KULT
A Rovatból

„Bámulatosan szép, annyira, hogy moziban lenne a helye” – kijött Az alapítvány első két része

Az Apple sorozatának az első két része összesen több, mint kétórás játékidőt tesz ki. Két óra ebben a varázslatos, gyönyörű, letisztult, ámde velejéig romlott világban. Imádtam.


Mivel nem olvastam a sorozat alapjául szolgáló könyveket Isaac Asimovtól, így csupán a sorozatra koncentrálva tudom leírni a véleményem. Tudom, sokan, akik olvasták a könyveket, fel fogják róni az alkotóknak a szereplőválasztást és a plusz karaktereket, de sajnos ez elkerülhetetlen.

Egyrészt Asimov nem karakterekben gondolkodott, hanem érdekes felvetéseket bontott ki.

Másrészt a könyvet 1942-ben adták ki, ebben a korszakban nem fogunk találkozni afroamerikai szereplőkkel, vagy más nemhez vonzódókhoz, viszont a sorozat 2021-ben készült el, és sokkal elfogadóbbá vált a világ – ezt mindenkinek el kell fogadnia.

A lényeg:

Végre egy igazi high-concept, nagyköltségvetésű sci-fi sorozat!

El nem tudom mondani mennyire boldog vagyok, hogy az almás vállalat pénzt nem sajnálva, elkészítette az utóbbi idők egyik legjobb sci-fijét. Egy lassan építkező, ámde lebilincselő történetet láthatunk egy 19 évezrede fennálló birodalomról, amely a vég felé közeledik. Egy matematikus előáll egy tézissel, miszerint a jelenlegi populáció növekedéséből, konfliktusok kialakulásából és különböző eseményekből kifolyólag, kijelenthető, hogy a Galaktikus Birodalom el fog bukni és ez elkerülhetetlen. Természetesen van egy megoldás, amely, minő meglepő nem tetszik az uralkodó osztálynak és megpróbálják diszkreditálni a tudóst, nem túl finom módszerekkel. Ez az első epizód fő konfliktusa.

Az írók az első részben szárnyaltak. Több világot ismerünk meg nagyon rövid idő alatt, az elején csak kapkodjuk a fejünket, de nagyon hamar megértjük, hogyan működnek a dolgok ebben az univerzumban.

Régen láttam egy ennyire csavaros, ügyesen koreografált bevezető részt.

Minden a helyén volt, a ritmusa megfelelő, a szembenálló felek motivációi érthetőek. Utoljára a Trónok harca kapcsán éreztem ilyet, hogy logikusan felépített érvrendszerek szerint cselekedtek a karakterek.

Az első epizód mesterien volt komponálva.

A második rész, inkább egy átvezető rész, mélyebben megismerhetjük a karaktereket, kapcsolataikat és a történetben játszott szerepüket. Nem szeretnék spoilerezni, de egyértelműen lassabb és elgondolkodtatóbb a második epizód.

Főszereplőnk a Lou Liobell által játszott Gaal Dornick – egy meg nem értett zseni, akit a Jared Harris által játszott matematikus Hari Seldon maga mellé vesz, mint egy védencet. Mindketten nagyon jók az elszánt tudós szerepben. Jared Harris a kicsit belefáradt, ámde zseniális, míg Lou Liobell a friss kreatív elme a sztoriban. Az utóbbi szemszögéből ismerjük meg a történetet, Ő is narrálja a sorozatot.

Az antagonista szerepében Lee Pace-t látjuk, mint a Géndinasztia uralkodója,

a császárok egyike, aki több, mint ember. Azért nevezik őket Géndinasztiának, mert ők klónok – Cleon császár három klónja, három különböző érettségi korban. A legkisebb, Pirkadat testvér, egészen fiatal, egy gyermek ártatlanságával uralkodik, Nap testvér az erős vezető, ereje teljében lévő férfi, és végül a legidősebb uralkodó Alkony testvér, aki a bölcsesség megtestesítője. Ők hárman uralkodnak a Galaktikus Birodalomban. Mindhárom korában más színész játsza Cleon császárt, de nagyon hasonlítanak, és teljesen hitelesek a szerepben.

    A castingban egyedül a Raychot játszó Alfred Enoch-ot nem tudom hova tenni.

    Erőtlen és kicsit olyan, mintha két arca lenne: a közönyös és a zavarodott. Őt talán legtöbben a Harry Potter-filmek Dean Thomas-a ként ismerhetik, de nem bizonyította be még számomra, hogy egy ennyire jól összerakott színészgárdában neki is helyet kellett adni.

    Bevallom, picit megijedtem, amikor a nyitány alatt megláttam David S. Goyer nevét. Mint író, rengeteg klasszikust köszönhetünk neki, elég csak A sötét lovag trilógiára gondolni, vagy a Penge sorozatra, de azt se szabad elfelejtenünk, hogy elég sok, kevésbé minőségi alkotása is volt: A túlvilág szülötte, vagy a Hipervándor. Nem tudhattuk, hogy Az alapítvány hova fog tartozni, de mint kiderült, szerencsére az előbbi csoportot erősíti. Ez valószínűleg azoknak az elképesztő tehetségeknek is köszönhető, akiket az Apple összeszedett.

    Igazán impozáns nevekkel lehet találkozni, ha megnézzük az alkotókat:

    a zeneszerző Bear McCreary, aki már bizonyított sci-fi sorozatban (neki köszönhetjük a Battlestar Galactica felejthetetlen soundtrack-jét), a színészek terén Jared Harris, vagy Lee Pace, hogy csak egy párat említsünk.

    Amiről még nem volt szó, azok a technikai részletek.

    A sorozat bámulatosan szép, olyan szinten, hogy moziban lenne a helye.

    Sok, nagyobb költségvetésű mozifilmben nem látni olyan látványvilágot, mint Az alapítvány első két részében. Nem tudok egyszerűen máshogy, csak szuperlatívuszokban beszélni a sorozat technikai megvalósításáról. A zene elképesztően hangulatos, a hangok, a kosztümök, a díszletek, a színészek akcentusai, minden jól átgondolt és impozáns. Annyira brutálisan nagy Az alapítvány világa, hogy felfoghatatlan, mennyire jól sikerült eddig adaptálni.

    Mint sci-fi rajongó egy másodpercre se vettem le a szemem a képernyőről, de megérteném, ha egyesek túl lassúnak, vagy túl „beszélgetősnek” tartanák. Pedig vélemény szerint nem az,

    ha tartják ezt a színvonalat, itt egy új Trónok harca van megszületőben.

    A Ted Lasso-val megmutatta az Apple, hogy van humorérzéke, Az alapítvánnyal, pedig most már azt is tudjuk, hogy van vér a pucájukban. Egy ennyire fontos művet, ilyen költségvetés mellett bevállalni koronavírusos időkben letenni az asztalra, nem kis teljesítmény. Eddig nem, voltam Apple TV+ előfizető, de ezért a sorozatért megéri. Illetve, még amit ki kell emelni: van magyar felirat! Alig várom a következő részeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A romantikus komédia, ami se nem vicces, se nem romantikus, de épp ettől lesz jobb és több – Kritika a Többesélyes szerelemről
Mondd, te kit választanál? A dúsgazdag, magas, jóképű és sármos üzletembert, vagy a csóró, magas, jóképű, sikertelen színész exedet? Itt a szerelem ötven árnyalata!


Celine Song nevét 2023 januárjában kezdte hajtogatni szinte mindenki az amerikai filmes körökben, amikor első filmjét, az Előző életeket bemutatták a Sundance Filmfesztiválon. Nem véletlenül, hiszen egy csodás alkotásról volt/van szó, amelyben két dél-koreai gyerekkori jó barát (talán több is annál), a Föld két legtávolabbi pontjára kerül, majd felnőttként újra felveszik a kapcsolatot, és maguk sem gondolják, hogy ez milyen érzelmeket ébreszt bennük.

A film átfesztiválozta a világot, majd 2024 januárjában végül a magyar mozikba is befutott (igaz, 2023 szeptemberében már el lehetett csípni a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon), nem sokkal később pedig két Oscar-díjra is jelölték, a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriáiban.

S hogy mi volt az Előző életek titka? Minden bizonnyal a benne rejlő őszinteség, hitelesség és emberiesség. Egy apró és érzékeny, sokszor szavak nélkül is sokatmondó alkotásról van szó, amellyel a dél-koreai Celine Song számára megnyíltak Hollywood kapui. Ő pedig rendesen betrappolt rajtuk. A következő filmjéhez ugyanis már olyan álomgyári nagyágyúkat sikerült megnyerni, mint Anastasia Steele, A mandalóri és Amerika Kapitány, vagyis Dakota Johnson, Pedro Pascal és Chris Evans.

Ha pedig az Előző életek egyik fő erénye az őszinteség volt, akkor ezt Song a Többesélyes szerelemmel rendesen kimaxolta. Talán túl is tolta… De hogyan lehet túltolni az őszinteséget? Nos, a sztori szerint a sikertelen színésznőből sikeres házasságközvetítővé vált Lucy Mason (Dakota Johnson) „örök szingliként” azt állítja, hogy vagy egyedül fog meghalni, vagy egy gazdag férfihoz megy feleségül. A szakmai sikerei ellenére Lucyt azonban egyre inkább frusztrálják ügyfelei irreális elvárásai. Részt vesz egy korábbi kliense esküvőjén, ahol megismerkedik a tehetős befektetővel, Harryvel (Pedro Pascal), aki élénk érdeklődést mutat iránta, de Lucy elutasítja, s azt javasolja, inkább legyen a cége ügyfele, hiszen ő lenne a legkapósabb férfi.

Lucy az esküvőn ráadásul váratlanul találkozik az exével, Johnnal (Chris Evans) is, aki éppen felszolgál a násznépnek, és továbbra is várja, hogy befusson színészként. Felelevenítik a közös múltjukat, amely az anyagi nehézségeik miatt ért véget.

Hősnőnk tehát nehéz helyzetbe kerül: választania kell a jóképű, sármos és mocskosul gazdag Harry, vagy a szintén jóképű, de csóró John között.

A Többesélyes szerelem magyar címe nyilvánvalóan a sztori romkomos oldalára utal, s ezzel próbálja becsábítani a nézőket a mozikba. Az eredeti cím, a Materialists (Materialisták) azonban már jóval őszintébb, hiszen Celine Song filmje egyrészt nem vígjáték, másrészt, ha lehet ilyen jelzővel illetni, akkor inkább antiromantikus film. A főhősnő ugyanis meg van győződve róla, hogy a házasság egy kölcsönösen gyümölcsöző üzlet két fél között, és a boldogságot az anyagi biztonság hozza el (persze az sem baj, ha a férfi jól néz ki, magas, és korban is stimmel).

Mert passzolhat egymáshoz bármennyire két ember, ha nincs elég pénz a közös életükre, az csak vitákat, veszekedéseket generál, szóval a szerelem nem elég a teljes boldogsághoz.

Song filmje tehát minden, csak nem a klasszikus hollywoodi értelemben vett romantikus film. Inkább megöli a romantikát.

Aztán persze a két férfi közt tipródó Lucy is kezdi felfogni, hogy nem lehet mindent matekkal megoldani, de addira a Többesélyes szerelem már elvesztette a szimpla romkomra izguló közönsége érdeklődését. Épp ezért is számít bátor vállalkozásnak: nem azt kapjuk, amit várunk tőle, és nem biztos, hogy örülünk annak, amit kapunk, de az biztos, hogy el fogunk gondolkodni rajta.

A film első fele épp ezért erősebb is, mivel abban kapjuk az arcunkba ezt a hollywoodi csöpögős romantikát kíméletlenül ledózeroló őszinteséget, a második felére már inkább kezd a cselekmény olyan irányt venni, mint ami ellen korábban oly ékesen felszólalt.

Azért így is távol áll a giccstől, csupán Song megijedt kissé a saját felvetésétől és a nézők teljes elidegenítésétől. Persze ezzel sincs semmi baj, hiszen a Többesélyes szerelem így is emlékezetesebb, mint a műfajbeli átlagos limonádék, és savanyúbb azoknál, mivel jóval több citromot facsartak bele.

E film kapcsán azonban már nem lehet elmondani, hogy szavak nélkül is sokatmondó lenne, annyi benne a szövegelés, és bizony épp ennyivel marad el az Előző életektől. Song első rendezésében a karakterek minden gondolatával és érzelmi vívódásával tisztában voltunk az apró rezdüléseikből, az egymásra nézéseikből, a ki nem mondott szavaikból. A Többesélyes szerelem azonban mindent kimond, sokszor. A kevesebb több lett volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET: