HÍREK
A Rovatból

20 ezer forint támogatást nyújt az állam, ha okostelefonra cseréled a régit – itt a lista, hol lehet így vásárolni

Az akcióval elsősorban a rászorulóknak akarnak segíteni a készülékváltásban, ezért a támogatás maximum 120 ezer forint értékű készülékekre használható fel.


Országszerte közel ötven kereskedő mintegy 700 kereskedelmi pontján nyílik lehetőség az elavult 3G-s mobilkészülékek lecserélésére modern, legalább 4G-képes telefonra.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakmai irányításával működő program mindehhez

készülékenként 20 ezer forint támogatást nyújt.

Közleményük szerint január 31-én zárult a kereskedői regisztráció az NMHH által finanszírozott mobilkészülék-csere támogatási programban. Az ország minden pontján,

csaknem 700 helyszínen vehető igénybe a támogatás február 14-től.

Az első időszakban a használatban lévő 3G-s, májustól pedig már a 2G-képes mobiltelefonok cseréjéhez is 20 ezer forintos támogatást nyújt a hatóság új, minimum 4G-képes készülék vásárlásakor. A kezdeményezés célja, hogy a jelenleg használt, régi készülékek tulajdonosai számára biztosítsák a gyors és kényelmes mobilkommunikáció adta lehetőségek elérését - írták.

A hatóság elsősorban a rászorulóknak kíván segíteni a készülékváltásban, ezért

a támogatás maximum 120 ezer forint értékű készülékekre használható fel.

A támogatás igénybevételéhez a használt mobiltelefonokat le kell adni a kereskedőknél, akik gondoskodnak azok megsemmisítéséről - írja az NMHH.

Az NMHH támogatási akciójában az országos kereskedelmi láncok, a mobilszolgáltatók és műszaki áruházak mellett számos kisebb, mobiltelefonnal foglalkozó kereskedő is részt vesz. A csatlakozó üzletek végleges listája már elérhető a megvalósításban közreműködő Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség (NFFKÜ) NFFKÜ Mobilcsere Program oldalán, illetve február 14-től térképes, kereshető formában is az NMHH tematikus tájékoztató portálján, Netrefel.hu-n.

A programot azért kezdeményezte a hírközlési hatóság, mert a piaci várakozások és a mobilszolgáltatók nyilatkozatai szerint 2022 és 2023 első féléve között várható Magyarországon a 3G-technológia kivezetése. A hírközlési hatóság kiemelten fontosnak tartja, hogy a technológiaváltás ne érje felkészületlenül a fogyasztókat, ezért kezdeményezte az 5 milliárd forintos keretösszegű támogatási programot az elavuló mobiltelefonok lecseréléséhez. A támogatásra minden magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személy jogosult, aki legfeljebb 3G-képes aktív készülékkel rendelkezik - áll a közleményben.

Az NMHH a Netrefel.hu információs oldalán részletesen tájékoztatja az érdeklődőket a program hátteréről, az igénybevétel technikai és adminisztratív feltételeiről, valamint a készülékekkel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„A MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak a Balatonra” - Geszti Péter Lázárt és Mészárost ekézte a színpadon
Több hazai zenész után Geszti Péter is beleállt a kormányba a fellépésén. A koncertjén kifigurázta a MÁV-ot és az ország leggazdagabb emberének luxusutazásait is.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



A sort Caramel kezdte néhány hónappal ezelőtt, amikor egy koncertjén - érezhető kormánypárti kritikával - felszólalt a gyűlöletkeltés ellen. Azóta ByeAlex, Kiss Tibi, Marsalkó Dávid és Lukács László is hasonló módon és mondanivalóval nyilatkozott a társadalmi megosztottság kapcsán. Geszti Péter a hódmezővásárhelyi Szent István-napok keretében, a XIX. Borfesztiválon folytatta a sort, múlt pénteken.

A koncerten közvetve szájára vette Lázár Jánost és Mészáros Lőrincet is.

„Tegye föl a kezét, aki busszal jött ide! Tegye föl a kezét, aki autóval! Tegye föl, aki vonattal! Nektek külön gratulálok, hogy sikerült ideérni. Most nemrég hallottuk, hogy a MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak el a Balatonra” – szólt be Lázár Jánosnak Geszti.

Ezután Mészáros Lőrinc utazásait parodizálta. Mint ismert, az ország leggazdagabb embere egy kétmilliárdos helikopterrel, majd egy 22 milliárdos magángéppel utazott Münchenbe, ahol felkérdezték, hogyan jutott el a helyszínre. Az ekkor elhíresült mondatára Geszti azzal utalt a koncerten, hogy „muszáj még kérdeznem valamit? A többiek hogy jöttek? Hát, gondolom, nem gyalog...”

(Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vége a kánikulának! Brutális időjárás jöhet a nemzeti ünnep után
Augusztus 20-án még tombol a hőség, de csütörtöktől délnyugat felől nagy fordulat várható. A hétvégére lehűlhet az idő, eső és viharos szél is jöhet.


A hét első felében még nyári idő lesz, de az Időkép.hu azt jelzi, hogy csak szerdáig melegszik az idő, így augusztus 20-án 30 és 35 fok közötti maximumokra van kilátás. Aznap délután viszont nyugat felől felhősödés kezdődik, majd estére a Dunántúlon helyenként már záporok, zivatarok is lehetnek.

Csütörtökön csak délen és délkeleten tart ki a hőség, a hőmérséklet elérheti a 35-36 fokot. Ezzel szemben az északi és nyugat országrészben 23-29 fokig hűl a levegő. Később délnyugat felől egyre több helyen számíthatunk majd záporokra és zivatarokra, amelyek lassan, de szinte biztosan elérik a déli és délkeleti tájakat is.

Heves zivatarok is várhatók, amelyekhez nagyobb méretű jég, felhőszakadás, sőt, akár 80-90 km/órás sebességet meghaladó széllökések társulhatnak.

Pénteken sokfelé lehet szükség az esernyőkre. Délután inkább keleten valószínű további eső, zápor, zivatar, miközben nyugat felől elkezd felszakadozni a felhőzet. A szél országszerte nyugatira, majd északnyugatira fordul, és sokfelé jönnek még viharos lökések

Ekkor már csak délkeleten lesz 27-30 fok, máshol 20-26 fok között lesz a maximum hőmérséklet.

A front mögött a hétvégén mérsékelten meleg idő várható, hűvös hajnalokkal, nappali 21-27 fokokkal. Az északnyugati szél gyakran feltámadhat, de napos-gomolyfelhős időre lehet számítani, néhol jelentéktelen záporral.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter közzétette az orosz nagykövet válaszlevelét: Ezek szerint háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…
A Tisza elnöke tegnap hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Az oroszok azt válaszolták, hogy nem avatkoznak bele más országok belügyeibe.


https://www.facebook.com/peter.magyar.102/posts/pfbid02rW6P9dFsWQXqaffYNVctQs29mm4yBfiNTSMwCMynWaEko18KAnJv9tZ2UnngwLrkl

Magyar Péter még vasárnap délután a Facebookon tette közzé azt a levelet, amelyet az orosz nagykövetnek címzett. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy az augusztus 13-án kiadott közlemény név szerint említette őt és pártját, amit elfogadhatatlannak nevezett. Úgy fogalmazott, hogy egy külföldi állam hivatalos hírszerző szervének kijelentései egyetlen célt szolgálhatnak: „a magyar választók befolyásolását, a közéleti vitáink torzítását és a demokráciánkba vetett bizalom aláásását”.

A Tisza elnöke hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Haladéktalan és nyilvános magyarázatot kért a nagykövetségtől a közlemény jóváhagyásával, céljával és szándékolt hatásával kapcsolatban. Emellett biztosítékot követelt arra, hogy Oroszország a jövőben tartózkodik minden olyan cselekménytől, amely Magyarország belpolitikai folyamataiba való beavatkozásnak minősülhet. Ide sorolta a dezinformációs kampányokat, a kiberműveleteket, valamint a politikai szereplők és állampolgárok megfélemlítését is.

Mos közzétette a nagykövetség álaszlevelét is a Facebookon:

Íme Oroszország hazánkba akkreditált nagykövetének válaszlevele a tiltakozásomra. Különösebben nem érdemes kommentálni. Egy mondatot azért kiemelek a levél végéről:

“országunk (értsd Oroszország) nem avatkozik bele más országok belügyeibe”

Ezek szerint három és fél éve háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Most már a moszkvai barátaidnak küldheted a panaszaidat és a fenyegetéseidet” - visszaszólt Szijjártónak az ukrán külügyminiszter
Szijjártó Péter korábban odavetette kollégájának, hogy Magyarország villamosenergiája létfontosságú Ukrajna működtetésében. Andrij Szibiha nem maradt adós a vitriolos válasszal.


Újabb kemény szóváltás robbant ki Budapest és Kijev között. Szijjártó Péter külügyminiszter azt írta angolul az X-en, hogy Ukrajna ismét megtámadta a Magyarországra vezető olajvezetéket, amivel el is vágták az ellátást.

A magyar tárcavezető szerint ez „felháborító és elfogadhatatlan” támadás hazánk energiabiztonsága ellen.

Azt is közölte: Oroszország energiaügyi miniszterhelyettese, Pavel Sorokin tájékoztatta: a szakembereik dolgoznak a transzformátorállomás helyreállításán, de egyelőre nem tudják, mikor indulhat újra az olajszállítás Magyarország felé.

Szijjártó a posztban azt állította, hogy Brüsszel és Kijev már 3 és fél éve próbálja belerángatni Magyarországot a háborúba, illetve szerinte az ismétlődő ukrán támadások is ezt a célt szolgálják. Hozzátette: „ez nem a mi háborúnk, nincs közünk hozzá, és amíg mi vagyunk hatalmon, Magyarország ki fog maradni belőle.”

Végül azt üzente az ukrán vezetőknek, hogy Magyarország villamosenergiája létfontosságú szerepet játszik Ukrajna működtetésében.

A magyar politikus bejegyzésére Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter reagált. Azt írta, „Péter, nem Ukrajna, hanem Oroszország kezdte ezt a háborút, és Oroszország az, amelyik nem hajlandó befejezni.” Szibiha emlékeztette a kormányt, hogy évek óta figyelmeztetik őket Moszkva megbízhatatlanságára, de Magyarország ennek ellenére ragaszkodott az orosz függőséghez – még a totális háború kitörése után is.

Az ukrán külügyminiszter azzal zárta a posztját, hogy „most már a moszkvai barátaidnak küldheted a panaszaidat – és a fenyegetéseidet”.

Szijjártó a Facebookon folytatta a történetet, de magyarul, így ezt a posztot már nyilván nem Szibihának, hanem a magyar szavazóknak szánta. „Az ukránok külügyminisztere nekem ugrott az X-en, miután bejelentettem, hogy ukrán támadás érte a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket. Azt írta, reklamáljak az oroszoknál. A kolléga figyelmét valahogy elkerülték a tények” - közölte, majd pontokba szedte, mire gondol.

„Első tény: Oroszország évtizedek óta szállítja a kőolajat Magyarországra a Barátság-vezetéken. Ez Magyarország érdeke.

Második tény: Ukrajna ezt a vezetéket támadja, s az ukrán támadások miatt rendszeresen leáll a kőolaj szállítása. Ez ellentétes Magyarország érdekével.”

A tárcavezető hozzátette: ő Magyarország külügyminisztere, ezért számára Magyarország érdeke az első, majd megismételte, hogy „továbbra sem feledni: Ukrajna áramellátásának nagy része Magyarországról érkezik”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: