JÖVŐ
A Rovatból

Elon Musk nem csak párbajra hívta Putyint, műholdjaival már előtte kesztyűt dobott az orosz elnök arcába

Musk lehetővé tette, hogy az ukránok használják a Starlink rendszerét, így a háború képeit akkor is eljuttathatják majd a világnak, ha elvágják őket az internettől.

Link másolása

„Benne vagy ebben a harcban?” - kérdezte Elon Musk Vlagyimir Putyintól, miután egy az egy elleni párbajra hívta ki az orosz elnököt a Twitteren.

Azt nem tudni, hogy a khívás eljutott-e Putyinig, de arról egész biztosan tudnak a Kremlben, hogy a világ leggazdagabb emberének Starlink nevű vállalkozása már beszállt a küzdelembe, méghozzá Ukrajna oldalán.

„Miközben Ön a Mars gyarmatosítására törekszik, Oroszország megpróbálja elfoglalni Ukrajnát! Amíg a rakétái sikeresen landolnak az űrből, az orosz rakéták ukrán civileket ölnek” - írta február 26-án Mihajlo Fedorov, Ukrajna miniszterelnök-helyettese Elon Musknak, majd azt kérte, hogy országa kaphasson Starlink-vevőállomásokat, és Musk azonnal igent mondott.

A Starlink műholdakon keresztül biztosít internetes kommunikációt, ha elkészül, akkor lefedi majd az egész bolygót. Jelenleg nagyjából 2000 műhold van már fenn, és ezzel máris Muské a világ legnagyobb műholdhálózata.

Ukrajnában az internet, és főként a közösségi platformok nagyon fontosak a háború szempontjából. Így tud kommunikálni velük Volodimir Zelenszkij, aki szinte naponta tart lelkesítő beszédeket. És így mutatják meg az orosz hadsereg által okozott emberi szenvedést a világnak. Egy-egy rakétatámadás vagy bombázás után már néhány perccel fent vannak a neten a romokról, túlélőkről és áldozatokról készült fotók és videók. Még a hetek óta körbevett, világtól elvágott nagyvárosokból, Mariupolból és Harkivból is időről-időre érkeznek sokkoló képek, megrázó felvételek, vagy épp kétségbeesett segélykérések.

Bár az oroszoknak nagyon jól jönne, nincs könnyű dolguk, amikor Ukrajnát megpróbálják elvágni az internettől. A legtöbb településen üvegszálas hálózatok, mobilhálózatok és különböző műholdas internetszolgáltatások is elérhetőek. Mivel az ország évek óta szembe kell, hogy nézzen orosz kibertámadásokkal, a hálózatot a lehető legellenállóbbá kellett tenni a támadásokkal szemben.

Ugyanakkor az infrastruktúra megsemmisítésére irányuló orosz erőfeszítések előbb-utóbb célt érhetnek, és az áramszolgáltatás megszakításával, valamint a távközlési központok, mobil adótornyok megsemmisítésével elvághatnak településeket az internettől.

A NetBlocks nevű, londoni székhelyű, az internetkimaradásokat világszerte nyomon követő szervezet szerint Dél-Ukrajna több nagyvárosában, köztük Herszonban és Mariupolban máris súlyos internet-kimaradások voltak az infrastruktúra és az áramellátás elleni támadások miatt.

Más területeken, például Harkivban és Kijevben azért szakadt meg hosszabb-rövidebb időre az internetkapcsolat, mert az orosz csapatok kibertámadásokat indítottak Ukrajnában.

A Starlink rendszere viszonylag egyszerűen működik. Az antenna (terminál) automatikusan csatlakozik a legközelebbi Starlink műholdhoz, ami ezután egy földi állomásra továbbítja a jelet. Ezeknek viszonylag közel kell lenniük, de szerencsére egy épp az Ukrajnával szomszédos Lengyelországban található. Bár a műholdas internetszolgáltatásoknál általában probléma a késleltetés, a Starlink műholdak alacsony Föld körüli pályán működnek, így a késleltetés ezredmásodpercekben, nem pedig másodpercekben mérhető.

Oleg Kutkov, akinek már volt terminálja, csak épp nem tudta használni, mert Ukrajna területén a szolgáltatás eddig nem volt elérhető, azt mondja, mindössze 10 másodpercet vett igénybe a csatlakozás, és elérte a 200 Mbps sebességet. A felhasználást ugyanakkor háborús körülmények között nehezíti, hogy a termináloknak tiszta rálátásra van szükségük az égboltra.

Alp Toker, a NetBlocks szakértője szerint a Starlink ezzel együtt is nagyon hasznos lehet például újságírók vagy ellenálló csoportok számára azzal, hogy személyes hotspotot hoz létre az eszköz közelében tartózkodó embereknek. A segítségével akkor is eljuttathatják információikat a nagyvilágnak, ha egyébként áramszünet van, és a hagyományos internetszolgáltatás már megszűnt.

„Még ha csak néhány kiválasztott is juthat hozzá ezekhez az eszközökhöz, az is sokkal jobb, mint az információ teljes hiánya" -

mondta a BBC-nek.

Ugyanakkor a projektnek több komoly kihívással is meg kell küzdenie Ukrajnában. Először is a vevőegységeket el kell juttatni azokra a helyekre, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Ez Kijevbe most még gond nélkül lehetséges, de az olyan körbezárt városokba, mint Mariupol és Harkiv, egyáltalán nem könnyű feladat.

Másodszor megvan az esélye, hogy az oroszok bemérik a Starlink-terminálok helyét, és légicsapásokat indítanak a felhasználók ellen. Erre maga Elon Musk figyelmeztetett egy tweetjében, de katonai szakértők sem tartják ezt kizártnak.

„Oroszországnak speciális repülőgépei vannak, nagyon széles gyűjtőterülettel. Az övék az Ukrajna feletti légtér” – mondta Josh Lospinoso a Vox-nak. "Már néhány pillanatnyi használat is elegendő ahhoz, hogy az orosz elektronikus hírszerző rendszerek háromszögeléssel megtalálják a légicsapás célpontját."

Alp Toker ugyanakkor úgy gondolja, hogy „bár van bizonyos kockázat, ha valakit például egy feje felett repülő drónon keresztül észlelnek”, a hétköznapi polgárok számára nagyobb kockázatot jelenthet, ha meg kell magyarázniuk, egyáltalán miért volt a birtokukban ilyen eszköz.

Oroszország emellett lecsaphat a Starlink műholdjaira is.

Tavaly novemberben már végrehajtottak egy olyan rakétakísérletet, amelynek célpontja az egyik saját műholdjuk volt a Wired szerint.

Az amerikaiak néhány nappal az orosz invázió előtt figyelmeztették is a műholdas cégeket arra, hogy adott esetben ők is célponttá válhatnak. Az oroszokat nemcsak az internetszolgáltatás aggaszthatja, hanem azok a műholdképek is, amelyekről nyomon követhetőek a katonai csapatmozgások Ukrajnában.

A Starlink műholdakon kívül jelenleg mintegy 50 műhold működik ebben a térségben. A kijevi kormány külön kérte a műholdakat üzemeltető magáncégektől az olyan műholdas felvételeket, amelyek segítenek az orosz csapatmozgások lekövetésében.

Mivel ebben az évszakban Ukrajna ege rendszerint felhős, különösen nagy az igény a radarfelvételeket készítő, és így a felhőkön is átlátó úgynevezett SAR-műholdak (Synthetic Aperture Radar) képeire.

„Nagy szükségünk van arra a lehetőségre, hogy láthassuk az orosz csapatok mozgását, különösen éjjel, amikor technológiánk vakok” – írta március 1-én Twitter-üzenetében Mihajlo Fedorov ukrán miniszterelnök-helyettes, majd rögtön 8 kereskedelmi műholdas cégtől kért SAR műholdfelvételeket.

Ugyancsak műholdkapcsolatokon keresztül irányítják a török Bayraktar cég bizonyos típusú katonai drónjait.

Mindezek miatt merült fel, hogy a kettős felhasználású, egyszerre katonai és civil célokra is felhasználható műholdakat üzemeltető kereskedelmi cégek esetleg belesodródhatnak a konfliktusba.

Elon Muskot és a Starlinket azonban a jelek szerint ez cseppet sem aggasztja.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Megjelent az első humanoid robot a kecskeméti Mercedes-gyárban, ha beválik, embereket válthat ki
Ezt a példányt még csak tesztelik, de hamarosan mindennapos lesz a gyárakban, emberek mellett dolgozó, betegeket ápoló vagy háztartásvezető humanoid robotok látványa.

Link másolása

Egy-két generációval ezelőtt távoli jövőben játszódó tudományos-fantasztikus filmek csodájának számítottak, de a humanoid robotok az utóbbi évtizedben olyan tempóban fejlődtek, hogy kézzelfogható közelségbe került az üzleti mellett az otthoni alkalmazásuk is. Az utóbbi idők legnagyobb robotikai sikerei: Digit, GR-1, Figure 01, Atlas, NEO és például Apollo. Ezek az önálló cselekvésre képes eszközök lökdösnek közelebb bennünket a Jetson család valóságához.

Apollo

A látványos, összetett humanoid a legfrissebb világszenzáció: március közepén jelentették be, hogy a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban zajlik a próbaüzeme – írja a The Robot Report. Apollót egyelőre csak tesztelik: arra keresnek választ, hogy mennyire tud hatékony lenni a rá osztott szerepben, ami pillanatnyilag alkatrészek ellenőrzése és üzemen belüli kiszállítása a gyártósorra.

Az autóipari vállalat kíváncsian figyeli, mennyire képes helytállni az emberre tervezett és méretezett létesítményben.

A robotot gyártó amerikai Apptronik közölte: a cél az, hogy a humanoid meglévő üzemekben is bevethető legyen, magyarán ne igényelje az infrastruktúra drága átalakítását, mégis rá lehessen bízni fizikailag megterhelő, ismétlődő és unalmas feladatok automatizálását. A magassága 173 centiméter, a tömege 73, a teherbíró képessége pedig 25 kilogramm és kifejezetten arra készült, hogy ipari terekben működjön az emberek mellett.

Digit

A puritán megjelenésű humanoid az Agility Robotics terméke, ami annyiban előrébb jár a fentebb írt Apollónál, hogy idén várhatóan tömeggyártásba kerül, és az első példányait 2025-ben kézbesítik is. A gyártó elsősorban arra tervezte, hogy emberek asszisztense legyen, például raktárakban és elosztóközpontokban történő anyagmozgatás során.

Komoly fenyegetést jelent a logisztikai ágazat fizikai munkásai számára, hiszen bár túl nehezet nem emelhet (max. 16 kilogrammot bír el), 16-24 órán keresztül folyamatosan robotol, cigi-, kávé- és ebédszünet nélkül.

A 175 centiméter magas, 65 kilogrammos humanoid stabilan mozog gyepen, kavicson, járdaszegélyek között és lépcsősorokon is, miközben, ha a helyzet úgy kívánja, előre-hátra sétál, oldalaz, helyben megfordul vagy guggolva halad. A raktári kétkezi munka hóhérából már az első gyártási évben tízezret terveznek összeszerelni, az oregoni Salemben található üzemben.

GR-1

A marcona nevű humanoid kevésbé a kommunikációra, sokkal inkább kooperatív és támogató feladatokra készül. A kínai Fourier Intelligence munkája, ami azért érdekes, mert ez a vállalat eddig főleg rehabilitációs robotikai eszközökről, például mozgáskorlátozottak és szociális gondozásban résztvevő időseket támogató exoszkeletonokról volt ismert.

A sanghaji Mesterséges Intelligencia Világkonferencián tavaly bejelentett robotot a „megtestesült AI” jelzővel mutatta be a gyártó, amelynek oldala szerint a GR-1 már tömeggyártásba is került. A bionikus torzó emberszerű, 54 szabadságfokkal rendelkező mozgást tesz lehetővé – ezt nemrég precíziós mozgást igénylő tevékenységgel: dobolással demonstrálta a cég.

Így dobol a kínai humanoid

A GR-1 ember-gép interakcióját mesterséges intelligencia támogatja, és komolyan aggódhat miatta a konkurencia, mert 5 kilométer/órás sebességgel képes járni és ha kell, akár 50 kilogramm terhet is megemel, majd cipel, ami a humanoidok között tulajdonképpen unikum.

NEO

A norvég 1X Technologies terméke a GR-1 európai kihívója lehet. NEO-t a piacon elérhető EVE nevű, kerekeken guruló eszközből fejlesztettek tovább. Az előd kiskereskedelmi és logisztikai felhasználásra termett, míg

NEO már kevésbé ipari, sokkal inkább háztartási vagy gondozási célú humanoid lesz.

A fejlesztésére nemrég 100 millió dollárt sikerült összekalapolni a befektetőktől, ami szinte biztosan elég lesz a sorozatgyártás beindítására. Ami azt illeti, a képességei már most zavarba ejtőek: normál emberi tempóban sétál (4 km/h) és fut (12 km/h), egy feltöltéssel akár 2-4 órás üzemidőt produkálva. A magassága 165 centiméter, a tömege pedig azzal együtt is csupán 30 kilogramm, hogy akár 20 kilogrammot emel és hordoz.

Atlas

Nem hagyhatjuk ki a sorból a világ egyik legismertebb robotikai gyártóját, az amerikai Boston Dynamics vállalatot. A ma már a Hyundai csoport tulajdonában lévő cég a sokoldalú Spot nevű robotkutyával vált világhírűvé, és éppen emiatt lett érdekes az őt felvásárló anyaszervezetnek, ami autóipari lehetőséget (sétáló kocsi - komolyan!) látott meg benne. A Dynamics legutóbbi remekműve az Atlas humanoid, aminek a fejlesztése régóta zajlik, többnyire teljes titoktartás mellett, de nemrég végre munkavégzés közben is bemutatták.

Önállóan dolgozik a gyárban

A videón jól látható, hogy Atlas a szenzorai segítségével tapogatja le a rábízott autóalkatrészeket, amelyeket teljesen automatikusan megfog, leemel és a célállomásra visz, majd tárolókba helyez. Az automatizálásnak olyan fokát sikerült elérni vele, ami bár kevésbé látványos, mint a korábban megosztott dinamikus parkour videók, ám

azokkal a mutatványokkal ellentétben már nem előre programozott, automatikus mozdulatsorokról, hanem önálló cselekvésről van szó, ami óriási különbség.

Atlas egyébként 150 centiméter magas, 89 kilogramm és 9 km/h-s sebességgel szedi a lábait. Elsősorban ipari felhasználásra szánják.

Figure 01

Ez, az Atlas vetélytársaként is értelmezhető humanoid a jelenlegi legnagyobb ígéret, amit az is bizonyít, hogy a csupán 2021-ben, Google mérnökök által alapított gyártója olyan befektetőket győzött meg a benne rejlő lehetőségekről, mint a Samsung, a Microsoft, az Nvidia, az Amazon és az OpenAI.

A Figure AI kifejezetten veszélyes, monoton vagy az ember számára túlságosan összetett feladatok ellátására tervez robotokat,

így rögtön az első termék, a Figure 01 is a bányászat, az építőipar vagy a katasztrófaelhárítás területére készül. Az általános célú robot fejlett látási, mozgási, manipulációs és kommunikációs képességekkel fog rendelkezni, miközben képes lesz tanulni a környezetéből vagy interakcióba lépni az emberekkel.

A San Franciscó-i startup már 2024-ben piacra dobná az első Figure 01-eket, ami felé januárban öles lépést tettek: a BMW egyik üzeme elkezdte tesztelni az egyik prototípust. A Figure 01 magassága 170 centiméter, a tömege 60 kilogramm. A jelenlegi sebessége 4,3 km/h, a hasznos teherbírása 20 kilogramm, az üzemideje pedig öt óra.

Izgalmas évtized elé nézünk

Borítékolható, hogy a humanoidok a 2020-as évek végére annyira megszokott jelenséggé válnak a fejlett technológiai, logisztikai és autóipari vállalatok üzemeiben, mint a mai targoncák vagy robotkarok. A kétlábú robotkollégák fejlesztése egyre több befektetést vonz: a piackutatások alapján 2020-ban 7,4 milliárd, 2021-ben 8,5 milliárd, 2022-ben pedig már 10,3 milliárd dollár ment el erre a célra.

A technológia piaca ennél is nagyobb növekedés előtt áll: a Markets and Markets szerint a 2023-as 1,8 milliárdról 2028-ra már 13,8 milliárd dollárra fog nőni a globális forgalmuk, ami évi több mint 50 százalékos növekedést jelent. Mivel a humanoidfejlesztésre szánt összeg és a szegmens értéke is nagy tempóban nő, a tömegtermelés idővel elég olcsóvá tesz bizonyos általános célú robotokat ahhoz, hogy ne csak ipari környezetben, hanem háztartásokban, szociális gondozásban, katasztrófaelhárításban is megjelenjenek, feltehetőleg a 2030-as évek elejétől.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Tudományos szenzáció: először beszélgettek bálnával az emberek
Az Alaszka partjainál úszkáló púpos bálna 36 alkalommal válaszolt a kutatók üzenetére. A SETI szerint ez mérföldkő lehet majd az űrlényekkel kommunikálásban is.

Link másolása

Először beszélgettek emberek egy bálnával, derül ki a BBC beszámolójából. A SETI Intézet és a Kaliforniai Egyetem tudósai még 2021-ben próbáltak kapcsolatba lépni Alaszka partjainál a bálnákkal.

A hatfős tudóscsoport víz alatti hangszórókkal felszerelkezve bonyolódott üzengetésbe egy púpos bálnával. Először lejátszották a púpos bálnáknál korábban megfigyelt üdvözlő hangsort, amire legnagyobb megdöbbenésükre egy Twainnek nevezett bálna válaszolt. A következő 20 percben a bálna összesen 36 alkalommal reagált a tudósok üzenetére. Ebből jó néhány üzenetváltást meg is lehet hallgatni a BBC videójában.

Bár a különös társalgás tudományos mérföldkőnek számít, a tanulmány vezető szerzője szerint a kutatás még csak gyerekcipőben jár. A tudóscsoport azt tervezi, hogy a következő alkalommal variálják az állatoknak küldött üzeneteket.

Mivel a púpos bálnák éneke a legösszetettebbnek számít az állatvilágban, a földönkívüli intelligencia kutatásával foglalkozó SETI kutatócsoport abban bízik, hogy kommunikációjuk megfejtése segíthet a marslakókkal történő esetleges jövőbeni kommunikációban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: