MÚLT
Ez a szinte teljesen elfeledett eset jól mutatja, milyen körülmények között élt a munkásréteg a 19. század végén.
MÚLT
Már megszületése előtt életeket mentett, de két kiváló mérnök halt meg és egy katasztrófa is történt az építkezés 60 éve alatt.
MÚLT
Schwartzer Ferenc volt állami kiküldött, száműzött, végül nemesi rangot kapott. De megalapozta a magyar elmegyógyítást.
MÚLT
Igény volt, ötlet volt, ám így is húsz év kellett a Várhegy gyomrának átfúrásához. Igaz közbe szólt a hitetlenség és a gyanakvás, na meg a Szabadságharc.
MÚLT
Szegények vérén hízó háziurak, akik a kapunyitás- és a vendégek megadóztatásától sem riadtak vissza. A lakásokat bérbeadó háztulajokat utálták a budapestiek a legjobban az aranykorban. De kik is voltak ők?
MÚLT
Óriási önbizalommal kezdte meg egy svájci cég a fogaskerekű építését, ám legalább ekkorát buktak is vele. Budapest és az építést vezető mérnök viszont nagyon jól járt az új vasúttal.
MÚLT
Rozsnyay Kálmánt a századfordulón Európa-szerte a legismertebb magyarnak tartották, és a legjobb barátja lett Ady Endrének.
MÚLT
Kölcsey, Berzsenyi, Deák, Kazinczy is oszlopos-tornácos, fehérre meszelt falú épületekben élt, itt fogadták a vendégeiket és politizáltak. Milyen lehetett az élet egy-egy vidéki kúriában?
MÚLT
Eltévedt névjegy, rossz embernek címzett arculütés és szatírába fordult bírósági tárgyalás is szerepel gyűjteményünkben, mely remekül megidézi a kor hangulatát és erkölcsi viszonyait.
MÚLT
Hála a Boney M-nek, mindenki ismeri a nevét. De a rengeteg pletyka miatt meglehetősen ködös sztorik terjednek róla.
MÚLT
Mázsás dívák, frivol filmek és a legkiválóbb prímások szórakoztatták a közönséget a városon belüli sztráda legszebb napjaiban.
MÚLT
Ha nőként fanyalogsz, amiért vissza kell ülnöd az iskolapadba, inkább adj hálát az elődeidnek, akik kiharcolták, hogy ők is szerezhessenek érettségit, majd egyetemeken tanulhassanak.
MÚLT
Alig pár év alatt szabadult ki az orvosi felügyelet alól a fehér méreg, hogy hónapok alatt elárassza a pesti éjszakát. Titkok a renomé dobozka körül.
MÚLT
Angolul nem tudó zsellérek, cselédek az utolsó fillérjeiket összekuporgatva vonat- és hajójegyet váltottak, és elindultak egy ismeretlen világba. Az álmok azonban igen messze álltak a valóságtól.
MÚLT
Visszaemlékezés egy képeslapra illő környékre, amit a tűz és a víz nem tudott elpusztítani, de a XX. századi városvezetés igen.
MÚLT
Legyen szó titkos szerelmi légyottról, a testiség röpke perceiről, egy szerelemtől izzó értelmiségi találkáról vagy egy szűzies úri randevúról, Budapest minden szerelmesnek helyet biztosított.
Népszerű
Ajánljuk