SZTÁRVILÁG
A kötelező egészségügyi szűrővizsgálatok bevezetése körüli ügy újabb fordulatot vett. A Belügyminisztérium ugyanis bejelentette, hogy 2025-től továbbra is csak önkéntes alapon működnek majd ezek a vizsgálatok.
SZTÁRVILÁG
A szakrendelő diagnózisa után a kórházi vizsgálat kimutatta, hogy a baba szívműködése rendben van. Azért a rendelőbe is kerül majd három modern ultrahang készülék.
SZTÁRVILÁG
A vizsgálat bejelentése négy nappal azután történt, hogy az ellenzék éles kritikát fogalmazott meg a választásokkal kapcsolatban, amelyek szerintük inkább egy „ellopott” választás képét mutatták.
SZTÁRVILÁG
Az ingyenesen letölthető applikáción július 1-től közel félmillió időpont maradt kihasználatlanul, amelyeket más betegek vehettek volna igénybe, ha időben értesülnek a szabad helyekről.
SZTÁRVILÁG
A Nemzeti Nyomozó Iroda azt vizsgálja, hogy jogszerűek voltak-e azok a szerződések, amelyeket a Magyar Atlétikai Szövetség a Deutsch Péter vezette Track and Race Kft.-vel kötött atlétikai versenyek szervezésére.
SZTÁRVILÁG
A holttestek boncolása még nem történt meg, és a hajó kiemelésének időpontja egyelőre bizonytalan.
SZTÁRVILÁG
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vizsgálata szerint nem merült fel emberi méltóság sérelme az ATV-s interjú során.
SZTÁRVILÁG
Az államkincstár vizsgálja a kazári „palóc mesterségeket bemutató házat”, ahol Hadházy Ákos korábban vendégmunkásokat talált. „Kazáron az igazi nagy buli nem ez volt, hanem a 630 milliós 12 fős mini bölcsőde” - írta.
SZTÁRVILÁG
Leel-Őssy Gábor a DK vereségét Waterloohoz, Gyurcsányt pedig Napóleonhoz hasonlította, és azt írta: a pártelnöknek Kötcsére kellene visszavonulnia.
SZTÁRVILÁG
A korábbi rendőrfőkapitány szerint a testőrök rosszul helyezkedtek, feleslegesen szaladgáltak és Fico távozása után is a helyszínen maradtak.
SZTÁRVILÁG
Nem ment el sem Áder János testvére, Pölöskei Gáborné, sem Tarlós István, sem az akkor ifjúsági ügyekkel foglalkozó helyettese, Csomós Miklós.
SZTÁRVILÁG
Szerinte Lánczi Tamásnak arról kéne érdeklődnie, hogy „Orbán Viktor hogyan avatkozik be magyar adófizetői milliárdokkal szinte az összes balkáni választásba”.
SZTÁRVILÁG
Egy a Magyar Nemzetben megjelent cikk alapján, amiben arról írtak, hogy a Datadat áll Magyar Péter mögött.
SZTÁRVILÁG
Tényi István intézett kérdést a hivatalhoz, jogosan juthatott-e hozzá Magyar Péter az információkhoz. Az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálja a nemzetbiztonsági kockázatokat.
SZTÁRVILÁG
A Talpra, Magyarok! mozgalom megalapítója korábban nyomozást sürgetett, hogy derüljön ki: hogyan kerültek ki a rendőrségről a rá és családjára vonatkozó iratok.
Népszerű
Ajánljuk