután, hogy a kegyelmi ügybe belebukott Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit.
A később politikussá avanzsált jogász közösségi oldala nagyon hamar elérte a száz-, majd a kétszázezres követőtábort, miközben Instagram-, YouTube- és TikTok-fiókot is nyitott. Követői száma nem csak digitálisan nőtt: alig négy hónappal online megjelenése után frissen alapított pártja 29,6%-os eredményt ért el az európai parlamenti választáson, ami a magyar politikában példátlanul gyors fellendülésnek számít.
Magyar Péter pártja a mértékadó közvélemény-kutatások szerint jelenleg magabiztosan vezet a Fidesszel szemben, egyre több társadalmi csoportban hódít el szavazókat a kormánypárttól. A politikus hétfőn betegség miatt ugyan lemondott egy eseményt, de országjárásán rendre tömegek jelennek meg.
Legközelebb szombaton, november 15-én lép nyilvánosság elé Győrben – nem messze onnan, ahol akkor Orbán Viktor élőben találkozik a helyi Digitális Polgári Kör (DPK) tagjaival. Nyilvános vita azonban nem lesz köztük, mert a miniszterelnök ettől elzárkózott.