KULT
A Linkin Park jobb, mint volt, és nem lehet vele vitatkozni - ilyen volt a zenekar élőben Hamburgban
Több mint 20 olyan év van a Linkin Park mögött, ami már eleve headlinerré teszi őket bárhol. De ez a fajta „éhesség”, ez a fajta vágy az alkotásra még egy olyan monstrumot is szülhet, amit majd ijesztő lesz megtapasztalni.
KULT
Egy hét alatt a világon lemezek ezrei jelennek meg, annyit biztosan nem hallgatunk meg, cserébe 7-et igen, amit jó szívvel ajánlunk, de párat jobb szívvel kerülnénk.
KULT
Az új daluk az önmagunkkal való őszinte szembenézésről szól, önmagunk elfogadásáról az idővel változó külső és belső jellemzőinkkel együtt.
KULT
Gyálon egy 16 éves fiú vesztette életét, miután a vonat elgázolta egy labirintkorláttal ellátott vasúti átjáróban. A fiú éppen a telefonját nyomkodta és zenét hallgatott, ezért nem vette észre az érkező vonatot.
KULT
A 78 éves énekes még mindig hetente ad koncertet. Arról is mesélt, mit gondol a dalaival készülő filmről.
KULT
Ismerősei szerint a rapper nem becsüli meg azokat, akik segítették őt, emellett pedig a pénzügyeit sem kezeli felelősségteljesen.
KULT
A MODEM és a Lounge Group innovációja egyedülálló módon egyesíti a vizualitást az audióval: lefordítja a műalkotásokat egyedi zenei kompozíciókra. A SONART projekt interaktív élményét a Művészetek Völgyén próbálhatja ki először a nagyközönség.
KULT
Volt, aki négy órát várt, hogy kijuthasson a parkolóból. A szervezők egyelőre nem árulták el, hogy mi volt a baj.
KULT
A tanulságos történetű Csak te kellesz könnyed reggea-s stílusával, bájos lírájával és a Rapülők egykori sztárja által megfűszerezett iróniájával teszi igazi nyári csemegévé a dalt.
KULT
És ez még csak a 2023-as év eredményéből jött. Az idei három arénakoncert után még nagyobb éves profitra számíthat az előadó.
KULT
A dj-producertől megszokott elektronikus nyitánya teremti meg az alap drámai hangulatot, melyet Sisi egészen új előadásmódjával mélyít el.
KULT
A Glastonbury fesztiválon tűnt fel az ikonikus színész, aki a Vissza jövőbe trilógiával vált szupersztárrá. A Coldplay frontembere szerint a film ihlette meg az egész bandát, így anélkül a zenekar sem létezhetne.
KULT
A világ több pontján híressé vált nemzetközi koprodukcióban készült felvétel új verziója egy mindenki számára kedves dallamot idéz meg.
KULT
A dögös, nyári klubokba szánt új felvételhez egy merész videóklip is forgott a két előadó főszereplésével, akik elárulták, hogy mióta figyelnek egymásra.
KULT
A dalhoz készült klip története is érdekes, egy véletlennek köszönhetően jött össze a látványos táncjelenet.
KULT
Több mint 1500 fős stáb egy évet dolgozott Azahriah eddigi legnagyobb koncertjein az előadó menedzserei szerint. Ennél nem is biztos, hogy akarnak nagyobb bulit.
Népszerű
Ajánljuk