SPORT

Atlétikai vb 2023 – bemutatták a vb logóját egy évvel a rajt előtt

A vb-re megépül az új Nemzeti Atlétikai Központ, A rendezvényre a jegyek értékesítése már 2022. negyedik negyedévében megkezdődik.


Egy év múlva, 2023. augusztus 19-én kezdődik Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, az atlétikai világbajnokság. Ebből az alkalomból a szervezők rövidfilmben mutatták be a verseny logóját, amely nem más, mint Budapest látképének emblematikus részlete a Gellért-hegy tetején, a pálmaágat magasba tartó Szabadság-szobor.

A 14 méter magas nőalak a város szinte minden pontjáról jól látható, minden ide látogató találkozik vele, az évek során Budapest egyik fő jelképévé vált.

"Karizmatikus nőalak, magasra tartott kezében pálmaág, a győzelem és a hősiesség jelképe, az ókori atléták jutalma. Jól jellemzi azokat a szuperhősöket, akik az atlétikapályán érnek el emberfeletti eredményeket"

- áll a szervezők pénteki közleményében.

Hozzátették, Magyarország régóta híres a vendégszeretetéről, mostanra pedig legalább ugyanolyan ismert világversenyek házigazdájaként.

"Atlétikában hazánkban minden korosztályos és felnőtt világversenyt megrendeztek már, kivéve a most soron következő szabadtéri világbajnokságot. Azt a versenyt, amely a világ harmadik legnagyobb sportrendezvénye és több mint egymilliárdan követik a híreit" - fogalmaztak.

Kiemelték, a vb-re megépül az új Nemzeti Atlétikai Központ, amelynek különlegessége, hogy nemcsak a versenysport, hanem a város lakosságának is fontos létesítménye lesz, hiszen végső állapotában a stadion felső szintjén elhelyezett futókörön, dunai panorámával a háttérben lehet majd sportolni, kikapcsolódni.

"Egy évvel a startpisztoly eldördülése előtt büszkén mondhatom, hogy a szervezés kitűnően halad és alig várjuk azt a megtiszteltetést, hogy vendégül láthassuk a világ atlétikáját, a több mint 200 résztvevő ország versenyzőit, a több százezer szurkolót, valamint megmutathassuk hazánkat és ezt a csodálatos sportágat minden érdeklődőnek világszerte"

- fogalmazott Deutsch Péter, a világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója.

"Örömmel vette át a váltóbotot a magyar szervezőbizottság Oregontól, mert az idei világbajnokság és a tokiói olimpia után ismét bebizonyosodott, hogy sikerkorszakát éli és még feljebb tart az atlétika. Ez rendkívül fontos, hiszen az atlétika, amely az olimpia legnépszerűbb sportága, minden mozgásforma alapja, az egyetemes sport jelképe, óriási hatással van a felnövő generációkra" - tette hozzá Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke.

A vb-re a jegyek értékesítése már 2022. negyedik negyedévében megkezdődik. Különféle típusú ajánlatokkal - kedvezményekkel, akár egy mozijegy árának megfelelő jegyárral - készül a szervezőbizottság, hogy minden igényt kielégítsen a választék, mindenki, aki szeretne, ott lehessen és az atléták is teltházas stadionban versenyezhessenek.

A müncheni multisport Eb keretében az ezen a héten zajló Európa-bajnokságon a magyar küldöttség eddig két éremnél jár: Halász Bence hatalmas egyéni csúccsal, 80,92 méteres dobással ezüstérmet szerzett kalapácsvetésben, Madarász Viktória pedig bronzérmes lett 35 kilométeres gyaloglásban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Munka közben rosszul lett, és 46 éves korában meghalt Lipták László, a DVTK egykori focistája
Az egykori diósgyőri játékoson már a kiérkező mentők sem tudtak segíteni. A labdarúgó még 1998-ban mutatkozott be az NB1-ben.


46 éves korában elhunyt Lipták László, a DVTK egykori labdarúgója. A boon.hu információi szerint

Lipták külföldi munkavégzés közben lett rosszul, és a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Lipták László 1978. november 14-én született Miskolcon. A Diósgyőr saját nevelésű játékosa volt, végigjárta az utánpótlás minden korosztályát. Az élvonalban 1998 tavaszán debütált az FTC ellen, az akkor még Professzionális Nemzeti Bajnokságnak nevezett első osztályban. A következő idényben hétszer lépett pályára, az 1999/2000-es szezonban pedig 22 alkalommal játszott, ebből húszszor kezdőként.

A diósgyőri csapat kiesése és megszűnése után a Kispest-Honvédhoz szerződött, ahol két szezon alatt 33 élvonalbeli bajnokin szerepelt. Később megfordult a Kecskemét, Besenyőtelek, Mezőkövesd, Bőcs és Tiszaújváros csapataiban is. A profi karrierje lezárását követően még alacsonyabb osztályú együttesekben futballozott, többek között Makláron, Bogácson és Markazon. Emellett vállalkozóként dolgozott egy üzemanyagtöltő állomás üzemeltetőjeként.

A DVTK így búcsúzott tőle: „Halálával egy olyan sportembert veszítettünk el, aki a diósgyőri utánpótlásból egészen a legmagasabb osztályig jutott, és ott is megállta a helyét. Lipták László emlékét örökké megőrizzük.”

Tóth István, a Bőcs korábbi szakosztályvezetője is megemlékezett róla a lapnak: „Teljesen letaglózott ez a hír. Egy csupaszív, élettel teli, rendes srác volt Laci, akivel olyan négy évvel ezelőtt találkoztam utoljára. A futballban abszolút csapatember volt, mindig alázatosan dolgozott, edzett, játszott, nem túlzás, abban, hogy olyan sikeresek voltunk, nagy szerepe volt neki, a középpályán óriási munkát végzett. Volt trombózis a lábában, műtötték is, amely után eltávolodott a labdarúgástól. Részvétünk a hozzátartozóinak...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Beverte a fejét a bíró, a földön feküdt, és a sztárcsatár fújta le a meccset az angol bajnokságban
Ilyen is ritkán történik: David Webb játékvezetőt a 22. percben kellett lecserélni, miután összeütközött Jordan Ayew-vel, és megsérült a Premier League hétvégi fordulójában.


Szokatlan jelenet zavarta meg a Leicester City–Southampton mérkőzést az angol Premier League-ben. A találkozó 22. percében a játékvezető, David Webb összeütközött a Leicester játékosával, Jordan Ayew-vel.

A bíró beverte a fejét, szédülni kezdett, és nem tudta folytatni a meccset, ezért le kellett cserélni.

A játék emiatt 12 percre félbeszakadt. A történet különös fordulatot vett, amikor a Leicester klubikonja, Jamie Vardy a földön fekvő bíró sípját a szájába vette, és belefújt, hogy leállítsa a játékot.

A mérkőzést a félidő végéig Sam Barrott vezette, majd a szünetben egy cserebírót is találtak, a közelben lakó Akil Howsont. Az Athletic információi szerint Webb nem szenvedett súlyosabb sérülést, de az orvosi csapat nem engedte vissza a pályára.

A Leicester már biztos kieső, Jamie Vardy azonban betalált a találkozón, és ezzel megszerezte 199. gólját a klub színeiben.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Meghalt Gyúró László
A bajai dzsúdósport emblematikus alakja 85 éves korában hunyt el. Nemrégiben a bajai dzsúdóklub is az ő nevét vette fel, ezzel tisztelegve életműve előtt.


Meghalt Gyúró László - a hírt Baja polgármestere közölte. Azt írta:

"Pótolhatatlan veszteség érte a bajai sportéletet. Ma hajnalban elhunyt Gyuró László, a bajai judo sport megalapítója.

Gyuró László neve egybeforrt a bajai cselgánccsal, szakmai tudását szűkebb lakóhelyén kívül országosan és nemzetközileg is ismerték és elismerték. Évtizedeken át végzett magas színvonalú munkája eredményeként tucatnyi kiválóságot nevelt ki a magyar judo sport számára".

Gyúró László, a bajai dzsúdósport emblematikus alakja 85 éves korában hunyt el. Nemrégiben a bajai dzsúdóklub is az ő nevét vette fel, ezzel tisztelegve életműve előtt.

Gyúró László 1940-ben született Baján, és már fiatal korában megismerkedett a cselgánccsal. Tanulmányait Kecskeméten kezdte, majd a Testnevelési Főiskolán folytatta, ahol Galla Ferenc edzésein vett részt. 1961-ben országos bajnoki bronzérmet szerzett, és bekerült a magyar válogatottba.

Edzői diplomája megszerzése után, 1965-ben visszatért Bajára, ahol megalapozta a helyi dzsúdósportot. 1967-től szervezett keretek között folytak az edzések, az általa vezetett egyesület pedig megszerezte Baja első országos bajnoki érmét. 1969-től a Bajai ÁG Medoszban dolgozott főállású edzőként.

A hetvenes években a Bajai Sportkör vezetőedzőjeként ért el kimagasló eredményeket tanítványaival, akik többek között IBV- és Európa-bajnoki érmeket is nyertek. A kilencvenes évek elején az ő kezdeményezésére indult el a cselgáncsoktatás a bajai gyakorlóiskolában, ami országosan is példaértékűnek számított.

Gyúró László neve mára összeforrt a bajai dzsúdóval. Életműve több generációt inspirált, és öröksége tovább él a sportban és a közösségben is - írja a Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Óriási magyar focisiker: Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába a szurkolóknál
A Bournemouth magyar válogatott védője bekerült a szezon csapatába az angol labdarúgó-bajnokságban a szurkolók szavazatai alapján.


A Premier League honlapján rendezett voksoláson az előzetes listán negyven játékos szerepelt: 5 kapus, 10 védő, 15 középpályás és 10 csatár, közülük lehetett összeállítani a legjobb 11-et, írja az MTI.

Kerkez a védelemben olyan játékosok mellé került, mint a már bajnok Liverpool két klasszisa, a holland Virgil van Dijk és az angol válogatott Trent-Alexander Arnold, valamint az Arsenalt erősítő brazil Gabriel.

Kerkez a Premier League 2024/25-ös idényében eddig mind a 34 fordulóban lehetőséget kapott, két gól és hat gólpassz került a neve mellé, míg a Tottenham Hotspur elleni parádés sprintjét követő beadása a legszebb gólpassznak járó különdíjért is versenyben van.

Az elképesztő sprint a lenti videóban 1:15-től látható:

A Premier League 2024/25-ös idényének álomcsapata:

Matz Sels (Nottingham) – Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Virgil van Dijk (Liverpool), Gabriel (Arsenal), Kerkez Milos (Bournemouth) – Declan Rice (Arsenal), Ryan Gravenberch (Liverpool), Cole Palmer (Chelsea) – Mohamed Szalah (Liverpool), Alexander Isak (Newcastle), Matheus Cunha (Wolverhampton).

Kerkez Milos remek teljesítménye több klub érdeklődését is felkeltette. A magyar válogatott hátvéd a szezon végén szinte biztosan távozik a Bournemouth-tól. A hírek szerint a friss bajnok Liverpool mellett a Manchester City és a Real Madrid is fontolgatja az átigazolását.


Link másolása
KÖVESS MINKET: