HÍREK
Minden váltót átnéznek a vasárnapi vonatbaleset után. A Keleti pályaudvar legkorábban kedd délelőtt fogadhat újra vonatokat.
HÍREK
Kidőlt oszlopok és füstölgő váltók láthatóak a felvételen. Az utasok pedig még bő tíz perccel a baleset után is tanácstalanul sétálgatnak a sínek között.
HÍREK
Nem fogad járatokat a Keleti pályaudvar, amíg tart a műszaki mentés. Sok vonat el sem indul, még több pedig egészen máshogy jár, mint szokott.
HÍREK
Vitézy szerint most kevés lesz a „cinikusan vigyorogva másokra mutogatás”: Lázár János közlekedési miniszterként az elsők között állította le a budapesti vasúti beruházásokat.
HÍREK
Hajszálon múlt a tragédia: egy másik vonat is jött, amikor kisiklott az InterCity a Keletinél.
HÍREK
A férfi egy órával a tragédia előtt szállt fel a vonatra Pozsonyban. Az ütközésnél beütötte a fejét, majd nem sokkal később már érezni lehetett a tüzet is.
HÍREK
A csütörtöki vonatbaleset sajtótájékoztatóján a közlekedési miniszter közölte, hogy a technikai eszközök megfelelően működtek, így csak emberi mulasztás történhetett. A vonat maximális sebességgel ütközött az autóbusszal.
HÍREK
A baleset egy sorompós, fényjelzéssel ellátott vasúti átkelőnél történt. Magyar áldozatokról egyelőre nem tudni.
HÍREK
Súlyos baleset történt hétfő reggel. Két nő és egy férfi halt meg, akik munkába siettek. A Miskolcról Hidasnémetibe tartó személyvonattal ütköztek.
HÍREK
A kisfiút leszálláskor csípte be a szlovák vasúttársaság szerelvényének ajtaja. A balesetről anyukája árult el részleteket.
HÍREK
A 60 év körüli férfi a helyszínen meghalt. A baleset miatt vonatpótló buszok vitték az utasokat.
HÍREK
Nagymaros vasútállomásán történt a baleset, amely a belföldi vasúti közlekedés mellett a nemzetközi járatokra is kihatással van.
HÍREK
A tehervonat eddig tisztázatlan okból nem vette figyelembe a Sáp állomásra történő bemenetelt tiltó jelzést, és frontálisan nekiütközött az állomáson várakozó, Biharkeresztesről Püspökladányba tartó személyvonatnak.
HÍREK
Az áldozatot exhumálták, majd a vizsgálat megállapította, hogy az elhunyt koponyáját a vonatgázolás okozta sérülésen kívül több más fizikai behatás is érte.
Népszerű
Ajánljuk