SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Majka mindenkit meglepett az X-Faktorban: „Az első versenyzők vagytok, akikért könnyeket hullatok!”

Ritka pillanat történt a tehetségkutató Táborában: a szigorú mentor könnyekig hatódott a 14 éves rapperek örömétől.


Az X-Faktor a hétvégén a Táborral folytatódott, ahol előbb a mentorok kiválasztották azokat, akik továbbjuthattak a "székes" fordulóba, majd mindenki a saját versenyzőiből alakíthatta ki az élő show-s csapatát. A vasárnapi adásban eldőlt, kikkel száll harcba a győzelemért Majka és Valkusz Milán. Ahogy az lenni szokott, ezúttal sem maradt ki a dráma a székes fordulóból.

Majka nehéz helyzetbe került, amikor már mindhárom széken ült egy-egy versenyzője, akiket szívesen magával vitt volna az élő show-ba. Azonban Balogh Kevin is annyira meggyőzte őt, hogy eldöntötte: valakit fel fog állítani a rapper javára. Az egyik széket a Tonix-Honix foglalta el, a mentor pedig jelezte, mivel ők is rapperek, csak velük tudja összehasonlítani Kevin teljesítményét. Ekkor megfagyott a levegő a stúdióban, a többi mentor is megdöbbent:

„A srácokat ne állítsd fel! Azt semmiképp ne tedd!” – tanácsolta Tóth Andi.

„Most a srácokat akarod felállítani? Azt azért beszéljük meg!” – szólt közbe Gáspár Laci is, aki egy külön interjúban azt mondta, ő eleve egyből a biztos továbbjutást jelentő piros székre ültette volna le a Tonix-Honixot.

Valkusz Milán azonban biztos volt benne, hogy Majka nem akarja hazaküldeni a kamaszfiúkat, hiszen nem titkolta, mennyire odavan értük.

„Akinek fel kell állnia a székről: az a Tonix-Honix” – közölte végül a döntését a rapper, amit mentortársai nem akartak elhinni. Amikor azonban a fiúk már távozni akartak a színpadról, utánuk szólt: „Srácok! Hadd mondjak még valamit! Rettentő tehetségesek vagytok, és nagyon-nagyon ügyesek. Az a hangszín, amivel rendelkeztek, az egyedi. Úgyhogy nem tudom nélkületek elképzelni az én X-Faktoromat! Üljetek le a piros székre!”

Erre a fordulatra senki nem számított. A rapperfiúk örömükben a fejüket fogták és össze-vissza ugráltak a színpadon. A közönség is tombolt, a mentorok is elégedetten tapsoltak.

Majkát annyira meghatotta, ahogy Rudolf és Kristóf örülnek a továbbjutásuknak, hogy láthatóan könnyes lett a szeme: „Megkönnyeztem, mert tudtam, hogy most nagyon fognak örülni. Még annál is jobban örültek, mint azt én vártam. Talán először volt olyan, hogy megkönnyeztem valakit egy ilyen műsorban”.

Miután a fiúk leültek a piros székre, mentoruk azt mondta: „az első versenyzők vagytok, akikért könnyeket hullatok! Most ezek örömkönnyek!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Végleg vége? A Házasság első látásra terapeutája csókolózásra kérte Beccát és Zsoltot, a kísérlet katasztrófába torkollott
A párnak egy másik feladatban szándékosan bántania kellett volna egymást, de Zsolt szerint ez már megtörtént. Becca úgy érzi, mintha egy hisztis gyereket próbálna nevelni a felnőtt férfi helyett.


Végérvényesen megromolhatott Deák Rebeka és Horváth Zsolt kapcsolata, miután a Házasság első látásra című műsorban, egy terápiás foglalkozáson azt a feladatot kapták, hogy csókolgassák egymást, amely mindkettejük számára kényelmetlen volt. A helyzet odáig fajult, hogy a férj kimondta, szeretne véget vetni a kapcsolatuknak. Amikor a terápián egy másik feladatban azt kérték tőlük, hogy vesszenek össze és akarják bántani a másikat, Zsolt leszögezte, hogy ez már megtörtént.

Becca azt nehezményezte, hogy férje nem veszi komolyan a feladatot, Zsolt pedig nem érezte magát komfortosan a helyzetben. A sminkes a kameráknak elmondta, mit érzett a szituációban.

„Úgy éreztem, hogy idegen nekem egy picit ez a helyzet, ugyanis elidegenültem az elmúlt két hétben Zsoltinak az aurájától. A következő két hétben, úgy döntöttem, hogy egy picit hátrébb állok ettől az egész sztoritól, mert itt vagyok, két hete csinálom ezt a...

És mintha egy hisztis gyereket akarnék megnevelni. És ő már nem gyerek, sőt, ő már egy felnőtt férfi”

– fogalmazott.

Bár a kapcsolatuk eleinte nagyon jól indult és ők tűntek az egyik legígéretesebb párosnak, néhány hét után náluk is megjelentek a problémák. Pár adással korában azon kaptak össze, hogy a férfi nem szeretett volna elutazni a lány családjához vidékre, mondván, a saját rokonait is alig látja. Zsoltnál azonban már korábban kezdett betelni a pohár a felesége viselkedése miatt.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megtörte a csendet a drogbotrányba keveredett T. Danny: beszédes videóval és egyetlen mondattal reagált
A fiatal előadó egy edzőtermi videóban mutatta meg, mit gondol a helyzetről. A rövid üzenet kettészakította a rajongótáborát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



Pénteken az edzőteremből posztolt egy videót T. Danny, amelyhez mindössze annyit fűzött hozzá:

„I don’t care”, ami magyarul annyit tesz, „Nem érdekel.”

A rövid, de határozott üzenet sokat elárulhat arról, hogyan viszonyul a körülötte zajló eseményekhez, a felirat ráadásul azon a sapkán is szerepelt, amit a rapper a felvételen viselt, írja a Tények.

A videóban csupán az látható, hogy az énekes teljes erőbedobással edz, miközben szól a zene, a bejegyzés alatt azonban rövid idő alatt elárasztották a kommentszekciót, a rajongók egy része biztató üzeneteket hagyott, mások viszont úgy vélték, nem éppen ez a legjobb hozzáállás a jelenlegi helyzethez.

A fiatal énekes pénteken egy olyan belvárosi szórakozóhelyen is megfordult, ahova a rendőrség ritkán látott létszámmal vonult fel. A hatalmas drograzzia során több mint 200 embert igazoltattak, és 16-ot el is vittek droghasználat gyanúja miatt. Egy szemtanú szerint azonban a rapper már rég elment, mire a rendőrség megérkezett, így őt nem is ellenőrizték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
T. Danny is a drograzziával érintett Dojóban bulizott, nem sokkal a rendőrök érkezése előtt távozott
A hatóságok 211 embert igazoltattak, és 16 vendégnél ki is mutatták a kábítószer-fogyasztást. Velük szemben büntetőeljárás indult.


A rendőrség hétfőn tart sajtótájékoztatót arról a nagyszabású razziáról, amit péntek éjjel tartottak egy V. kerületi szórakozóhelyen, a Zrínyi utcai Dojóban – írta a Blikk. A nyomozás ezzel nem zárult le. Horváth László drogügyi kormánybiztos számolt be arról, hogy az akció során összesen 211 embert igazoltattak, közülük 49 vendéget klinikai tünetek alapján előállítottak mintavételre. A drogteszt 16 embernél mutatott ki kábítószer-fogyasztást, velük szemben büntetőeljárás indult. A kormánybiztos azt is közölte, hogy a rendőrök érkezésekor többen eldobták a náluk lévő csomagokat, amelyekben kábítószergyanús anyagokat találtak, ezeket szakértői vizsgálatnak vetik alá.

Egy névtelenséget kérő szemtanú, aki gyakran jár a klubba, elmondta, hogy T. Danny is a vendégek között volt, de még a rajtaütés előtt távozott.

„T. Danny valóban ott járt tegnap este a Dojóban, de rég elment, mire megérkezett a rendőrség. Így őt nem is ellenőrizték”

– mondta a forrás. A szemtanú szerint hatalmas volt a rendőri jelenlét. „Legalább négy embert láttam, akit bilincsben vittek el a Dojóból. Az egész Zrínyi utca tele volt rendőrökkel, mentőkkel, rabszállító autóval. Több kutya is volt a rendőrökkel” – mesélte, majd hozzátette:

„Soha, sehol nem láttam még ekkora razziát.”

Az elmúlt hónapokban országszerte megszaporodtak a hasonló, nagy erőkkel végrehajtott rendőrségi akciók. A rajtaütések a kormány „Drogellenes Totális Akcióterv (Delta)” elnevezésű kampányához kapcsolódnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Herceg Erika a Megasztárban vallott arról, hogy a bántások miatt néha már ő is elhiszi, nem érdemel sikert
Az énekesnő a Megasztár színpadán, egy dalpremier keretében tárta a nyilvánosság elé érzéseit. Új, „Sebzett” című szerzeményét saját sérelmei és az őt ért igazságtalan kritikák ihlették.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. november 09.



A Megasztár szombati élő adásában a zsűritag Herceg Erika nemcsak ítészként, hanem előadóként is színpadra lépett, és bemutatta „Sebzett” című új dalát, amely személyes élményeiből és korábbi sérelmeiből táplálkozik – írta a Blikk.

A 37 éves énekesnő egy érzelmekkel teli extra produkcióval üzent sorstársainak.

„Nagyon félek ettől a produkciótól, mert ennek a dalnak maga a mondanivalója elég mély, és átfogja az egész életemet, ami felszínre hozza azt a sebzett szívemet, ami néha fáj”

– mondta az énekesnő.

A dal inspirációjáról azt is elárulta, hogy néha ő is elbizonytalanodik mások véleménye miatt.

„Néha tényleg elhiszed embereknek, hogy te nem vagy érdemes arra, ahol vagy, pedig ők semmit nem tudnak rólad”

– vallotta be.

A műsorban többször is szóba került, hogy sokan megkérdőjelezik a kárpátaljai származású énekesnő eredményeit, mert nem ismerik annyira a pályáját, hiszen főleg Ukrajnában dolgozott. Erika korábban a saját versenyzőivel kapcsolatban is beszélt a bizonytalanságról, akikkel nagyon gyorsan erős kötődést alakított ki.

„Tudod, milyen fura az, amikor kivételes tehetségű emberek néha elbizonytalanodnak? Én is el szoktam, erről is beszéltünk. Én is tudok magam alatt lenni...” – mondta egy korábbi adásban. Az énekesnő mindenkit arra biztat, hogy ne bántsa magát mások véleménye miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk