SZTÁRVILÁG
Már csak egy mentor mondhatja el, hogy nem esett ki versenyzője, Majka és Laci között egyre mérgesebb viták törnek ki, Valkusz Milán szemében pedig a magyarság legfőbb szimbóluma a gulyásleves.
SZTÁRVILÁG
Majka szerint Gáspár Laci mentoráltjainál túltengenek a lassú számok. Gáspár persze nem hagyta magát, és azonnal visszavágott.
SZTÁRVILÁG
Fantasztikus produkciókkal és drámai pillanatokkal folytatódott a tehetségkutató. Két énekes számára azonban most véget ért a verseny.
SZTÁRVILÁG
A nézők három énekest mentettek meg a veszélyzónából. Végül Valkusz Milánnal két versenyzőjétől is el kellett búcsúznia.
SZTÁRVILÁG
A mentor több mindent is elárult magáról, kiderült, kivel duettezne szívesen, és milyen kabalafigurát képzelne el a tehetségkutató műsornak.
SZTÁRVILÁG
Erika szerint nem fair, hogy kiesnek olyan versenyzők, akik jó énekesek, tehetségesek, és olyanok jutnak tovább, akik nem érdemlik meg. Akkor se menne vissza a műsorba, ha hívnák.
SZTÁRVILÁG
Az énekes-műsorvezetőt arról kérdeztem, mennyire vannak előre megírva a szövegei, hogy jön ki Miller Dáviddal, és mennyire viseli meg, hogy most nem a zsűriben ül.
SZTÁRVILÁG
Pápai Joci elfelejtett beszélni, a nagy favoritok hibáztak, és nem biztos, hogy azok jutottak tovább, akiknek kellett volna.
SZTÁRVILÁG
Főleg Miklós Vivien kiesése miatt háborognak a kommentelők, nem értik, miért nem volt a biztos továbbjutók között a lány.
SZTÁRVILÁG
Tóth Andinak két versenyzője is kiesett az X-Faktor első élő adásában, így már csak egy mentoráltja maradt.
SZTÁRVILÁG
A kanadai-magyar származású énekes már kisgyerekként is szerepelt, azóta is a művészet tölti ki az életét. A magyar tehetségkutató számára egy nagy lehetőség - mondta.
SZTÁRVILÁG
Bemutattak egy új műsorvezetőt, megmutatták az új stúdiót és sok érdekességet megtudhattunk.
SZTÁRVILÁG
A VALMAR énekese egy kicsit megkönnyebbült a történtek után. A két rapper szerinte túl lazán vette a tehetségkutatót.
SZTÁRVILÁG
Hiába válogatta be Valkusz Milán a Peterpost x Leót a csapatába, a fiúk már nem lesznek ott a szombati adásban. A műsor producere azt mondta, hogy nem lehet velük együtt dolgozni.
SZTÁRVILÁG
A két fiatal botrányosan viselkedett a Sztárbox vasárnap esti műsora alatt, ahova vendégként voltak meghívva. Valkusz Milán is megszólalt az esetről.
SZTÁRVILÁG
Még mindig nem tudni, mi miatt kellett távozniuk a műsorból, de a képek és videók alatt már elindultak a találgatások egy állítólagos bunyóról a Sztárbox után.
Népszerű
Ajánljuk