A viharban született telefon, ami csendben lealáz mindent: Huawei P40 Pro
Pontosan 1 évvel ezelőtt Párizsban a helyi Hungexpo szerűség előtti kávézóban bontottam ki a Huawei P30 Pro-t, amit nemes egyszerűséggel tegnapig a legjobb telefonnak tartottam a világon. Ott azonnal a parádés premier után, a rózsaszín virágba borult lombkoronák alatt örökre letettem az IPhone-omat, és az addig gyűlölt Androiddal együtt beleszerettem abba a telefonba. Végre nem merült le fél nap alatt, gyönyörű a kijelző, brutális kamerarendszer forradalmi újításokkal, és még most 1 év után sem vesztett ezekből semmit. Így érthető, hogy miért vártam aztán epekedve, hogy megjelenjen végre a P40 Pro, ami majd újra letehet valami nagyon komolyat az asztalra. Aztán történt egy s’ más, és úgy tűnt az összes létező rúd rájár a kínai cégóriásra az elmúlt egy évben.
Először is ott van az a bizonyos kereskedelmi háború az USA-val, aminek végeredményeképp Google alkalmazások nélkül és az alap Androiddal kellett kiadniuk már a P40 szériát. Aztán az egész csapást megfejelte egy világjárvány, hogy még véletlenül se tudják eladni, ha mégis sikerül olyat alkotniuk, ami indokolttá tenné, hogy túl tegyük magunkat az előbbin. No de milyen is lett ez a P40 Pro?
Pár napja kaptam egy mail-t, hogy adjam meg a címemet, jönne egy telefon tesztelésre. Nyilván tudtam melyik lesz az, de nagyon meglepett, pedig pontosan a premier napján érkezett meg. A világ most teljesen mással foglalkozik, ezáltal mi is, és pontosan ezért nagyon jól esett, hogy végre valami elvonja a figyelmemet. Tavaly azért voltam izgatott a kibontásnál, mert egy számomra teljesen új márka teljesen új rendszerét kaptam kézhez, idén pedig azért, mert úgy ismerem az elődjét, mint a tenyeremet. Az első dolog ami szembetűnik amint a kezembe vettem, hogy egy kolosszális kamerasziget van a hátoldalon, ami egyből arra engedett következtetni, hogy a Huawei ismételten a fényképezésre helyezi a hangsúlyt. Megfordítva ebben további megerősítést kapok, mert az első kijelzőn már nem egy csepp alakú szelfi kamera finomkodik, hanem egy batár nagy kapszula, amiben egy 32 megapixeles, autofókuszos szenzor és az infra alapú, mélységérzékelős rendszer a portrékhoz és a 3D arcazonosításhoz kapott helyet. Ez utóbbi igencsak jól jött, ugyanis érezhetően akadálymentesebb az az arcfelismerés, négy nap alatt eddig mindig felismert (olyan szituációkban is, amikor magamat sem ismerném fel), míg az elődnél egy erős 70% volt az arány.
A kijelző már 6,58"-es HDR OLED panel, 1200 x 2640 pixel felbontással, ami látványosan jobb, mint az elődé, pedig nehéz volt elképzelni, hogy ilyen létezhet. Ezáltal az ikonok kisebbek lettek, a vezérsávon alul már öt ikon fér el négy helyett. A telefon fényei, színei egy árnyalattal melegebbek lettek, ez egyrészt jó a szemünknek, másrészt sokkal barátságosabb hangulata van. A káva teljesen eltűnt, most már minden irányba lefolyik a kijelző, ugyanakkor a sarkokon felfutnak a hátlap élvédői, megelőzvén egy agyérgörcsöt, ha leejtenénk. A képernyőbe épített ujjlenyomat olvasó nagyobb lett, így 30%-al gyorsabb is.
A fő kamera ezúttal már 50 megapixeles, 1/1,28"-re növelt RYYB szenzorral és 27 mm-es lencsével f/1,9-es blendével. Az ultraszéles lencse 40 megapixeles, 10 megapixelre skálázva, (1/1,54", 18 mm, f/1,8-as Cine lencse, PD-autofókusz), a P30 Pro-ban bemutatott periszkópos zoom rendszer pedig 12 megapixeles (RYYB szenzor, 1/4", PD-autofókusz, f/3,4, 125 mm, OIS, 5x-ös optikai nagyítás). Utóbbi már a RYYB szenzornak köszönhetően sokkal jobban lát félhomályban, mint elődje, így minden sztalker álma lehet. Az ultraszéles lencsére fért rá igazán egy ráncfelvarrás, jelen állapotában a piac legdurvább ultraszéles mobil lencséje.
