Az Apple TV+-on nézhető mozi kellemes meglepetés. A kétezres évek elején járunk, Cherry (Tom Holland, a karakter neve azonban nem hangzik el egyáltalán a filmben) egy 23 éves - Holland is pont ennyi volt a forgatáskor - srác, akiről egyértelmű az első pillanattól, hogy túlérzékeny, kibillenthető lelkiállapotú fiú, aki nem érzi magát kompatibilisnek ezzel a világgal. Azért a mindennapokban viszonylag jól elvan összetartó és nem túl intellektuális baráti társaságával. A film az első pillanattól beránt erős zenéivel, lendületes kameramozgásaival, igényes képi világával és egyáltalán: profizmusával.
Még nem sejtjük, milyen út vár ránk a több mint 2 órás filmidő alatt, de az első jelenet megelőlegezi, hová jut majd el a karakter: kikészülve beront egy bankba, nem is érdekli, hogy félig látszik az arca, mert már körözik, majd összevissza a levegőbe lődöz, mindenkit megfélemlít, majd megpróbálja zaklatott lelkiállapotához képest udvariasan kirabolni az egyik pénztárosnő kasszáját. Aztán ugrunk vissza az időben: a srác találkozik egy lánnyal, aki az első pillanatban elrabolja a szívét és viszont, majd némi huzavona után összejönnek, csakhogy a szintén problémás csaj bejelenti, hogy máshol folytatja az egyetemet. Cherry kétségbeesésében az első szembe jövő épületbe besétál, ahol épp a katonaságba toboroznak hozzá hasonlóan kizökkent, gyökér nélküli, agymosható és uniformizálható srácokat.
A kiképzés-jelenetsorral, ami külön képarányban is került a filmbe, Kubrick és a Full Metal Jacket előtt hajt főt a rendezőpáros, a Russo-testvérek, akik immár negyedszer dolgoztak együtt Tom Hollanddal. Amúgy a lány közben meggondolta magát, a fiú viszont szeretné, ha a lány tanulna, meg menne, amerre a zsigerei húzzák: a bajba, úgyhogy összeházasodnak, és búcsút intenek pár évre. Vagy örökre, mert a kétezres évek nagy amerikai háborújából, Irakból sokan nem tértek vissza.
De ahogy a prológus jelzi, Cherry visszatér, csak épp nem a legjobb formájában. Nem meglepő, hogy PTSD-vel, azaz poszttraumás stressz szindrómával küzd, amivel az Irakból hazatért, emberi lélekkel rendelkező veteránok nagy része találkozni kényszerült.
Igazából minden logikus, ami történik vele: a szétesése, a drog és bűn felé fordulása. Hogy a gyógyulás és megtisztulás végbemegy-e? Nyilván ennek drukkolunk, és érdemes kivárni a jó hosszú mozi végét. Ami jó, hogy elkészült, és a 2021-es fiatalok arcába vágja, épp "Pókememberrel" a főszerepben: tudjátok, mi a háború?
A háború kérlek, undorító, lealjasító, elembertelenítő, egész életre megnyomorító káosz, aminek azért nem látod értelmét, mert nincs, és mert csak egy eszköz vagy. Csak mire erre rájössz, már kész vagy.
A profi filmes eszköztár, a rendezőpáros laza eleganciával elkészített képei, a humor, a fájdalomba oltott nosztalgikus érzelgősség majdnem a giccshatárig viszik a filmet, de pont mégsem, ami a forgatókönyvnek - egy iraki veterán életrajzi könyvéből készült - , a vizualitás következetességének és Tom Holland alakításának köszönhető. Mondjuk néha túltolják a stilizált világot, de ezen túl lehet lépni.
Holland szuper döntést hozott, hogy ezzel a filmmel váltott nagyobb szakmai sebességre és több színt mutatott meg magából (ezt már a tavalyi Mindig az ördöggel is megelőlegezte). Konkrétan le is vetkőzi Peter Parker-szerű figuráját - mintha szándékosan hasonlítana rá a külseje a sztori elején -, amikor a katonaságnál letolják a haját. A félresiklott, a társadalomban magára maradt, sírósan érzékeny fiúról az Amerikai szépség bántalmazott tinisráca juthat eszünkbe (akinek ráadásul pont betegesen agresszív veterán az apja).
Logikus, ami történik, mint írtam: Holland karakterének narrációjából is kiderül, azt gondolta, nem erre a világra való, pedig akkor még csak az amerikai utcákat rótta bomberdzsekiben. Akkor vajon mi húzta a véglete felé, miért gondolta, hogy épp a végtagszakító, lélekvesztő háború lesz az ő helye?
Pont az ellenkező irányba, a pokolba indult, de erre a kérdésre is választ ad a film. A szentimentális hangvétel a coming of age mozik hangulatát is idézi szuggesztív zenéivel, és egyfajta kifordított felnőtté válási sztori is lehet. Holland mindenesetre nagyon emberi, hiteles, esendő és megkapó, és végre egy újabb antimacsó figurával bővült a filmes paletta.
Az Apple TV+-on nézhető mozi kellemes meglepetés. A kétezres évek elején járunk, Cherry (Tom Holland, a karakter neve azonban nem hangzik el egyáltalán a filmben) egy 23 éves - Holland is pont ennyi volt a forgatáskor - srác, akiről egyértelmű az első pillanattól, hogy túlérzékeny, kibillenthető lelkiállapotú fiú, aki nem érzi magát kompatibilisnek ezzel a világgal. Azért a mindennapokban viszonylag jól elvan összetartó és nem túl intellektuális baráti társaságával. A film az első pillanattól beránt erős zenéivel, lendületes kameramozgásaival, igényes képi világával és egyáltalán: profizmusával.
Még nem sejtjük, milyen út vár ránk a több mint 2 órás filmidő alatt, de az első jelenet megelőlegezi, hová jut majd el a karakter: kikészülve beront egy bankba, nem is érdekli, hogy félig látszik az arca, mert már körözik, majd összevissza a levegőbe lődöz, mindenkit megfélemlít, majd megpróbálja zaklatott lelkiállapotához képest udvariasan kirabolni az egyik pénztárosnő kasszáját. Aztán ugrunk vissza az időben: a srác találkozik egy lánnyal, aki az első pillanatban elrabolja a szívét és viszont, majd némi huzavona után összejönnek, csakhogy a szintén problémás csaj bejelenti, hogy máshol folytatja az egyetemet. Cherry kétségbeesésében az első szembe jövő épületbe besétál, ahol épp a katonaságba toboroznak hozzá hasonlóan kizökkent, gyökér nélküli, agymosható és uniformizálható srácokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.
Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.
A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.
A La Repubblica információi szerint
az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.
A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.
A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.
Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.
Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.
A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.
A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.
VIDEÓ: A Megasztár beharangozója
Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.
A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:
ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.
Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.
Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.
A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.
A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.
A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.
Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.
Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.
Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.
Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.
A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.
Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.
Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.
A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:
ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.
Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.
Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.
Az érdeklődők a bemutatón láthatták
a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.
Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):
Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.
Az érdeklődők a bemutatón láthatták
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
